Rémálom a kórházban (beszélgetős fórum)

Arra amit leírsz nincsenek szavak :-(((

Végtelenül elkeserítő és szomorú amit írsz...

Valami megoldása kell, hogy legyen egy ilyen borzasztó dolognak!!!

Ja, és még valami: másnap reggel, mikor mentem fürdeni, én ájultam el majdnem: mert szegény kicsikém darabjai cafatokban rám voltak ragadva, a lábam közt, ill. a combomon hosszan még ott voltak az előző esti hosszú vércsíkok... én nem tudom, kinek a dolga lemosni a pácienst, de hogy nem tett eleget ennek, az biztos! Úgy adtak le tehát az osztályra, hogy ott maradt rajtam a megalvadt vérem és méhlepény-meg egyéb cafatok... ha ezt tudom, rögtön műtét után elmegyek fürdeni! de így csak álltam a zuhany alatt és sikáltam magamról a gyermekem maradványait... ez volt a betetőzése a dolgoknak.

A pénzsóvár doki még a műtőbe is folytatta a bunkózását.

A műtős teamről azért el kell mondanom, nagyon kedves, empatikus volt. A műtősfiú pl., míg a műtéti előkészületek folytak körülöttem, s engem már felfektettek széttárt lábakkal a műtőasztalra, betakart. Mire odacsörtetett a pénzsóvár doki és egy mozdulattal kitakart és elment bemosakodni.

A műtősfiú ezt látva, megint odajött és visszatakart, meg is köszöntem neki, hiszen borzasztó érzés olyan kiszolgáltatva feküdni.

Szerintem a pénzsóvár az ablakon át lesett, mert megint ott termett és megint csak kitakart, majd megint ott hagyott. Szerintetek milyen orvos az ilyen??????????? A maradék méltóságától is megfosztja az embert.

Hát - nagyon kevés igazi empatikus dolgozótól eltekintve (nekik köszönöm az emberségüket!) - most leírom, mert megérdemlik, ilyen a mohácsi kórház!

Én meg elhiszem, hogy van rosszabb is(?)

Mondjuk a terhesgondozós rendelő is a béka s...e alatt van itt. Nem mondom, hogy terhesen az ember nem tud állni. Na de órák hosszat??? Két lyuknyi szoba a rendelő, huzatos helyen, 4 db. székkel. Minden nap legalább 20 anyuka vár bebocsátásra és most keveset írtam.

Szembe van a nőgyógyászat, szintén 4 db. székkel. Természetesen nem adják át a helyüket a terheseknek, vagy csak ritkán. Jó, megértem, nekik is lehet olyan problémájuk, vagy éppen fájdalmuk, ami miatt ülniük kell, nem vitatom. A lényeg a lényeg, a rendelő egy ablaktalan, sötét, depresszióra hajlamosító lyuk. Az adminisztrátor meg egy rikácsoló, goromba nyanya (elnézést, de tényleg ilyen, gondolom nem akar eltérni a többiektől).

Nekem mindig fájt, amikor a doki megvizsgált. Amúgy is vastag az ujja, de még ráadásul durva is, hiszen futószalagon vizsgál minket (egyébként nem ő a legrosszabb doki, van rosszabb is, pl. a pénzsóvár...)

Nemrég váltani akartam a főorvosra, az meg rossz néven vette ezt. Őszintén szólva bunkó volt, amikor spontán elvesztettem a második babámat, s arra a kérdésemre, hogy most mi lesz, azt találta mondani, hogy "Hát majd kikaparjuk"...

Végül nem ő "kaparta ki", hanem egy idősödő ügyeletes orvos (akiről az a hír járja, hogy iszik, de állítom, több emberség szorult bele, mint bármelyik másik 5-be ott, aki ezt állítja!).

A tavalyi év nagyon rossz volt számomra, mert másodszor is elvesztettem spontán egy babát, aki valószínű méhen kívüli volt. Persze megint be a kórházba... kifogtam a pénzsóvárt, aki - mivel nem csengettünk neki (de hát miért is tettük volna?) - már az adataim felvételénél is bunkó volt, mondjuk róla tudtam, hogy ilyen, így nem rázott meg nagyon. De amíg a terhességem befejezésére vártam, senki nem nézett rám. Igaz, hogy majd elvéreztem. Hosszú farmer volt rajtam, de azon át, már tócsában állt alattam a vérem, meg valószínű szegény kicsikém darabjai... a végén a férjem már nem bírta tovább, elment szólni, hogy iszonyatosan vérzem (az elsőnél nem vesztettem ennyi vért, de a méhen kívüli veszélyesebb). Lekezelően, felháborodottan küldték vissza, hogy majd szólnak, ha szabad a műtő. Jó fél óra múlva jött be egy nővér, hát majd elájult: "Ennyire vérzik?!"-kérdezte, mire a férjem mérgesen, hogy ezért ment szólni fél órája...

