Tényleg annyira csodálatos a terhesség? (beszélgetős fórum)

Én vagyok a durva?

Szerintetek ez normális??????????????

Lehetnek az embernek aggályai,de szerintem ez már beteges.

Azt írja a "kedves" fiatal lány, hogy alig várja, hogy vége legyen az egésznek... Pedig a java majd csak a szülés-születés után kezdődik! Akkor mi lesz?????????????????? Nem lesz ennyi ideje baromságra meg magára, az biztos!!!

Kedves Kata!

Ha mindenki így gondolkodna, akkor kihalna az emberiség. Gondolom te pontosan tisztában vagy önmagaddal, tudod ki vagy, hova tartasz. Akkor gratulálok. De sokaknak ez nem adatik meg. Mégis születnek gyerekek.

Egyébként számomra hihetetlen, hogy mennyi rosszindulatú ember van itt, akik már orvoshoz küldenék ezt a szegény lányt csak azért, mert kételyei vannak.

Sziasztok!

Én fájó szívvel olcastam a cikket, én imádtam a pocakosság minden percét mondjuk engem elkerült minden nyavaja, amikor meg már a teher fájt, valahogy nem érdekelt, a plusz kilóg meg....:) lecartam, 74 kilóval indultunk, 81-el szültem, szóval nem jött fel sok amellé 20 mellé ami amúgy is túlsúly volt :P

S szerintem gyönyörű kismama vagy, bár én néztem volna így ki, én egy bálna voltam :)))

Kitartást és minden jót kívánok! :) A panaszaidat a hormonok és inkább pszichés dolgok okozzák, de sebaj, amint a kezedben tartod a picurt, magad sem hiszed de mindez a jelentéktelenné válik s már csakis Ő lesz számodra a fontos :)

Ha elolvasod amit írtam, akkor meglátod, hoyg én sem azt írtam, hogy slamposan kell öltözni, hanem azt, hogy lapossarkúban is lehet valaki nagyon csinos! És egyébként nemcsakhogy balesetveszélyes, de egészségtelen is nem sokkal a szülés után magassarkút hordani!

"Kérdezze meg kezelőorvosát" :)

Ne haragudj, hogy ezt írom, de szerintem nagyon nem normális és egészséges a hozzáállásod.

Mikor elkezdtem olvasni a cikket, azt hittem, a terhességnek olyan kellemetlen velejáróiról lesz szó, mint a hányinger, étvégytalanság, gyakori vizelési inger stb.

Úgy gondolom, ahogy sokan mások is, hogy nagyon-nagyon önző vagy. De akkor minek neked egy gyerek? Ha most, 21 hetes terhesen is csak magadra tudsz gondolni, és az a legnagyobb problémád, hogy meghíztál? Pedig öt hónapos terhesen már elvileg túl vagy a hányós időszakon, a második trimeszter a terhesség legkönnyebb és legszebb periódusa, ilyenkor már érzed a babád mozgását... és nem tudsz neki örülni?! Ez nekem nagyon furcsa.

Ha 16 éves lennél, és így siránkoznál az alakod miatt, akkor még meg is érteném. De 26 évesen felnőtt, érett? emberként... És ne védekezz azzal hogy te ezt nem tudtad, nem voltál rá felkészülve. Nem láttál még terhes nőt? Mindeki meghízik. Ez a természetes. Ki többet, ki kevesebbet.

Azt írod, akartátok a babát. Akkor pedig volt alkalmad felkészülni rá, utánaolvasni, mivel is jár egy terhesség. Én is ezt tettem, és nem is ért semmi váratlanul.

Most várom a második babámat, 9 hetes terhes vagyok, és egyelőre elég kellemetlen ez az állapot, mert folyton hányingerem van, nem kívánok semmilyen ételt, nincs étvágyam, ami tegnap még ízlett, ma már undort vált ki belőlem... De boldog vagyok, és nem azért várom, hogy vége legyen a 9 hónapnak, hogy végre túl legyek rajta, hanem azért, hogy végre a karjaimban foghassam a gyermekemet, hogy megláthassam, megismerhessem.

