Szerintetek miért érzelemsivár a gyerekek élete....? (beszélgetős fórum)
Nálunk is azért a gyerekek attól függetlenül, hogy pl. a nagyobbiknál van ez a "kamasz-maszk", nagyon is tudják már mit szeretnének (a pici nekem nagyon törtetőnek tűnik, és korai mondani, hogy lesz belőle valami, de szerintem igen:DDD)
A nagyobbik meg szinte "beismeri", hogy egy csomó dolgot azért csinál mert a többiek is, de ennek ellenére a suliban elég jól megy, és már most mondja, hogy ha nagy lesz, akkor ennyi és ennyi pénze lesz, ilyen és ilyen kocsival jár majd, és minden nap bemegy az irodába dolgozni mint az apu. Vagy focista lesz...(ezen a ponton nem szoktam lelombozni, de az irodának jobban örülnék)
Szóval minimum 2 fonalon vezeti a jövőjét és 8 évesen is tudja már, hogy jó hülyéskedni a többiekkel, de a felnőttek dolgoznak:)))))
Én gyerekkoromban is sokat dolgoztak a szülők.
De akkor még jobban együtt éltek nemzedékek. Igy volt aki meleg étellel várt haza az iskolából. Volt aki mesélt és foglalkozott velünk mig a szüleink esetleg 2-3 müszakban dolgoztak. Nem kellett félni attól, hogy az éjszaka egyedül kell hagyni bennünket.
Játszhattunk az utcán is, biztonságban voltunk.
ÉS bár akkor még volt délelőtti és délutáni oktatás, volt hogy szombaton iskola, mégis több időnk jutott JÁTSZANI. Együtt lenni.
MA!
Bizony gondot okoz a 2-3 müszak. A gyerek betegsége. Hogyan is oldjuk meg. Valaki vigyáz rá. Jó esetben valamelyik szülő, nagyszülő.Rosszabb esetben egy idegen, vagy megy betegen az oviba és suliba, mert a munkahely nem nézi jó szemmel a hiányzást, esetleg megkockáztat egy kirugást is az anyuka.
A gyerekek sokkal jobban le vannak terhelve.
Utcázás - bandázás JÓ értelemben nincs. Max. csavargás minden cél nélkül. Kinjukban sok hülyeséget megtesznek, rossz társaságba keverednek.
Mi is voltunk kamaszok. Anyukámnak a haja égnek állt tőlem. Nem felejtettem el én sem. Nem is ez ellen berzenkedek én. Mindenkinek meg kell csinálnia a saját kis baklövéseit. Ez a kor azzal jár.
Csakhogy az állandó létfenntartásért való küzdelem, az élni vágyás(és csak átlagosan, nem gazdagon ), az hogy megteremteni tudjuk a gyereknek az élhető "jövőt" felőröl sok-sok embert.
Megtanitjuk nekik akár még akaratlanul is azt, hogy csak az boldogul aki mindenkin átgázolva törtet, csal és hazudik.
Nem hiába hallom mindenhol azt, hogy kapcsolati tőke ( kihasználnak mindent, átgázolva mindenkin, semmibe véve a másik EMBERT)
Azt mondják visszasirjuk a multat.
Azt mondják fejlődjünk.
Azt mondják mi tehetünk arról hogy gyámoltalanok, tehetetlenek vagyunk.
Nekem sokat számit a könyv,(bár nézek tévét is ) az udvariasság, a szociális érzék a tolerancia.
Ezt akarom átadni a gyerekeimnek.
És szembesülök a tényekkel, az ÁTLAGNAK nem ez az érték....
Nem tudom, de ez a dolog, hogy csodajátékot veszek a gyereknek, hogy ne kelljen vele játszani, ez nem a kamaszok, kamaszodók világa.
A gyerekem egy idő után NEM AKART velem játszani, hanem igenis igényelne a nintend-t, stb. mert mindenkinek volt körülötte, és nem azért vettem meg neki, mert akkor most nekem több időm lesz pc-zni, fogyózni, hanem mert hónapokig ment a sírás, hogy bezzeg a többieknek mindenkinek van, és hogy persze, ő a legszomorúbb gyerek a világon (meglepően drámaian előadva ezt egy gyerekszájból!:D) stb. mert anyu, ha nem lehet nintendóm akkor minek élek stb.
Ezért egyetértek egy előttem szólóval, hogy a társadalom IS tehet erről, én igyekszem meleg légkört kialakítani, de a technikát, tévét és társait (és okkult reklámokat) sajnos nem tudom kiiktatni.
