Városok, ahol betiltották a közterületeken a dohányzást. Mi a véleményed róla? (beszélgetős fórum)
Hamarosan nem lesz az. Készül a törvényrendelet, mely szerint csak olyan elszeparált helyen lehet dohányozni, ami abszolút garantálja az egyéb helyiségek füstmentességét. Tehát vége annak, hogy ahová kiteszel egy táblát, hogy dohányzásra kijelölt hely, ott dohányozni lehet.
Nem fog működni. Ausztriában is sorra mennek tönkre a nem dohányzó objektumok, mert nincs olyan baráti társaság, amely egyöntetűen vagy dohányzik vagy nem. És a nem dohányzók kibírják a dohányzó helyen, míg fordítva nem. Kvázi nem lesznek nem dohányzó helyek.
Azt nem tudom, hogy megéled-e, de hogy nyugdíjad nem lesz arra nagy tétet tennék. Mármint olyan, amit az államtól kapsz.
A piros pulcsi hordásába még senki sem betegedett bele, ellenben a dohányzásba állítólag már többen. A szándékos rongálást más elbírálás alá esik, a dohányzás pedig szándékos rongálás, nemde? ;)
Igen, igen, igazad van. Felveszlek tanácsadónak :)) Jajjjjjj annak, aki bármi módon rongálja az egészségét! :D
Persze a saját lakásukban a szobájuk falára ezt nem teszik.
Ez így van.
Egyébként olyanok koszolnak, köpködnek a liftben is pl, akiről ki sem nézné az ember.
Az elmúlt két hétben három olyan embert is láttam, akik a társasház falára pisiltek. Mindegyik jól öltözött "fehér" emberke volt.
Na látod! A bunkó, az külön kategória. Nem minden dohányos, kutyás paraszt. Alap kultúrális problémák vannak sajna
Csak a miénket,emelnéd meg?:)))
Nekem meg az, hogy beszáll a liftbe (itt a házban, ahol lakunk) és u.úgy dohányzik.. Aztán meg szállj be utána..ennyi taplók vannak!
Aztán ennél már csak az jobb, amikor tele van köpködve a lift vagy oda van pisilve. Pedig egy teljesen "kulturált" társasházban lakunk!
Vagy.. beszáll a liftbe egy bazi nagy kutyával a parasztja, szájkosár nélkül és megkérdi, hogy miért nem megyek vele én is, gyerekkel...
Hát legalább kevesebbet szívsz. Kinek jobb ez? Neked! Kevesebb kátrány lesz a tüdődben...stb
Ha az a baj, hogy csikkek vannak szerte-szét, akkor elég lenne a szemetelőket büntetni. Aki elnyomja, és zsepibe rakva elviszi a kukáig (mint én anno), azt minek büntetni?
Aki meg a buszra felugorva az arcodba fújja a füstöt, az eleve egy tuskó, kultúrátlan barom, azzal nem fogsz tudni mit kezdeni. Ő az, aki aztán félrelök ha kell, és rástartol a kismama helyett az egyetlen üres ülőhelyre. De "bunkó, antiszoci" adó sajna nincs. Miért kell a normális bagósokat büntetni.
Amúgy sem értem, hogyha sétálok a járdán, nem dobom el a csikket, nem játszótéren bagózok, nem ülök le a padra más nemdohányzók mellé, azzal kit zavarok? De ha megbüntetnek, és már nem dohányzok, azzal kinek lesz jobb? AZ ÁLLAMON KÍVÜL? Ez csak egy plusz bevétel. Tényleg nem látjátok, hogy ez nem a nemdohányzókért van??
Ahol dolgozom, azon a részen 10 méteres sugaron belül 4 kuka is van, és mégis sokszor kell cigarettacsikkeket felsöpörnöm a MI portánk elől, mert a paraszt nem képes elvánszorogni a kukáig ami karnyújtásnyira van tőle. Valakiben benne van a szándék és kidobja, csak annyi esze nincs, hogy eloltsa, ezért hetente egyszer tuti hogy kukatüzet kell oltanunk....sorry, tisztelet a kivételnek, de valamilyen szinten elítélem a dohányzást!
Szerintem ez nagyon jó dolog.Örülök,hogy ilyen módon is igyekszenek visszaszorítani a dohányzást!
Nem is ülnék olyan ember mellé akit látok, hogy dohányzik. Én arról beszélek, aki mellettem gyújt rá.
"Ha rajtam múlna, lényegesen megemelném az egészségügyi hozzájárulását annak, aki dohányzik. Úgyhogy rám ne szavazzatok bagósok, mert végetek lesz :D:D:D"
Ezt írta KEA,erre írtam azt amit.
A túlsúlyos emberek éppúgy megterhelik az egészségügyet,mint a bagósok.
A közterről beszélünk, nem? De ha elfogadom, hogy van aki utálja (mert nem kell feltétlenül bunkónak lennie annak, aki cigizik...), az antidohányos elfogadja, hogy attól még, hogy cigizek, ember vagyok, akkor ott a megoldás.
De ha dohányzom, és látja és odaül a padra mellém... akkor ne neki álljon feljebb. Mert ő ült oda és én is ember vagyok.
Szerintem.
Ők mivel is károsítják az egészségemet?
Akkor ne legyél kisstílű,emeld meg a 10%-nál nagyobb túlsúllyal rendelkezőkét is egy füst alatt!
Fizessenek a szenvedélybetegek!:))
Miért kellene egy idegen embert elfogadnom, aki nem figyelve a másikra dohányzik? Mert arról beszélünk.
Nem nagyon látom, hogy betartatnák sajnos. De ha betartanák lenne a legjobb.
Másik kedvenc : mielőtt felszáll, egy koponyahorpadásosat szív még bele és a buszon fújj ki :D Imádom őket! :D
Mindenkinek van valami szenvedélye. El kell fogadni a másikat. Elég szomorú, hogy a pénzzel akarják ezt kicsikarni, mikor alapvető dolognak kellene lennie...
"Ne utáld a dohányost, csak azt a fajt, amelyik rád fújja" :D:D:D
Hát igen, csak enyniről lenne szó.
Persze, mert felugranak a buszra is és el sem nyomják, csak lazán eldobják és ott füstölög tovább.
Ott meg a másik szomszédot zavarja, mert a füst felszáll a felette lakóhoz.:)))
Senki sincs dohányzásra kényszerítve.
Ne erről beszélek... Sok mindent be lehetne tiltani ennyi erővel. Az emberek figyelmetlenek.
NAGYON NAGYON helyes dolog!
További ajánlott fórumok: