Anyósok ide!!! (beszélgetős fórum)

De jó! Mindig van aki odateszi a vállát, hogy ne inogjon az épület! Ezt élvezem én nálunk! Ha baj van,mert miért is ne lenne,mindig van megoldás! Nincs kicentizve, ki mennyit tett, vagy adott! "Dolog" van meg kell csinálni, és pont!

Nem is tudják néhányan elképzelni mennyire megnyugtató dolog ez! Persze vannak sorrend beli viták olykor,de dinamizmus nélkül nincs fejlődés!

Én nem bántom az anyósokat, nekem is van, de én nem szeretem. Mindemellett vannak jó anyósok, akik pontosan tudják, mikor van rájuk szükség, nem tukmálják a nézetüket, nem erőltetnek semmit, stb..., de mindez az anyákra is vonatkozik. Nekem az anyám anyós is, anya is. Nekem nagyon jó anya, mindig lehet rá számítani, segít ha kell, óvatosan megmondja a véleményét, ha nem értek egyet, szólok. Ugyanígy viselkedett mindig anyósként is. A menye mindig számíthat rá, ha kellett mindig segített, adott, ha tudott, de soha semmit nem erőltetett, nem beszélt bele a dolgaikba, néha rákérdez erre-arra, ha másképp gondolja, de legfeljebb nekem mondja el, ha nem ért egyet a a menyével, én meg leszerelem azzal, hogy az ő dolguk, ne szóljunk bele. Ugyanolyan kedves neki a lánya és a fia gyerekei is, egyformán szereti és félti az összes unokáját. Habár a sógornőm nem mondta, de szerintem nem tartja rossz anyósnak, gyakran látogatja unokákkal együtt.

Az anyósommal az a baj, hogy szinte mindenben másképp gondolkodik, más család, mások az értékrendek. Nem azt mondom, hogy az én nézetem a tökéletes, de ne akarja erőltetni a sajátját, mintha az lenne a tökély. Mindenbe beleszól, a legapróbb dologba is kérdezés nélkül, és csak mondja-mondja. A lánya gyerekei mindig szebbek, jobbak, ügyesebbek, okosabbak. Én a gyerekeim előtt soha nem szóltam egy rossz szót sem róla, hiszen a nagyanyjuk, de kezdettől fogva nem szeretik, nem akarnak odamenni. Szóval nagymamaként sem vált be, pedig szerettem volna, ha a gyerekek ragaszkodnának hozzá, de valahogy hiányzik belőle az a nagymamás melegség, szeretet.

Ha volt valami véleményem róla, azt csak a férjemnek mondtam 4szemközt. Nem tudom ki rontotta el és hol, de ez már nem fog megjavulni. Veszekedni nem szoktam vele, de azért vissza-visszaszólok. Az is baj, hogy már én is hamarabb fölhúzom magamat 1-1 (szerintem) hülye megnyilvánulására, mint kezdetben. Érdekes módon az apóssal nincs semmi baj, még nem bántott meg soha. Nem tudom én milyen anyós leszek, csak azért írtam ide, mert a másik anyós-fórumba szidalmazással nem akartam bekapcsolódni, habár biztosan vannak olyan igazi sárkány-anyósok, akik még anyának sem váltak be.

Így már jobban értek pár dolgot!Nem igazán értettem, hogy miért nem tudod átadni magad annak az örömnek, hogy szeretik egymást a gyerekeid és akiket választottak. Úgy éreztem, hogy te egy falat húztál a szíved elé mert attól félsz, hogy rosszul fogod szeretni őket. Borítsd le azt a falat és a helyére kupacolj oda egy kis humort. Az biztos, habitus kérdése, hogy "ne próbáljak azonnal intézkedésbe fogni, ha valamit meg kell oldani!" Nekem régóta nincs ilyen késztetésem, ugyanis a fiaim jóval anyóskorom előtt leszoktattak erről. Ebben az is segített, hogy a mobil kéznél volt és tudtam, ha nincs minden rendben azonnal szólnak. Ja, hát kisebb "fejbetöréseket" pedig meg kell élniük ahhoz, hogy tudják hol a határ. Ezt a kisebbik fiam fogalmazta meg egyszer még kb. 15 évesen, azt mondta "anya, tudom, hogy tudod, kicsit nem helyesen csináltam dolgokat, de amíg nem szólsz, addig nem léptem át a határt, tudom, hogy "eddig, ne tovább!", mert jó nevelést kaptam tőletek. Gyorsan elfutottam bőgni egy kicsit, mert szerintem nagy dicséretet kaptam, kaptunk a fiunktól.Úgyhogy nyugodtam engedhettem el őket, úgyanis mindkettő 15-16 éves kora óta járja az országot.Megtanultam, hogy csak annyi a dolgom, hogy ott álljak, stabilan, erősen és biztos pont legyek az apjukkal együtt az életükben.Akkor intézkedem és úgy ahogy megkérnek rá.Én úgy próbálom szeretni őket, ahogy nekik jó és nem úgy ahogy magamnak kívánnám.

