Párkapcsolatok az "új világban" (beszélgetős fórum)

Elnézem a szomszéd lányt. Elmúlt 30.

A 4. pasival él együtt. Amúgy egy év nála a kifutási idô. Utána egy év szünet.

Mindegyik hozza a kanapéját meg a szekrényét :D

Minden igaz, amit leírtál! :)

Kiegészülve azzal, hogy azért tűnik kevesebbnek a válás, mert kevesebb házasságkötés van. Az élettársi kapcsolatok megszűnését sehol nem számolják. Lehet, hogy néhány évtized múlva 50 válás/év lesz :D Amelyik szülőnek több élettársi kapcsolata volt, gyereke ritkán vesz másmilyen mintát, tehát a tendencia folytatódik. Ez nem baj, a papoknak és anyakönyvvezetőknek felkopik az álluk :)

Arról nem is beszélve, amikor itt is olvasom a Hoxán, hogy a "párom" felesége...

De olvastam olyat is szintén itt, hogy a kutyájának keres "párt". Szégyenletesnek tartom.

Az embernek társa van.

Na jó, de én ezzel sem értek teljes mértékben egyet. Mármint azzal, hogy jó lett volna, ha emberek úgy házasodnak össze fiatalon, hogy csak "ismerkednek". Egyrészt, mert ekkor változik a legtöbbet az ember, másrészt meg együttélés nélkül tényleg egy kicsit zsákbamacska a dolog.

Nem 1-2 olyan esetet ismerek közelről, mikor összeköltözés után derült ki, hogy a pasi alkoholista, csak mikor a lányos házhoz járt, visszafogta magát...

A mai 45-50-es generáció az, akik általában még nem költöztek össze esküvő előtt, viszont akiknek már nem volt tabu a válás sem. És nézd meg, ebben a korosztályban szinte mindenki elvált vagy azért van együtt, mert ott a közös vagyon. Most elgondolkodtam, hogy alig néhány ennyi idős párt ismerek, akik még együtt vannak, abból is 2 olyan, akik normális, szerető családot alkotnak, a többiről már kívülről is mindenki tudja, hogy utálják egymást.

Szóval, szerintem egyik véglet sem jó, az összeköltözés nélküli bummbele házasság meg a mai kéthavonta cserélgetős. Mondjuk, én a magam részéről kivételnek tekintem magam, mert sosem voltam egyik típus sem.

Így valóban furcsa ma már :)

De az is irritáló, hogy következetesen lepárodozzák a férjemet. Ha tudják, hogy mi a neve, miért nem így hívják?

Azt írtam, hogy keveseknek...

Ma a gyermekek 60 %-a házasságon kívül születik. Amikorra iskolába kerülnek, már nem a vér szerinti apjukkal élnek.

"azuram" "azasszony"...

Százszor inkább a pár, mint ezek.

Dehogyisnem voltak házasságon kívüli gyerekek! Azok, akiknek az apja meghalt a fronton, vagy azok, akiket a felszabadító hadsereg tagjai "nemzettek", erőszakkal.

Ilyen volt az olaszoknál a sok amerikai katona gyereke, vagy a szoci blokkban az oroszok gyerekei, vagy még ezek előtt a német katonák gyerekei. És ezeknek is csak anyjuk volt, és házasságon kívül születtek. Esetleg volt, aki házasságon belül, mert a bevonuláskor nem kímélték a házas nőket sem, de 5-6 gyerek között megtűrtek egy dróthajú, sötétebbet is, vagy egy szőke kékszeműt, muszáj volt, mert háború volt, vagy háború "után" volt. És az emberek nem firtatták, együttérzésből.

:DDDD

jé, azt nem is olvastam! Már az is baj, ha szerelemből házasodunk!

Ott kezdeném, hogy azt a szót, hogy "pár", nem is ismertük! (Max. a népdalokban).

Egy lányt kerülgettek, udvaroltak neki, ismerkedtek, együtt jártak.

