Új abortuszvita kibontakozóban... Hallottál róla? (beszélgetős fórum)
Nem tudom hány éves vagy, de mondjuk 30 éves koromig én sem gondolkoztam gyerekben. Idegesitett sokszor a mások neveletlen gyereke, és ma már ugyan van 2 gyerekem, de a mai napig nem tudok a mások gyerekeivel "gügyögni" (ami másoknak remekül megy).
Én nem itélem el aki nem akar saját gyereket, Ő tudja, de ismerek olyanokat akik 45 éves koruk után tök hirtelen döbbentek rá hogy üres az életük, és nagyon-nagyon megbánták a korábbi döntésüket. Szóval ez az sztem, amit nem lát előre az ember, de akkor már nem fordithatja vissza az idő kerekét.
Amikor gyerek van, van persze épp elég gond, meg fáradtság, de azt az örömöt, amit okoz a gyerek azt igy úgysem tudod megérteni, más érzései, problémái sosem élhetők át (legalábbis hiába mondjuk valakinek hogy ha pl. meghalt az ismerőse hogy "átélem a fájdalmadat", hazugság).
De kivánom, hogy sohase bánd meg a döntésed! :-)
Aki spirál mellett lett terhes az ugye egyértelműen meg tudják állapítani. Aki gyógyszer mellett azt is vérből ki lehet mutatni. Egyedül az óvszer kilyukadását nehéz bizonyítani. Én azokkal értek egyet, hogy a 30 ezer feletti abortusz 90%-a felelőtlenség miatt következik be. Én nem szedek fogamzásgátlót mégis tudtam szabályozni, hogy mikor ne legyek terhes. A legtöbb esetben ez így történne.
Azt talán még nem olvastam itt, hogy szerintem a legális béranyaságot nyugodtan bevezethetnék. Rengeteg pár vállalna így babát. Végig finanszíroznák a kismama terhesség alatti költségeit.
Nagyon igazad van!!Ne szóljanak bele a más életébe,döntésébe...
Megtudhatnám mért nem akarsz??,Érdekelne...privi is jöhet...Bocs,ha tolakodás...
43 évesen is vannak védekezési módok.
Ha nem lenne ilyen lehetőség, hogy abortusz...akkor mit tennél, ha terhes maradnál???
:)
Na de tényleg!
Ha a megelőzés a fontos, márpedig az lenne a fontos. Akkor ezzel rá lehetne vezetni a fiatalokat.
Ne mindig a pénz behajtása legyen a cél. Hanem ösztönözni kéne az embereket a védekezésre. Ha ez a módja, hogy ingyen óvszer, akkor úgy.
Szerintem meg védekezni kéne,ugyan már nem fogamzásgátlóval, hisz az embóliát stb. okoz ilyen korban,de van pl. hüvelykúp kb.1800 ft 12 db.
Szóval 12 sexre elég.
nem értelek! ha én most terhes lennék-van 2 gyerekem, 18 és 24 évesek, 43 éves vagyok- elvetetném!!!
nehogy már ne én határozzak erről, hanem a hülye állam!!
kikérem magamnak!
ingyen óvszert mindenkinek!
:D
a császár is borzasztó sok. ez mitől lehet?
épp ma olvastam láttam egy cikket
Bár én nagyon kivételes esetekben engedélyezném csak!
Inkább a megelőzésre kéne nagy hangsúlyt fektetni.
Olcsóbb lehetne a fogigátló, fiataloknak olcsóbb az óvszer...esetleg ingyen osztogatni.
Nekem annó 9 ezer volt 3 havi ,ami még nem vészes szerintem.
Amikor meg beteg az ember ,meg mást szed még akkor pedig óvszer.
Ilyen egyszerű.
Persze vannak kivételek,hisz lesznek is ,de ezért lesz a bizottság hogy eldöntse esetleg mennyit fizessen .
Biztosan megértőek lesznek,ahol van már 3 gyerek és bepottyan a 4.-ik.
De a fiatalkorúak szüleit igenis lecsapolnám 50-60 ezerrel érte .
Aztán talán elgondolkodnak rajta.
Én nem szedek fogamzásgátlót már 12 éve és mégsem voltam azóta terhes, mert odafigyelünk.
Nem vagyok tisztába a mostani fogamzásgátló árakkal sem, de emlékeim szerint a három havi adag került anno 2 ezer forint körüli összegbe.
Most ha három hónapra 5.ooo Ft akkor is jobban megéri tudatosan védekezni.
Mintsem könnyelműen abortuszra menni, mert ez sajnos elfogadott dolog.
lányok nem szüntetik meg,csak szigorítják a feltételeket.
Ma a szülők nem figyelnek oda a gyermekeikre,hogy miért,mindig más az ok.
Esetleg ha azt mondom hogy egy abortusz kb .50 és 60 ezer legyen ,a szülők is elgondolkodnak azon hogy jobban rá néznek a gyerekükre.
Gondolom nem akarnak ennyi pénzt kidobni az ablakon.
Hallottátok ma Mo. több az abortusz,mint a császár.
Szóval lehet vitatkozni.
Megoldás kell mindenképpen.
Pár napig nem néztem ebbe a topicba.
De sokat gondolkodtam ezen az egészen.
Én úgy gondolom, hogy sokszor a szegény emberek szülnek gyereket, nem vetetik el, mert nem is gondolkodnak el azon, hogy esetleg nem tudnak a gyereknek biztosítani fontos dolgokat.
Viszont aki meg átgondolja, az sokszor olyan helyzetben van, hogy el tudna még tartani több gyereket is, csak a saját maga kényelmét is nézi.
Mert ha szül még, akkor nem tudna eljutni pár évig külföldre tengerpartra..stb.
Sok szegény ember úgy gondolja, hogy oh, ahol jut három gyereknek kaja, ott már jut a negyediknek is és szeretetben felnevelik. Ezek a gyerekek el tudják fogadni, hogy nincs márkás ruhájuk. Én is így nőttem fel és eszembe sem jutott és nem is okozott szívfájdalmat, mert nem volt márkás ruhám.
Sajnos egyre jobban el megyünk arra felé, hogy fontosabbak a tárgyak, anyagi javak az életünkben, mintsem a kapcsolatok.
Egyetértek Zsanettával. Az élet a megtermékenyüléstől kezdődik.
Mert szerinted azért van ennyi abortusz mert nem tudják "hogy a dugásból gyerek származik" ?
És ha teljesen beszüntetik az abortuszt akkor mi lesz azzal akinél tényleg kiszakadt a gumi vagy nem védett a tabletta,vagy spirál mellett lett terhes?
További ajánlott fórumok:
- A föld nemsokára belemegy a null síkba. Hallottál róla?
- Edita Sipeky: A fogyás magasiskolája - Olvastad? Hallottál róla?
- HAARP, CHEMTRAILS...hallottál már róla?
- Vízérsugárzás. Hallottál róla? Hiszel benne? Védekezel ellene?
- Hallottál már a tantráról? Mit tudsz róla?
- Hallottál már róla, hogy a baba első mozgását figyelembe véve meg lehet saccolni a szülés időpontját?