Beigazolódott Down-kór, terhességmegszakítás a 23. héten (beszélgetős fórum)

Osztom, az összes hsz-t ez amit leírtatok, nekem most sokat segít. Most igyekszem úgy menni az utcán, hogy a homlokukat nézem, és tudod ha nem is ismerem, tudom hogy mindenki homlokára lenne írva valami.

A szörnyű, hogy nincs odaírva, és belesétál az ember csalódásokba, embertelen emberekbe, a mi gyönyörű gyermekeink homloka csak egyet árul el, hogy szeretetet adnak- kérnek, ragaszkodnak, imádnak, igyekeznek, tűrnek(sértést, bámulást bántást). Rosszat nem lehet mondani róluk.

Vajon a mi homlokunkra mi lenne írva? elgondolkodtató.

Itt megvádoltak már bennünket mindennel, hogy kiemeljük magunkat micsoda lelki magasságokba.... közben azon igyekezett hogy meglegyen hamar az eredmény hogy elvetethesse ha "baj" van. Mert neki aztán nem kell a baj, ne vicceljen már a világ... ki kérte a bajt? kinek kell?

Nem fér bele a munka mellett , az egészséges gyerek mellett, nem tehetem meg vele... stb, én is éreztem így nehogy valaki félreértse, nem magamat akartam ezzel kiemelni.

A legtöbb kórházban, amint megszületik a down, fölajánlják, hogy ott hagyhatod. A szülés utáni sokk A hír hallatán elveszi az ember eszét, cxsak jársz föl alá, nem tudod hogy van e tovább? van e értelme az életnek?.

Meg akarsz halni, ki akarsz szállni, nézed, de mintha hirtelen azt mondták volna nem a tied, úgy érzed magad.

Mindnben nem értek egyet a nőgyógyászommal, de ott és akkor abban a pillanatban jól tette a dolgát. Egyedül voltam a szobában, már elborított a sötétség, és bejött ahányszor csak tudott. Látta, hogy csak az ágyon van a kicsi nem nálam.

Akkor odajött átölelt és azt mondta. Anyuka vegye föl, kezdjen szoptatni, nem történt semmi, a maga kislánya. Ennek nem lesz így jó vége.

Most si patakban folyik akönnyem ahogy ezt elmesélem...

Akkor lassan odamentem a kislányomhoz, és mellé feküdtem, és szép lassan közelebb csúsztam.

Hideg volt, nagyon, betakartam, és azonnal szóltam haza telefonon hozz be takarót, mert nagyon fázik. Elöntött szép lassan a melegség, de sokáig tartott, 7 teljes hétig.

Már csak az elmulasztott idő miatt sírok, sajnálom, hogy feltételeket szabtam a szeretetemhez.

Ma már könnyebben beszélek róla, hátha valakin segít.

Nagyon sokat veszítettem volna, ha időben abortálnak.

1 - a lelki békém oda lenne

2 - nem tanultam volna meg igazán szeretni

3 - nem változtam volna meg ennyire gyökeresen

4 - most nem kiabálni kint egy évesen, hogy apa pápá.

Bele sem akarok gondolni.

Nem itélkezem senki fölött, csak szeretettel kérek mindenkit, aki gondolkodik, ne úgy dönts, ahogy a világ diktálja, hanem úgy ahogy a te anyai szíved.

Nem megy szét a kapcsolat, akik lemorzsolódnak, hadd menjenek, kár volt addig is...

nem lesz kevesebb pénzed, időd, nem lesz rosszabb az egészséges tesónak. Ez mind nem igaz. Hogyan hihetnek annak, aki nem próbálta?

Ha én Audit akarok venni, nem egy ladástól kérdezem meg neki hogy vált be !!!!

Igen ,én is arra gondoltam,hogy pár év múlva lehet már bánja a döntését.Mindez az előítéletek miatt.

Én is másként láttam a világot,ez igaz,de jól döntöttem,amikor mégis vállaltam.Vissza nem adnám.