Ma már ott tartunk, hogy családi játék, az a családi playst.-özés lett:))))) Szóval kövezzen meg aki akar, de nincs rongybaba, és fa-játékok, és igen a gyerekeim a rajzfilmekből IS tanultak beszélni (azért számolni is és más dolgokat is)
Amúgy meg 3 éves korig a nagyobbiknál működött nagyszerűen ez az "én úgy fogom nevelni a gyereket, hogy nem adok neki szemét kaját, nem beszélünk csúnyán, igazi mesét olvasok stb", de miután elment az oviba, megtanult pár csúnya szót is, jobban örül a rajzfilmnek, és szemét kajákat akar enni (ezt az egyet még tudom szabályozni:D)
Miután iskolába ment, azóta az egészséges tízórait amit teszek neki, elcseréli a suliban szemét kajára a hátam mögött, és a kicsi, bár még nem jár oviba, mindenben a bátyját utánozza, és csúnyán beszél, nintendózik, és már most szemét kajákat akar ő is. Halad a korral....
De dolgozol, nem?
Én szerencsés vagyok (hehe ebben is, időnként elfelejtem, hogy mennyi mindenben :)), mindig dolgoztam, és nem azt mondom, hogy húúúú meg haaaa, de fel tudtam nevelni, iskoláztatni tudtam a két gyerekem, és jutott még kultúrára, művelődésre is. De tény, hogy ha wc papírba csomagoltam volna őket, és úgy küldöm ki az utcára, úgy is kimentek volna, mert egyáltalán nem érdekelte őket, hogy mi van rajtuk és mennyibe került, szóval ott azért kicsit lehetett spórolni. :)
Valóban...több kis osztálytárs arcán látom azt a kifejezést(írigységet?,szeretetvágyat?,sóvárgást?)amivel szemlélik azt a kapcsolatot ami köztem és a lányom között van.Anya kicsilánya!
Azért ilyenkor elgondolkodom milyen életük lehet otthon.:(
Így van.... még egy idézet, aztán ellépek lemosni a hajamról a festéket.... Annyi sok szép, kedves emlék jutott eszembe az elmúlt sok évből... jóóóó volt, nagyon jóóóó.... és nagyon boldog vagyok, hogy megadatott...nah, most kicsit még a könnyem is kijött. :)
Az idézet... még mindig a mesék...
"A mesék megőriztek valamit őseink bölcsességéből, látásmódjából és abból a tudásból, amellyel mindennapi konfliktusaikat kezelték. A történetekből még manapság is megtudható, hogy mennyi értéket rejt a körülöttünk lévő világ. Megmutatják nekünk, hogyan lehet szóba elegyedni egy növénnyel, állattal vagy természetfölötti lénnyel, s hogy milyen sok múlik azon, mikét szólhatunk hozzájuk. A régiek mindent élőnek láttak, ami körülvette őket, legyen az kő, szikla, fa, virág vagy folyó. Az élőkkel pedig - tanítják a mesék - tisztelettudóan kell bánni, hiszen sosem lehet előre tudni, hogy kiből lesz barát, kiből ellenség." (Nagy Zsuzsanna)
Arróól nem beszélve, hogy a rajzfilm-figurák artilulációját tanulják meg... így lesznek a beszédhibás gyerekek, akik nem tudnak megtanulni írni, olvasni, aztán jönnek a tanulási zavarok, amiket a magatartási zavarok követnek...
Ezzel párhuzamosan: nem értik, amit látnak, a saját kis tapasztalataikból téves következtetéseket vonnak le, amikból téves világkép alakul ki...
„A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul a saját lelkében olvasni.”
(Bruno Bettelheim)
Nálunk is volt anyunak mindig barátja és apunak barátnője.... mivel a gyermekeim apjával elváltunk egymástól, de egész kicsik voltak, és megtanultak, hogy mindenkit szeretni kell valakinek, mert a szeretet fontos és szükséges, és hogy örüljünk annak, hogy van aki apát szereti... vagy esetlegesen engem, mert az jó. Soha nem okozott gondot a másik pár mellettünk, sőt ha egyedül voltam kis ideig, akkor a fiam már aggódott, hogy "anya, kell valaki, mert Te nagyon megérdemled, hogy szeressenek!" :)
Adott helyzetet kell mindig kezelni, és nem az után siránkozni, ami elmúlt. :)
Sok gyermek nem a házasság, a szerelem gyümölcse, akit valóban vártak, hanem az együttélés, a szexuális kapcsolat következménye...
Az anyu "barátja", az apu "barátnője"...
Csodálkozunk? Amikor állítólag szerelmi házasságok köttetnek??
Mindez lecsapódik a gyermekeken... Hozzák magukkal a viselkedési, magatartási mintákat.
... nos igen, legtöbben túlélni akarják a napokat, és a hónapokat, remélve, hogy a következő jobb lesz, és akkor majd lesz idő... mindenre. Nem lesz jobb, nem lesz semmiből se több...
