Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)

A borderline személyiság senkinek nem önmaga.

Mindenki önmaga egy teljesen tiszta és egészséges személyiség.

Az viszont tény, hogy bizonyos mértékű személyiség zavart már nem lehet teljesen kitisztítani. Sajnos.

Ehhez kétség sem fér .. de ami igaz, az igaz, a pszichológia területén is sok irányzat és felfogás létezik. Ezt csak onnan tudom, hogy bár hosszú távon nem szeretnék pszichiátriával foglalkozni, mivel nem egészen érzem azt, h melyik oldalon is állok. Viszont az egyetem alatt foglalkozhatok ezzel kedvemre: ebből fogok tdk-zni. Ennélfogva már elég sok tudományos angol cikket olvastam a témában a friss kutatásokkal kapcsolatban. Annyi mgeközelítése létezik ennek a betegségnek is, elképesztő.

Bátran állíthatom: én jelentős javulást értem már el. Teljesen "gyógyulni" talán lehetetlen, hiszen alapvető jellemvonásainkról van szó. Az ember nem tud kipléni önmagából.

Teljesen igazad van.

Ami egy kicsit gond, hogy magyarországon egyelőre nagyon kevés a hatékony segítő.

Jó lenne, ha akinek ilyen témában sikerült találnia hatékony szakembert, az megosztaná a többiekkel.

Kedves fórumozók!

Arra gondoljatok, hogy amivel ti vagytok kénytelen szembesülni, az nem egy vakbél-gyulladás.

Kikapjuk, és kész.

Mindenkinek meg van a maga "mumusa".

Egy biztosnak mondható.

KELL EGY MEGFELELŐ SEGÍTŐ AHHOZ, HOGY ÁT TUDD LÉPNI A SAJÁT ÁRNYÉKODAT.

az igaz, hogy én gyogyi párti vagyok, de senkit nem akarok megtéríteni, csak a tapasztalatomat mondom el.

annak a hozzászólásomnak, amire most reagálsz, az volt a lényege, hogy ezt nem lehet kinőni.

és felesleges hamis illúziókba ringatni magunkat.

egyébként a lelki betegségek az agyban lévő kémiai anyagok felborulásának következményei.

tehát szervi okai vannak.

Ne haragudj Border05, de már régóta olvasom a hozzászólásaidat amiben mindenkit a gyógyszeres kezelésre próbálsz inspirálni, mert neked sikerült, vagy mert te az szeded és ez által szeretnél egy kis önigazolást, úgymond hit térítesz. Az igazi gyógyuláshoz nem kell gyógyszer, az csak a tünetek enyhítésére kell. Hogyan lehetne gyógyítani a lelket gyógyszerrel? Maximum a test működését lehet vele befolyásolni és bizonyos hormonok és enzimek termelődését, de a lelket nem.

Ez nem bántás, de megfigyeltem, ha jön egy újabb hozzászóló a fórumban aki érintett, hamar előhozod a gyógyszer "témát".

ez így igaz.

nem véletlen, hogy nekem sincs képem a neten

Diveron, szerintem ezt nem fényképpel együtt kellene kiírni. Magyarországon olyan csökött felfogás dívik, hogy aki pszichiáterhez/pszichológushoz vagyis "dilidokihoz" fordul, az dilis, és nem egyenrangú másokkal. Emellett olyan jó mutogatni másokra. Aztán van a másik tábor, aki úgy gondolja, ezek a pszichés problémák nem is léteznek, ilyennel az emberek csak takaróznak. Valójában csak lusták és hisztisek.

Jó dolog, hogy kiírod magadból a dolgokat, de ha a valós identitásod csatolod hozzá, mások rossz indulata még visszaüthet ezen a csapáson.

Persze még kicsi a gyereked, és meglehet ez a cyberpálya futásod amúgy sem lesz hosszú, de később a gyereknek sem lenne jó, ha mások szemében "idegbeteg állat" lenne az anyja.

tudom, hogy vannak olyan vélemények (még orvosok tollából is), hogy ki lehet "nőni"

ez tévedés, és önámítás.

nekem dokik megmondták, hogy amíg élek, gyógyszeres kezelésre lesz szükségem.

jó, nekem más bajom is van a BPD-n kívül, és a betegségek összemosódnak.

de gyógyult BPD-sről még nem hallottam

A "tapadósságomra" a magyarázat:

Anyámat apám verte, a lelki és a fizikai erőszaknak (előbbiből következik az utóbbi). Akit bántalmaznak (főleg, ha ez rendszeres, akkor) az valahol a szíve mélyen úgy érzi, h MEGÉRDEMELTE. És küzdeni fog azért, h bebizonyítsa a MÁSIKNAK (aki megverte = megalázta, kitette, otthagyta, elhagyta), hogy ő igenis nem értéktelen.

