Antiszociális (szociopata) személyiségzavar avagy a mérgező ember (beszélgetős fórum)

A mentális betegek nagyon nagy részének nincs betegségtudata. Az agy nagyon komplex, s mivel minden ember más, más személyiségjegyekkel rendelkezik minden egyén, magyarán két egyforma kórkép nincs, ezért az orvosok is nehezen állítanak fel diagnózist.

Hogy a kérdésedre válaszoljak, nem valószínű, hogy a párod pszichopata (nem, nem kérnek elnézést, mert szerintük ők nem hibáznak, mindenért más a felelős), de jól látod, valamilyen személyiségzavara van. Még pszichiáter sem állít fel diagnózist neten keresztül, nemhogy itt mi fórumozók.

Ha meg az a kérdésed, hogy segíthetsz-e rajta, nem, nem tudsz segíteni. De magadon igen, ha keresel egy viszonylag átlagos párt magadnak. Valamikor én is azt hittem, hogy megmenthetem a páromat, most csak reménykedhetek, hogy a gyerekünk nem örökölte a betegségét (csak kamaszkorban derül ki). Ha előre tudtam volna a betegségéről, messzire szaladtam volna. Neked van rá lehetőséged, a döntés a kezedben van.

Nem bántom magam vele, tudom mi jó nekem és mi nem.

A kérdéseim miatt írtam a fórumba.

Tudod te is a választ!

Ha lenne egy lányod örülnél, ha egy ilyen fiú mellett kötne ki?

S ha nem, miért bántod magad egy ilyen alakkal?

Sziasztok! Mindenki véleményére kíváncsi lennék, ugyanis sok cikkben olvashatjuk tényleg azt, hogy önvédelemből veszik fel az emberek a szociopata viselkedést, arról nem is beszélve, hogy mindannyian egy skálán mozgunk.

AZ én esetemben beleszerettem egy fiúba, szinte minden szavát ittam, csodáltam az ambícióit, amikbe az is beletartozott, hogy szeretne gazdag lenni, jól élni, évezni az életet és szerezni annyi befolyást, hogy javíthasson a világon (én is hasonlóan motivált vagyok amúgy). Kb. egy hét beszélgetés után ő kijelentette, hogy hozzám hasonlót nem fog találni még egyszer és bár jelenleg még egy senki, dolgozni fog azon, hogy mi boldogok lehessünk, ha elfogadom őt. Egy backpacker srácról van szó, aki alkalmi munkákból él napról-napra, hostelekben lakik évek óta, amiről állítja, hogy a világ megismerésért teszi. Engem mindig bájosan esszékben körülírt, hogy mennyire elragadó vagyok. Ám az intenzív rózsaszín ködből se perc alatt kirántott, amikor alkohol hatása alatt teljesen máshogy beszélt. Alapból egy vulgárisabb ember, amit ő "vicces szemtelenségnek" nevez mindig, igaz, néha én is ráteszek egy lapáttal. Szóval, amikor iszik dühkirohanása van. Leír mindennek, hogy utál, hogy miért jelentem meg az életében, hogy tönkre fog tenni engem és a jövőmet is, egy senki vagyok, fogjam be és ő összezúzza az összes méltóságot benne. Aztán bocsánatot kér, mert szeret, aztán megint rákezdi. Másnap józanul magyarázkodik, hogy borzasztó önbizalomhiányos, szorong belül és hogy sose akarna engem bántani. Megígéri, hogy nem fog többször előfordulni, de pár hét és ismét előtör ez. Ilyenkor mond olyanokat, hogy ő simán lehet pszichopata, ha ő úgy dönt, de ő eddig mindig inkább jófiú volt és utálja a gátlástalan pszichopatákat. És azt is mondta, már hogy inkább én vagyok a pszichopata. Egyáltalán nem vállal felelősséget dolgokért, azt mondta én lennék az első dolog az életben, amit komolyan venne. Rendszeresen bliccel, ott lógja el melót, ahol tudja. Azt mondja, azért nem erőlteti meg magát, amiért nem muszáj. Rossz gyerekkora volt, az elején sok helyen megértettem a viszonyulását, de azt nem tudom felfogni, hogy ha szeret valakit az ember, akkor hogy tud úgy beszélni vele mint egy kutyával vagy egy darab sz*rral, ha éppen dühös (magára?másra?).Amikor megkértem, hogy hagyja abba, mert fáj és bánt vele, akkor is sokszor folytatta tovább, valamikor arréb ment. Többször azon kaptam, hogy máshogy (más körülményekkel) mond el egy sztorit, mint hónapokkal ezelőtt és sokszor van abból konfliktus, hogy "ő azt nem úgy gondolta, ahogy mondta".