Nem könnyű bizonyos szempontból sem a terhesség, sem az anyaság, a gyermeknevelés. De 26 évesen már tisztában kéne lenned ezekkel a dolkokkal, hogy mi mivel jár, és aztán mérlegelni, dönteni, hogy kell-e ez nekem, vagy sem. Neked lehet inkább nem kellett volna...

De így utólag már ne siránkozz, hanem szedd össze magad, ha kell, keress fel egy pszochiátert, aki megtanítja, hogyan tudod örömmel várni a kisbabádat, és ne a kilóiddal, hanem a leendő gyermeked egészségével és boldogságával foglalkozz. Tervezd a gyerekszobát, válaszd ki a babakocsit, kiránduljatok most a nyáron a pároddal még amennyit lehet, mert ha meglesz a baba, jó ideig nem nagyon tudtok kettesben lenni.

Valószínűlet azért maradtam otthon ennyi ideig, mert így láttam jónak, mert nem azért szültem, hogy más nevelje fel a gyermekemet. És igen is ez az élet rendje, hogy az ember előbb utóbb családot alapít, hiszen akkor már régen kihalt volna az emberiség.

Tudtam, hogy fogok hízni, de nem gondoltam volna, hogy megmaradnak majd a kilók, hiszen a sok okos ember mind azt mondja, hogy szoptatástól majd csak úgy olvadnak a kilók, hát ez nem igaz. Én kilenc hónapig szoptattam, a kilók meg maradtak.

És imádom a gyermekemet, sokkal jobban mint sok szülő, a mai napig azt gondolom, hogy a gyermekem a legjobb helyre született. Én akartam ezt a babát. És különben is az ember nem tudja, hogy mi vár rá, én sem tudtam. Igen is egy gyerek nagyon meg tudja változtatni az ember életét.

Így van. Magát a terhességet nem tudom pozitívan értékelni, csak a "végeredményt".

Mikor megszülettek, már minden mindegy volt,egyszerűen felhőtlenül boldog voltam, hogy ott van a kisbabám :)

Utána pedig szépen lassan elkezdtem ledolgozni a felesleges kilókat :)

Ez azért egy kicsit durva...

Miért tenne kárt a babájában?? Azért mert valaki nem rózsaszín ködként éli meg a terhességet, még lehet jó és felelősségteljes anya!

Én is nagyon szerettem volna mindkét lányomat, imádom őket, a világ legjobb dolga, hogy Ők vannak nekem. És hidd el, igenis sok örömük van mindkettőjüknek, mint ahogy nekem is bennük. A világon mindent megteszek, hogy ők boldogok legyenek!! Abszolút nem fordult meg soha a fejemben, hogy őket okoljam akár a hízás, vagy a különböző terhességgel járó kellemetlenségek miatt!!

Én nem ezt olvastam ki a cikkből,és ahogyan látom még sokan nem.

Egyébként meg nem mások elvárásainak kell megfelelni,ez is egy rossz szemlélet,elég bajban van aki így él,de ez is mindenkinek a maga hibája ha látszat életet él.

Szia!

Azzal kezdeném,hogy egyáltalán nem vagy egyedül ezekkel az érzésekkel,csak sajnos tényleg sokat álnok módon vigyorogva elmondanak minden jót,ami nem igaz,otthon a zárt ajtók mögött pedig sírnak és üvöltenek a gyerekkel.Nem egy ilyennel találkoztam.

A terhesség egy baromi nagy hormonális változás emiatt vagy egy kicsit szomorú és elégedetlen magaddal.

Próbálj olyan dolgokat csinálni amiben örömöd leled és akkor sem a rosszra gondolsz!

