Abortuszra menni.. (beszélgetős fórum)
Hú, kemény dió. Én is voltam ebben a helyzetben, elmesélem, nálunk mi volt. Évek óta "szekáltam" a páromat, hogy babát szeretnék, vele még csak beszélni sem lehetett normálisan a témáról, szó szerint rettegett a gyerekvállalástól. Félt az anyagi oldalától is, hiszen minket senki sem támogat, a szülőkrer sem számíthatunk, mindketten dolgozunk, hitelünk sincs, mégis plusz munkákat kell vállaljon hogy megéljünk. Ezzel én is egyetértettem. Ugyanakkor teltek az évek, és bármennyire emlegettem neki, hogy legalább készüljünk a dologra, süket fülekre találtam. Számtalanszor megfordult a fejemben, hogy elhagyom, és új életet kezdek. De félt a felelősségtől is, mellettem nagyon szabad, én nem kérem este számon tőle, hogy mit csinált, miért jött pl. 2 órával később, mint ahogy lejár a munkaideje. Semmiben nem kötöm meg a kezét, egy baba pedig ugyebár nem kevés kötöttséget jelent. DE! Védekezés ellenére teherbe estem, a poklok poklát éltem meg, mert nem éreztem, hogy mellettem állna, teljes pánik lett úrrá rajta. Én meg olyan magányos voltam, mint azelőtt soha. Amúgy is közöltem vele, hogy nem vagyok hajlandó elvetetni. Akkor voltam 29 éves, mellesleg 15 éve voltunk már együtt (előtte már volt egy művi vetélésem, senkinek sem kívánom). A terhesség alatt nagyon "hormonos" voltam, annyira vágytam a párom közelségére, támogatására, azt hittem, beleőrülök. Éreztette hogy szeret, de a babáról még mindig nem nagyon akart beszélgetni, bár persze készültünk az érkezésére, úgy értem, mindennel felszerelkeztünk. Babás barátoktól sok holmit kaptunk kölcsön, szinte semmit nem kellett vennünk. Ami fordulat volt a helyzetünkben, az a szülés volt. Amint lecsengett az első sokk, olyan tiszteletet mutatott felém, amit azelőtt soha, pedig mindig megbecsült, nagyon szeretett engem. Ez valahogy más volt. A babával pár napig csak barátkoztak, elég esetlen volt, dehát senki sem úgy születik, hogy tud bánni egy bébivel. Végre a lényegre térek, olyan szerelem lett köztük a kislánnyal, amire sosem számítottam, legmerészebb álmaimban sem. Most két hónapos a pici, alig bírom kivenni az apja kezéből egyszerűen imádja a kicsit.
Elnézést, hogy hosszú lett a hsz-em, de úgy gondoltam, megosztom veled, mert minden nehézség ellenére én úgy érzem, megérte türelmesnek lenni. Más már simán otthagyta volna a párom. Tény és való, történhetett volna másképp is a helyzet. Én nem látok bele a kapcsolatotokba, ezért nem is mondom, hogy dobd vagy ne dobd a párod. Ezt neked kell érezni. Mindenesetre kapd el egyszer, mikor épp otthon van, és nagyon komolyan beszélgess el vele, mi az álláspontja. Ha közli hogy vége, akkor nyilván nincs miről beszélni. A férfiakhoz néha rengeteg türelem kell, és ez nem könnyű szitu egyikőtöknek sem. Én ennyi idősen nem vetetném el a babát. Nem mintha idős lennél, de ahhoz talán már igen, hogy új kapcsolatot kezdd, ezt ki kell heverni, átesel egy csomó szörnyűségen (szakítás, abortusz), minden felborul. Persze a kicsi érkezése is mindent megváltoztat, de az tény, hogy mindenért kárpótol a kicsi. Számíthatsz édesanyádra is, ami nagyon jó. Szurkolok neked, hogy minden a lehető legjobban süljön el.
Még egyszer elnézést a hosszúságért!!!
A tanítványaim közül - több fiú -, pedig már megnéztek néhány horrorfilmet, elájultak :(
Azt mondták a gyerekek/fiatalok, hogy nem gondolták volna... Még mindig jobb, mint az ab.
Igazad van, ideje lenne modernebbet csinálni. :(
Ismeritek ezt a valós történetet?
A nő, aki túlélte az abortuszát
Csak akkor nézd meg, ha elég erős vagy, de talán segít dönteni.
Kedves Fórumindító!
Ha feltetted itt a kérdést, akkor talán még meggyőzhető vagy, hogy tartsd meg a magzatot.
Én nem az ismerősöm, hanem a saját példáját tudom felemlíteni. A gyerekemet rajtam kívül senki sem akarta megtartani, és az az én esetemben már az elején biztosnak látszott, hogy egyedül fogom felnevelni, annyira döglődött a kapcsolat, amiből létrejött. De bejött az, amit anyazsu9002 leírt. Sok-sok segítséget kaptam, igaz voltak könnyek és gyötrődés is, talán valamivel több, mint egy normál családba született gyerek mellett.