Elragadóak,imádnivalóak,ellenálhatatlanok......

Nehogy félre értsd!!!!!

Csak a Downnal szembeni előítéletekre gondoltam, amiről itt a fórumban szó van.

?????

Ez most nekem szól?

Szerintem félreértettél.

Ez is nagyon igaz, amit most a belinkelt oldalról másolok ide:

"Képzeljük most el, hogy kiválasztják a legrosszabb tulajdonságunkat, a legnagyobb gyengeségünket, azt, ami leginkább akadályozza, hogy az életünket zökkenőmentesen éljük. Ezt a tulajdonságot rátetoválnák a homlokunkra és valahányszor valaki bemutat minket, ezt mindenképpen megemlítené, mint ami alapvetően határozza meg, hogy kik vagyunk. Így hordoznánk a lusta, csaló, trehány, torkos, pletykás, felszínes és egyéb bélyegeket és úgy emlegetnének bennünket, mint "középkorú, hűtlen férfi" vagy "csinos, akaszkodó nő". Úgy keresnénk állást, hogy a felvételnél csak le kellene olvasni a homlokunkról, hogy későnkelők, halogatók vagy hazudósak vagyunk. Ha társat próbálnánk találni, csak azok közül választhatnánk, akik nem bánják, hogy szalmalángok, érzelmileg üresek vagy csapodárak vagyunk. Vajon hogy élnénk normális életet, hogy kapnánk jó állást, hogy nőnénk fel a feladatainkhoz? Mennyire lenne igazságos (és mennyire lenne hasznos), ha a leggyengébb pontunkon át néznének ránk és személyiségünk, viselkedésünk többi részét mind ezzel festenék át?

Ha legközelebb olyan embert látsz, akinek a homlokára van tetoválva a "fogyatékos" bélyeg, jusson eszedbe, hogy a te homlokodon mi állna egy ilyen világban és hogy mit szeretnél, hogyan bánjanak veled akkor."

Szia

Egyáltalán nem ítéllek el. Hiszen nem ismerem a háttered, a gondolataidat, a félelmeidet. A te életedet neked kell leélni, és a döntéseid (legyen az jó vagy rossz) "gyümölcseit is neked kell "leszüretelni".

Gondolataim persze vannak. És nem értek egyet azzal, hogy azért ítélek valakit halálra MOST, mert TALÁN egyszer meghal.

Én most voltam a down találkozón, és láttam több komoly szívműtéten átesett emberkét, akik JÁTSZOTTAK A BARÁTAIKKAL, és piszkosul boldogok voltak.

A továbbiakban nagyon sok boldogságot kívánok neked az egészséges picidhez, és remélem mihamarabb vigaszt találsz egy tökéletes terhességben.

És ha teheted, akkor messziről kerülj el minden down szindrómás kisgyereket, mert ha összefutsz akár eggyel is, akkor tuti, hogy egy életen keresztül gyötrődni fogsz az elhamarkodott döntésed miatt!

Üdvözöllek itt.

Ha nyugodt vagy a döntésedben, nem kell igazolnod magad. Téged itt senki nem bántott, más anyuka pedig védje meg saját magát. A te gyermeked volt, törvény szerint jogod volt megelőzni minden nehézséget, szenvedést, gyógyulást, örömet,szeretetet amit vele éltél volna át.

Azt kívánom neked hogy ne kelljen soha aggódnod a döntésed miatt.

Azt mondani viszont, hogy nem tudna labdázni, meghalna néhány hónap múlva, meg minden amit írtál, mutatja, hogy csak a rosszat, nehézséget ismertették veled, amikor megtudtad, hogy ki lakik odabent. Mi viszont azért vagyunk itt, hogy bemutassuk a valóságot saját élő példával azoknak akik nem ennyire tudatosak mint te, hanem mondjuk kicsit foglalkoztatja őket a gondolat, hogy nincs joguk belenyúlni, a saját édes pici gyermekük életébe, mi azoknak szeretnénk példát mutatni, egészséges gyermekeinkkel, akik bár néhány külső tünetét hordozzák a down szindrómának, értelmileg ott vannak ahol mások.