Én is valami hasonló éreztem, amikor szakítottak velem, hogy hohoho .. tudom ám én, h itt miről van szó: neked rám van szükséged, csak előtte nagyon be kell bizonyítanom neked ez így van, küzedenem kell érted. Persze mindez nem tudatos :(

Egy idézet erről:

„A pszichológiai erőszak elkövetője erre az evolúciós törvényre építi stratégiáját: durva és megalázó, vagy éppen hideg és elutasító stílusával kiüríti áldozatának «önértékelési tankját» – számítva arra, hogy a lelkileg megsemmisített partner engedelmeskedik a belső késztetésnek,és mindent elkövet annak érdekében, hogy újra elfogadtassa magát.”

most akkor én is másolok egy kicsit. De ez teljesen rólam szól:

"... Vannak azonban olyanok is, akik kevésbé nyilvánvaló problémákra keresnek megoldást. Ezek az emberek mintha egyik válságból a másikba sodródnának, családi és baráti kapcsolataik viharosak és komplikáltak, nehezen tudnak munkát találni, egész életvitelük öndestruktívnak tűnik. Azért fordulnak orvoshoz, mert az életük egyszerűen nem működik úgy, ahogyan szeretnék. Mélyen boldogtalannak érzik magukat. Ezeknek az embereknek a többsége valamilyen személyiségzavarban szenved....

A 'személyiség' kifejezés azokra a mélyreható egyéni sajátosságokra és szokásokra utal, ahogyan egy ember az életét kezeli. A személyiség nem pusztán hajlamok és vonások együttese -- arra jellemző, ahogyan az ember önmagát és környezetét érzékeli, elgondolja és ahogyan reagál a világra.

A személyiségjegyek akkor tekinthetők személyiségzavarnak, ha annyira merevvé válnak, hogy az ember nem képes spontán vagy megfelelő módon reagálni a környezetére és az életkörülményeire."

A lenti leírás kicsit összecsapott lett, bocs. Majd még szeretnék erről részletesen is írni. Egyrészt "önző" okokból kifolyólag (kiírom magamból), másrészt pedig, hogy hátha egy BPD-s, vagy éppen a hozzátartozója olvassa, és merít belőle erőt.

Dühkitöréseim sajnos még mindig vannak, a szerencse a szerencsétlenségben (márha lehet ilyet mondani), h kizárólag idegenekkel szemben jön elő .. jellemzően közlekedés közben. Mert én az átlagnál jobban félek a közlekedéstől (azaz: jobban ki vagyok hegyezve arra, h mi veszélyes, vagy miből alakulhatott volna ki veszélyes helyzet).

Pl ma hoztam haza a gyereket a bölcsiből biciklivel (csúszós út), az egyik kereszteződésben ráált egy nő a bicikliútra. Rávágtam (nem erőből) a csomagtartójára (mellesleg én is meglepődtem, mekkorát szólt), h legyen szíves ne álljon a bicikliútra, mert nagyon veszélyes, és legfőképp nem neki, hanem nekem. Aztán odajött mellém, és kiosztott .. én megmár a végén artikulálatlanul kiabáltam vele. Na ez a baj .. nem szabadott volna. Be kellett volna látnom, hogy igen, igazam volt, viszont ő ezt szinte biztos nem fogja beismerni. Főleg akkor nem, ha erőszakkal próbálom tudatosítani benne (kiabálok vele). Ez feltehetőleg csak arra lesz jó, h védje magát .. és ha már eddig jut, akkor az már egy védekező helyzet, és akkor már csak nem fogja elismerni, h b+ igazad volt.

Nah .. ennyit erről.

A másik nemkívánatos, és sajnos nem elhanyagolható következménye a kiabálásnak, h a lányomat megijesztettem vele, szegény nagyon sírt. Ez eddig nem jó.

Ez megint csak behúzott a szakszerű segítség kérése mellé egy ikszet.

nagyon érdekes amit leírtál, végigolvastam. jó volt valami gyakorlati nézetben látni hogyan is valósul meg.

amit én beraktam anyagot azt úgy találtam, gondoltam, akit érint ez a betegség annak jól jön. :)

Szia!

Én magamnál "diagnosztizáltam" a BPD-t .. mondam szüleimnek is, hogy szerintem ez a nagyanyámnál kezdődött. 10 éves volt, amikor meghalt mindkét szülője. Egy polgári környezetből kikerült tanyára egy jómódú házaspárhoz. Ez akkora váltás volt számára, hogy soha nem tudta feldolgozni (végülis érthető) Az, hogy mi, vagy mi nem történt apám gyerekkorában, az nem teljesen világos. Én már csak a tüneteket szenvedtem meg kicsi gyerekként. Az biztos, h a nagyanyám 150 km távolságra elmenekült nagyanyám elől, nem váltak el, de külön éltek. Mert nagyapám hentes létére "csak Bp-n" kapott munkát.