Annak idején, amikor úgymond bejött ez a nagy szegénység (vagy ilyesmi) arra gondoltam, hogy nah, talán az emberek most majd visszafordulnak a régi értékek, normák felé... újra egymásra figyelnek, együtt lesznek... nem így történt... és igen sok szerepe van ebben a népbutító médiának.
Aláírom és elismerem hogy igazatok van.
Nem állt szándékomban senkit sem megbántani, ha esetleg ez megtörtént.
Tisztában vagyok azzal, hogy mindíg vannak és bízom benne lesznek csodás kivételek. De kívülállóként szemlélni azt, hogy mindenki csak a szürke hátköznapokat éli. Ha most kéne elkezdeni, vajon mi lenne? Sajnálatos módon az "ideális" anyagi háttér egyre feljebb és feljebb fog tolódni. És egyre többen lesznek azok akik még a világosat is feketének láttják.
Saját tapasztalatom az, hogy lehet az anyuka odaadó és szerető, de a válaszokat ő se tudja mindenre. És a gyermek akkor egyedülmarad. És nem lát kiutat.
Azt a "sikeres üzletasszonyt", akinek nem jut ideje a saját gyerekére, én inkább karrieristának nevezném... Én sem itt tartanék, ha nem vállaltam volna gyerekeket, de nem bántam meg, jól döntöttem. Van jövőm!!! Éppen őáltaluk!!!
És pontosan 30 felett van már meg (elméletileg) az a háttér, amelyre biztonsággal lehetne a családot építeni. Csak nem mindegy, hogy mit helyeznek előtérbe...
. hehe, amikor születtek, azt hittem, hogy óóóó, öreg leszek, amire felnőnek... és már szinte vége az életnek... és nem, nincs vége. :)
Olyan sokszor elmondtam nekik, hogy olyan jó, hogy vannak, és minden pillanatát ki akarom élvezni, amíg lehet... de tudod, innét visszanézve, szintem már magam se tudom, hogyan csináltam... a fiam mondta nem olyan régen, "anya, én ezt nem tudnám utánad csinálni", pedig dehogynem, hiszen én vagyok - én voltam a minta. :) ... és olyan jó érzés, amikor tini létére büszkén mutat be a barátainak, hogy "az anyukám". ... azért majd kb. 15 év múlva nyugszom meg, hogy igen... így akartam. :)
Az én véleményem, hogy az anya és az apa már nem tud mindent megtenni a gyermek fejlődéséért. Ez nem a szülők hibája. Szerintem sokkal inkább a társadalom morális összeroppanása. Tulajdonképpen mindenkit erőltetnek, hogy: "Légy sikeres! Csak magaddal foglalkozz." Na persze. A család alapítás már csak 30 éves kor után valósul meg, amikor az anya, már nem tudja ellátni rendesen a feladatát, hisz "sikeres üzletasszony. stb" Az apa dettó. Akkor kitől is várnánk hogy érzelmileg teljes gyermeket neveljen?
Ez társadalmi probláma. A rohanó világ elfuserált kreálmányai lesznek az új generációk. (elnézést a nyers modorért.)
Ez így van! A házimunka megvár... akkor is, ha sokáig kell várnia :))) De a gyerek nem vár - minden elszalasztott pillanat elvesztegetett idő, ami nem fog soha kamatozni. Ha a szülő nem teszi félre a saját dolgait a gyerek érdekében, akkor azt tanítja vele, hogy nála minden és mindenki fontosabb, ő csak az utolsó a sorban. Persze a gyereknevelés fárasztó munka. Kimerítő. De akinek ezt jelenti az anyaság, az inkább ne vállaljon gyereket.
És nagyon-nagyon igazad van: eljön az az idő, amikor már újra nyugodtan foglalkozhatunk magunkkal, mert tudjuk, hogy becsületes, boldog, érvényesülni tudó gyerekeket neveltünk. Én is élvezem a nemrég kapott szabadságot. :)))
ahamm.... az egyik gyerekem 1,5 évig volt napközis, a másik 2 évig... utána már minden nap otthon ebédeltek és otthon tanultak, minden nap főztem... napi 8 órában dolgoztam... főiskolára jártam, szakvizsgáztam.... meséltünk, báboztunk, játszóházakat tartottam a gyerekeim iskolájában... túrázni jártunk, Bp-re és helyben színházba, koncertekre... jah, tv-t nem néztem...nem néztünk... megcsinálható, és élvezettel. :))
Egyik már lelépett, a másik középiskolás, ismét van időm magamra... bőségesen, tornászom, olvasok, azt csinálom, ami érdekel... és mit tagadjam, ezt is élvezem. :))