Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » A CSODA negyedszer is CSODA cikk

A CSODA negyedszer is CSODA


2011-ben még arról írtam "cikket", hogy elveszítettem a kisbabáimat...

Igaz, ekkor már volt két nagy fiam, de minden vágyam az volt, hogy újra babázhassak.

Ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy még kétszer részem/részünk lehet benne, biztosan nem hittem volna neki.

Mostanra viszont a két nagy fiú mellé megkaptuk az élet legcsodásabb ajándékait, két kicsi fiunkat.

Most a legkisebb fogantatásának körülményeit, születéstörténetét szeretném megosztani Veletek.

A CSODA negyedszer is CSODA

Amint azt fentebb is írtam, 2011-ben kettő, előtte 2008-ban egy kisbabát veszítettünk el... Életem legszomorúbb emlékei ezek, de - bár sosem felejtem el Őket - úgy érzem, bőséges kárpótlást kaptunk a SORS-tól.


Elöljáróban röviden annyit, hogy a nagy fiaink között 2 év korkülönbség van, a harmadik kisfiunk 15 és 13 évvel a nagyok után született.

Hiába voltak hárman testvérek, a nagy korkülönbség miatt a kicsi nagyon egyedül volt, így történhetett, hogy megbeszéltük Apával, hogy a kicsikének is jó lenne egy kistesó... Nem gondolkoztunk sokat, és a siker sem váratott magára, azt mondhatom, hogy "Négyeske" is első próbálkozásra megfogant. :)


2014. szeptemberben még azért mentem el a nőgyógyászomhoz, hogy megfelelő fogamzásgátlási módot találjunk, októberben pedig már azzal kerestem Őt fel, hogy bizony kimaradt a menstruációm... Ezen jót mosolygott, hiszen előző hónapban feltette a kérdést, hogy nem gondolkodunk-e még egy babában? Á, mondtam, mi neeem...

Akkor megállapította a terhesség tényét, és hogy minden rendben van, korának megfelelő méretű petezsák, pulzációt ekkor még nem lehetett kimutatni.

Mi nagyon örültünk a kis jövevénynek, de a családban nem mindenki volt így ezzel... Ért sok pozitív-negatív kritika, de megtanultuk, hogy csak a pozitívat halljuk meg.


A terhességem - az előzőekhez hasonlóan - nagyon jól viseltem, nagyon szerettem a kismami létet, de sajnos minden vizsgálat (ultrahang, vérvétel) alkalmával találtak valami aggódnivalót...

12 hetesen kevesebb magzatvizet láttak, 18 hetesen oldalkamra-tágulatot a baba agyában, 24 hetesen- és utána még kb 2 hónapig - pozitív volt az ellenanyag-szűrés eredménye. Szerencsére mindegyikről kiderült, hogy csak "vaklárma" volt, de persze ezt akkor elég nehezen éltük meg.

Eljött a 36. hét, amikortól hetente kellett ctg-re járni, ezeknél minden rendben volt, a baba jelét sem mutatta, hogy itt lenne az ő ideje.

38 hetesen volt még egy utolsó(nak hitt) uh vizsgálat, ahol vészesen kevés volt a magzatvíz (oligohydramnion), ami azonnali kórházi befekvést jelentett, a magzat fokozott megfigyelése mellett.

Nagyon nehéz volt a 2 évesemet itthon hagyni, de muszáj volt...


A kórházban azonban túl sok időm volt gondolkodni-aggódni, főleg, miután az én orvosom a fent említett komplikáció miatt 38+5 hetes terhességnél szülésindítást szeretett volna (több másik orvos véleménye is ugyanez volt), viszont a főorvos nem hagyta jóvá...

Nem vagyok egy sírós alkat, de akkor sokszor sírtam. Aggódtam a pici miatt, aggódtam a 2 éves miatt, és már amúgy is azt éreztem, hogy jó lenne végre magamhoz ölelni a pici babámat.


Végül 2015.06.16-án eljött az a nap (kiírás után 1 nappal), amikor már nem volt akadálya a szülésindításnak.


Nagy-nagy izgalommal, de félelem nélkül mentem fel a szülőszobára, ahol volt "szerencsém" épp egy szülés közepébe cseppenni... Na, ezt szívesen kihagytam volna, de már ez sem számított...