Na, ne tudjátok lett nagy kapkodás, mert már tényleg majd elvéreztem, fennállt a veszélye, érdekes, mindjárt lett szabad műtő is.

Rá két hétre nem mentem vissza ehhez a dokihoz kontrollra, inkább bevállaltam egy pécsi magán orvost.

Hát, ez sem egy semmi, hogy szinte kitépik az ember kezéből...?

Én Pécsett is dolgoztam a Gyermekkórházban, ott azért nem volt ilyen. Az anyukák anyaszállón lehettek általában és ott ülhettek a Fertőzőn és a CSecsemő osztályon is a kicsikéik mellett.

Így emberséges, gyermekszerető elviselni a kórházi bentlétet.

Bocsánat, azt nem olvastam, kimaradt :-(

Sajnálom, hogy neked nincs jó tapasztalatod. Ill. nemhogy jó, elég borzasztó.

Nekem talán szerencsém volt...

Szia!

Amikor végigolvastam cikkedet, szinte újra átéltem azt ami velünk is 2x történt meg sajnos. Úgy néz ki ezen a téern még sajnos elég gyakoriak a negatív tapasztalatok, természetesen tisztelet a kivételnek. Az én kislányom most 22 hónapos, és 3 hetes volt amikor egy kisebb refluxbetegség miatt kerültünk kórházba. Nem beszélve egy első gyermekes kezdő anyuka aggodalámról, és félelmeiről elég nehezen dolgoztam fel azt, hogy máris kórházban kötöttünk ki, de a sokkhatás akkor ért amikor megtudtam, hogy a párom nem jöhet be a csecsemőosztályra, tehát állj a lábadra teljesen egyedül éjjel nappal, majd amikor szétnéztem az üvegkalitka jellegű kórteremben akkor ért a legnagyobb döbbenet, mert két másik kisbabával osztoztunk a szobán akiknek nem voltak, vagy nem akartak lenni hozzátartozóik. Az egyik valami súlyos születési rendellenességel született, mert a bőre szinte zöld volt, és púp volt a hasán, és a fején. A másik kisbaba sajnos vízfejű volt, és a legőszintébb anyai szeretettel mondom, hogy az én pici lányom refluxa is tragédia volt számomra, nem még hogy két ilyen szenvedő kicsi lényt is megpróbáljak elviselni, mert a szívem szakadt meg látni őket szenvedni. Szóval a kezdeti sokk után megpróbáltam a kislányom mielőbbi javulására koncentrálni, és minden mást kizárni. A helyzet itt is az volt, kaptam egy széket, sehova semmit nem pakolni, a földre se!!! Takaró nem járt a kislányomnak, és olyan ágyba került, hogy a matrac, és rács közé beszorulhatott ha nem figyeltem oda. Szóval félálomban is csak figyeltem, nehogy baja essen, de szerencsére a másik szobából is figyelt egy anyuka, ha én épp nem vettem észre. Éjjelre kaphattunk matracot, de olyat amin épp előző este ki tudja ki fekhetett. Azt hogy éjjel nappal egyedül csak én lehettem bent a kislányommal nagyon, de nagyon kimerítő volt, még mosdó sem volt a közelben, tehát igyekeztem arra hogy minél kevesebbet kelljen menni és akkor ha épp édesanyám le tudott vltani a munkája után egy fél órára, hogy el tudjak menni letusolni, rendbe tenni magam. A férjem is nagyon nehezen viselte azt hogy nem jöhet oda be, csak mi mehettünk ki hozzá a folyosóra. Ezt a helyzetet egy napig voltam hajlandó elviselni és utána felszabadult VIP szobába kértem magam, s fizettem a kényelmünkért. Második látogatásunk a kórházban Dóri 8 hónapos korában volt, akkor már gyakorlottan hlálózsákkal felszerelkezve indultunk magas lázzal a kórházba. A helyzet most sem volt jobb. Sajnos nem jókedvünkből kerülünk kórházba, és igyekeztünk a szobatársakkal egymás segíteni amennyire csak lehetett. A nővérek itt is változatosak voltak, sosem értem meg, hohy 5 órakor miért kell felverni az anyukákat a földről, és ezzel a gyerkőcöket is felébreszteni. Természetes, hogy reggel a vizitre mindent el kell pakolni, de nem 5 órakor van vizit... A nővérek hozzáállása néha érdekes volt a dologhoz, mert mi azért maradtunk + egy napot, mert elfelejtettek pisitasakot adni, hogy a kislányom vizeletét elllenőrízzék, és csak délután jutott eszükbe amikor már nem volt labor. Emiatt maradtunk még egy napot, és majdnem még egyet, ha én nem megyek el a patikába, és nem veszek tasakot, és nem gyűjtöm össze a vizeletet az ölemben ülő kislányomtól akinek épp az infúzió is csepegett. Ami a biztosítékot nálam kiverte az az, hogy az én 39 fokos lázzal küzdő kislányomat vizsgaalanyként elvitték hogy a vizsgázó újra elvégezze a betegfelvételt ami egy merő ordításból állt a lányom részéről.

A kórházi negatív élmények nálunk hónapokig megmaradtak sajnos, és nehezen álltunk vissza a kerékvágásba, de szerencsére a kislányom nem beteges így remélem nagyon rittkán leszünk a kórház vendégszeretetében részesek. bocsáant, hogy ilyen hosszúra sikerült az írásom, de mint írtam is az elején, sajnos nekem is csak negatív tapasztalataim vannak, de mint optimista ember hiszem, hogy több a kedves, és elhivatott nővér/orvos, és én csak egy rossz pillanatot kaptam el. Mondom ezt azért is, mert ahol szültem ott ilyet nem lehetett tapasztalni, csak kedves türelmes emberekkel találkoztam. Jó egészséget, és boldog babavárást kívánok.

2006-ban voltam 5 napot a kaposvári csecsemőosztályon a kisfiammal. Az valami rémálom volt. A vakolat potyogott a fiam arcába amikor pelenkáztam. Ha kijöttünk a folyosóra bezavartak. Lázmérő nem volt, mert ellopták. Azért is megszóltak a nővérek, hogy nem fürdettem meg abban a gusztustalan kádban, ami a kórteremben volt, hanem saját felelősségemre hazavittem, megfürdettem és utána visszamentünk a kórházba.

Idén márciusban a kislányomat kellett műteni ambulánsan. 1 kórteremben volt kb. 10 gyerek, akik egymást üvöltötték fel altatás után. A kislányomat, aki 5 hónapos volt akkor tizediknek írták be műtétre. Délután került volna sorra, pedig reggel 6-kor ehetett utoljára. Szerencsére a doktornő megsajnált minket és előre vettek. A nővérkék pedig átraktak minket a vizsgálóba, ahol vártuk, hogy hazaengedjenek minket délután 3-kor.

Atyaég :-((

Én nem akarom elhinni, hogy ilyen van...

De ha már szülészet, akkor legyen már egy pozitív is..

A veszprémi kórház szülészetéről én csakis jókat tudok írni! 5 és fél és 4 éve szültem. Egyik természetes másik császáros baba lett.

A csecsemősök egytől-egyig mind segítőkészek voltak! A második babám nagyon nehezen tanult meg szopizni, volt olyan, hogy a csecsemős nővér több mint 2 óráig ült mellettem!!! Amikor begyulladt a mellem, segítettek fejni, megtanították.

Arra az osztályra aztán senki be nem jöhet, az ajtó is zárva van. Babákat kizárólag üvegen-ajtón keresztül lehet nézni.

Talán röviden ennyi. Ja! A legfontosabb! Mindkét gyerekemet ügyeletes orvosnál szültem, és ez volt az első eset, hogy nem adtam hálapénzt. És így is mindent megtettek értünk. Kivételes.

Hozzáteszem millió köszönet, hogy ott lehettem vele.

Sírni tudnék és sírok is, hogy min mehetett keresztül a legnagyobb gyerekem, amikor a kórházban kellett hagynom három napra. Neki még én sem voltam. Most 12 éves nem is emlékszik, hogy kórházban volt valaha.

Én erre leírnám a mi esetünket, nem volt egy leányálom, de legalább ott lehettem vele.

Középső gyerekem szeptemberben elkezdte az ovit. ami betegség van egy oviban, az Ő hazahozta. Volt, hogy megfertőzte vele a legkisebbet, legtöbbször nem. Három hét köhögés és egy esetleges tüdőgyulladás gyanús röntgen után a doktornénik felajnálotta, hogy beutal minket a gyerekosztályra. Ott kivizsgálják szerinte rögtön allergiára. (ha Ő adna beutalót fél év lenne, de így egy nap alatt elintézzük) Azt sem tudtam mit csinálok. Mind a három gyerek beteg volt. Hazamentünk, minden gyógyszerre, orrcseppre ráírtam a nevet, az adagot.