Kérdezném, hogy tapasztalataitok szerint a pszichopaták (vagy bármik): kérnek bocsánatot(akár nyilvánosan mások előtt is)? Sírnak? Képesek hajnalig fennlenni, mert vita volt vagy csak a zaklatási kényszerük erőlteti, hogy ne legyen vége a veszekedésnek? Máskor meg elvonul napokra? Felismernék magukról, hogy azok és mondanának ilyet, hogy tönkre akarnak tenni?

Én nem érzem magam szociopatának, de igaz, hogy a nehéz gyerekkorom miatt, fel tudok húzni egy borzasztóan bunkó, támadó személyiséget, ha veszélyben érzem magam. Bár ez nagyon ritkán fordul elő és nem bírom fönntartani napoknál tovább. A fiúnál is, hetekig minden oké, aztán egy ördög szállja meg 3 napra..

Látom neked is vannak tapasztalataid és otthon vagy a témában , rendkívül hálás lennék ,ha tudnánk erről beszélni egy kicsit , mert szükségem van egy kis segítségre . Egy éve már , hogy lezártam egy ilyen barátságot , de még a mai napig szenvedek , sajnos .. Szeretnék tanácsot kérni , nem tudom , hogyan zárjam le a témát végleg, és engedjem el az egészet .

Még mindig tartok attól , hogy mit beszélnek az emberek rólam ..😔

Habár meg hoztam ezt a döntést , de nem tudom , hogy csináljam , hogy, ne érdekeljen mások véleménye . Teljesen ki készített a dolog , idegroncs lettem , de sajnos nyolc év kellett hozzá , hogy észre vegyem , hogy egy szociopata a legjobb barátnőm , barátokat és kapcsolatokat vesztettem el miatta .. Köszönöm , ha válaszolsz 🙂

Ilyen volt a legjobb barátnőm .

Nyolc éven keresztül kedvesen , mosolyogva sanyargatott , profi szinten csinálta .

Én nem rég jöttem rá , hogy ismertem egy ilyen embert ..

Nyolc teljes évig volt a legjobb , barátnőm mindent elnéztem neki , míg nem kezdett durvulni annyira a helyzet , hogy szorongtam a közelében. Egy éve teljesen megszakîtottam vele a kapcsolatot , eddig nem mertem , mert féltem mit fog gondolni rólam , vagy a mit fognak gondolni a környezetünkben élő emberek ,viszont nem akartam tovább mérgezni a saját életemet és tönkre menni azért , mert valaki tudatosan adóst csinált belőlem , mert mellettem állt néhányszor a bajban . Soha nem jelentkezett és mindig elutasította a közeledésemet egyébként . Megalázóan viselkedett velem emberek előtt , teljes mértékben felém helyezte magát . Tűrtem egy ideig , mert úgy voltam vele mellette állt a rosszabb napokon ,de rájöttem ettől nem vagyok alá rendelt ez normális egy barátságban .

Én is próbáltam mindent megtenni azért , hogy tudjam viszonozni , viszont ő erre nem tartott igényt ,csak akkor szerette volna ,hogy vele legyek ha unatkozott és épp senki más nem volt ott , cserébe azért mert néha meghallgatott ,vagy ki segített pénzzel amit mindig maradéktalanul vissza kapott ! Elvárta , ha szeretne valamit az azonnal úgy történjen , ha nem akkor hozzám vágta , hogy mennyit segített rajtam .

sziasztok, örülök, hogy rátaláltam erre a topikra, olvastam a hozzászólásaitokat és megnyugodtam, hogy nem, nem vagyok egyedül.

külföldön élek. az előző párom magyar volt, nárcisztikus (diagnosztizált), de mivel ennek is vannak fokozatai, ő kezelhető volt (nem gyógyítható, mert több éves kutatás során rájöttem, hogy itt a gondolkodásmód a lényeg). mai napig barátok vagyunk és az empátiája is nagyon sokat javult, már érdeklődik más emberek iránt is. még mindig a más iránti vágyódás határozza meg sokszor az életét, de ezt képes valamennyire reálisan kezelni. na most utána elköltöztem és a nagyvárosban összejöttem egy török férfival. egy, hogy ottani mércével - itt magyarországon olyan közepes lenne, a személyisége miatt szóba sem állnának vele a nők, én sem - de ott kint ő szívdöglesztőnek számít. nekem magasak az elvárásaim, mert igyekszem jól tartani magam és eddig kizárólag gyönyörű (szerintem nemzetközi szinten is) férfiakkal voltam együtt komolyabban. egy nárcisztikussal való kapcsolat kiöli az önbizalmat a másikból, velem is ez történt. ebben a szituációban akadtam ebbe a férfiba és most is verem a fejem a falba, hogy mekkora hülye voltam.

