Elfogadod, hogy te Isten szerves, teremtő része vagy? (beszélgetős fórum)
Fogalomzavar.
Nem a Szelleme csinál gonoszságokat, hanem a lelke.
Csak a lelket lehet eltéríteni, bemocskolni.
A Szellem a duális világ drámáján kívülálló létsík, ami be van kötve az emberhez, de tompa lélektudattal nem lehet érzékelni. Ezért kell a lelket csiszolni, hogy rajta keresztül átvilágítson a Szellem ereje.
A Szellem makulátlan, romlatlan, boldog és örökkévaló.
A lelkünk tisztátalan, romlott, boldogtalan és véges tudatú, ezért nem látjuk ami túl van rajta.
Példával: A Nap a Szellem, az ablaküveg a lélek. Ha az ablaküveg koszos, nem tud keresztülsütni rajta a Nap, ezért nem is látjuk a Napfényt. De attól még létezik a Nap. Sőt, akármi történik az ablakkal, a házzal vagy bármivel a Földön, akkor is létezik a Nap.
Erre sosem tudtam válaszolni, mert sem az apádat sem az anyádat nem kérdezed milyen nemű, amikor szeret.
Ha azt vesszük, ez a SZERETET, ami mindkettőjükből árad: Isten.
De amíg nem egységes és természetfeletti valami, addig kétpólusú és hatnak rá a természeti törvények. Így oszlott duális világra, férfira és nőre.
Az ember tökéletlenségében is tökéletes, de mint tervezet. Az hogy teste-lelke formálódik és ellentétes nemeket próbál ki az esetleges fejlődés érdekében, az megint más dolog.
Onnantól hogy individuális Szellemmel rendelkezel, már tökéletesnek számítasz, mert megvan a lehetőséged hogy egységbe kerülj a Teremtővel. Ez nemtől, bőrszíntől, hovatartozástól független. Maga a lehetőség egy tökéletes elgondolás. Ez azt jelenti, hogy a tested és a lelked addig formálható, amíg összhangba nem kerül a Szellemeddel, ami tökéletes. Csak a Szellemed makulátlan. Már az, hogy van egy Szellemed amihez felnőhetsz, egy tökéletes elgondolása Istennek. Ettől vagy ember. Tökéletlenségében is tökéletes.
Megpróbáltam leírni. Ha Vers lát benne valami hibát, akkor kijavítja.
Rád pikkel, az egyértelmű.
:)
De.
Az ember tökéletes konstrukció.
Az, hogy a szelleme által törvényen kívüli dolgokat csinál, az már egy másik kérdés.
Az EMBER, mint Rendszer Tökéletes.
Az állat és növényvilágban számtalan példa van a szűznemzésre, tehát akkor nem feltétlenül duális, az a duális.
Régebben olvastam egy orvosi könyvet, hogy embernél is előfordulhat, de akkor csak nőnemű lehet az utód, hiszen spermium nem kell hozzá.
az emberi tökéletességről meg annyit, hogy én még nem találkoztam tökéletes emberrel, még ln sem vagyok az, hiszen belőlem meg hiányzik a hiba.
Oké, ez utóbbi vicc volt. Amennyiben az emberek tökéletesek lennének, nem lenne irigység, pénzutáni hajsza, háborúk, csecsemő és szülőgyilkosság. Ha ez neked a tökéletes embert jelenti, nem tudok mit mondani.
Az ember sem szellemileg, sem fizikailag nem tökéletes.
Válaszolhatok én is?
Nem helyette, csak alternatívaként. :)))
-----
Azért vannak nők és férfiak, mert a mi, anyagi világunk duális rendszerű.
Ez a fizikai világ egyik jellemzője a szellemi világgal szemben.
--
Az Ember Tökéletes - miből gondolod, hogy nem?
Zolcsika, nem kötekedésből kérdezem, hanem tényleg foglalkoztat a kérdés, szeretném, ha megtudnád magyarázni, ami felmerült bennem.