1 éves az én gyönyörű szívbetegségből gyógyult kislányom is, és ő is labdázik, elég sok szót, szótagot mond, és van olyan terület is amiben lepipálja az egészséges társait.

Én azt gondolom, ha helyesnek tartod a döntésedet ne olvass ilyen fórumokat ne nézegesd a gyermekeink fényképét, mert a végén megbánod, hogy ennyre leírtad és esélyt nem adtál a bizonyításra neki. Hogy kivetted a kezéből a döntést és te helyesen úgy döntöttél, hogy egészséges testvérkéje mellé nem kell.

Vagy ..nem tudom mért említetted meg azt hogy egészséges a tesó.

Azért gondolom hogy a döntésed nem nyugtat meg teljesen, mert ha úgy lenne, akkor nem az ellenkező oldalnak írtál volna, hanem a fórumindítónak.

Jó helyen vagy, nem erről van szó, de az írásod számomra a magad igazolását sejteti.

A te döntésed az volt amit te hoztál, és ez biztos okkal történt, másnak pedig az a döntés tűnik helyesnek amit ők hoznak.

Az pedig hogy böbbenet nem tartja helyesnek az abortuszt, ahhoz is joga van neki is.

Annyit kérek csak, hogy a down szindrómát hordozó babák, gyermekek felnőttek tehetségét egészségét, és képességét ne vedd sablon alá.

Amit leírtál, az a nagyon kevés százalékában fordul elő, a többiek köszönik szépen jól vannak, oviba isibe járnak, a nagyobbak dolgoznak, és vannak akik diplomát szereztek.

Lehet ebből az oldalból nem láttad eddig, iszonyú nehéz meghozni egy döntést, mert nagyon rövid idő áll rendelkezésre, hogy ne a fájdalom, hanem a józan ész az anyai szív döntsön. Senki nem itél téged sem el, mert az az időszak rövid, és sajnos felnagyítva csak a rosszat ismertetik az emberrel.

Remélem meg tudsz nyugodni, és boldogan tudod nevelni "egészséges" gyermekedet.

Szia!

Sajnálom,ami történt veletek,de lehet tévúton jársz.Mármint azzal kapcsolatban,hogy mit tudhat egy ilyen baba,gyerek.Még szívbetegen is.Miért ne tudna labdázni?Az enyém 1 éves és labdát gurít,dob.Miért ne lennének barátai? Már vannak.És miért halna meg úgyis?

Vannak itt is olyanok,akik már túlvannak nagyon komoly műtéteken,és köszönik jól vannak.Nem szenvednek!

Mi még előtte állunk,de bízok nagyon a picikémben,mert csak úgy lehet.Egy tüneményes

,imádnivaló,ellenálhatatlan gyerek És csodaszép.

Nehezebb lesz nekünk az élet egy kicsit,de semmi esetre sem élhetetlen.

De mindenkinek,a maga lelkiismeretével kell elszámolnia.Tudom mit beszélek,hidd el.

SZia!

Én most estem, át 22 hetesen egy ilyen "szülésen"!. Ne ítélj el olyan embereket akik nem akarják látni hogy szenved a gyermekük, mert nekik is down kór mutattak ki, de már társul hozzá a szív betegség is. Én ítéljek egy pici babát arra hogy sose labdázhasson, ne legyenek barátai, ne élhessen úgy mint a többi. Nekem már van egy 16 hónapos egészséges kislányom, tragédiának fogom fel ami velünk történt, de szerintem a legjobb döntést hoztam amit hozhattam. Fáj nagyon fáj a lelkemnek, de úgy érzem ezzel tettem neki a legjobbat. Meg hát magammal is mert a szívem szakadt volna meg ha látom szenvedni, nem adtam volna örökbe senkinek ha megszülöm életképesen, mert az enyém! Minden nőnek saját magának kell meghozni ezt a döntést. Mert még ha csak a down kór állna fenn, de nagy átlagba ez társul még vmivel. MInt nálunkm a szívbetegség! Meg bolondulnék hogy nem tudnék rajta segíteni és csak szenvedne, vagy majd eltemethetném egy pár hónap múlva mert úgy is elmenne. ÚGyhogy te csak ne szóld meg a barátnődet, szerintem a legjobban cselekedett amit tehetett.Fáj ez nekünk hidd el! ÉS ez nem csak őnzőség!