megmondta nekem, hogy nem vagyok az esete, de továbbra is kereste a társaságomat - jól esett neki az egonövelés. én belementem, gondoltam barátságnak kialakulhat. neki az, hogy ettől a visszautasítástól nem kezdtem el kaparni utána nagyon tetszett, és egyre inkább párként kezdett el velem viselkedni - az pedig nagyon sokat számított, hogy amúgy mások vonzónak találtak, csak ő képetelen értékelni amit megkaphat.

így történt, hogy bár fél az elkötelezettségtől, mégis elköteleződött velem, és pár hónapig (kettő, hát gratulálok) úgy tűnt, hogy valami hihetetlenül oda van értem. ezek után elmondta életében először a szüleinek 32 évesen, hogy akkor neki van valakije. soha nem találkoztak velem, de botrányt csaptak, hogy eszébe ne jusson. ő ezen kiborult, ami érthető, de én is, hogy ezt részletesen elmondta nekem, hogy nem vagyok elég szép, művelt stb.

végül elkezdődött a lelki terror. szabályosan bármit tehettem, az rossz volt. a végén már beszélgenti se akartam vele, mert nem tudtam mit mondhatok. volt, hogy egy hétig nem beszélt velem, mert gondolkozott, kértem, hogy azon is gondolkozzon el, ő mit csinál rosszul a kapcsolatban - és végül arra jött rá, hogy ő SEMMIT:)

volt kirohanása is, mert miután a levegőbe mondogattam, hogy szeretem, soha nem mondta vissza és egy idő után mondtam, hogy akkor szia. erre dühkitörése volt.

aztán szakítottam. mikor láttam, mennyire szenved (közösen csináltunk egy tanfolyamot), nem bírtam megállni, mondtam próbáljuk meg akkor, de az egészet ellenem fordította. hogy én hogy merek így viselkedni vele és hogy én rontottam el itt mindent. komolyan elgondolkoztam, hogy vajon tényleg én rontottam el mindent? már a pénzügyi tartalékaimat használtam fel, hogy tudjam a saját részem kivenni abból az életszínvonalból, amiben ő élt, ez neki nem tűnt fel. idegösszeomlásom lett, paranoiával. még egy üzenetet is hagytam a közösségi médián, pedig ez rohadtul távol áll tőlem, de ez is megtörtént, mostmár tudom, hogy képes vagyok erre is. erre bosszúhadjáratot hirdetett ellenem, minden közös ismerősünket ellenem fordította, hazugságot terjesztett rólam és még sorolhatnám. ez volt fél éve, még most is néha visszaköszönnek az utóhatások, mert én végül hagytam. elmondtam a barátaimnak, de ők nem élték ezt át és nem igazán tudták átérezni a helyzetet. próbálok kitartani, de nagyon megviselt és nagyon rossz hatással volt az önbizalmamra, most érzem, hogy kezd rendbejönni.

na most vele kapcsolatban éreztem, hogy iszonyatosan sunyi volt és passzív agresszív. én ilyet még nem láttam. hogy semmit nem tett aktívan, tehát nem lehetett rá semmit ráfogni, mert a konfrontációt minden esetben nekem kellett kezdeményeznem. ő csak szorgalmasan provokált. tehát a végén, amikor valaminek örültem DIREKT az ellenkezőjét tette meg többször is. a szeretetkimutatásban -5 re értékelném a 0-10-ig skálán, mert annyira gyenge volt, csak és kizárólag a szexben tudott feloldódni, ott pedig a szadizmust szerette a legjobban, de megmondom őszintén ez nekem néha tetszett.

azért olyan nehéz túltennem magam rajta, mert éreztem, hogy mennyire érzékeny volt. nem azért maradtam, mert fogyatékos vagyok, hanem mert voltak elképesztően szép pillanataink, de mostmár úgy érzem, illúzió volt. vele tudtam szeretkezni is valóban érzelmekkel, bár addigra már egy roncs voltam.

na, ennyi. annyi a tanulság, hogy soha többet ilyet furcsán visszahúzódó férfival. amúgy igen, az ilyenek egytől egyig megtalálnak később is, én mindenhol letiltottam, hadd higyje győzött, egészségére. élvezni az életet viszont soha nem lesz képes - mert nem tud magán nevetni.

