Vallás: hit vagy fanatizmus? (beszélgetős fórum)

Találtam egy érdekeset:

"A féltékeny férj héberül „kánáj”, a politikai vagy vallási fanatikus „kánáut""

Mit szólsz hozzá?

Megtaláltam :))))

vakbuzgóság, elvakultság, szenvedélyes felindultság egy dolog, eszme, meggyőződés, tanítás iránt, ennek dogmatikus védelmezése és követése; egyben minden más idea, tanítás türelmetlen tagadása, ellenük mindenre kész elszántsággal folytatott harc, fellépés.

No, hát van bennem akkor fanatizmus, le sem tagadhatnám:)

Ja, eszembe jutott egy jó meghatározás:

Fanatikus az, aki a fanatizmust gyakorolja. :)

:)

Bevágod ide is?

Tényleg, mi az,hogy fanatikus?

Már lassan úgy tűnik nekem, hogy itt mindenki az. :)

Szia Livi.

Már mész is?

De azért jössz még szerintem.

Energi up & down:)

Ez filozofálásnak, vélekedésnek illúziónak biztos szép, meg hangzatos, de mivel nem értek vele egyet elvetem. Inntellektuális okoskodásra nem építhetek, az a föveny.

Nekem a szikla alap stabilabbnak tűnik.

De tudod, én "fanatikus" vagyok:)

Nevezhetnék lassan ezt a topikot: - mindenki mondja a maga igazát, ami másoknak talán igaztalan. : )

Komolyan ennek se vége se hossza az elejéröl már nem is beszélve, nem tudtok Ti ugy sem egymással ugysem zöldágra vergödni. Mindenki mondja a maga kis vagy nagy igazságait, de ebböl szerintem még igysem fog semmi kisülni. Nem egy a nézzetetek és ezzel csak az energiátokat pazaroljátok feleslegessen. Ezt az energiát szerintem, amit itt kiadtok magatokból, más szebb és értelmesebb dologokra is kitudnátok használni.

Ez csak az én véleményem erröl az egészról nem akartam megbántani senkit, de azért elgodolkodhatnátok rajta.

Ès ne gyertek mindig azzal a kifogással, hogy ez egy eszmecsere folytatás mert ez már rég nem arról szól mert ez már csak az ismételgetések sokasága!!!!!

Kinek van igaza: senkinek és mindenkinek!!!! : ))))

A magam részéröl ennyit.

Üdv mindenkinek és kellemes energia leszivást kivánok, akinek ezt még van kedve folytatni.

Péld 10,23 Miképen játék a bolondnak bűnt cselekedni, azonképen az eszes férfiúnak bölcsen cselekedni.

Péld 17,15 A ki igaznak mondja a bűnöst, és kárhoztatja az igazat, útálatos az Úrnak egyaránt mind a kettő.

Péld 24,9 A balgatag dolognak gondolása bűn; és a

rágalmazó az ember előtt útálatos.

Péld 24,25 A kik pedig megfeddik a bűnöst, azoknak gyönyörűségökre lesz, és jó áldás száll reájok!

Préd 9,20 Jobb a bölcsesség a hadakozó szerszámoknál; és egy bűnös sok jót veszt el.

Ézs 1,18 No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! ha bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.

Nem ismerheted meg, és nem is válhatsz azzá, Aki Vagy, ha nem tapasztalod meg azt, Aki Nem Vagy.

Éld meg, tapasztald meg, aztán élj meg minden más gondolatrendszert, amit csak fel akarsz, fel tudsz építeni.

Ezután vedd szemügyre a tapasztalataidat, és keresd meg az igazságodat.

És örvendezni fogsz azon a napon.

Mindenekelőtt tisztában kell lenned a lélek szándékával - és ne ítélkezz fölötte.

Tanuld meg, mi a lélek kívánsága, és ahhoz tartsd magad. Tarts a lélekkel.

Mire vágyik a Lélek? A szeretet legnagyszerűbb, legteljesebb érzésére, amit csak el tudsz képzelni. Ez a lélek

vágya. Ez a lélek célja. Erre az érzésre áhítozik. Nem a tudására, hanem az érzésére. A tudása megvolt, a tudás

azonban fogalmi, az érzés viszont tapasztalati. A lélek a saját tapasztalatán keresztül érezni, ekképp megismerni

akarja önmagát. A legmagasabb fokú érzés az egység megtapasztalása a Mindenekkel. Ez a visszatérés az

Igazsághoz, melyre a lélek sóvárog. Ez a tökéletes szeretet érzése.