Azt hiszem bennem a normálisnál nagyobb az empátiakészség. Az első gondolatom az, hogy megértsem a másik ember viselkedését, reakcióját, hogy azt érezze, nem pálcát török felette, hanem a kezem nyújtom. Ha nem sikerül? Akkor van a három lépés és nekem az öt lépés!

Nem is kell megkérdezni,hiszen ha jól megvagytok,nincs acsarkodás.Nyilván jó anyós vagy,de nem kell hogy imádjanak.Én élem az életem,hiszen még dolgozom és ha szükség van rám segitek.Forditva is igaz.Én pl sokat tanultam a menyemtől,mert Ő otthon van a gyerekekkel és sok uj finomságot főzőt és sütőt.Én is imádok főzni,de sajna 24 ó ügyeletek után bizony kevés időm van.Ma este munka után a fiammal megyünk bevásárolni,persze nem nekem.Ő elvisz én besásárolok ő haza viszi.Ez igy van jól a lányom ma főz.

Holnap én főzők ,mindkét gyerekem és családa nálam szik.A menyem másként főz,de nekem izlik,ugy keverdnek már az izek ,szinte élvezem.Szerinte az én t.káposztám a legfinomabb ami nekem is jól esik.Szerintem a világ legjobb vadasát meg ő csinálja.A lányom is jól főz,szeretjük az főztjét is.

Ezért mükődik a kapcsolat,mert becsüljük egymás munkáját .Gondolom Ti is vagytok.

Ha jól értelmezted amit írtam,akkor nem lenne baj.Ugyanis én leirtam,hogy bizony fáj ha a gyermekünk elmegy mással/férj v feleség/Ugyanis mi anyósok vagyunk az idősebbek általában és nekünk kell okosan kezelni a szituációt,ami persze nem könyű.Leírtam,milyen nehéz volt és min mentem keresztül.Ha az ember az eszét is hasznája néha,megoldja a problémát!Nagyon fájt amikor a fiam elment,csendben szenvedtem.Az hazudik és saját magát csapja be aki ezt nem ismeri el! Nem szóltam bele nem tettem megjegyzéseket és szépen megoldodott minden.

Szerintettek miért sirnak a mamák az eskúsőn? valahol tudják,hogy elvitték a gyermeküket,persze tudjuk ez természetes.Abban sem hiszek hogy nincsenek apró problémák,mert a sját gyermekkel is van.Nem kell "imádni" a menyünket csak tisztelni!!!!!!!

Gondoljatok csak pécsi Ildiko és menye történetére,Ő is szereti a menyét ,csak bután és szerencsétlen lány majdnem belehalt.A rákényszeritett szerett nyomoszató,egy idő után depressióhoz vezet.Rosszabb a kedves anyós állandó "jó tanácsa,kedveskedése,imádása" mint ha békén hagynák őket. Ha kérik segitsünk,de csakis akkor! Az Ő életük,éljék!!!!

Ja bocs ezt már nem neked akartam.

Sajnálom, és örülök is azért amiért elkeltél.

Sajnos nagyon nem szeretjük egymást, ők nem engem akartak menyüknek, hanem tulajdonképpen senkit sem. Azt képzelték a férjem egész életében őket fogja szolgálni. Az apósomnak ugyanazt KELL mondani amit anyósomnak, azért írok többes számot. A drága mamma szeretni csak saját magát képes. A kislányom az egyetlen unokája kb. 2 hetente látja, de egy óra múlva már unja, jajjj mindent szétpakol...szokta mondani a mamma. Tudod ez a tipikus okoskodó, beleszóló, semmit de semmit nem segítő, önző ember, aki mellesleg buta és rosszindulatú, és akkora szája, hogy a nyolcadik szomszéd hallja, amit beszél. Mint ember is egy nulla, sőt inkább kettő.

