Beigazolódott Down-kór, terhességmegszakítás a 23. héten (beszélgetős fórum)

Olvasgatlak TIteket egy ideje, és meg kell mondanom, hatalmas érték és segítség, hogy itt vagytok. Én ugyan nem vagyok közvetlenül értinett, csak annyiban, hogy 9 hetes terhes vagyok, és 33 éves, és nagyon mondja mindenki, hogy majd a megfelelő időben ilyen meg olyan szűrővizsgálatokat ki ne hagyjak. azonban én alapból úgy állok ehhez, hogy bármilyen betegsége lenne is a babának, nem én szeretnék dönteni arról, hoyg meddig éljen, éljen-e. Mi azért imádkoztunk a férjemmel, és azért sírtunk örömünkben, amikor kiderült, hogy babát várok, mert gyermeket szerettünk volna, és nem tettük hozzá soha még magunkban sem, hogy kivéve akkor, ha ilyen vagy olyan lesz. NEm azért, mert jobbak vagyunk bárkinél, erről szó sincs, csak az élet ajándékáról ez a felfogásunk.

ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnénk, ha a babánk egészséges, és legalább egy valamiben kiemelkedő tehetségű lenne. De a legfontosabb, legalábbis az én életem célja ez, hogy jó ember legyen. És le merem írni, az is, hoyg Istennek tetsző életet éljen. A gyermekvállalással azt is vállaljuk, hogy ennek megfelelően fogjuk nevelni, jelentsen ez a nevelés elit gimnáziumba és különórákra járást vagy fejlesztő foglalkozásokra járást.

Mindenközben tudom, hogy embertelenül nehéz tud lenni mindenzt felvállalni, és nem is mindneki képes rá, és azt sem tudhatom, hogy ugyanilyen magabiztos lennék-e akkor is, amikor szembesülnék a diagnózissal. Nem ítélek el senkit, egyszerűen másként gondolkozunk az élet értelméről, értékéről. Lehet, hogy a Down-diagnózissal néháyn kapu bezárul, de számtalan ablak nyílik meg egy család számára, és az lenne számomra az igazi tragédia, ha attól kéne félnem, hogy a férjem magamra hagyna a beteg gyerekkel, nem maga a betegség.

Végül úgy gondolom, hogy azok, akik hivatásukat tekintve fogyatékkal élő emberekkel, gyerekekkel foglalkoznak, mégsem tudnak biztatót, pozitívat említeni róluk egy ilyen fórumon, csak az egyébként valóban létező és sokszor súlyos nehézségekről tudnak beszélni, azok talán tényleg nem a legjobb helyen vannak. Nem bántásból írom ezt. Én taár vagyok, dolgoztam 100% roma kisebbségi iskolában. rengeteg szomorú, felháborító, gyomorforgató és nehéz pillanatot is átéltem, talán többet is tudok róluk, mint az átlag, de aki közülünk nem talállta meg a roma gyerekekben azt, amiért őket különleges módon lehet szeretni, az előbb-utóbb lemorzsolódott, és kiváló pedagógusként dolgozik továbbra is, de nem ilyen iskolában.

Bocsánat, hogy hosszú voltam.

:-)

Szívemből szóltál.

Te igazán tudod,mi az ábra.

Az a 20 éves lány pedig biztos egy tündér.

így van.

Ez a legnagyobb bajunk, az hogy a többi egészséges gyerek, felnőtt stb, ők nehezítik meg az életüket.

Sok édesanyával beszéltem, akinek danka gyermeke van, legutóbb nem is oly régen vasárnap, 20 éves a csajszi.

Azt mondta, ha nem kellene utcára mennie, és szembesülni a pillantásokkal, őneki soha eszébe nem jutna, hogy danka a lánya.

Mert tüneményes minden munkában, főzni nem tanította kifejezetten, de ha elszól valamit mit akar csinálni, mire bemegy föl van pakolva.

Egyszer kell elmondani valamit, méretet, mondjuk rizshez stb. El nem felejti többet.

Olyan szókincse van hogy csak néztem.

Valami azért más... ott volt a kislányom is, és már annyira vágyott rá hogy fölvegye, egyre közelebb jött hozzám. Mondom Erika mért nem mondod hogy fölvennéd? Nem mert nem tolakszik, remegett a keze amikor odaadtam, és nyugodtan hagytam rá, kimentünk a kertbe, zöldséget szedtünk meg hasonlok, egy pillanatig nem aggódtam.