Nem éltünk együtt, nem próbálgattuk egymást, keveseknek volt házasságon kívül gyereke.

Ma már mindenkinek párja meg exe van :(

A házaspárok 40-60-60 évnyi házasságnál sem használtak a párom szót. Ott "azuram" meg "azasszony" dívott. :D

Azzal nem értek egyet,hogy csak tinik ülnek a telefonon,neten egész nap.Bizony felnőtt emberek is ezt csinálják, csak arányaiban kevesebben. A tinik nagyon nagy százaléka igen.

Könnyebb az ismerkedés, sokan nem frankó útravalót hoznak otthonról. Nincs férfi és nő kép,család minta előttük.Sokaknak fogalma sincs,hogyan kell viselkedni egy kapcsolatban.

A fiatalokról meg ne is beszéljünk, akik túl koránveszítik el a sszüzességüket,mert nem készek rá mentálisan. Aztán jön a csalódás,amit évek alatt hevernek ki...régen is volt ilyen,ilyenek,de szerintem kisebb számban.

Menjünk vissza az időben 30 évet,amikor kicsit más volt.

Vagy volt otthoni telefonja valakinek, vagy nem.

Annak tényleg megvolt a romantikája, egy kezdődő kapcsolatnak, a varakozasnak, hogy mikor hív,mikor talizunk... Stb.

Szerintem a párkapcsolat, a tartós féle, elég sok lemondással jár.

Mielőtt bárki megszólna vannak több éves tapasztalataim is, egyszerűen nekem nem való önmagam legcsekélyebb feladása sem.

Persze, nyilván nehéz jól csinálni, de régen azért mégis megoldották valahogy. Nem mintha akkor tökéletesek lettek volna, dehogy, viszont 15 évesek sem cserélgették úgy a párjaikat, mint most. Ma valahogy tényleg kifogyott a szülői szigor, olyan, mintha a többség már nem is merne határokat felállítani, mert... mert nem tudom miért. Mondom, én sem vagyok a vasszigor híve, de nyilván nekem is voltak olyan ismerőseim, akiknek tizenéves korunkban mindent megengedtek, hát nem lennék a helyükben ma.

A korosztályod nem tudom, hány éves, én fiatal huszas vagyok még, szóval az enyémre annyira nem jellemző a nagy párváltogatás, bár nyilván mindig van valaki, aki szakít, de még most kezdenek házasodni az emberek a komolyabb kapcsolataikkal. Hogy ebből mi lesz 10-15 év múlva, azt nem tudom. A magam részéről elképzelhetetlennek tartom, hogy mi valaha elváljunk, de nyilván mindenki ezt gondolja fiatalon :)

De persze, én is ismerek olyat a korosztályomból, aki 1-2 évente cserélgeti a partnerét, bár nem sokat. Mondjuk, ők nem éppen az értelmesebb emberek közé tartoznak...

Az tök jó! :) Akkor lehet, hogy nincsen igazam. Amikor mi megismerkedtünk, akkor még nem volt viber meg okosteló. :)

Hááát nem is tudom, én most itt a saját korosztályomra gondoltam, nem a tinikre. 1-2 évente szinte mindenki lecseréli a partnerét. Mert már elmúlt a szerelem, megunta, stb. És jön úgyis az új, az izgalmas.

Huhh, hááát mint szülő, ez nagyon nehéz kérdés lehet. Nincsen gyerekem. Biztos meg kell találni a jó utat, ami biztos nagyon nehéz, hiszen minden gyerek más és más.

Engem anno kétféle módon is fogtak. Anyukám nagyon laza volt, apukám nagyon szigorú.

16 évesen volt az első barátom, és kb. 1 évig tartott a dolog. Nálunk aludhatott, de csak úgy, hogy ő aludt az én szobámban, és én meg a szüleim szobájában (Ez apukám szabálya volt, ő próbált mindenben nagyon visszafogni).