Szóval a beutalóval és a gyerekkel mellettem bevonultam a gyerekosztály felvételére. Na ott követtem el a hibát. Bevallottam, hogy a kislányomnak kicsit lágyabb volt a széklete reggel. Én tudtam, hogy a sok gyógyszertől. De Ők rögtön levágtak minket a fertőzőre. Egy olyan osztályra, ahol szülő sem maradhat. (sajnos ezt is tapasztaltam már a legnagyobbal, bevittem, elvették, egy hét múlva mehettem érte)

Felvették, elvették tőlem, hallottam, ahogy üvölt utánam. Majd közölték, hogy egyedül lesz egy szobában. Na akkor szó szerint térden állva könyörögtem, hogy had maradjak vele, közben hallottam, hogy értem üvölt. A főorvos közölte, hogy maradhatok, de fizetni kell. Egyáltalán nem érdekelt. Megadtam mindent. Valami papírokat toltak elém, aláírtam mindent, de csak a gyerek üvöltését hallottam.

A következő amire emlékszem, hogy egy szobába vezettek ott ült a három éves lányom, potyogtak a könnyei. vért vettek tőle, kanült kapott, lefogták, és nem értette mi van vele, miért nem vagyok ott. Most is potyognak a könnyeim, ha arra gondolok, mit éreztem, amikor a kislányomat megláttam.

Végül átkerültem a gyerekágyas szobába, ahonnan az ember lánya csak akkor mozdult ki, ha nagyon muszály volt. Itt végre együtt lehettünk a babánkkal, egész nap, csak éjjelre vitték el őket (sajnos). Mondjuk nem értem miért, mikor nálunk jobb helyük lett volna. Nem egyszer, mikor belopóztunk utánuk, azt kellett észlelnünk, hogy a csecsemős nővér alszik, a kicsik meg bömbölnek.

Aztán volt még egy "kedves" nővér, aki arra lett kijelölve, hogy a szoptatásban segítsen. Hát ezt ő úgy értelmezte, hogy a hosszú karmaival bökdöste a kicsikéink fejét, ha nem akartak szopizni. Láttam a többi anyukán is, hogy legszívesebben elsírnák magukat a bánásmódon, de vissza kellett fognunk magunkat, hiszen ki tudja, mit csináltak volna akkor éjszaka velük??

Komolyan, kész megváltás volt, mikor végre kikerültünk onnan.

A gyermekosztály sem különb, egyszer kellett bemennünk az akkor már kisded lányunkkal, de csak pár órát maradtunk, aztán saját felelősségünkre hazahoztuk, látva, hogy mi folyik. Kezdődött ott, hogy a lányomat tűpárnának használták és amikor már az ötödik nővérke próbálkozott, hogy vért vegyen tőle, de nem sikerült, akkor leállítottuk őket. Kár, hogy nem előbb.

A sószobába kerülve meg, ott volt egyedül egy - már hospitalizált kisfiú - szegénykét mi takargattuk, mert már lila volt a jéghideg levegőtől, a nővérek rá se hederítettek.

Tovább is van, mondjam még?

Az a legszörnyűbb, hogy szinte a kórház összes osztályán ilyesmi folyik.

Erről a szülészeti osztályról tudni kell, hogy átjáróház. Mindenkit átengednek rajta (nem csoda, hogy naponta történnek lopások), még a cementes munkásokat is... ami azért nem semmi, mert egy újszülöttekkel teli osztályra eredetileg max. az ablaküvegen át lehetne bekukucskálni..

Amíg nem mehettem a gyerekágyas szobába, ahol külön fürdő-és WC van, addig a folyosó másik végi nyílt, állandóan jéghideg (február volt, s az empatikus takarítónők állandóan tágra nyitották az ablakokat, a fürdőbe is!), koszos és alig lehet bemenni (nagy hassal) a WC-fülkébe.

Császár után néhány napig 3 drain lógott ki belőlem, az első két napban ezek mellett a lábam közt egy véres lepedővel (semmi más!) kellett kicsoszognom mindenki szeme láttára (szó szerint, mert a látogatóknak pont a WC-vel szemben van helyük! - de mint mondtam, bárkivel szembetalálkozhattam a folyosón) a mosdóba.

Most gondoljátok el, hogy fér be az ember a WC-lyukba, de közben tartsa a draineket is, nehogy kihúzódjanak, meg valahogy fogja a lepedőt is (a kukára már csak nem rakom le, aztán meg vissza a lábam közé!?)... az ember úgy érzi, minden méltóságát elveszti így. Főleg, hogy egyes nővérek még ki is nevetnek, hogy imigyen közlekedsz...