És hogy apám hogyan viselkedett: mértéktelenül ivott, verte anyámat, féltékenykedett, otthon ő volt a kiskirály, az "egyetlen gyerek a háznál". Dühkitöréseiben gondolkodás nélkül mindent zúzott, tört. Kívülállókkal mérhetetlenül kedves volt, hátuk mögött lenézte, megvetette őket. Nem volt hajlandó barátságokat, kapcsolatokat fenntartani, ápolni. Maximum olyannal, aki legalább 300km-nyi távolságra lakik tőlünk, és max. évente kétszer találkoznak. Én úgy gondolom, h ez BPD + passzív agresszió.

Én lány létemre hoztam a papírformát (sajnos), továbbvittem apám örökségét.

Nálam 17 éves koromban kezdődött, a gimnázium végén. Történelem érettségire már semmit nem tanultam, nem azért mert lusta voltam, hanem mert nem tudtam. Jó .. kaptam egy 4-est, tekintettel arra, h mindig ötös voltam korábban.

És ekkor kezdődött az önpusztítás ezerrel: nem mentem el vizsgázni, szültem egy gyönyörű kislányt egy 3 gyerekes férfinak, akinek a legnagyobb gyereke annyi idős mint én.

Utána összejöttem egy szintén BPD-s sráccal (ő nem tudja magáról, szte nekem kell pszichiáterhez mennem. Ami igaz is, de nem csak) Az egy évig tartott.

Amit ebből ki szerettem volna hozni az az lett volna, h anyáémékkal néha beszélgetek erről, hogy elég komoly probléák vannak/voltak velem és velük is azok vannak. De eltagadják .. nem, nem, nincs semmi gond.

Csak beleképzeled magadba. Azért nem tanultál, mert lusta voltál .., a gyerkekorod meg régen volt, az már elmúlt. Hogy családon belüli erőszaknak voltunk a tanuja, ááááááááá dehogy.

Iszonyat erős az emberekben, h nem akarnak befelé figyelni, mert az fáj .. nem akarom elismerni, h valami nincs rendben velem. Az nem lehet.

Nekem, amióta olvastam a BPD-ről, teljesen összeállt a kép. Rájöttem, hogy igen, ettől szenvedtem én (azért írom múlt időben, mert a gyerek születése óta rengeteget javult a helyzet)

A passzív agresszióval és a tekintélyszemélyekkl még mindig küzdök. Nomeg a "tapadóssággal", nehezen engedek el embereket. Nem érdekel, h iszonyat módon megaláztak, végsőkig ragaszkodtam. (nyilván ez anyám mintája miatt van így, h tűrte, h apám rendszeresen verte) .. próbálok tudatosan odafigyelni erre.

Már fél éve nincs kapcsolatom: próbálok magamon dolgozni, h rendbetegyem magamat. Elindulnia normális út felé: befejezni az egyetemet, gyerekemmel úgy törődni, ahogyan megérdemli.

Kitartást Nektek! Az a vigasz, h ez egy olyan vetegség, amit ki lehet nőni, azzal, h sikerül beilleszkedni a társadalomba. Én ezen dolgozok, hamarosan kérek szakszerű segítséget. Mert egyedül sokmindent felismertem, de nem vagyok biztos, h fel is tudom ezeket oldani magamban.

Megőrjíted a párodat a beteges ragaszkodásoddal, nem tudod elfogadni, hogy nem csak te létezel, és céljaid elérése érdekében nem riadsz vissza semmitől, akár öngyilkossággal is fenyegetőzöl? A jelenség neve borderline, amely egy rendkívül komoly személyiségzavar.

A személyiségzavarok gyakran fordulnak elő pszichiátriai betegségekkel együttesen, leggyakrabban hangulati betegségekkel és/vagy szorongással, illetve túlzott alkohol- és/vagy drogfogyasztással. A betegre jellemző egy tartós instabilitás, mind a hangulatot, mind az énképet, mind az emberközi kapcsolatokat illetően. Egyszer felfokozott, emelkedett hangulat és ennek megfelelően megnövekedett fizikai és szellemi aktivitás, máskor inkább visszahúzódó, gátolt viselkedés jellemző rá. Szintén gyakori az önsértés (a meghalás szándéka nélkül), de nem ritka az öngyilkossági kísérlet sem. Ez utóbbit komolyan kell venni, mert jelentősen megnöveli a befejezett öngyilkosság esélyét. A borderline személyiségzavarban szenvedő betegnél gyakoriak a kiszámíthatatlan érzelmi reakciók, sokszor váratlanul kitörő, agresszív, önsértő magatartással, krónikus, visszatérő ürességérzés és manipulatív viselkedés kíséretében.

