Szerelem mindenek felett? (beszélgetős fórum)

Hát én sem láttam..ettől még BIZTOS,hogy van kivétel,akár kétjegyű százalék is:Ezért is írtam,hogy általában-ami nekem olyan 80% körülit jelent.

Mindenesetre bennem gyanakvást ébreszt,aki ennyit törődik a külsejével,hogy valószínű magához hasonló nőt akar(ami egyébként jogos,nem vitatom),és lehetőleg minél mutatósabbat,fiatalabbat-folyamatosan.

Vagy ennyire nem elégedett az eredeti külsejével,hogy ennyit kell rajta szépíteni,hogy el tudja magát fogadni vonzó férfiként.

Persze, hogy nem! Én sem vagyok mindig 100%-ban boldog, mindenkinek vannak gondjai, bajai, de ezek nekem nem a párkapcsolatomból fakadnak. A környezetemben több kapcsolat is zátonyra futott a közelmúltban, ezekből is próbálok tanulni, és a mások által vétett hibákat nem elkövetni.

Nagyon nehéz dolog az életben ezeket kezelni, és mindig mindenre odafigyelni. Lehet, hogy amit én tökéletesnek hiszek, és nekem az is, másnak meg sem felelne. Emberek vagyunk különböző igényekkel és elvárásokkal.

Szerintem is csak azt lehet elcsábítani, aki hagyja magát.

De olyan meg nincs, hogy minden tökéletes és non-stop boldog az ember.

És aki előbb írta, talán neki van igaza. Egyéntől függ, hogy mi a fontos, a szeretet, biztonság, nyugalom, vagy a szerelem, lángolás.

Ez utóbbi a válóperes ügyvédek álma :)

:D

jajj..na.

most ez hirtelen,a másik hsz után,kicsit meglepett:)

Ilyen színvonalon nem érdemes még ellen példát sem mondanom.

Nem bírom a végletes megfogalmazásokat.

A sörhas,és a heti 2 szoli férfinak,az ég és föld.

De te nyugodtan leírhatod ilyen végletesen is,ha neked ez jól esik:.a túl sokat szépítkező férfiak kizárólag a párjuknak akarnak tetszeni.Hátha neked elhiszik.

Hát igen, mondassz valamit.

Gyűlölködős légkörben nem lehet jó felnőni...

Az utolsó 2 mondatodban ne legyél biztos.

Itt a hoxán is nagyon sokan elmondtuk,hogy bár mentek volna külön a szüleink..ahelyett,ami volt,amit látnunk kellett.

Kedves Popeyné! Olvastam a fórumod. Meg itt sokat szoktam olvasgatni. Én még nem voltam házas, sőt nagyon hosszú ideig tartó párkapcsolatom sem volt.

De számomra a házasság többről szól mint a szerelem. Tesznek emberek könnyen esküt, aztán első bökkenőre, vagy kangörcsre dobbantanak.

A másik, hogy totál anyagi csőd egy válás, a gyereknek egy trauma, mert lehet azzal nyugtatni a szülőknek magukat, hogy jobb lesz a gyereknek. A gyerek a saját anyját és apját akarja. Még ha rossz is a kapcsolat.

Ez egy nagyon nehéz kérdés.

Igazából a másiknak nem szabadna boldogtalannak lenni attól,ha elhagyják(ezt a mondatot lentebb folytatom).Mivel valószínű senki sem a tökéletes boldogságból lép ki/félre,tehát a megcsalt/otthagyott fél sem boldog már akkor,mikor a másik lép.(tehát nem a boldogsából lesz hirtelen,a másik miatt boldogtalan)Csak jobban bírja a nehezebb időket,vagy épp neki kényelmes az,ami a másiknak nehéz.

Szóval nem "szabadna" boldogtalanak lenni,legfeljebb szomorúnak,csalódottnak..de ezekből az érzésekből fel lehet állni.

A boldogtalanságból sokkal nehezebb..ezért nem érdemes a boldogságunkat a párunkon,mint kizárólagos másik pilléren nyugtatni.

Nincs túl nagy tapasztalatom ilyen téren, de úgy tudom elképzelni, hogy nem előzmények nélkül történik az meg, hogy egy ember beleszeret valaki másba. Aki otthon nem kapja meg a törődést, a mindennapi figyelmet, szerelmet, szexet, boldogságot, és mindent, ami egy jól működő kapcsolathoz kell, az előbb lesz fogékony új lángolásokra, egy beszürkült családi élettel bíró emberre előbb fog rátalálni az a szikra, ami egyszer benne is ott élt, csak a párjával ketten hagyták kialudni.

Közhelyes, de valahogy úgy gondolom, hogy napról napra kell tenni a kapcsolatért, hogy úgy feküdj le aludni, hogy ma sem vesztünk össze, ma is megöleltem, megszeretgettem, tudattam, hogy mennyire szeretem, ma is elmondhatta nekem a baját, ma is tettem egy kis pluszt ebbe a közösbe, amibe persze ő is pakol rendszeresen.

Egy ilyen egységet nehéz megbontani egy új szerelemmel, és ha valamelyik fél meginogna egy kicsit is, akkor mindig a meglévő kapcsolaton keletkezett réseket kell betölteni, nem mást építeni az alapoktól, nem hagyni, hogy teljesen összedőljön, nem másfelé kacsintgatni.

Ha már megtörtént a baj, és jó nagy, akkor hagyni kell a másikat. Őszintén hiszem, hogy ha két ember imádja egymást, és napi szinten tesz azért, hogy ez ne változzon, akkor hosszú évek után sem lesz a kapcsolatuk megbontható, hacsak nem egy olyan emberhez ment hozzá, akit nem is ismert igazán, hacsak nem egy meggondolatlan, rossz és irracionális döntést hozott már az esküvője napján. Nyilván egy ilyen kapcsolat nem fog fejlődni sehová, és bizony nagy eséllyel tönkre is fog menni.