Persze, hogy nem érdemelték, borzasztó volt a hír annak idején. Szegény kicsike, még alig élt, de egy nagymama elvesztése is szörnyű.

Valahogy eszembe jut most a Bibliából az a rész, hogy "Az atyák vétkét a fiakban..." - vagy valami ilyesmi. Magyarán ártatlanok bűnhődnek meg elvonatkoztatva a "szülők" vétkeiért?

Lehet, hogy mégis ő az, akiről te beszélsz. Sajnos, akiknek volt "szerencsénk" a keze közé kerülni, azoknak nagyon rossz emlékeik vannak vele kapcsolatban.

Azt még nem is írtam, hogy miután megszültem, műtét utáni éjjelre nem kaptam fájdalomcsillapítót, istentelenül fájt a saecióm sebe, jobban, mint előtte való nap a szülési fájdalmam (pedig ott sem kértem fájdalomcsillapítót).

Amikor kértem tőle (ő volt az éjszakás), azt mondta, hogy most nem ér rá adni. Rá egy órára még mindig nem volt ideje. Ezután a szobatársaim kérésére szintén elutasító választ kaptunk, miközben én ott fetrengtem a fájdalomtól. Természetesen egész éjszaka nem ért rá, miközben a nővérszobából odahallatszott a röhögésük... egy szemhunyásnyit sem aludtam, csak nyeltem a könnyeimet, mert mozdulni nem tudtam a fájdalomtól. Reggel 7-kor szokása szerint kivágta az ajtót, becsörtetett, a kezében a fájdalomcsillapító injekcióval, de még akkor sem adta be rögtön, hanem számomra jól látható helyre lerakta, s elkezdett szöszmötölni az ágyam körül. Aztán mikor a többiek szóltak neki, csak akkor nyomta be végül a gyógyszert. Hát ennyit a megtört, nyugdíjas szülésznő empátiájáról... segítőkészségéről...

Ennek a kórháznak a szülészete amúgy sem híres a "betegszeretetéről", egy-két normálisabb nővért leszámítva a béka sejhaja alatt vannak. A főnővér itt is megéri a pénzét persze... szóval a történetnek még nincs vége, hiszen megszületett a lányom..

A gyermeket és a nagymamát nagyon sajnálom. A példával csak és kizárólag azt akartam szemléltetni, hogy Isten nem ver bottal.

S hogy értsd: ezt a nővért nem sajnálom a "fájdalmáért" (Ha egyáltalán van szíve, igen, megérdemli, hogy ő is szenvedjen. Amilyen gonosz ő az emberekkel, olyan kegyetlen volt vele az élet).

Én biztosan jelentettem volna a betegjogi képviselőnek az esetemet,hiszen ő ezért van hogy az ilyen és ehhez hasonló problémákat megoldja.De kezdésnek a kórház igazgatóhoz mentem volna!Minden embernek vannak jogai,és nem szabad félni felkeresni az illetékeseket.Hidd el megoldódott volna a problémátok!!Egyes emberek az gondolják bármit megtehetnek a pozíciójukból adódóan.Hát nem!!

Aki hasonló atrocitásokkal találkozik tanácsolom így járjon el!

Ha valakinek van tapasztalata milyen babával kórházban lenni, akkor nekem igen! Még nincs másfél éves a kislányom, de már több hónap kórházat tudhatunk magunk mögött. De ilyen "emberrel" mint ez a főnővér hála Istennek nem sikerült találkoznunk... pedig mi nemcsak a vidéki kórházat jártuk már meg, hanem többnyire a főváros egyik jónevű gyermek klinikáján feküdtünk, ahol professzorok járnak vizitelni, ott sem lehet semmi előhagyva a szobában, kivéve a gyerek holmijait!!!

És az a beszólás hogy ne mondogasd h veszélyeztetett terhes vagy? Jessszus!!! Még egy normál terhesség 6. hónapjában is megnézném hogy ülne egész nap egy széken??? Idióta

Úristen...ez döbbenet!Mármint a hozzáállása is,meg ami utána történt.Szegény unokája,és szegény lánya,vagy fia...azért ezt nem érdemelték,bárki osztja is a lapokat...

Én láttam egyszer ezzel a nővel a tévében egy riportot.Magas,őszes hajú,csinos,elegáns nő,meg volt nagyon törve,de tartotta magát.Még mondták is a riportban,hogy nyugdíjas szülésznő...

Nem térek magamhoz.