Ha nem, hát nem. :-)

(Nem erőszak...)

Van egy jó hírem a számodra! :-)

Meg egy rossz...

Akarod, tudni őket?

Jól van, kislány, nyugi, nincs semmi baj.

Voltam hetyke én is, ez majd még alakul Nálad is.

Adott itt egy téma. Amelyről itt lehetőség van véleményt írni. A véleményünk magában foglalhat bizonyos szavakat, kifejezéseket, jelzőket, amiket mindenki úgy ért, ahogy akar, és ha magára veszi, akkor így történt, ha nem, nem.

A véleményt lehet minősítésnek is venni.

Akinek nem inge...

Szívesen. :-)

(Az csak természetes, hogy itt az a jó, ha őszintén fordulunk egymáshoz.)

Köszönöm a "drukkot"! (Néha még azt se bánnám, ha valaki imádkozna értem...)

Köszönöm az őszinteséged!

Tudod, hogy nagyon drukkolok neked és kívánom, higy találd meg a lelki békédet! A múlton meg ne rágódj, nem vezet sehová, azt nem tudjuk megváltoztatni, csak a múlthoz való hizzáállásunkat.

Szia!

Az első mondatoddal kapcsolatban: hagyjuk!

Arról pedig, hogy miben hiszek:

Nem hogy "nem teljesen hiszek" a döntésem helyességében, hanem éppen ellenkezőleg: biztosan tudom, hogy rosszul döntöttem. Valamikor régen. Tehát amit teszek itt a téma boncolgatása során, az nem védekezés.

A védekezés a részemről más tereken "zajlik": a realitásaimban. :-) (Eszméletlenöl UNALMAS játszmák közepette!!!)

Sajnálatos, hogy magadra veszel olyan dolgokat us, amelyeket mások elméleti síkon mondanak. Ne tedd, azok nem rólad szólnak, csak a megfogalmazóról!

Az nem lehet, hogy nem teljesen hiszel abban, hogy jól döntöttél és ezért kezdesz védekezni? Komolyan érdekel a válaszod! Ha kényelmetlen itt, privátban is válaszolhatsz, persze ha csak akarsz.

Kedves Uborka7!

Visszakanyarodtam a topikindító beegyzésedhez...

Azok után, hogy többen is megszólaltunk itt, ami azt jelzi, hogy igazad volt, valóban elég sokunknak vannak hasonló gondjai.

Bízom benne, hogy az én hozzászólásaim sem voltak "elkanyarodások" a témától.

Sajnálom, hogy a körülmények úgy hozták, hogy nem jutottam a végére az eszmefuttatásomnak arról, hogy szerintem milyen módon lehet védekeznie egy NORMÁLIS érintettnek, ha a környezetében - kikerülhetetlenül! - ott tombol egy olyan személy, akitől nem védi meg őt senki és semmi.

Sajnálom, igazán, de lássuk be, azok a gondolatok, amelyeket felvetettem, akkora indulatokat váltottak ki, amikkel szemben nincs értelme hadakozni. (Az, hogy egy beszélgetésben ilyen hamar előkerülnek címkék, minősítgetések, kicsit gusztustalan a számomra.)

Tehát:

Nyilván Te is úgy látod, hogy ha már muszáj együtt élni egy mérgező emberrel, akkor a védekezés stratégiáját kell valahogy felépítenünk vele szemben. (És a közvéleménnyel szemben is, amely nem véd ugyan semmilyen formában, de rád süti a bélyeget, ha benne maradsz egy ilyen élettérben, hogy "önsorsrontó" vagy és "mazochista" és ki tudja még miféle...) Nos, én úgy látom, hogy egyetlen lehetőségünk van: a bennünk zajló folyamatokat koordinálni. Főleg azokat a (negatív) érzéseket, amelyekkel "mérgez" bennünket a Mérgező Ember. A félelmet elsősorban.

Sok szerencsét!

Szerintem ahány ember annyi diagnózist lehet(ne) felállítani. Ezért sincs laikusként sok értelme kategórizálni.

Van egy nárcisztikus kollégám, nem élnék vele együtt, mert engem zavarna ha a pupillámban is saját magát nézné, de imádja a gyermekeit és egyelőre az új feleségét is....