Nem lehet mindenki mozdonyvezető.

Valakinek a kerekeket is ellenőrizni kell! :)

Értelmi képességek és érvényesülés

Majdnem minden Down-szindrómásra jellemző a tanulási képességeknek a kortársakhoz képest valamilyen fokú lemaradása. A legtöbb forrás 50 körüli átlag IQ-ról beszél, de ez nem sok információt ad egy-egy konkrét személyről. Egyrészt nagyon nagy a szórás: az 50-es átlagot többnyire 20-80 közötti értékek adják ki, ami praktikusan hasonló különbségeket jelenthet, mint mondjuk a 60-120 közöttieké. Másrészt a Down-szindrómásoknál az IQ mérése különösen megbízhatatlan: az úgynevezett teszt-reteszt validitás nagyon alacsony, ami azt jelenti, hogy két, időben nagyon közeli IQ mérés is teljesen különböző eredményeket hozhat. Harmadrészt az IQ nem egy önmagában álló dolog, ami csak úgy, elszigetelten létezik az emberben. A Down-szindrómások praktikus és társas intelligenciája sokszor ellensúlyozni képes az értelmi lemaradásból fakadó hátrányokat, vagyis az életben jobban megállják a helyüket, mint amit pusztán az IQ alapján várnánk. Ráadásul az IQ-t épp a Down-szindrómásoknál könnyű alábecsülni, mert a nyelvi produkciójuk általában gyengébb, mint egyébként az értelmi teljesítményük. A nem beszélő vagy keveset beszélő gyerekekről gyakran - és tévesen - azt gondolják, hogy nem is értik, amit mondanak nekik. Végül azt is hozzá kell tennünk, hogy az adottságoknak és a családi-intézményi környezet hatásainak az a kulturális keret szab határt, amelyben a Down-szindrómásoktól hagyományosan alacsony intellektuális teljesítményt várnak el.

Az utóbbi néhány évtizedben azonban nem csak a Down-szindrómásokkal szembeni bánásmód és az elvárások változtak, de azzal kapcsolatban is folyamatosan bővülnek az elérhető ismeretek, hogy milyen hatékony módszerekkel segíthetjük, hogy sikeresebbek legyenek a tanulásban, a munkában és általában véve a beilleszkedésben. Sajnos "egyetlen igaz" módszer nincs, de vannak jó módszerek, amelyek közül a gyerek és a környezet igényeinek megfelelően választhatunk - ezekkel az "Oktatás" fejezetben foglalkozunk. Ugyanakkor arra is érdemes gondolni, hogy az intellektuális teljesítményt - és ennek különbségeit - hajlamosak vagyunk túlértékelni. Amikor azt feltételezzük, hogy az ember értelmi szintje meghatározza, mennyire értelmes az élete, azzal lebecsüljük az olyan értékeinket, mint az együttérzés, a segítőkészség, a jóindulat, a kitartás, a hűség vagy a vidámság. Azt gondolhatnánk, hogy az IQ bizonyos szintje szükséges ahhoz, hogy az emberek a társadalomba be tudjanak illeszkedni, pedig ehhez elsősorban az szükséges, hogy a társadalom befogadja őket. Ha az alacsonyan teljesítőket kizárjuk az integrációból, épp attól fosztjuk meg őket, ami a teljesítményüket növelhetné.