Ha Isten, a képmására teremtette az embert, akkor ő milyen nemű? Mert ugye vagyunk, nők és férfiak.
A másik, ha megteremtette az embert, miért nem tökéleteset alkotott?
Persze, az is van, amiről ti beszéltek, a fantáziátokban.
Az se baj, ha leírjátok, szórakoztató.
Az a sajnálatos hírem van, hogy a legmagasabb spirituális szinten az ELFOGADHATATLAN is ELFOGADÁSRA kerül, mert minden ami VAN, az a LÉTBŐL fakad, tehát "IGEN!" lett rá mondva. A legrosszabbra, a leggonoszabbra is.
Végy példát a Napról. Az jóra, rosszra felsüt. Nincs kivétel.
Ez szimbolizálja az Egyetemes Feltétel nélküli Szeretetet.
És azt sem árt akkor már tudni, hogy a Nap-szféráig terjed a gonosz hatásköre. Tovább nem tud menni, mert onnantól a JÓSÁG az Úr! Erről legtöbbször a szellemi iskolák beavatottjai nyilatkoztak.
Ha nagyon kötekvő akarok lenni, akkor a NINCS is VAN, mert ahhoz hogy a VAN legyen, kell a NINCS is.
A paradoxon állítások ilyenek, mert szintetizálnak.
Tényleg nagyon szép. Természetes szépség.
Felismerni benne a vonásaidat.
Kritika jó ha van, de ha túlmegy egy bizonyos határon, akkor ítélkezés lesz belőle, az ítélkezésből meg elutasítás, az elutasításból meg elégedetlenség, az elégedetlenségből meg boldogtalanság. És ez viszi tovább a kollektív tudatot a rossz irányba, mert ragályos mint a pestis.
ELUTASÍTÁS: NEM-et mondani arra, ami VAN!
ELFOGADÁS: IGEN-t mondani arra, ami VAN!
Egyetértek és ez nyomon követhető, akár hétköznapi, tapasztalati úton.
- A tudatos rész sokaknál gyenge. (Majdnem mindenkinél.)
- A tudatalatti nagyon erős. (Minden szemetével együtt.)
- És ez rányomja a bélyeget a kollektív tudatra.
Most az van, hogy az erős tudat formálja a gyengébbet és a kollektívet, de alapjában véve a kollektív tudat hatása alatt tartja az egyéni tudatot, amíg az emberek nem eszmélnek önmagukra. Addig ropogtatja, szadizza őket, amíg még jobban össze nem törnek, vagy meg nem világosodnak. Ezt lehet még mélyebbre taszítani, és fel is lehet belőle emelkedni. Rajtunk múlik!
Konzekvencia: Ezért nem mindegy hogy TE, EGYÉNKÉNT hogyan vélekedsz a világról és önmagadról, mert ez formálja az egyéni és a kollektív tudatot.
A Szíriuszhoz leginkább a magyaroknak van közük.
Elméleti szinten a Szíriusz össze van kapcsolva a Föld szívcsakrájával, ami elméletileg Dobogókőn található. :)
Én hiszem, hogy nem csak földi testvéreink fordulnak elő ebben az országban, hanem égi testvéreink is ügyelnek, főként szíriusziak.
Ezt a kényes témát amúgy egy páran pedzegetik is.
Mindenfajta agymosás, hitrendszer az árnyékvilághoz tartozik.
A Szellemi Fény hatására ezek felszívódnak és csak a Valóság érzékelése marad, akár több síkon.
(Ebben is lehet hinni - nem hinni.)
További ajánlott fórumok:
- Elménk teremtő ereje - avagy "álmodd" magad karcsúra...
- A barátod (férjed) az exével barátok maradtak, (napi telefonkapcsolat). Mit teszel? Elfogadod? Tolerálod? Vagy helytelen?
- Meg van az Istenre, mint teremtőre vonatkozó bizonyíték
- Elsőre elfogadod a férfi meghívását vagy váratod néhány napot?
- A Teremtő Isten helyett ti miben hisztek?
- Szereted, elfogadod maga?