Szerintem a kölcsönös tisztelet a fontos! ..de az tényleg legyen kölcsönös!

Szerintem egy menny alapból tiszteli az anyósát v. az anyósjelöltet, mert ugye nem akar konfliktust, csak a párja anyja stb. stb. Szerintem ott szabadul el a pokol, ha ez visszafelé nem működik.. Tény: Az Anyák a legjobbat akarják a gyereküknek, csak sajnos Nekik senki nem elég jó!

Az az igazság, h a tiszteletet nem lehet kikövetelni, és szerintem ez, nem kor függvénye, akár fiatal, akár idős emberkéről van szó.

Bár engem még úgy neveltek, h az idősebbeket tisztelni kell a koruk, a megélt bölcsességük miatt.

Én így is nyitok minden nálam idősebbel, de hozzá kell tennem, h tudom tisztelni az óvodáskorút is akár a bátorságáért, na ez (is) hosszú téma.

Elnézést kívánok, h mégis írok, de nem tudom megállni!

Nagyok sok puszi Neked :)))))))) !!!!

igazad van, hogy boldog az ember, ha a gyermeke boldog. Az, hogy már nem az én főztöm a legfincsibb, soha eszembe sem jutott. A menyem nagyon jól főz és süt, amire nagyon büszke vagyok, de ha nem így lenne, akkor sem esnék kétségbe, mert megoldanák, ahogy nekik megfelel. Szombaton és vasárnaponként általában együtt sütünk, főzünk. Nem én kérem, hogy segítsen, jön ő magától. Én soha senkivel nem tudtam a konyhában együtt dolgozni, de vele nagyszerüen megy a dolog. Az anyukája nem hitt a szemének, mert ők sem fértek meg együtt a konyhában, pedig nagyon szereti a menyem az édesanyját. Azt mondta egyszer a menyem, lehet, hogy az előző életünkben ikrek voltunk, mert szó nélkül is megértjük egymást.

Nem tudnék úgy élni, hogy "a legfontosabb a tisztelet, nem kell szeretni egymást, az már csak plusz". Én rajongok a menyemért és a másik kislányért, élek-halok értük.

Nálunk mindenki éli a saját életét, senki nem szól bele a másik dolgába. De mégis általában megbeszéljük a programokat, mert ez valahogy természetes. A fiam szabadidejében hangtechnikusi munkát vállal és elvisznek bennünket a koncertekre,műsorokra. Ezt ők kérik, hogy mi is menjünk, ha az időnk engedi. Mindig nagyon jól érezzük magunkat velük, ill. a menyemmel,mert a fiam dolgozik és a menyem ilyenkor inkább velünk nézelődik és vidámkodunk.

Bármi történik, nálunk mindenki számíthat a másikra. Fontosabb dolgokban kikérjük egymás véleményét, aztán mindenki belátása szerint dönt. Én még sosem szégyelltem megkérdezni a menyem olyan dolgokről, amiben ő tájékozottabb, mint én.

Soha nem éreztem olyat, hogy elvették tőlem a fiaimat, inkább azt érzem, hogy kaptam még két lányt és gazdagabb lett az életem általuk. Engem a menyem az első pillanatban meghódított azzal, hogy egyenesen, a szemembe nézve beszélt velem. Alig múlt 18 éves és olyan intelligenciával rendelkezett már akkor is, ami keveseknek adatik meg. Szóval engem az első napi beszélgetés után maximálisan elbűvölt, ami azóta is tart.

Nekem is az a véleményem, mint neked,hogy elveszti az ember a gyermekét, ha bántja a gyermeke társát.

Nem tudom, hogy viszonyulnék, ha nem ilyen fantasztikus lányokat kaptam volna ajándékba a fiuktól, talán vennék egy nagy levegőt és mélyen szomorú lennék. De ilyenre nem akarok gondolni, valószínű, ilyenkor egy kicsit belehal az ember szíve.

Én már akkor kitanultam az anyósságot, amikor a nagybátyám tragédiája volt. Imádtam őt, ő volt a bizalmasom, akivel mident meg lehetett beszélni, egy kicsit a pótapám, mert az édesapám 41 évvel volt idősebb nálam. Végig láttam, hogy a nagymamám lassan tönkreteszi a saját gyerekét. Attól fogva tudtam, hogy kell jól szeretni a gyermekünket. Igaz szerencsém volt, mert azt hiszem, ők tényleg egymásra találtak, egymásnak születtek.