Sok Down-szindrómás nagyon keményen megdolgozik azért, hogy a nehézségei ellenére is megállja a helyét egy nem rá szabott világban. Tudják, hogy nehezebben tanulnak, ezért még többet tanulnak. Táncosok, színészek, kereskedők, vendéglátók, pedagógiai asszisztensek, zenészek, sportolók, modellek, kertészek, fotósok lesznek, jogosítványt szereznek, főiskolát végeznek, önálló lakásba költöznek. Sokan vannak olyanok is, akik ennél sokkal kevesebbet tudnak felmutatni azokból a dolgokból, amelyeket általában a sikeres élethez kötünk: Van, akinek az a sikere, hogy megtanul kommunikálni vagy közlekedni, hogy kordában tud tartani egy rossz szokást vagy nem igényel állandó felügyeletet. Ezek mögött ugyanolyan erőfeszítés állhat, mint a fekete öv megszerzése vagy egy sorozatszerep mögött, és szabad örülni az ilyen sikereknek is. Az egyik ajándéka annak, ha valaki DS gyereket nevel, hogy megtanulja: az igazán értékes dolgok nem a kirakatban vannak.

Sziasztok!

Böbbenet, remélem fogsz is dicsekedni!

Biztosan lesznek nehéz órák, napok, hetek, de már a mosolya is kárpótolni fog mindenért.

Az én Gombóckám épp most torkoskodott, egy túrórudival pattant ide mellém.

szeretettel várunk zárt körbe.

Mikor lesz pici lányod?

Gratulálok a Minimanódhoz! Igazán büszke lehetsz rá! :))

Nemsokára nekem is lesz pici lányom, és remélem én is dicsekedhetek majd nektek! :)

Azoknak akik azért látogatnak ide, hogy képet kapjanak egy danka fejlődéséről:-

Ma 1 éves státuszvizsgálat.

Teljesen korának megfelelő fejlődés.

Szavak:- apa, vau, tátá, nyammnyamm, be, mammammma,

ezeket a szavakat kkor hasznáálja ha épp látja, vagy hallja.

Ha elindulunk autóval, mondja mama, mert oda szoktunk menni legtöbbször.

Föláll kiságyban egyik kézzel kapaszkodik, másikkal játszik, szépen leül, járássegítővel megy, mászik, gyönyörű karcsú egészséges kislány.

Ehhez hozzá tartozik, Az életét hét hónapos korától lehet életnek mondani, annyira beteg volt a szívecskéje.

Mára minden rendben, alig 6 hónap alatt mindent behozott.

ez nem semmi.

Hűha.

Azért nem kezdem ahogy szokták hogy "nagyon sok örömöt, boldogságot" , mert ez jön magától, bár ha voltál már danka közelében akkor ezt tudod.

Kinek előbb kinek később, ez az összenézés amit írtál, meghozza azt a bizonyos szerelmet, amit az embernek éreznie kell a gyermeke iránt.

Nekem sem azonnal történt, idő kellett, amíg már nem azon gondolkodtam hogy danka a kislányom, hanem azon hogy van egy kislányom.

ölelem puszilom, a végtelenségig, ma már eszembe sem jut, hacsak valaki az arcomba nem tolja magát.

Egy kérdést gyűlölök. "dehát nem lehetett előre tudni?"

mért ilyen természetes hogy ha előre tudjuk, akkor nem születik meg?

ziziknek néznek bennünket, és rendesen röhögnöm kell, amikor velem kimérten és tagoltan beszélnek, hogy föl tudjam fogni.

ez azt jelenti vajon hogy kell egy bizonyos pszihés gyengeség ahhoz hogy az ember mégis normálisnak tartsa a családi életét?

Remélem nem tünsz el és beszámolsz arról hol tartotok.

megy a virtuális ölelés

Sokan meglepődnének, ha tudnák, hogy több család is van, akik már örökbe fogadtak olyan dankát, akikről lemondanak.