Ha elvetettem volna, egy életen át gyötört volna a lelkiismeretfurdalás. Ezt azért mondom, mert magam miatt tudom. Nekem volt abortuszom is, és több vetélésem is, sőt temettem már el saját gyerekemet.
Ha most kellene döntenem, és a magzatom egészséges lenne, én megtartanám!
Remélem, a szívedre hallgatsz te is, és akkor fogadd szívből jövő jókívánságomat, hogy neked is sikerüljön szépen, szeretetben felnevelni a csemetédet. :-)
Én 33 vagyok, a párom szintén nem akar babát, az anyagiak miatt. Védekezünk. Megszakítással. De ha terhes maradnék, megszülném. Titokban reménykedek is... A szüleimhez lennék kénytelen menni, ahová ő nem jönne. Eltartani nem tudna minket.
Te szeretnéd ezt a babát, szerintem. Bennem az lenne a kérdés, h ha megszülnéd, meg fogsz tudni bocsájtani e a gyermeked apjának, h ő nem vesz részt a nevelésben vagy örökké gyűlölet lesz a szívedben iránta, ha a gyermekedre nézel majd? Szerintem ezt mérlegeld. Mert ennek a kapcsolatnak vége. Akár megtartod a babát, akár nem. Egy eselyetek van szerintem, ha megtartod, és még a várandósság alatt 180 fokos fordulatot vesz a parod.
Te jobban ismered a helyzeted & a körülményeidet, mint én, ezenkívül nem szólhatok bele az életedbe, hogy tedd ezt vagy azt, mert ami nekem ill. másoknak jó & helyes, az nem biztos, hogy neked is az. Ezért kihangsúlyozom, hogy amit alább le fogok írni, az KIZÁRÓLAG az én tapasztalataimat, érzéseimet & gondolataimat tükrözi.
23 évesen volt abortuszom. Életem legrosszabb döntése volt. Gyilkos vagyok; egy életet, a saját gyermekem életét oltottam ki! Erre nincs mentség. Ezt a terhet viselni kell, ha ezt a szörnyüséget megtette valaki. Ma, 28 évesen, mit nem adnék azért, ha az éppen 5 éves kislányom vagy kisfiam itt lenne velem, velünk!... Akkoriban, terhesen arra gondoltam, miért nem illegális az abortusz; miért degenerálódott úgy az emberi lélek, hogy legalizálta a gyilkosságot?! De gyáva voltam, nem mertem kiállni a gyermekemért & sírva feküdtem fel a mütöasztalra... A férfiak nem érzik át ezt a fájdalmat, hiszen nem az ö testükben fogan egy új élet. Kihangsúlyozom, hogy fogalmam sincs, milyen irányt vett volna az életem, ha ö megszületik; sok minden másképp lett volna, de hogy, azt nem tudhatom. Egy valamiben azonban biztos vagyok: EGY FÉRFI NEM DÖNTHETI EL, HOGY EGY NÖ ABORTUSZRA MENJEN!! Ha mégis kitart ezen elhatározása mellett, akkor a férfi tünjön el a nö életéböl, ne a gyermek! Írtad, hogy lenne támaszod anyukád személyében - ez nagy szó!...
"Ígérünk reményeink szerint, cselekszünk félelmeink szerint."
Megéri beállni a gyávák & gyilkosok sorába?... Ezt NEKED kell eldönteni; de bármelyiket is választod, vállalnod kell az azzal járó felelösséget.
Nézesd végig vele a Néma sikolyt...
A fiatalember nem tudta, hogy a szex egy roppant veszélyes üzem?
Mielőtt nekiállnátok nagyon nekimenni...
én biztos, hogy az ő bőrében most bőgve olvasnám az összes hozzászólást... ne bántsátok...
Fel a fejjel Kislány!
Bárhogy döntesz, előtte gondold meg jól!
Utána nem szabad bánkódni!
Nem szimpátiát szeretnék kiváltani senkiből,illetve csak a véleményekre vagyok kíváncs,mert jó hasonló helyzeteket is látni ami pozitívan alakult.
Amúgy nem hinném hogy nincs eszem,mindig mindent megtettem hogy ne essek ilyen hibába,most is védekeztünk,igaz nem tablettával (lehet volna tényleg több eszem,de jó reklámmal mindent el lehet adni.)
voltam orvosnál,családsegítőnél,mindent tudok a dologról,Nem kívánom senkinek ezt a helyzetet,mert ennek egy örömteli dolognak kellene lennie az éketben,de mivel akinek kellene valem örülni az nem örül,sajnos nekem nem ez jut.
11 naposan maradtam egyedül a fiammal. Külön tudtam választani, hogy az ő fia... Ő volt, de én neveltem fel. Nem az a legény, aki adja a pofont, hanem az, aki állja.
Szóval a fiamban nem a volt férjemet látom.
Azt az egy sejtet ugyan ő adta, de minden más az enyém!!!
az orokbeadas jol hangzik, de szerintem amint kihordod, megszulod kin-keresvesen, a melledre rakod, dehogy akarod ot odaadni masnak!!!!
az az amerikai filmekben van..