Anyukám, ő soha semmit nem tiltott, mindig megbeszéltünk mindent. Úgy volt vele, hogy inkább tudjon mint ne tudjon róla, így úgy alakította a viszonyunkat, hogy mindig, minden helyzetben mertem vele őszinte lenni, és bármi történt velem, bármiben voltam bizonytalan, mindig hozzá futottam elmesélni.

Így utólag, már felnőtt fejjel azt tudom mondani, hogy apukámnak volt igaza, viszont az eszközei (tiltás, szigor) nagyon rosszak voltak szerintem, mert amit akartam, azt úgyis érvényesítettem a tudta nélkül. :) Anyukám a lazasága ellenére sok baromságról mégis sikeresen lebeszélt.

Szóval szerintem azért szülőnek lenne nem biztos, hogy könnyű dolog. Biztosan nehéz jól csinálni.

A mai állás szerint a szakítások elsőszámú oka a pénz, illetve ezen belül az adósság. A megcsalás valahol a 3.-4. helyen kullog:))))

Az adósság, ha egy rövid ideig össze is tartja az embereket kényszerből, tönkreteszi magát a kapcsolatot és megöli az érzelmeket. Mindenki elkezdi hibáztatni a másikat, stb. Ott kezdődik.

Ezenkívül még nyomós ok, amikor nem illenek össze az emberek.

Ezzel nem tudok teljesen egyetérteni, mert amikor mi megismerkedtünk, már voltak ilyen programok és facebook is, de ugyanúgy izgultam, mikor ír és mikor válaszolhatok, emlékszem, mielőtt összeköltöztünk volna, hónapokig azzal a boldog gyomorideggel feküdtem le aludni, vajon mikor ír nekem este ;)

Amiről te írsz, az inkább a mai tizenéves korosztályra jellemző, ahol a gyerekeknek semmi problémájuk, semmi elfoglaltságuk nincs az iskolán kívül és 0-24-ben a telefonjukon lógnak. A felnőttekre azért ez még nem annyira jellemző (vagy mondjuk úgy, többen vannak, akik tudatosan tesznek ez ellen). Szóval, vannak ezek a tizenévesek, akik 3 havonta váltogatják a csajukat/pasijukat és ezt szokják meg, teljesen természetesnek tartják - ami viszont szerintem szülői hiba is.

Én a magam részéről nem tartom magam szigorú embernek, főleg mert minket aztán olyan szigorúan fogtak, ami viszont beteges volt, de tuti nem hagynám, hogy a gyerekem 3 havonta más párt hozzon haza 15 évesen. Durva, de tényleg van ilyen a környezetemben. Jó, én a magam részéről azt sem támogatom, hogy 14 éveseknek "komoly" kapcsolata legyen, de ebbe már nyilván nehéz beleszólni, viszont igenis van jogom és eszközöm, hogy bizonyos fokig korlátozzam ezt a dolgot. Az én gyerekeim biztos nem fognak együtt aludni a párjukkal 17 éves koruk előtt, mert szerintem ez sem egészséges.... ma felmész a fórumkra és mit látsz? Mindenhol 15 évesek rinyálnak, hogy a gonosz szülő nem engedi, hogy együtt aludjanak, pedig nappal is lehet szexelni meg bezzeg a Janinak engedik... mire eléri a 18 éves kort, már jóformán semmi újdonság nem marad számára, mert az X-edik kapcsolatát tapossa, minddel együtt aludt, már semmi újdnság vagy izgalom nincs egy kapcsolatban, amit fel lehetne fedezni.

Igaz, én erre nem azt mondom, hogy ilyenek a "mai fiatalok", hanem hogy ilyenek a "mai szülők"...

Igen igen, ilyesmire gondoltam. Tudsz "leskelődni" a másik után, látod mikor aktív, vagy éppen emiatt nehezebben is szabadulsz tőle.

Hááát, emlékszem, tinikoromban, amikor egy fiú randira hívott, annyira nagyon vártam, hogy érkezzen tőle az sms és válaszolhassak. :) De a lehetőségek korlátozottak voltak, így annyira különlegesnek éltem meg akkor a dolgot.

