Tanuló vezetők, friss jogsisok gyertek csevegni! (beszélgetős fórum)
Amiket írtál, azok közül a lefulladás talán a legkisebb hiba. A tükrökre háklisak a vizsgabiztosok, az irányjelzés elhagyása is súlyos hiba, a gyalogos át nem engedése pedig tuti bukó.
Úgy hogy azt kell mondjam, igen, létezik. Ezekre még tényleg nem árt gyakorolnod, hiszen a vizsgadíjat sem akarod kidobni, és nyilván az oktatód is azt akarja, hogy sikerrel levizsgázz.
Kitartást kívánok, már nem vagy messze a céltól.
Kérdésem volna.lassan az 50 órámat veszem 90% a teljesitményem csak figyelmetlenségből adodnak kissebb hibák(jobb oldali tükör,bal oldali gyalogost láttam csak nem döntötte el hogy átmegy a zebrán igy nem engedtem el,1-2 lefulladás,irányjelzés lehagyása,azt mondta hogy ezeket javitani kell,De a parkolásokra azt mondta hogy azt majd ügyessen bejátszom van 3 javitási lehetőségem meg ugyis inkább a forgalmi részét nézi a vb.Kétségbe vonom ezt a kijelentését de ő tudja.Talán juliusban lesz a forgalmi vizsgám szerinte,de már nincsen több pénzem a órákra mert még biztos hogy 10 órát vetetni akar.
Létezik hogy ennyi hibával nem lehet vizsgára küldeni?Tapasztalatok vannak ilyesmikről?
Nem fogsz már annyira izgulni szerintem. Citromfű tea vagy esetleg valami homeopátiás cucc....De előtte pár nappal teszteld magadon. Van akit kiüt a tea is.
Egy kalappal ☺
Sziasztok.
Ma volt a 45 órám,és ugy mentem mint egy kisangyal!!
Ugy indultam hogy nem érdekel lesz ami lesz,és piros pontot kaptam az oktatótol,se lefulladás, se probléma,habár korán kapom le a lábam a kuplungrol,ennyi a hibám.Probáltuk a hátra felé tolatást várakozohelyre 2 jára már egyedül minden segitség nélkül beraktam a autot.A vizsga előtti átvizsgálást is kérdezte,simán elmondtam neki.
Ne nevessetek ki,kicsi élmény és dicséret nekem sokat ér!őnbizalmat ad,jövő hét kedden megyek megint,egyre inkább szeretek vezetni és nem görcsölök rajta.
Minden tanulónak sikert kivánok.
Szia!
Tok oszinte leszek, nem szamoltam.
Az S.O.S-nel talan oloyan 40 korul volt az elmeleti oktatas.
Az atiratkozas 5000 ft volt a Talentumhoz.
1 ora gyakorlati oktatas volt 4500 Ft.
Fogalmam sincs hany oranal fejeztem vegul be, nem kerdeztem meg.
Plussz erre jott az egeszsegugyi tanfolyam dija (5000Ft) es EU vizsga (7900Ft) dija.
Meg a forgalmi vizsgae, amire szinten nem emlekszem mennyi volt, de talan 13000 Ft korul?
Jaj nem vagyok nagy segitseg, bocsanat! :(
Az oke hogy uresbe tetette a sebvaltot leallasnal, azt ugy is kell, csakhogy az ember ugy parkol hogy ha ugy véli keszen van uresbe teszi kezifek behuz. Ha ezt elfelejted nem fogadjak el a parkolast. Namost te szegény hozza sem szokhattal ehhez a mozdulatsorhoz... Meg mi van ha ne adj isten a vb vmiert behuzatja veled pl
kíváncsi megy-e a kezifekes elindulas avagy egy vasúti átjáróban ahol tudja h percekig vártok. Ott sokan behuzzak h ne sussek ki a mögöttük levok szemet a féklampaval... Szoval ez eleg meredek :(
Es akkor a kocsiellenorzeskor is eljatszatta veled hogy mukodik-e?
Nekem szerencsém volt. Nekem 16 nap volt a két vizsga közt
Nyugtatót nem ajánlom,még a gyógynövényest sem,mert nem tudhatod hogy reagál a szervezeted és egyébként is aláíratnak veled egy nyilatkozatot,hogy nem vettél be ilyesmit. Inkább aludd ki magad előző este, sportolj.
Eloszor is, ne add fol! Mi itt sokan aterezzuk a helyzetedet, es azt is hogy most nagyon rossz. Tulleszel rajta es másodikra atroppensz a vizsgan. :) Mar tudni fogod milyen, hogy zajlik es hogy a vb sem Hadesz a pokolbol. :D
Masodszor viszont ezt a kézifék dolgot nem értem. Hogyhogy nem csinaltatta meg? Es hogy zajlott ez, mindig tok egyenes terepen mentetek?
En váltottam oktatot, mert cart sem csináltunk csak sétakocsikaztunk honapokig, de annyibol amennyit irtal, nehez megmondani váltsal-e, ezt sajnos neked kell érezned. Az en oktatom is nyűgös volt vizsga előtt, huzta a szajat hogy pisilnem kellett (masfel óraval elotte indultunk), aztan hogy miert nem vettem elő az irataimat... Szerintem ok is izgulnak, ne vedd fol.
Sziasztok! Tudnátok Budapesten ajánlani jó iskolát, oktatót, ahol jól lehet jogsit szerezni? Idén végre rászánnám magam a jogsira, de elég "félős" vagyok. Hova menjek?
Én a Keletinél dolgozom, és a II.kerületben lakom. Valahol a környéken lenne ideális. Előre is köszönöm, ha válaszoltok :)