És még jobban meglepődnének, ha tudnák, hogy most is vannak családok, akik szívesen "befogadnának" ilyen KÜLÖNLEGES babát! :)

Én ezért szeretnék minden anyukát rábeszélni, hogy ha megtudja, hogy az ő babája down szindrómás, akkor ne ítélje halálra. Hiszen így is úgy is meg kell szülnie. A szülési fájdalmat nem kerülheti el. Viszont az élethosszon át tartó lelki gyötrődést igen.

Keresse fel a Down Alapítványt, és egészen biztosan találnak befogadó családot.

És még az sincsen kizárva, hogy ha megszületik a pici, és ránéz az édesanyjára, akkor az anyuka "szerelembe esik", és a saját családjában nőhet fel a baba.

(Mellesleg mi is azok közé a családok közé tartozunk, akik egy ilyen különleges pici lányra várunk, aki megtanítja a környezetét az igazi szeretetre!)

A hideg végig futkosott rajtam amíg olvastam, most pedig bőgök.

Annyira de annyira jól esett, hogy el sem tudom mondani.

Akik itt ránkragasztották, hogy szuperanyuskodunk, nem tudják azt hogy igenis összeomlunk néha.

Ha nem úgy halad mint ahogy az én elvárásaim lennének, ha... ha ... ha...

Az viszont soha nem jut eszembe mennyivel könyebb lenne esetleg nélküle. Mert nem lenne.

Már elnézést, de én nem tudnék együtt élni azzal a gondolattal, hogy életéért küzdő babát elvetettem .

Amikor genetikán voltam, mondta a doki ha pocakszurit szeretnék siessek, mert 24 hét előtt lehet elvetetni, bár ő ezzel nem ért egyet, azt gondolja, hogy ezekben az esetekben ki lehetne tolni ezt az időt. Kóválygó fejjel jöttem ki.

Persze nem csináltattuk meg, és ennek nagyon nagyon örülök.

Közöm nincs hozzá, hogy ki mit tesz. De magamat biztos megvetném ezért

Végigolvastam az egész fórumot. Bár korábban már hozzászóltam (januárban), most ismét megtenném.

Nem vetem meg azt, aki nem vállalja a pocakjában fejlődő kisbabát (mindegy hogy down, vagy csak simán nem betervezett gyerek), hiszen az ő életét neki kell leélni, a döntéseinek a következményét neki kell vállalni. Ő ismeri az okokat, és ha ezt látja megoldásnak, hát tegye meg.

Tényleg nem vetem meg, de sajnos azonosulni nem tudok vele....

Olvastam rengeteg indokot, hogy miért kell egy dobogó szív verését megszüntetni, miért kell az életet adó méhben a boldogan rugdalózó kisbabát (zselével, inekcióval, stb..) "befejezni".

Engedelmetekkel pár indokra reagálnék.

Azért nem vállalnád a dankádat:

- mert át kell alakítani az életedet? Én 21 éves voltam, mikor megszületett a kislányom, aki nem danka, mégis gyökereiben változtatta meg az életem.

- mert nincsen elég pénzed? Miért, mennyi pénz kell hozzá???? Bármilyen érdekes, általában a jól szituált, nem nélkülöző emberek mondják ki legkönnyebben, hogy nem kell a danka. Egy ismerősömet idézve: "az AUDI-ban nem mutat jól egy down-os gyerek!"

- mert nincs elég erős idegzeted hozzá? Akkor egészségeset se szülj, mert lesz az a gyerek kamasz is, amikor még az egyébként acélidegűek is ki tudnak készülni. Mi ehhez képest egy danka? :)

- mert nem akarsz értelmi fogyatékos embert? Helyette inkább a tökéletes világnak szülsz egy tökéletes gyereket, akinek mindent megadva nevelsz érzelmi fogyatékost?

- mert csak 50-es az IQ-ja? Hitlernek 150-es volt...

- mert ebből a betegségből soha nem fog meggyógyulni? Tegyük fel, hogy édesanyád alzheimer kórban fog szenvedni. Akkor már a diagnózis közlésekor agyoncsapod, mondván hogy ez "visszafordíthatatlan"?