A borderline beteg zűrzavaros kapcsolatairól, szenvedélyes érzelmeiről, extrém élethelyzeteiről és teátrális jeleneteiről ismerhető fel. A borderline személyiségzavarban szenvedőre jellemző, hogy nem él stabil párkapcsolatban, és intoleráns mással szemben, ami összefügg azzal a félelmével, hogy elhagyják. Ha szakításra kerül sor, dührohamot kap, paranoid magatartást vesz fel, vádaskodik vagy fenyegetőzik, hogy öngyilkos lesz. Olykor kétségbeesetten kapaszkodik a számára fontos emberekbe, de az is előfordulhat, hogy csökkentve veszteségtől való, állandó félelmét leértékeli őket. Szakértőnk tapasztalatai szerint a borderline személyiségzavarnál a tartós - és már említett - személyiségvonások mellett gyakori a "rárakódó" depressziós állapot, amely már betegségnek tekinthető. A beteg interperszonális kapcsolatai kaotikusak, azokat könnyen megszakíthatja. A borderline személyiségzavarral küzdő emberek viselkedése gyakran provokatív, a vele együtt élőkben vagy a terápiás közösségben nemegyszer szélsőséges indulatokat kelthet. A betegre jellemző még az önsértő viselkedés, amely pl. túlzott alkohol- és/vagy drogfogyasztásban, evészavarban, szexuális partnerek váltogatásában nyilvánulhat meg

Igazad van.

Tökéletes megfogalmazás.

Szia!

Tudom, most nem fogsz szeretni, de felejtsed el, talán megértheted, de változás soha nem lesz, de te megszenveded. Ez sajna kőbe van vésve, ha gondolod olvass utána, vagy keress olyanokat akik a te oldaladról már átélték ez... mint én...

Sziasztok!

Igazából bárki véleményét szivesen meghallgatom.

Nekem BPD-s barátnőm van. Eleinte igen furcsáltam a szélsőséges és megbízhatatlan viselkedését, később elmondta, h korábban az egyik helyen BPD-t egy másig helyen pedig bipolarist diagnosztizáltak rajta. Utána olvastam a betegségeknek, szerintem a BPD-hez közelebb áll. Legtöbbször döbbenetesen őszintének tűnik, pl nyíltan beszélt a korábbi felelőtlen szexuális kalandjairól, bulijairól, de úgy vettem észre, h ha az érdeke úgy kívánja bárkit képes manipulálni (orvosokat is). Sokszor nem tudom biztosan, h éppen őszinte e velem. Sajna néha a gyógyszereire is ráiszik.. Az érzelmeit nem nagyon mutatja ki, ami azért rossz, mert én szinte mindent megteszek érte, h boldog legyen. Azt érzem, h van felém érzelmi kötődése, de nem tudom, h ez mennyire őszinte. Talán fél kiadni magát? Szerintem soxor álarcot visel. Vagy csak azért van velem és jön vissza hozzám, mert tudja,h én törődöm vele? Nehéz helyzetben vagyok, mert szeretem. Amióta együtt vagyunk többször ment már el külföldre dolgozni, de pár hónap után továbbállt vagy visszajött és kezdődött minden előről. Valaki tud valamit tanácsolni? Én nagyon toleráns vagyok vele, de az nem jó, ha úgy érzem, h én adok mindent és szinte nem kapok semmit. Ezen lehet változtatni? Ha igen hogyan? Ha esetleg olvassa egy BPD-ben szenvedő, írja már le,h az érzelmeiket kimutatják e valaha.

Lehet, hogy igazad van.

De én már belefáradtam a szélmalomharcba

Szia!

Sajnos a lelket nem gyógyítja a gyógyszer, csak a tüneteket kezeli. A lelket magunknak kell gyógyítani külső segítséggel. Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell a gyógyszer, hanem azt, hogy a gyógyuláshoz az nem vezet, tehát más is kell.

Én személy szerint a pszichiátert részesítem előnyben.

Sokan vitáznak ezen, nem tudom, nekem a pszichiáter jött be, mert ő orvos, írhat fel gyogyikat.

A pszichológus csak szépen mosolyog, és dumál.

Ennyi a tudománya.

Nekem a sok duma nem használt semmi, a jó gyogyi összeállítás annál inkább.

Ez érdekes dolog.

Mindenhol azt írják, hogy külső hatásokra alakul ki.

Én már egész kicsi koromban sem voltam normális, már az oviban is komoly gondok voltak velem, csak akkor még nem foglalkoztak ezzel.

Tehát, már bennem volt ez az egész.

Az lehet, hogy később az évekig tartó terror mg rátett egy-két lapáttal.