2010.Kezdő ovisok anyukái beszélgessünk!:) (beszélgetős fórum)
Hát remélem most sokáig ez lesz az utolsó.... Ha mégsem, több szem többet lát alapon elviszem másik dokihoz. De eddig kétszer jártm úgy, hogy nem voltam megelégedve a saját doki döntésével, elvittem szakorvoshoz (fül, bőr) és dettó ugyanazt mondták. Elismerem, hogy nem mindig sikerül megtippelni, hogy mi a megfelelő szer (jártam úgy én is, hogy célzottan kaptam mégsem hatott az első), de már féltem a kiscsajt...
Örülök, hogy a többi gyerkőc azért jobban megúszta.
Sziasztok!
Nem akarom elkiabálni, de a februári 3 hetes betegség után (arcüreggyulladása volt Lucának) most 4 hetet járt egyfolytában és semmi baja. Kopp-kopp-kopp :)
A Ribomunyl mellett ami nagyon bevált az az arcüreg öblítő orrzuhany minden este. Sinus Rinse a neve, ha valakit érdekel írok részletesebben.
Sziasztok.
Mi szeptemberben kezdtük az ovit. Előszőr nem volt semmi sokáig, de amikor bejöttek a hidegek akkor megfázott, és nem vittem. Decemberben lett nagyon beteg, mandulagyulladás, antibiotikum, és januárban is végig csináltunk egy torokgyulladást antibiotikummal. De én nem vittem sokszor amikor csak az orra folyt vagy köhögött.
Most itthon volt és mégis kötőhártyagyulladást kapott. Nem tudom honnan, vagy mikor és kitől, pedig nem járunk nagy bevásárló központokba, boltokba is csak nélküle. szóval szerintem a négy antis kúra nagyon sok.
az is volt...
január 3-án kezdtük az ovit, január közepén torokgyuszi, rá 2 hétre mandula amit köhögés és fülgyulladás kísért (közben egy kötőhártya gyulladás). Ezt az utolsó hármast már szerintem nem sikerült rendesen kikezelni és a héten 3 nap ovi után újra lerobbant. Amikor épp nem gyógyszert szedett akkor Béres cseppet és a gyümiket is imádja. Annyira elegem van. Most 1 hónapot SEHOVA nem megyünk.
Más is járt így?
Ez szerintem is sok :(
Mi szeptembertől decemberig jól bírtuk, decembertől mostanáig volt néhány nátha, de szerencsére csak egyszer durvult el odáig, hogy antibiotikumot kellett szedni.
Lehet, hogy kéne Nektek valami immunerősítő kúra!
Amúgy sziasztok!
Nálunk ma volt ünnepség, de nem voltunk, mert tüszős mand.gyuszival itthon dekkolunk sajna.
És még jövő héten se lehet vinni, mert szerdáig antib.-ot kap, a maradék két napra meg már én mondtam, hogy írják ki.
Sziasztok!
Van még valaki akivel ennyire kibabrált egészségileg az ovikezdés? Jan.17. óta a 4. üveg antibiotikumot szedi a kislányom. Most úgy döntöttem tartunk egy-másfél hónap szünetet. Másnak mikor lett jobb?
Szia!
Nálunk nem volt még ilyen, ma sem kellett ünneplőbe menniük. "Szép ruhába" igen, de sötét nadrág/szoknya, fehét ing/blúz nem kell. Nálunk könnyű, mert gyakorlatilag csak szoknyában, kötényruhában hajlandó járni, a nadárgért közelharcot vívunk, úgyhogy inkább nem is adok rá nadárgot. Szinte az egész telet szoknyában, ruhában járta végig...
Sziasztok :)
Ma megvolt az első ünneplő ruhás nap (illetve még most is tart persze). Nálatok hogy ment?
A fiamat napokig kellett győzködni, mert nem akarta felvenni az inget, már mikor megvettem és felpróbáltattam vele, akkor közölte, hogy ezt fel nem veszi. Oviba pláne nem, mert oda pólóban kell járni :)
Aztán végül úgy sikerült meggyőzni, hogy azt mondtam, ez a nap is olyan beöltözős lesz, mint a farsang, csak az a különbség, hogy ma mindenkinek fehér ingbe kell beöltözni :)
Mik vannak.
Szegény gyerekek.
Milyen ember az ilyen?
Nálunk minden oké, szerencsére már három hete egészségesek vagyunk. Rékám szereti nagyon,és menne minden nap még hétvégén is.
Képzeljétek az egyik csoport bezárt az ovinkban!
Még jó, hogy nem azt választottuk - pedig az is szinpatikus volt. Az egyik óvónő fogta magát, és egyik napról a másikra lelépett, nem töltötte le a felmondási időt sem, közölte, hogy másnap már nem megy. És pont akkor, amikor a váltótársa tüdőgyulladással kórházban van, úgyhogy óvónő hiányában bezárták a csoportot, amíg ő meg nem gyógyul.
Szegény gyerekeket sajnálom a legjobban, szét lettek osztva a többi csoportban, minden reggel zokogás hallatszik az összes öltözőből, szegényeknek sok ez, hogy új csoport, új gyerekek, új óvónők :(((
Bálintom is meséli, hogy jött pár új gyerek, és sírnak, de Ő már játszott egyikkel, hogy ne sírjon :)
Sziasztok.
Mi is túl vagyunk a farsnagon. Nagyon jó volt, kislányom nagyon élvezte.
Lovacska volt, mint már említettem.
Remélem mindenki jól van.
Elmondhatom ez a harmadik hetünk és még nem beteg. Igaz délben hazahoztam eddig.
Jövő héten ott alszik mert nappal fogok dolgozni:(
Kíváncsi vagyok számít ez valamit, vagy már amúgy is megerősödtünk???:))))
Nálunk most szerdán volt a farsang (Bálint sárkány volt), akkor ment először - a majdnem két heti skarlát után.
Viszont valami megtört bennem. Szerda óta minden nap értementem ebéd után. Úgy terveztem, hogy csak ezen a héten...bebeszéltem magamnak, hogy még nincs teljesen jól, elég a fél nap. De most meg úgy megszoktam, úgy átállítottam a kicsivel a napirendünket, hogy tudjunk menni 3/4 1-kor....hogy lehet hogy így maradunk.
Nagyon úgy indultam neki szeptemberben, hogy egész napos lesz, de most elbizonytalanodtam :)
Sziasztok.
Nekünk nagyon jól bevált hogy csak délelőtt viszem oviba. két hete járunk és most jól bírja, habár ki tudja hogy lesz még most hétvégén. Mert nálunk általában hétvégén jön ki a betegségek többsége.
Hétfőn én sem viszem hogy legalább a szerdai farsangra egészséges legyen:)
Kivel mi újság? Túl vagytok már az ovis farsangokon?
Minek öltöztetek be?
Az én lányom lovacska lesz:)
Köszi :)
Meggyógyultunk, ma már mehetett volna Bálint oviba, de mostmár itthon tartom ma meg holnap. Szerdán lesz a farsang, majd akkor megy :)
Luca is ma ment először, nagyon boldogan :)
Nálunk március első hetében lesz a farsang, remélem addig nem szed össze semmit...
szia.
Lehet már meg is gyógyultatok:) De ha nem akkor jobbulást nektek:))))
Mi is végigpróbáltunk vagy 6-ot, mire megtaláltuk a jót. A gyógyszerész azt mondta, nem véletlen hogy van vagy 20 féle...mindenkinek másik hatóanyagú jön be!
Jobbulást!
Köszi :)
Hát a neten elég sok mindent olvastam.
Nekünk 'csak' annyi volt, hogy minden nap késő délután/kora este belázasodott, elég durván 39-39.5 is volt, illetve két nappal az első láz után jöttek a kiütések. De én nem ismertem fel, hogy ez az, eddig nem volt senki skarlátos körülöttem.
További ajánlott fórumok:
- 2010 augusztusában született babák anyukái beszélgessünk
- 2010-ben született babók anyukái beszélgessünk!!!
- Hörghurutos gyerekek anyukái, gyertek, beszélgessünk!
- 2008 szeptemberében született babácskák anyukái beszélgessünk!
- 3 éves gyerekek anyukái gyertek beszélgessünk!!
- Tikkelő gyerekek anyukái, beszélgessünk!