- a gyerek érdekében? És erről kivel egyeztettél? A gyerekkel akiről éppen döntesz??? Nem gondolom. Ugyanis ha őt megkérdeznéd, ő élni akarna. Veled! A szereteted élvezve!!!

- az egészséges gyereked érdekében? Őt megkérdezted? Csak mert ha nem, akkor hogyan dönthetsz a nevében? Lehet, hogy nem is a gyerekek érdekében döntesz, hanem a magad kényelméért?

- mert csak tönkreteszi a házasságod? Ha valóban szétmegy, akkor ott nem a danka az ok, hanem már amúgy sem áll biztos alapokon az az eskü.

- mert mit szólnak a szomszédok? Nyugi, ha a szomszédok megismerik, akkor megszeretik a te kis dankádat.

Mi, felvilágosult emberek mélyen megvetjük az egykori Taigetoszi gondolkodást, ahol a gyenge, beteg, vagy épp útban levő gyerekeket el lehetett "helyezni" a hegy lábánál.

Vagy épp a jövőben játszódó "Gattaca" című filmmel sem tudunk azonosulni, miszerint már a petri-csészében eldől hogy ki élhet, és ki nem. Hiszen így valószínűleg én sem születhettem volna meg a szénanáthámmal.

De ha egy picit józanul gondolkodunk, akkor most is van Taigetosz, és most is van Gattaca. Csak éppen a jelenben "ABORTUSZNAK" nevezzük.

És halottunk mindannyian Hitlerről, aki szerint csak a tökéletes ember az ember, minden "hibás" ember irtandó.

A harmadik gyerekemmel megindult 24. hét előtt pár nappal a szülés. Az egész orvos team ott sürgölődött, és kaptam az injekciókat, hogy életben tartsák a babámat. Ott voltak az életmentő gépek és műszerek, hogy ha megszületik a magzat (?), baba (?), akkor küzdjenek érte. Hiszen akkor már életben tartható a "segítséggel" életképes pocaklakó, hiszen Ő igenis élni akar. Miért gondoljátok, hogy egy Down szindrómás baba nem akar élni. Hiszen ott és akkor a down és a zseni között semmi különbség sincsen. Mindegyiknek ugyan akkora az IQ-ja, ugyanúgy fél, ugyanúgy fáj a halál.

Egy ismerősömnél a kombinált teszt azt mutatta, hogy 1:34 az arány a down-ra. Aki ismeri az értékeket, az tudja, hogy ez biztos down-t jelent. 22 hetesen ment el hasbökésre, mivel neki nem kell a 3 egészséges mellé egy beteg gyerek, inkább megindítatja a szülést. Könyörögtem neki, hogy így is úgy is meg kell szülnie, akkor tegye meg, hogy nem ítéli halálra, hanem időre megszüli. Vállaltam, hogy akkor én nyílt örökbe fogadással átvállalnám.

A válasz meglepő volt: "Csak nem gondolod, hogy ha már kihordom és megszülöm, akkor odaadom neked? De nekem nem kell beteg gyerek, inkább elvetetem!"

Lehet, hogy bennem van a hiba, de én nagyon önzőnek találom ezt a felfogást!!!!!

nem simerlek, nem tudom mért vagy elkeseredett, de ezt neked hoztam

Édesanyám becézzél,

Arra kérlek, szeressél,

Mosolyoddal simogassál,

Szavaiddal nyugtatgassál!

Becézgessél éjjel-nappal,

Öleljél át karjaiddal,

Arcod fénye ékesítsen,

Egész lényed lelkesítsen!

Könnyeiddel gyógyítsál,

Dalaiddal altassál,

Tekints reám, melegítsél,

Szemeiddel napként süssél!

Meleg szíved boldogítson,

Erőd soha el ne hagyjon,

Érezhessem ajkad csókját,

Becézz anyám egy életen át!