Abban is szerencsés voltam, hogy nem voltak igazi válságok az életemben, de abban a kevésben is az anyósom mellettem állt, támogatott, szeretett, segített, óvott, vigyázott rám. Most 85 éves és mai is megölel, megpuszilgat és úgy csillog a szeme a jóságtól, hogy az enyém könnyes lesz.

Közel nyolc éve együtt élünk a fiamékkal, de soha még egy homlokráncolás sem volt az életünkben.Remélem nem vagyok rossz anyós, mert eddig csak azt hallottam vissza, hogy milyen szeretettel beszél rólam a menyem. Soha nem kellet tisztáznunk, ki kicsoda a családi kapcsolatban, senki nem tartotta a másikat vetélytársnak, inkább kiegészítjük egymást egy egész, igazi családdá.

Most elköltöznek Írországba egy kicsit. De a menyem azt mondta, "ha minden sikerül, akkor jöttök utánunk!" Azt hiszem, ez mindent elmond arról, hogy érzi, mennyire szeretjük őket a férjemmel és ő is, illetve ők is szeretnek mindkettőnket. A kicsi fiam munkája révén repked a világban, hol Edinburghban, hol Ankarában vagy valamerre a nagyvilágban van. Most nagyon boldog vagyok, mert vitte magával a barátnőjét is egy hónapra. Szerencsére az internet révén mindig együtt vagyunk és ez erőssé tesz bennünket. Míg ezt írom, közben vele MSN-ezek, írja milyen boldog, soha nem jutott volna el ilyen körülmények közé, olyan, mint egy álom és nekem ez a legnagyobb öröm, boldognak látni őket egymással. És az, hogy nekem ezt elmondják, számomra ez a plusz.

Adridi!

Nekem 1 fiam,1 lányom van,szépek,okosak.Minden kislányt elfogadtam,akit a fiam bemutatott/nem volt sok/,de amikor "végleg" elment és a lányom is.Majd belehaltam,szenvedtem.Én is váltam,lelkem nagyon beteg volt.A mai napig nem tudják,nem akartam Őket magamhoz láncolni.Higyjétek el,nagy fájdalom,de egyben öröm is.Boldog az ember ha a gyermeke boldog! Felkell készülni anyósságra!Szivem szerint inditanék egy anyós iskolát!!!!

Igen is fájt,mikor pici fiam és pici lányom elment.Fájt ,hogy már nem az én főztőm a legfincsibb.Szép lassan tisztul minden.Ha bajvan hozzám fordulnak,betegségben/pici láz stb/.Igenis nehéz elfogadni fiunk kedvesét.Én az elején elmondtam,hogy én nem vagyok vetéjtárs.Én az édesanyja vagyok ő a felesége lehet.Az is lett,szerencsére.A legfontosabb a tisztelet,nem kell szeretni egymást,az már csak plusz!Nálunk szóba sem került a mamának v.anyukának szólitás.Én nem vagyok az anyukájuk,remélem most már barát nem vetéjtárs:Erre csak gyermekeim párjai tudnának válaszolni.Bolond ember,anya az ki gyermekét boldogtalanságba hajszolja.

Ma éjszaka ráérek elmélkedni,mert ügyelek.

Adridi!

Mikor boldogok a gyerekeink,ha mi is boldokog vagyunk,éljuk a saját életünket,láthatatlanul fogjuk a kezüket/ha szükség van rá/.Saját külön életünk legyen,hogy hagyjuk őket is élni.

Ha egy anya elakarja vesziteni a fiát/lányát/kezdje el bántani menyét.Tuti hogy sikerül!! Na ezt én nem szeretném!Én nem tudok ilyen szépeket írni,mert én mindig az eszemre halgattam.Ha a szivemre hallgatok elveszitem őket,mert fájt hogy más gondoskodik róluk.Öregebb és tapasztaltabb vagyok és igy sikerült a nehéz időszakot átvészelni.Sikerült.

Nem igaz hogy nem fáj ha elmegy a gyermekünk,nem igaz hogy mindjárt jó anyósok vagyunk.Hiszen egy kismama is tanulja hogy kell gondozni picijét,mert ugye pelenkázás,puszilgatás mind tanulás/édesanyánktók v.nme/Tehát én gyakorló anyós vagyok,még tanulom.Van még mit tanulni.

Tartottam baba-mama tanfolyamot,talán belegezdek "hogyan legyünk jó anyósok" tanf.-ba.