Aktív korú nagymamaként nem érzem magam jól mint ingyen... (beszélgetős fórum)

Bocsáss meg, de a vallomásod nem "akármi"! Mint egy kategorikus imperatívusz...

Szerintem _Berry_ erre érzett rá.

Én az ő helyében kikérném magamnak ezt a "hülyeséget írsz" minősítést, még úgy is, ha esetleg ettől eldurvulna a párbeszéd köztetek.

Az összeset nem, de a családban lévő nagymamák szerencsére nem ilyenek.

Nem azzal van bajom, hogy szeretne saját időt is, mert az mindenkinek jár.

De mikor kategórikusan kijelenti, hogy betegség esetén sem vállalja be az unokákat, az nekem nagyon nem tetszik.

Az én nagyszüleimnek természetes volt, hogy nyáron, mikor az iskolában szünet volt, unokaöcsém és unokahúgom napközben, még a szülők nem értek haza a munkából náluk voltak. Volt, hogy egyszerre öt unokára vigyáztak. Legalább kétfajta ebédet főzött a nagymamám, mert az öt unokából egy biztos nem szerette azt, amit a másik négy igen. Mégsem panaszkodtak, sosem hallottam egyikőjüktől sem, hogy elege lett volna belőlünk, vagy azt, hogy mennyire elfáradtak.

"De tételezzük fel, hogy létezik olyan nagymama ( megsúgom, hogy nincs), aki magas ívben tesz arra, mi történik az unokákkal."

Szóval az összeset ismered? 😝

De, van ilyen. Viszont szerintem ez sem arról szól, hogy tojik az unokáira, hanem hogy van saját élete is. Értem én, hogy a világ azt várja el egy nőtől, hogy amint gyereke születik, dobja el a személyi számát is, mert első a gyerek, aztán amikor ő felnőtt és saját családja van, ugyanez, csak az unokákkal.

Ha magától felajánlja, szuper, bár ez esetben sem illik a helyzettel visszaélni, de elvárni nem fair.

Ott a pont! Ha a nagyszülők szívesen vállalják a gyerekfelügyeletet, ezt szerintem is helyes köszönettel fogadni, ahelyett, hogy magától értetődőnek tekintenék, hogy "áhh, bármikor leadhatom a kölyköket a nagyszülőknél".

(Konkrétan volt, aki mesélte, hogy a mostohalányáék csinálják ezt rendszeresen: természetesnek veszik, hogy ha ők programot szerveznek maguknak, akkor bármikor oda...hatják a gyerekeket hozzájuk, a nagyszülőkhöz, és ő már erősen unja, hogy mindig ez van.)

Tulajdonképpen igazad van. Mi sem tukmáltuk soha a nagyszülőkre a gyerekeket. Szívesen vigyáztak rájuk, de azért mindennek van határa.

Sajnálom hogy a másik fél besértődött.

"De tételezzük fel, hogy létezik olyan nagymama ( megsúgom, hogy nincs), aki magas ívben tesz arra, mi történik az unokákkal."

Nálunk a családban több is akad, nincs is nagy szaporulat.

Jól teszed. Mindenki szüljön/vállaljon gyereket magának, ne más "kárára".

Vannak nagyszülők, akik szívesen vannak az unokákkal, örülnek hogy újra "babázhatnak" , az nyilván más, de nem szabad természetesnek venni, inkább hálásnak kell lenni a segítségért.

Egy újabb olyan fórum, ami az állóvíz felkavarása végett jött létre...

De tételezzük fel, hogy létezik olyan nagymama ( megsúgom, hogy nincs), aki magas ívben tesz arra, mi történik az unokákkal.

Csak az ilyen nagymamának arra is fel kell készülnie, hogy eljön majd az az idő, mikor neki lenne szüksége némi támogatásra, ha már nem lesz annyira aktív, de nem fogják rányitni az ajtót. Jó esetben egy idősek otthonában ér véget a földi pályafutása, rosszabb esetben magányosan otthon a lakásában.

Annak ellenére, hogy esélyem sincs nagymamává válni, meg tudom érteni az álláspontodat!

Azt hiszem, ez is egy berögzült klisé, hogy "a mama úgyis mindig ráér", meg a mamának nyilván úgysincs más tennivalója, mint az onokákra vigyázni, meg jaó hagyományos süteményt sütni nekik... Nem.

Úgy gondolom, teljesen jogos, hogy a mama is csak ember, a mama is örülhet, hogy felnőttek a gyerekei, a mama sem feltétlenül szenved a sokat emlegetett "üres fészek" szindrómától annyira, hogy az teszi boldoggá, ha ingyért lehet gyerekfelvigyázó.

Én szeretem az unokafelügyeletet, elvállalom, ha megkérnek rá.

Azért azt szem előtt tartják, hogy nekem is van magánéletem. Ebből nem is engedek.

Szeretném még sokáig élvezni, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt is megérhettem.

Dolgozol még? Manapság jóval nehezebb, azért ne feledjük, régen 55 év volt a nyugdíjkorhatár. Általában mire jött az unoka, már nem dolgoztak a nagyszülők.

Annyit vállalj, amennyi örömet okoz.

Kicsit szigorú megfogalmazás,,de ha így érzel, hát így.

Jobb is mintha kényszerből tennéd.

Én egyetértek veled. Annak ellenére, hogy nekem közelharcot kellett vívni a kölykökért, mert mindig vitték volna őket. De soha nem terheltem volna egyiküket sem, ha ők másképpen érzik.

Nyilvánvaló, hogy végre eljött a te időd, most már magadra is kell figyelned. De azért ha baj van, ha betegek, remélem bevállalod őket 🙃