Én 8 hónapos terhesen még dolgoztam mert nagyon jól bírtam,semmi bajom nem volt,és itthon biztos be kattantam volna egyedül.

Aztán megszületett a lányom aki már másfél éves és következett egy nagyon nehéz 3 hónap.

Így utólag már nem olyan szörnyű de akkor minden nap egy küzdelem volt az idővel és a síró babával.

El is ment a tejem,és ekkor eldöntöttem,hogy lesz.rok mindent csak a lányommal foglalkozok.Ha tudok mást csinálni akkor csinálok ha nem hát nem.

És innentől kiegyensúlyozott voltam,és a lányom is.Sőt,apa se egy kiborult nőt talált itthon este munka után.

Ahogy múlnak a hónapok egyre jobb és könnyebb vele.Lassan de halványulnak a fájó napok.

Szerintem nincs általános recept erre se át kell élni,meg kell szenvedni és ettől fogod olyan nagyon értékelni,hogy azt tudod majd mondani,hogy minden pillanat megérte.

Mert hidd el,MEGÉRI!!!

Szerintem nem azért "kell" gyereket vállalni mert "ez az élet rendje" !

Nem is kell.

Ha annyira jó volt nélküle, akkor nem értem, hogy minek?? Mit gondoltál h nem fogsz hízni? És hogy nem kell majd otthon lenned 2-3 évet?? Nem értem!

Veled érzek, sőt én is átéltem és örülök, hogy van valaki, aki leírta ezt az egészet. Amikor én voltam terhes, nekem is elegem volt abból, hogy mindenki azt mondta, milyen csodálatos, meg hogy használd ki minden percét. Közben én meg arra vártam, hogy legyen már vége ennek az egésznek. Teljesen megváltozott az életem. Én, aki addig mindig dolgoztam, otthon voltam, egyéb dolgom sem volt, csak hogy főzzek, mossak, a háztartást vezessem. Ez nem én vagyok, de ez idővel még rosszabb lett. Szerettem pörögni, mindig vidám voltam, tele önbizalommal. És ez lassan elmúlt. Már nem voltam más mint egy "jó lakott napközis, aki még menni is alig tud". Aztán megszületett a kisfiam és ez még rosszabb lett. Már lassan három éve itthon vagyok és már nagyon elegem van. Nem tudom a wc-t naponta háromszor kisúrolni. Szeretnék kimozdulni itthonról. Szeretnék dolgozni, de már nem tudnám csinálni amit eddig. A három év teljesen megváltoztatott. Egy otthonülő háztartásbeli lettem. Hol van már az a régi én, aki folyton úton volt? És persze a kilók. Ugyanúgy megmaradtak, pedig állandóan fogyókúrázok. 20 kg, amiből szülés után 10 megmaradt. Szóval mai napig folyton depressziós vagyok, de nem tudok vele mit csinálni. A férjem itt van mellettem, de mit várjak még el tőle, hiszen állandóan dolgozik.

Persze hozzá teszem, hogy ettől függetlenül imádom a fiamat, és mindent megteszek érte. Szerintem jó anya vagyok. Ezt nem úgy kell érteni, hogy őt hibáztatom, mert ez az élet rendje, csak jobb lett volna ezt az egészet másképp megélni. Bocs a hosszú hozzászólásért.

Szerintem nagyon önzőnek tűnik a cikk írója!

Ha tényleg akart babát, akkor nem lenne ennyire magával elfoglalva...

Először rendbe kellett volna tenni magad, és utána kisbabát világra hozni, mert így lehet, hogy nem sok öröme lesz szegénynek...még jó, hogy nem őt okolod, mer híztál valamennyit...basszus...na mindegy, inkább nem folytatom, mert nem leszek kulturált....

ELŐBB KELLETT VOLNA GONDOLKODNI!!!!!

Sürgősen menj orvoshoz, nehogy a picinek essen baja vagy netán kárt tegyél benne!