A tökéletes szeretet olyan az érzések között, mint amilyen a tökéletes fehér a színek között. Az igazi fehér

valamennyi színt tartalmazza. A fehérben egyesül az összes többi szín.

Ugyanígy a szeretet nem az érzelmek hiánya, hanem valamennyi érzés összessége.

A teljesség. Hogy tehát a lélek megtapasztalhassa a tökéletes szeretetet, ahhoz minden emberi érzést meg kell

tapasztalnia.

Hogyan is érezhetnék szenvedélyt valami iránt, amit nem értek? Hogyan bocsáthatnék meg bármit is, amit még

nem tapasztaltam meg Önmagamban? Ilyen a lélek útjának végtelen egyszerűsége és rettenetes bonyolultsága. És

végül megértjük, hogy mi a lényege:

Az emberi lélek célja megtapasztalni önmaga teljességét - ez az egyetlen, amit tehet

Hogyan is lehetne fönt, ha sohasem volt lenn; balra, ha sohasem volt jobbra?

Hogyan is lehetne forró, ha nem ismeri a hideget, vagy jó, ha elveti a gonoszt?

A lélek nyilvánvalóan nem tudja eldönteni, mi legyen, ha nincs semmi, amiből választhatna.

Mert hogy a lélek megtapasztalhassa a nagyszerűségét, feltétlenül tudnia kell, hogy mi a nagyszerűség.

Ám ha nincs semmi más, csak a nagyszerűség, erre sincs módja. A lélek végül rádöbben, hogy a nagyszerűség a

nem nagyszerűség terében létezik. A lélek ilyenformán soha nem marasztalja el, ami nem nagyszerű, hanem áldja -

önmaga részének tekinti, melynek léteznie kell ahhoz, hogy megvalósíthassa önmaga másik részét.

A lélek feladata természetesen az, hogy a nagyszerűség választására indítson minket - hogy a legjobbat válaszd ki

abból, Aki Vagy anélkül, hogy kárhoztatnád mindazt, amit nem választottál.

Mérhetetlenül nagy feladat ez, sok-sokéletnyi időtartamot vesz igénybe, így ne siesd el az ítélkezést azzal, hogy

egyes dolgokat hibásnak, míg másokat nem elégségesnek kiáltasz ki, ahelyett hogy áldanád mindazt, amit nem

választasz.

Ha a tiédtől eltérő elképzeléseket elveted, akkor csak a felét tudod megteremteni a mindenségnek. És ha egyszer

teljesen elvetetted a másik feledet, még csak meg sem értheted a választott oldaladat.

Az üdvözülés annak a folyamata, hogy mindent elfogadunk, aztán kiválasztjuk a legjobbat. Nem választhatod,

hogy Isten legyél, ha nincs semmi más, amit választhatsz.

Szia Böbe!

Szeretnék én is megosztani veled valamit a polaritásról, de amugy ajánlom másnak is a figyelmébe akit még érdekel a Téma, egy jó irást találtam. Èrdemes ezen is elgondolkoznunk, hogy a felemelkedésünkhoz vezetö uton nem a felemelkedés a domináns hanem a bukás.

Üdv: Livia : )

Ime a cikk:

Az Ember bukása (keletkezésmítosz)

1.

A kezdeti kép: Isten megvalósulatlan gondolatai. A lények kezdeményei egylényegûek, magukban hordozzák õt, megvalósulásai és megvalósítói a Szándéknak, Gondolatnak. Önálló szellemiséggel rendelkeznek, Isten adott körülményekhez illeszkedõ megtestesítõi. Az alkotó Szeretet az egész közepén, körülötte, és minden egyes lényben ott ég.

2.

Az elszakadó lények tehát világot teremtenek, amelyben van különbség helyzetek között, nem a teljességben számára kijelölt rész a legfontosabb az egyednek, hanem szabad akaratával törekszik arra, hogy minél jobban szolgálja a Szeretet általa választott oldalának mûködését. Megjelenik tehát egy olyan világ, amelyben a lények maguk választják mozgásuk, tevékenységük irányát. Létrejön az, ami felfogásukból következik: a mennyiségileg meghatározható világ. A lények saját tervekkel rendelkeznek, nem az egész mozgását követik. Szükségszerû konfliktusok szülõje a helyzet (ezért lényeges, hogy a "más lények" azonos világban kapnak teret újfajta létezésükhöz): az azonos cél felé törekvõ lények közül van "nyertes" és "vesztes", "jobb" és "rosszabb"... A cél természetesen a Szeretet Erejének minél jobb, teljesebb használata, azonban a lény akar nagyobb szerepet kapni, elfelejtve az Erõ felsõbbrendûségét, azt, hogy helye egyedül rá szabatott, ahol most van, ott tud a legjobban hatni, és nem ott, ahol elképzeli.

3.

A polaritás önnön részévé válik. Az új világ, mint tanulómûhely a lehetõ legegyszerûbb módon mutatja meg ennek a gondolkodásnak következményeit: az egy lény kettéhasad. Különbséget tett a világban és önmagában - tehát a különbség megjelenik benne. Innen érvényes szimbóluma a világnak a jól ismert kínai jin-yang. A teljes világ ezentúl két ellentétes, fizikailag homályos, de érzés, intuíció segítségével élesen elkülöníthetõ részre szakad, ezek dinamikus egymásba alakulása építi, mozgatja. Minden folyamatosan átalakul az ellentétébe, ugyanakkor legerõsebb, legjellemzõbb pontján is magában hordozza az ellentétet (jellemzõ példa a nõi-férfi jellem: a nõ passzív, befogadó, lágy lényének legmélyén iszonyú, férfiakat messze megszégyenítõ erõ, kitartás pihen, míg az aktív, átalakító, kemény férfi-lény rejtve gyenge, lágy, hajlékony magot hordoz). Látható itt is, mint a történet minden pontján, hogy a "bukás" újabb rejtett vonások, szomorú-szép kapcsolatok lehetõségét nyújtják a nagy lénynek, amely ebben az izzásban ismeri fel teljességének valódi értékét. A lények egy része erre valóban képes is lesz, ráébredve törésének jelentésére, megtalálja kapcsolatát önnön lényének másik felével, hiszen ebben a világban ez az egyetlen feladata: felismerni és pontosan kirajzolni a "másik felet", aztán ráismerni egy másik lényben, majd eggyé olvadni vele. Az eszköz itt is - mint minden szinten - az önszeretet, hiszen rész-voltának felismerése után meg kell tartania hitét és bizalmát magában, és ezzel felvértezve kell másik felének keresésére indulnia, bízván abban, hogy az is keresi már õt valahol. Saját belsõ szeretetét kell tehát magában felerõsítenie, hogy aztán a világra kiáraszthassa - ami egyelõre hozzá hasonlatos lényekbõl és az általuk teremtett formákból áll

Ez azonban már egy új világ, hiszen Teremtõ Erõt birtokol az a lény, aki most olyan világot teremt, amelyben teremtményei saját törvényeiknek engedelmeskednek, és õ csak szemlélõje - néha már szenvedõje - az eseményeknek. Közben önmaga is egyre inkább hasonul a megteremtett világhoz - hiszen saját kiegészülését a létrehozott formákban kereste, így önmaga is egyre szilárdabb formát kap, egyre inkább egyenrangú része önnön Univerzumának. Az egy és a kettõ után megjelenik a sok.

5.

Ez az új világ még ridegebb egy Teremtõ Lény számára: kivetülési formája is elveszíti általa formálható jellegét: a külsõ törvények egy az egyben hatnak rá. Az energia felvételi lehetõsége korlátozott: környezetének sokféle anyagát kell elfogyasztania (milyen bizarr...), azaz saját fizikai formájának feldolgozó mechanizmusaival önanyagává alakítania. Látható, hogy iszonyú messzire került önmagától: nem a lény kap erõt a környezettõl, hanem egy zárt fizikai forma épít be alapanyagokat önmagába, hogy jelen kivetülését fenntartsa. A legdermesztõbb tulajdonsága ennek a helyzetnek a fizikai forma törékenysége. A fizikai világ állandó változásai, a dolgok egymásba alakulása eddig a mûvészi alkotóerõ mozgásterét adta a Lénynek, most hirtelen ellenkezõjére vált. Megjelenik a Lény halála. Ennek jelentõségét sem szabad elfelejteni: a körforgás belülrõl történõ átélésére kap lehetõséget, számtalan mély élmény, tapasztalás lehetõsége nyílik meg elõtte. Fizikai megtestesülése tûnik számára önmaga teljességének - hiszen õ akart részévé lenni a világnak - így a forma elfogadja az idõ, változás alaptörvényét: ami létrejött, itt el is múlik. Gondolatának alkotó ereje is igen erõsen korlátozott már: fizikai erõ szintjén jelentkezik, a Szellem Ereje által létrehozott változások, megfigyelések csupán a láthatatlan kar, élesebb szem lehetõségeivel rendelkeznek. Ugyanakkor ezek a képességek jelentik a kivezetõ utat is számára. "Természetfeletti képességeit" mélyebben megismerve, önmagára alkalmazva, Szeretetét befelé koncentrálva ráébredhet tulajdon anyagfelettiségére, így kiszakad a fizikai körforgásból, visszaemelkedik tiszta gondolatformájába. Ez nem egyszerû folyamat, hiszen meg kell szereznie teste számára a szükséges tápanyagokat, s ezalatt konfliktusba kerül fajtársaival - önmagával. Elképzelhetõ - s ezért létre is jön az a helyzet, amikor két lény közül csak az egyik maradhat fenn, a másik teste táplálék hiányában elpusztul. Sõt, a test jobb, több táplálék felvétele után jobban mûködik - tehát elõnyös a lény számára, ha neki több van, még akkor is, ha más lény ezáltal kevesebbhez jut. A lény teste vágyai miatt kirekeszt más lényeket. Ez a viselkedésmód már a mi történelmünkbõl ismert alapkonfliktusokat hordoz, az ismert eredményekkel: háborúk, pusztulás, eszmék felvillanása és porba hullása, tetézve a gondolati erõk brutális fizikai hatásaival. A lény tulajdonképpen még mindig jót akar, kísérletezik azzal, hogy ne kelljen egyenrangú lényeket szolgasorba vetnie, létrehoz olyan fajtát, amely szellemi erõvel nem rendelkezik, csak fizikai törvények szerint él. Nem tudja, hogy új fizikai alakját formálja ki ezáltal. Még mindig teljes lény, az általa létrehozott formákban törvényszerûen megtestesül, hogy alkotása másik oldalát is megtapasztalja. Anyagfeletti erejét nem arra használta, hogy mint belõle induló létrán visszaemelkedjen a teremtõ erõ birtokosává, hanem fizikai test alakjának szolgálatába állította, ezzel megtagadva magától birtoklásának jogát.

6.

Végsõ állapotába süllyedt tehát a Szellemi Lény. Létezése a fizikai világ törvényeinek törékeny áldozata, végzete kikerülhetetlen. Gondolkodása és érzelmei tökéletesen alárendeltek fizikai létezésének. Önnön megsemmisülésének tudata mindig ott lappang tudatában, ettõl való félelme mozgatja, minél hosszabb ideig létezni, s a világ arcán valami nyomot hagyni: ez a legfõbb vágya. Szellemi ereje a fizikai világban való törtetése alatt elõle mélyen elzárva lappang. Az elõzõ szintrõl a szolgálat kulcsszót örökölte, ennek szeretettel való megtöltése, kiteljesítése a létra elõtte álló legalsó foka. Meg kell tanulnia saját érdekeit elfelejtve szolgálni másokat ahhoz, hogy szellemi erejének ismét birtokosa lehessen, s elindulhasson vissza, felfelé.

7.

Új ember születése. Õ feloldja magában az anyaghoz kötõ erõt, befelé figyelve felismeri az oldás törvényét, belsõ hangját követve elindul önmaga felfedezésének útján. Végigéli bukásainak sorozatát, elsajátítva belõlük azokat a gondolati kulcslépéseket, amelyek eddig juttatták. Felismeri és megerõsíti magában az õt minden társához kötõ mély szeretetet, szolgájává lesz a többiek fejlõdésének - fizikai létében már segítõ lesz. Ez az egyik legszebb motívum a történetben: a lény az alábukás legmélyebb pontján, megterhelve mindennel, ami széthullott egységébõl következik, önmaga leghalványabb szikrája képében hirtelen magára ébred, és újra megvalósítja önmagát.

Ez a történet nem vallási alaptétel, nem a tökéletes, egyetlen igaz valóság. Megjelent, és sokat tanultam belõle, nekem valahol az igazat jelenti - hiszen a teljes igazság jelen formánkban, gondolkodásunkban képek, hasonlatok formájában jelenik meg. Nem az a lényeges, hogy bebizonyítsuk, vagy valamit igazoljunk általa, esetleg valakit rákényszerítsünk, hogy õ is így gondolja. Értékét az adja, amit gondolkodásunkon, hétköznapi szemléletünkön változtatni képes. Te sem tanuló vagy egy elsajátítandó anyaggal szemben, hanem önmagát fejlesztõ tudatos lény, aki elõtt egy érdekes szerszámot csillantottak meg - csak akkor hasznos, ha használod, de nem kell feltétlenül ezzel fejlesztened magad.

Miféle főbűnről beszélsz?

Nincsenek főbünök, van bűn, ami a céltévesztést jelenti, amikor nem Istennek tetsző dolgot teszel.

És ez nem viszonyítás kérdése, a rossz az rossz, az más kérdés, hogy isten kegyelme felülkerekedett ezen.

Pedig elvileg ,ez helytelen lenne ,ugye.

Szóval ,minden viszonyítás kérdése!

(ne keverd bele a főbűnöket)

Igen a bűn,mindig helytelen,ez igaz,de nem minden általam helytelennek ítélt dolog bűn:)))

Pl.

Szerintem helytelen kitartani egy olyan ember mellett ,aki lealáz,nem szeret ,csak azért ,mert egyszer fogadalmat tettem,hogy mellette maradok.

Szerintem pont az a helyes,ha nem tartom be a szavam.:))))

A bűnös cselekedet mindíg helytelen, azt nem lehet jónak mondani.

Bűntelenség nincs, csak olyan, hogy ellenálsz a kísértésnek, de ettől a bűn létező dolog.

Pl.

Valaki ül a buszon ,felszáll egy néni.Nem adja át a helyét,mert Ő úgy érzi ,hogy nem kell.

Ő helytelen dolgot tett(az én értékrendem szerint),de Ő így véli helyesnek.

Én így értem a dolgot.

"Ez személyfüggő,mindenki a saját értékrendje szerint cselekszik,vagy épp nem."

Írnál konkrét példákat?

Én pedig a bűnről beszélek.

A jó és a gonosz dolgok közti különbségtétel eredendően az emberben van, kérdés, hogy engednek-e neki, vagy sem. Egészen a legapróbb dolgokig.

Nem a főbűnökről beszélt,azt mindenki tudja ,hogy bűn.

Hanem azokról a dolgokról ,amiket az emberek tesznek,vagy nem tesznek ,épp azért mert felcimkézik ,"helyes"-nek,vagy "helytelennek".Ez személyfüggő,mindenki a saját értékrendje szerint cselekszik,vagy épp nem.

Gondolod?

Akkor kijelentem, hogy vannak természetükből fakadóan, az én (és mindenki) egyéni, esetenkénti ítéletemtől függetlenül rosz, gonosz dolgok.

És viszont, vannak eredendően jó, és helyes dolgok.

Vagyis nem attól jó, hogy kijelentem róla, hanem önmagában az.

"Minden dolog csakis attól helyénvaló vagy rossz, hogy te magad kijelented róla. Semmi nem a természetéből fakadóan helyes vagy helytelen."

Ez nagy lükeség, mert fogja soha senki a vele szemben elkövetett becstelenséget, hazugságot, kevélységet, önzést, gyűlöletet semmilyen pillanatnyi ítéletben jónak tartani, semmilyen egyéni értékrend szerint helyesnek, hanem rossznak.

Egy pedofil mondhatja, hogy a pedofília jó, mert ő élvezi, de ettől még nincs ember a földön, (s nincs olyan esetenkénti pillanatnyi ítélet) aki szívből jónak tartaná, ha épp az ő gyerekét erőszakolnák meg.

A szíved gyönyörűen elárulja, mi az eredendően, önmagában rossz, és mi a jó, mert beléd van kódolva.

Legfeljebb elhallgattatod, mert épp egy efféle hamis értékrendszernek hiszel.

Péld 17,15:

Aki igaznak mondja a bűnöst, és kárhoztatja az igazat, útálatos az Úrnak egyaránt mind a kettő.

Ha jól játszok, jó lesz, ha rosszul, akkor rossz lesz

Ne ringasd magad abba az ábrándba, hogy Istent érdeklik a tetteid. Mert így van ez: nem érdekel, mit teszel. Ez

az a kettősség - nem törődni mélységében a folyamattal, annál mélyebben az eredménnyel amely többé-

kevésbé megközelíti Isten kettősségét.

Ám bizonyos értelemben Isten a következményekre sem fordít gondot, legalábbis nem a végsőre. Az ugyanis

már bizonyos.

Ha kételkedsz a végeredményben, akkor a Teremtőben kell kételkedned - kételkedned kell Istenben. Ha pedig

kételkedsz Istenben, félelemben kell töltened az egész életed.

Nincs jó, és rossz? Azt még el tudom képzelni, hogy vannak dolgok, amiről valóban nem jelenthető ki egyértelműen, mert ami az egyiknek rossz, az a másiknak jó

Senki nem allitotta hogy nincs jo es rossz hanem hogy onmagukban a dolgok nem jok vagy rosszak,csak vannak.Mint ahogy a tobbi kettosseg van,tudod:jo-rossz,hideg-meleg,fent-lent,no-ferfi,stb.

Te azt mondtad, nem érted mindíg.

Mondom, hogy én is így vagyok, nem mmindent értek, s nem mindíg.

Igen, biztos van, amit értek, és aszerint cselekszem is hit által, de van, hogy nem.