2010.Kezdő ovisok anyukái beszélgessünk!:) (beszélgetős fórum)
Csatlakoznék: Gratulálok az új ovisoknak. Nagy változás ez mindannyiunk életében.
Lányom is nagyon sokat változott most egy két hónap alatt. Folyton kérdez, de olyanokat, hogy sokszor nem is tudom mit mondjak, hogy magyarázzam neki. És sokat nőtt is most mintha megint megugrott volna. Csodálttal tölt el milyen ügyes, önálló.....
Imádom!
Üdv közöttünk.
Majd jelentkezz milyenek voltak az első napjaitok!
Gratulálok a szép indláshoz a ma kezdőknek!
Nálunk sem volt gond, pedig féltem mert pénteken sírt mire érte mentem. De csak annyi történt, hogy felriadt és engem keresett. Ma már ügyesebben elaludt, bár ez már a harmadik ottalvós nap volt mindig aludt csak nehezen.
Amit megfigyeltem rajta (így 6 ovis nap után), hogy sokkal nagylányosabb lett. Nincsenek itthon szófogadási problémák. És kérdez olyanokat amiket eddig nem pl: Anya, a te kiskorodban milyen mesék voltak? El voltam hülve ezen.
Ma kezdtük az ovit! Már 7 órakkor indulni akartak. 8-ra beértünk, levették a kabátot, csizmát, fel a szandi és már rohantak be! Úgy kellett pusziért visszahívni őket! Mi kipakoltuk az ovis zsákot, majd Petra és az óvónéni kipakolták a fogmosó felszerelést és a törülközőt!
8-11 voltak, nagyon élvezték, semmi gond nem volt, ettek játszottak, egymást keresték, de minket nem! Most itthol alvás van holnap már ott ebédelnek!
Kitti hajrá Nektek akkor :)
Vissza akarod olvasni mint a 49 oldalt?
Elleszel akkor egy jó darabig ;-)
Sziasztok!
Bár látom 2010-es ovisok a gyerekeitek, de az én Lizim hétfőn kezdi az ovit. Nagyon izgulok, hogy jól sikerüljön. :D A beiratkozáskor alig bírtam hazahozni. Előző este azt mondta, ogy ott is alszik már. :D Ja, és nem volt bölcsis.
Gyorsan visszaolvasom a kezdéseiteket!
Judit, én is hallottam erről a 3 hétről.
Hogy az első 3 hétben még szinte mindenkinek tetszik, jó móka, új játékok...aztán mikor elmúlik az újdonság varázsa, mikor felfedezik, hogy ez nem csak egy jó kis móka, hanem ide muszáj járni, ha van kedvük, ha nincs...akkor jöhet egy kis visszaesés. A bölcsiben volt is ilyenünk, de itt az oviban nem.
Nagyon nem lehet ellene semmit csinálni. Majd elmúlik. A lefontosabb (és legnehezebb), hogy ne engedj, és ne mondd azt, hogy 'jól van, akkor ma nem kell menni', mert akkor sosem lesz vége...
Nálunk is van egy kicsi, ezért nem is tudok menni Bálintért ebéd után (csak kivételes esetekben), mert olyankor már alszik a legkisebbem.
Ivettke ugyanígy vagyunk mi is. Az ovi két házzal mellettünk van, de mégis sietni kell minden reggel :)
Pmjudit szerintem jobb hogy túlestetek rajta. Később már rosszabb a bárányhimlő. Nekem a legnagyobb lányom hozta haza tavasszal a suliból, és mindhárom gyereken átment (11, 3 és 1 évesek voltak). A két kicsi összesen nem szenvedett annyit, mint a nagy!
Hétfőn megtartotték Minim szülijét az oviban.
Vittünk tortát,ropit és málnit /szörpöt/.
Oan boldog volt.
Persze előtte este itthon is megtartottuk a családdal.
Róla röviden:nem volt sírás a 7-en sem,minden nap aludt,evett,játszott.... stb. nem beteg /remélem nem is lesz/,szóval vele csúcs simán mennek a dolgok.Fájdalmasan könnyen.Viszont a negyedikes fiammal már hétfő óta küzdünk....... :(
Köszi. Nem volt nagyon vészes - nem volt lázas sem és hőemelkedése sem. 2 rossz éjszakánk volt akkor viszketett ill. nagyon fájt a torka - az is tele volt. Egyébként vidám volt.
ja azt nem tudom írtam-e dec. 24-én jöttek ki az első pöttyök....
nem tudok nem aggódni, az az én sportom (aktív paramama)
ma elmaradt az ott ebédelés mert mire megérkeztem érte még sehol nem volt az ebéd és már nagyon fáradt volt. A kicsi (1 éves) meg a papával otthon (akinek egyik lába mű, nagyon ügyes, de futni nem tud utána) Holnap így nem tudom, hogy lesz-e már ottalvás mert az óvónők nem tudtak velünk foglalkozni mert amíg öltöztettem megjött az ebéd.
Jobbulást!
Jól viselte a viszketést?
Kislányom is imádta és azóta is szereti az ovit. Várták az ovónénik, hogy mikor lesz a sírás rívás, de nem lett:)
Szerintem ne aggódj...
Mi holnap megyünk először. Itthon volt már karácsony előtti héten is, hogy szünet legyen ez a számára is. Aztán mivel én csak holnap megyek dolgozni akkor viszem először, és teljes napra marad. De ő már nagyon várja, és nagyon sokat emlegette, el volt keseredve hogy miért nem megyünk oviba:)
Szóval nálunk holnap indul az ovi:))
Mi itthon vagyunk még - bárányhimlős lett karácsonykor.
Már csak néhány pötty van rajta, de hétfőn megyünk, mikor már nem lesz remélem egy sem.
sziasztok.jó ez az ovi csak ne kéne olyan korán kelni:D
itt lakunk az ovoda mellett de mindig mi érünk be utoljára:DDDD
Sziasztok!
Mi hétfőn kezdtük az ovit. Egyelőre nagyon tetszik kislányomnak. Ma ebédel ott először, holnap pedig ott alszik.
Állítólag vannak gyerekek akik 3 hét után döntenek úgy, hogy nem jó. Remélem nem így lesz.
Járt valaki így közületek? Mi volt az oka? Hogyan oldódott meg?
Szia!
Nagyon ügyesek vagytok!!! :)
Az én lánykám már első nap teljes napra ment, de zökkenőmentes volt a visszaszokás, már várta hogy kezdődjön az ovi, és jól is érezte magát :)
Sziasztok :)
Kinek hogy ment az első-második nap?
Én tegnap még értementem ebéd után, mert reggel csak ezzel a feltétellel akart elindulni (én meg örültem, hogy egyáltalán hajlandó elindulni), ma viszont már teljes napra maradt.
Nagyon büszke vagyok rá - hiszen mi nem két hetet, hanem egy egész hónapot voltunk itthon, mert dec 5-től betegség miatt itthon voltunk :-/
Hópihécske száll az égen, kis csengettyű szólal szépen.
Az angyalok ma táncra kelnek, gyertyafénynél énekelnek.
Mosolyogva mondják Neked: Békés, Boldog Ünnepeket!
Sziasztok.
Ma bediktáltuk,hogy hétfőn megy Minikém utoljára,akkor lesz az ünnepély.
A gáz,hogy elfelejtettem hogy a suliban meg kedden lesz..... megoldom valahogyan..... apát 1 órára itthon fogom :)
Aztán jöhet a szünet.
Ma még mi is toldottuk az ajándékokat...... :)
További ajánlott fórumok:
- 2010 augusztusában született babák anyukái beszélgessünk
- 2010-ben született babók anyukái beszélgessünk!!!
- Hörghurutos gyerekek anyukái, gyertek, beszélgessünk!
- 2008 szeptemberében született babácskák anyukái beszélgessünk!
- 3 éves gyerekek anyukái gyertek beszélgessünk!!
- Tikkelő gyerekek anyukái, beszélgessünk!