10 óra 20-kor feltették a méhszáj puhító tablettát. Ezután, hogy kellőképpen fel tudjon oldódni és elkezdjen hatni, feküdnöm kellett 1 órán keresztül. Nekem ez nem okozott gondot, jól éreztem magam, és izgatottan vártam a következő néhány óra eseményeit.

Az előző szülésemnél ugyanilyen tablettás módszerrel indították a szülést, de ott nem nagyon akart beindulni a tágulás, ezért elég hamar bekötötték az oxitocin infúziót. Most viszont nagyon jól haladtak a dolgok, mondhatni "ahogy a nagy könyvben meg van írva".

Elég hamar 3 perces fájásaim voltak, és bár az nst gép elég magas értékeket mutatott, abszolút elviselhetőek voltak, járkáltunk, beszélgettünk, nevetgéltünk a férjemmel és a drága szülésznőnkkel, Rózsával.

3/4 2-kor eljött az a pillanat, mikor is a doktorbácsink burokrepesztést rendelt el, és amit már tudtunk is, most bebizonyosodott : minimális, kb másfél deci magzatvíz tudott elfolyni (később még a szülőágyon is elfolyt egy minimális, alig észrevehető mennyiség).


Innentől kezdve azért az alacsonyabb értékű fájások is kezdtek nagyon fájni, és most már feküdnöm is kellett újra, de oxitocinra nem volt szükség.

A pici fiunk nagyon ügyesen "dolgozott", amiben tudtam, segítettem neki, és a burokrepesztés után 1 órával már jöttek is a tolófájások. Végül 2 nagy fájással, és egy kis orvosi segédlettel megszületett a negyedik kicsi csodánk 3450 grammal és 50 centivel. Oxitocinra csak a tolófájásoknál volt szükség.

Köldökzsinórral a nyakán érkezett, és a kis keze sorosan a feje mellett volt, mint egy kis "Superman-nek" :)

Nem sikerült sajnos gátvédelemmel szülnöm, de ezt már nem is bánom, viszonylag gyorsan gyógyult a seb, egy hét után már szinte semmit nem éreztem.


Ha a szüléseimet fájdalom és minden egyéb szempontjából "rangsorolnom" kellene, azt mondhatom, hogy az első volt a legkönnyebb. A negyedik a leggyorsabb, legfájdalmasabb de mégis könnyű. A harmadik nehéz volt, és a második volt a legnehezebb. Csak ekkor mondtam azt, hogy soha többet nem szeretnék szülni (de már másnapra megváltozott a véleményem), pedig csak itt kaptam EDA-t, az összes többi szülésem fájdalomcsillapítás nélkül zajlott.


Minden terhességem imádtam, és mára eljutottam oda, hogy szinte fáj a tudat, hogy többé nem leszek kismami és nem adhatok újra életet egy kicsi emberkének.


Nem vagyok telhetetlen, és tudom, hogy sokan egy babáért is mennyi mindenen keresztül mennek. Én a világ legboldogabb embere vagyok, hogy nekem négyszer is megadatott a csoda, mégis szomorkodom, hogy valami véget ért...

Tudom, idővel túl leszek ezen, és mindig szép emlékként gondolok vissza a várandósságaimra és a szüléseimre.


Ezekhez az élményekhez nagyban hozzájárult a szülészorvosom, aki után bárhová elmentem, ezért született a 4 gyermekem 3 város kórházában. Maximálisan megbízom benne, nagyon jó szakember, és a nehéz időszakaimban (a vetélések után) emberként is bizonyított, rengeteg lelki segítséget kaptam tőle a tragédiák elviseléséhez.


Továbbá mindig mindenben számíthattam drága szülésznőnkre, Rózsára, akit a két picivel való várandósságaim során tudhattam magam mellett.

Akár éjszaka is hívhattam volna, bármi kérdésem volt (de nyilván nem tettem...), és a mai napi számíthatok rá, akár csak egy kis beszélgetés erejéig.


Kicsit hosszúra sikeredett a történetünk, de jó érzés volt megosztani másokkal.




Írta: CsengiBoti, 2015. augusztus 25. 09:17

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook