Újévi őrlődés... (beszélgetős fórum)
Köszönöm mindenkinek a véleményeket!
Annyit hozzátennék még, hogy nagyon szerelmes voltam az első két évben. Aztán valahogy elmúlt a dolog. Néha azért hiányzik, jó lenne, ha mellettem lenne, de ilyenkor úgy érzem nem is rá vágyom, hanem a törődésre.
Hogy normális e arra nem tudok válaszolni, de a te korodban szerintem teljesen rendben van. Az is lehet, hogy sosem voltál szerelmes a srácban, csak jól érezted vele magad (én mindig kíváncsi vagyok arra, hogy vajon mi változik meg?)
Nem, nem fogod megbánni, simán lépj. Egy rossz kapcsolatnál az egyedüllét is jobb.
Mindenki tart egy kicsit a változásoktól, erre simán rávágom, hogy normális:D
Nem értek egyet veled.
Ha az alacsonyabb végzettségű intelligenciája rendben van, akkor nem szab határokat a másik fejlődésének.
Részben Neked is igazat tudok adni. Elgondolkodtató, amit írtál.
Normális vajon, hogy 5 év után elmúlik a szerelem? Talán az életkorom miatt nem érem be a jelenlegi helyzettel? A döntéseimnél mindig attól félek, hogy megbánom. Nem az egyedülléttől félek, inkább a hiánytól, majd az új szerelmektől... Mindenkiben benne van ez?
Azt gondolom, hogy a rossz kapcsolatotoknak semmi köze ahhoz, hogy ő szakmunkás, te meg szellemi munkát végzel. A probléma gyökere nem ez, épp ezért kár is volt ezt felhoznod, ez csak arra jó, hogy sokan, akik eszerint ítélnek, máris tudnak nagyokat bólogatni, hogy igen ez nagy gond és sosem fogtok egy szinten lenni, pedig nem ez van, pusztán annyi, hogy neked már nem kell ő. Nagyon fiatalon kerültetek össze és szeretnél másokkal is ismerkedni, ami teljesen természetes, de!
Én ronda dolognak tartom, amit csinálsz.
Nem vagyunk egy szinten, én otthon is dolgozok, ő meg fekszik a TV előtt vagy zenét hallgat, stb.
Ha szakítani akarsz tedd meg, de úgy, hogy közben ne járass le senkit. A problémák adottak (nem szereted már), így kár bármi mást kitalálni még, hogy biztosabb legyél a dolgodba....
Ahogy írod, te szellemi munkát végzel, ő szakmunkás. Lehet, hogy csak most jöttél rá, hogy nincs közös témátok, ezek szerint szellemileg is egyre nagyobb a távolság köztetek. A nagy szerelem idején ez nem feltűnő, de később igen. És az idők folyamán a párod valószínűleg próbálta téged visszahúzni, hogy te ne fejlődj.
Nálam volt egy hasonló helyzet. Amikor én tanultam volna, a párom nem igazán támogatta, mert akkor egyre nagyobb lett volna a szakadék köztünk. DE erre már csak a mai fejemmel jöttem rá.
szerintem mindent leírtál, hogy ennek a kapcsolatnak miért van vége.
ahogy értelmezem, se te, se ő nem ragaszkodik már a másikhoz.
Köszönöm Nektek az őszinte válaszokat!
Az a helyzet, hogy valóban kissé álomvilágban élek a párkapcsolatokat illetően; azt hittem mindent meg lehet oldani, ha két ember szereti egymást. De sajnos úgy vettem észre, az ellentétek és a problémák kiölték belőlem a szerelmet. De ha az eszemmel végiggondolom, talán tényleg nem hozzám való.
Egyébként nagyon jó embernek tartom, és értékes abban, amit csinál. Bízom benne, hogy most sikerül majd normálisan beszélni vele, és valahogyan megőrizni a barátságunkat (mert az megvan köztünk, de csak az).
Szia,
keress másik partnert, párt, akivel boldog lehetsz hosszú távon is. Ne hagyd magad eltántorítani a döntésedtől.
Szia,
Szerintem sem vagytok egymáshoz valók, hagyd a fenébe ezt a kőműves srácot, keress egy magadhoz illő férfit akivel egy szellemi és érzelmi szinten vagytok. Ha így halad ennek az tud lenni a folyománya, hogy elcsattan egy-két pofon...
Gondold el szerintem - vagy legjobb az, ha le is írod magadnak egy papírra- a döntési lehetöségeket, s tünödj el rajtuk. Végül is a döntésedet neked magadnak kell meghozni, mi azaz a többi hoxás, teljesen mások vagyunk, lehet, hogy máshogy döntenénk, mint te, de persze, az is lehet, hogy nem, ezt ugye nem tudhatom.
A lényeg, hogy a végén olyan döntést hozz, amivel TE magad elégedett vagy :)
Nem akarlak elkeseríteni, de így kívülről az
látszik, hogy nem vagytok egymáshoz valók.
Sziasztok! Biztosan sokan elcsépelt témának gondoljátok, de olyan nagy a zűrzavar bennem, hogy jól esne megosztani valakivel a problémámat.
Sajnos nincs akinek tudnék erről beszélni... 24 éves vagyok, szellemi munkát végzek. Majdnem 5 éve vagyok együtt a párommal.
Ő szakmunkás, 35 éves. Amikor megismerkedünk, én még igen fiatal voltam. Jól éreztem magam vele, és 1 év együttlét után összeköltöztünk.
Összesen 2 évig éreztem magam igazán jól vele. Aztán jöttek a problémák: teljesen más a munkabeosztásunk, sőt az egész gondolkodásunk,
a dolgokhoz, a világhoz való hozzáállásunk. Én haza viszem a munkát, neki ha lejárt a 8 óra, otthon már csak tv-zik, zenét hallgat.
Legalábbis ezt tenné, de nekem nyugalom kell a munkámhoz (amit otthon is csinálok). Az együtt töltött idő kezdett egyre
kevésbé tartalmassá válni. Az elmúlt 1 év volt az, amikor úgy éreztem, csak élünk egymás mellett.
Néha mikor elmegyünk valahová, nem érzem kellemesnek a társaságát, a viselkedését. Sokszor próbáltam már vele megbeszélni ezt,
de fölösleges hisztinek kezeli, csúnyán beszél, nem képes normálisan kommunikálni. Nem érti mi bajom, szerinte minden rendben van.
Ráadásul ezen kívül, hogy nem élvezem a társaságát általában, azért vannak nagyon jó pillanataink. Igaz szex kb. 3 havonta van csak, és
akkor sem felhőtlen. Úgy érzem már nem kíván, főleg, hogy tudom, hogy felnőtt filmeket néz. Mégis vannak kedves gesztusai: néha meglep valami aprósággal, megdícséri a külsőmet, átölel.. Mégsem érem, hogy
neki rám, nekem pedig rá van szükségem.
Én a munkám miatt van, hogy 2 hétig is távol vagyok tőle, és ilyenkor nem hiányzik egyáltalán, sőt, nem is értem,
miért vagyok vele. Most, így az új esztendő elejére sikerült meghoznom az elhatározást: szakítani akarok és elköltözni, új életet kezdeni. A sok kellemetlenség
között lévő jó dolgok azonban nem hagyják, hogy biztos legyek a döntésemben. Ti mit gondoltok erről?