Amit ők tudnak nagyon tudnak.

Korlátok.... bizony vannak, de a legnagyobb az amit mi megszabunk nekik.

Ha egy látássérült elmegy a bankba, nem kell segíteni neki?

dehogynem, a mozgássérülteknek is folyamatosan segítve van, mert az összes rámpa azért van mindenhol. Ez csak emberség kérdése, kinek segítünk, és kinek nem.

Létezik hogy a dankák lennének a legnagyobb teher a világon?

Nekem is vannak korlátaim, nem tanulhattam azt amit szerettem volna, és nem tudtam ott végezni ahol a szüleim szerették volna. Ma egy egyszerű munkás vagyok, aki csak vágyakozva néz egy bizonyos szakma felé.

Így kell leélnem az életem, mert ez a vonat elment.

Korlátok mindenkinek vannak, de nagy részét, mi támasztjuk.

Hülye,aki leirja.nagyon dicsérendő,hogy megteszel mindent annak érdekében,hogy minél többet" kihozzál" a kislányodból.

Irtam korábban,én fogyi ygerekekkel dolgozom,és a foygatékosság csak másság,élhetnek ők is teljes életet,persze korlátokkal.Az én tanitványaim pld boldogok,elégedettek az élettel,de azt fogják, a társadalom valóban néha leprásként kezeli őket,minél nagyobbak,annál jobban érzik ezt,de ettől függetlenül boldogok.

Engem a következő dolog zavar:- törvény engedi, aki akar megszabadulhat egy életre a nyűgtől, a több munkától, és az aggódástól a jövő miatt. Ott a lehetőség amnio, ami állítólag 100% .

De nem erőltetik, egyik ember így dönt a másik úgy, de amikor én elkezdek arról beszélni, "dicsekedni" hogy a kislányom milyen ügyes, egészséges, és mennyire boldogok vagyunk, és hogy igenis, még a régebben született gyermekek, ma már felnőttek is értek el nem kicsi eredményeket,én nagy bizalommal vagyok a jövő iránt, mert bár találkoztam már, ennyire negativ munkással, aki betegekkel dolgozik, és egy az egyben kijelentette, hogy ő "dánkórossal nem foglalkozik" , vannak azért igazán elhivatott pedagógusok, akik pozitivan állnak ehhez a dologhoz. Védőnők, akik látván a gyermekem fejlődését, nem kis bíztatással pozitivitással állnak segítőkészen mellénk, orvostól kezdve, eddig azért hálisten több jó szakemberrel találkoztam mint kocamesterrel(így hívják azt aki nem sokat ért a dolgához)

kivételek erősítik, ez is igaz.

A sok pozitív hozzáállásnak köszönhetően, igencsak látom a célt, egy elérhetőt, elég magasat ahhoz hogy el ne tunyuljunk, de nem annyira magasat, hogy kedvüket veszítsük a sikertelenségtől

Ellenszél van bőven, de nagy a segítség is. Volt itt olyan aki azt mondta, hogy a mi gyerekeink terhelik az ország kiadásait .

Mert ugye ha időben kinyomjuk őket mint egy elfertőzött pattanást, akkor nem terheljük, az amúgy is kevés pénzét az egészségügynek.

és vannak még sok olyan beszólások, amik arra vannak, hogy kellemetlenül érezzük magunkat.

De nem fogjuk. És tudod miért bárki aki olvasod?

Azért mert nem fogok hozzád menni kunyerálni, megoldok mindent magam. Születése óta dolgozom, és nem dőltem fotelba hogy majd beadok ilyen olyan segélykérelmet. És a tervem nem az hogy 80% leszázalékoltassam, hanem elismert munkás legyen saját fizetéssel. Ó már látom ahogy levegő után kapkodsz és azt mondod, ... csak szeretnéd, ezek betegek, ezek nem élhetnek teljes életet, azért nem látok reálisan, mert elvakít a fájdalom,stb.

megint csak mondom, nem azokhoz szólok, akik úgy döntöttek elvetetik, nem éreztek elég erőt magukban stb.

ez az ő bajuk.

Azok idedgesítenek de piszkosul, akik csak hallomásból látásból, de tapasztalat hiányában, leírják a lányomat.

tulipán megkapta valaki más eredményé, az övékét, meg odaadták másnak.

erről beszélek.

Olvastam máshol egy másik fórumon, hogy sajnos iyen több is előfordult.

van kockázat, és nem csak a vetélés kockázata.

Tulipán megkérdezhetem, hol végezték nálad ezeket a vizsgálatokat?

Priviben is elküldheted.

Senki nem itél el, én legalábbis nem, de örülök, hogy nem kell úgy sírjak mint te.

Mi sem tudjuk mi lesz a jövőben, sem a dankával sem az egészségessel. Egyet tudok csak mindkettő az enyém, és én soha nem vetetném el.

Belegondolok abba hogy a fiammal úgy jártam volna mint az az édesanya, aki mondjuk a tulipán kisfiának az eredményét kapta meg véletlenül. Az eredmény fényében elvetettem volna, és ma nem lenne az egészséges gyermekem.

Szerintem és megint csak én szerintem nem helyes, és én nem is tennék így. Amit te leírsz ettől a gyilkos érzéstől én félnék.

De attól hogy én így érzek mindenkinek joga van maga eldönteni.

Figyeld azért a fórumot.

min is megy a vita? azon hogy mi azt mondjuk köszönjük szépen jól vagyunk, boldogok vagyunk, és vannak akik itt tapasztalat hiányában is hozzászólnak, és leírják milyen lesz a gyermekem. Hát ehhez van joguk?

te legalább leírtad hogy ez van, hozzászóltál mint érintett, más a véleményünk, de legalább nem kívülről bírálgatsz.

De azok akik nem próbálták, leszarom hogy hol dolgoznak ennyire "elhivatottan lelkesen" , Azzal vádolnak, hogy azért beszélek így a gyermekemről, mert a fájdalom azon szakaszában vagyok, amikor így reagálok.

Ennyi.

Te azt tetted amit jónak láttál, egészségetekre, remélem ez volt az utolsó sírni valód az életben.

Mi így döntöttünk, és így élünk. nem aggódok a jövő miatt, egyáltalán nem. Én látom a lányomat, és tudom ha ettől sokkal betegebb lenne, akkor is ugyanígy szeretném.

Honnan tudom? majdnem végignéztem, egy édesanya ragaszkodását a down babájához(azóta elment szegény(igazi angyal lett), de az anyja egy pillanatra nem hagyta magára, és végig reménykedett hogy marad velük.

Valaha volt kutyátok? fialt e? ha igen akkor tudjátok, hogy az állatok úgy csinálnak, a gyöngébbre ráfekszik, hogy megdögöljön.

Nem ragozom.

"Ma megközelítően minden 800. baba Down szindrómával születik"

A "pocakszuri"-teszt 1 % vetélési kockázattal dolgozik.

Tehát 8 egészséges!!!! magzatnak kell meghalnia azért, hogy 1 down szindrómás babát kiszűrjenek!!!

Tényleg akkora "Istencsapása" egy danka baba, hogy így dobálózhatunk az emberéletekkel miatta????

Bocsánat, én is ismétlem önmagam.

Én nem vetem meg azt az anyukár, aki miután megszüli a danka babáját, elemzi az életét, és úgy gondolja hogy z nem fér bele. Ezt valahol megértem. (Nem tudok vele azonosulni, de megértem)

Én azt nem értem meg, aki csupán "kényelemből" halálra ítéli mondvacsinált ürügyekkel. (444. hozzászólás)

Az intézetekbe beadott babákról pedig annyit, hogy mi most "várunk" egy down-os babára. Olyanra, aki az anyukájának nem kell.

Mégsem kaphatunk, mert az intézetek "lenyúlják" előlünk, mert sokkal magasabb támogatást kapnak utánuk.

Az, hogy mi lesz bent a rendszerben ezeknek a gyerekeknek a sorsa, nagyjából tudjuk... :(((

És nyugodtan lehet minket "perverznek" nevezni, amiért pont egy olyan babát szeretnénk a családunkba fogadni, akit a mai magyar társadalom kivet magából, de hát ez van.

Mi nem vagyunkk hősök. Nem kell ránk felnézni. Egyszerűen akik ismernek ilyen különleges gyerekeket, látják benne a szépséget (a nehézségek ellenére is!)

És nem aggódok, hogy mi lesz vele 30 év múlva, mer tudom, hogy minden rendben lesz. :)))

Én a fejlesztőben találkozom leginkább fiatal anyukákkal.Van aki azóta már újra szült,vagy babát vár.Valószínű Ők sem szűrették magukat,mert meg sem fordult a fejükben,hogy ez fiatalon is megeshet.

Ennek ellenére nagyon szeretik ds babójukat.Én így látom .

nagyobb rész fiatalabb anyukákkal találkoztam.

A szűrés következménye ugye ami 35 éves kor fölött gyakoribb, hogy nem születnek mg a dankák.

De én láttam összeomlani nem egy fiatal szülőt bent genetikán

Sajnos nem ismerem Őket személyesen.

De tudom hol laknak.Talán majd egyszer...

Van más danka ismeretségem is itt helyben.És nagyon pozitív.Van aki nekem rengeteg energiát ad,csak a hozzáállásával.+++++++++Ezt csak így lehet.Szerintem.

Nekem volt magzatvízvizsgálatom.Meg minden más ,ami kell.

Mind NEGATÍV!!!! Mégis danka és szívbeteg a babám.Senki nem tudja nekem megmagyarázni mindez,hogyan történhetett.Ő jönni akart és jött.

Semmilyen vizsgálat sem 100%!

Igen,nagyon nehéz volt feldolgozni,de túl vagyunk rajta.Eszem ágában sincs keseregni többet!!

Azzal csak ártok magunknak.Élünk,mint bármelyik másik család.BOLDOGAN.Elfogadtuk,és elfogadjuk ezután is,amit hoz az élet,mnert nincs más választásunk.

Ez bárkivel megtörténhet.

amivel én kezdtem, az az én tapasztalataim leírása.

A homlokra írt "ki vagyok én" nagyon tetszett, örültem neki, mert bár mindenki a mi életünket tartja egy Életformának Áldozatnak Mártírságnak,mert látszik a gyermekünk homlokán a felirat én azt gondolom, hogy mindenkinek megvan a maga baja, annak is akinek ugyan nem látszanak jellegzetes vonások az arcán. Attól még lehet hárpia, útálatos, önző kekeckedő stb.

Én vállalom azt hogy abortusz ellenes vagyok. Most ebből az következik, hogy vígan dalolva fogadtam a hírt hogy a kislányom danka? nem... idő kellett az agyam átállításához, mert az ember amíg még a gyermeke pocóban van, tervez, ennek, annak szánja, stb.

Ezeket a dolgokat át kellett írnom magamban. És, most nem azért vagyok nyugodt mert 100% a legjobb képességű dankám van, mert ezt senki nem tudja, azért vagyok nyugodt, mert él a kislányom, mert éljük az életünket, természetesen gondolva a jövőre, és tudatosan alakítva ki azokat a lehetőségeket az ő számára is, ami neki a legeslegjobb lesz.

Így vagyunk a nagyobbal is. Még nem tudhatjuk, milyen képességű, egyáltalán mehet e egyetemre, vagy csak sima munkás lesz, és ezért résen állva figyelve az igényeiket személyre szabottan, igyekszünk mindkettőből a legjobbat kihozni.

Tehát abortusz ellenes vagyok, én az életet másként fogom fel, mint hogy eldönthessem milyen márkájú dolgokat veszek. Anyagilag ki mit engedhet meg? azt már szerintem fogantatás előtt érdemes átgondolni.

Az ember mindig bírja amit az élet hoz neki, olyan nincs hogy van aki nem bírná, olyan van aki meg sem próbálta.

Támadnánk egymást? csak a tényeket soroljuk, és a másik oldal tapasztalat nélkül mindezt cáfolja, és miközben arról beszélünk mennyire jó és nyugalmas az életünk, élből megtámadja, és azt mondja a fájdalom abban a szakaszában vagyok amikor belerúghatok másokba, meg hogy nem vagyok normális.

Többször is említettem, hogy bár abortusz ellenes vagyok, mindenki azt tesz amit akar, azok kedvéért írjuk le a jókat is, akiknek a gondolat hogy világra hozzák a danka gyermeküket megfordult a fejükben.

Nálam semmi nem utalt rendellenességre, de a korom miatt a kezembe nyomták, az amnióra szóló papírt.

Akkor kimentem a páromhoz, és átbeszéltük. Akarjuk tudni a 100% tuttit? ha azt jelzi hogy beteg elvetetjük?, lassú halálra itéljük?

egyértelműen mindketten azt mondtuk, nem soha.

Ettől még fájt, és az én vágyam is az lett volna hogy egészséges babám legyen. De elfogadjuk, és mostmár nem is elfogadásról van szó, így szeretjük az életünket ahogy van.

7 hósan műtötték, nem kicsi bajból. Bárcsak mindenki látta volna hogyan küzdött... küzdött, mert akkor már meg tudta tenni, annó 20 hetesen nem lett volna esélye rá.

Nehéz dolgokon ment keresztül, és ezt egy szülőnek nagyon nehéz végignézni.

De most örül az életnek.Én pedig örülök, hogy jól van és örül.

Az én önzőségem ebben van. Nekem szükségem van rá. Tiszta, kedves, szerető, ragaszkodó.

Én erről beszélek mindig.

Ja ha valaki ok nélkül leírja a gyermekemet akkor fölmegy bennem is.

De nem támadok.

Nagyon tisztellek Téged Nika,és minden iylen gyermeket nevelő édesanyát,családot!

Sok erőt,bölcsességet,kitartást MIndannyiótoknak!

Tiszta szívből remélem,és kívánom,hogy minél jobb életre sikerüljön segíteni gyermeketeket!

DE kérlek,ne vessetek képzeletbeli követ azokra az anyukákra,akik úgy döntöttek-döntenek hogy nem tudják otthon felnevelni gyermeküket,vagy egy darabig gondozzák,de aztán otthonba adják őket.

Nálunk több olyan Down-os lakó van,aki 50 feletti,és 80 feletti édesanyjuk-akik mindketten egyedül élnek-nem tudják megoldani,hogy otthon éljenek a gyermekeik.

Nálunk most 7-8 éves várólista van,aki most jelentkezik,csak évek múlva számíthat szabaddá vált helyre.Igaz,frekventált,jó hírű,Pesthez közeli intézmény a miénk.

Sziasztok!

kisfazakas

Tulipán72

szNika

Azt szeretném tőletek megtudni, hogy a babátok születése előtt voltatok-e magzatvíz vizsgálaton ahol kiderült a Down szindróma.

Elnézést, de nem olvastam végig a fórumot, azért nem vagyok tájékozott.

Köszönöm.

Nem jó olvasni, hogy a két oldal gyakran egymásra támad. Mindenki hozott egy döntést, amit Ő maga hozta, vagy jót, vagy rosszat. Nem kell elitélni egyik félt sem, mert senki sincs a másik helyében, hogy mit, hogyan él át.

Nekem két "egészséges" gyermekem van, akiket ugyanúgy fejlesztésre kellett hordanom. Bár genetikailag épek, a mozgásfejlődésük még sem az igazi.

Minden anya a saját képességei és pénztárcája alapján neveli, szeretgeti a saját gyermekét és mindenki a legjobbat akarja kihozni az adott helyzetből.

Én is hallottam olyanról,aki lemondott róla a férje nyomására,majd elváltak.A nő a pszichiátrián kötött ki a döntése miatt évek múlva.

Jól döntött?Ez sajnos csak később derül ki,mi a jó döntés.

Van,hogy kell egy kis idő,mire az ember rájön,tud-e élni a gondolattal.Azzal,hogy eldobta a gyermekét.

hát talán a későbbiekben, most Ancsikára koncentrálok.

A kórház ahol szültem 5 km re van tőlem, ez belefér, de természetesen ha valaki itthon akarna meglátogatni, és a dankámat kicsit babusgatni szívesen fogadnám.

Akkor amikor megszületnek egyetlen gyermek sem ad sok életjelet magáról.

Az a nehezebb időszak. Amint láttam hogy mindent abban az ütemben csinál mint más, más volt a helyzet.

Ezért gondolom, egy akkor szült anyukának, egy 1-3 vagy több éves dankát kicsit megszorongatni.

Aki mondjuk nem is hallott még erről, fingja nincs mit jelenthet.

Én ismertem egész közelről, mégis mikor hazajöttem böngésztem a netet.