Most a face és a viber világában már számtalan üzenetet tudsz küldeni, gyakorlatilag 0-24-ben. Ez felgyorsítja szerintem a dolgokat, talán elveszi a helyzet "romantikáját" is, viszont pontosan ezekért szerintem felbontani viszont nehezebb egy kapcsolatot.

Persze, igaz, hogy találunk másikat. Viszont azt is látom, hogy az emberek nagytöbbsége már egyből ehhez folyamodik, és úgy cserélgetik egymást, mint más a fogkefét. Nem érdemes küzdeni érte, nem érdemes harcolni érte már, mert úgyis jön új...

Szerintem ezek csak ilyen közhelyek. Mármint, hogy az emberek elfelejtenek élni és hasonló. Régen is voltak hhatalommániás emberek, kegyetlenek, akiket nem érdekelte a másik, az emerek régen sem atzért élték le együtt az életüket, mert foglalkoztak egymással, akkor is sokan tárgyként kezelték a másikat.

Valójában az emberiség történelmében ez az első olyan korszak, amikor mindenki szabadon dönthet a sorsáról. Most derül ki, hogy mi emberek milyenek vagyunk igazából. Felesleges azt hinni, hogy mi változunk, mert valójában a környezet és a lehetőségek változnak, az emberi természet ugyanolyan, mint 1000 éve. Csak most van lehetősége megmutatkozni.

Nem lehet általánosságban beszélni erről mert ebben az új világban kettévált az emberiség. Van akiket magával ragadott és az életük csak telik úgy hogy észre sem veszik,telis tele hatalomvággyal,felszínes kapcsolatokkal és ezek az emberek nem egymással élnek hanem egymás mellett. Tárgyként kezelve a másikat mert jó hogy van,és az emberi értékrend számukra ismeretlen mégis használják egymást. S mikor az egyik észhez tér rájön hogy csak élt de nem párkapcsolatban.

A másik réteg pedig akiket nem ragadott magával,ők megmaradtak "kőkorszaki"emberek akiknek fontosabb maga az emberség az emberi értékek a megbecsülés.

Az emberek többsége elfelejt élni...

Aminek a kommunikáció,és a kkompromisszumkészség az alapjai.

Mindkét fél részéről.

Miért gondolod ezt?

Nehezebbé teszi a szakítást, mert könnyebb egymással kapcsolatba kerülni,lehet "ülni" a Facebookon, hogy most aktív volt,nem volt fent....bla... bla...bla...Ilyesmire gondolsz?

Vagy arra,hogy sokkal könnyebb belelátni a másik életébe?

Pl:elég egy poszt,és...

????

Kezdődő kapcsolat-kevesebb romantika

Kifejtenéd?

Igen,ez az "úgyis találunkmmásikat,lesz jobb" nagyon igaz.

Ez így is van jól.

Ha valami nem megy,azt nem kell erőltetni.

Szerintem.

Senki nem említette,de szerintem az értékrendek nem tisztázása is nagy szerepet játszik a szakításokban.

Nincs az a társadalmi kényszer,hogy le kell élni valakivel az életed.

Ha nem jó,lépj ki,lesz más.

A netnek köszönhetően könnyebb ismerkedni, könnyebb kapcsolatot tartani valakivel.

Könnyebben derülnek ki a megcsalások.

Nekem pont az a véleményem, hogy félnek az intimitástól az emberek. Könnyebb egyik kapcsolatból, a másikba ugrálni, mert így nem kell megnyílnom teljesen senkinek.Hosszú évek, évtizedek telnek el, hogy beengedjünk valakit a lelkünk legmélyére, mert ott nagyon sérülékenyek vagyunk. Ismerek olyanokat, akik 35 éve vannak együtt, de még mindig csak játszmáznak, mert nem mernek őszinték lenni. A legtöbb ismerősömnek ilyen a kapcsolata.

Erről ír Popper is:

"Arthur Miller Pillantás a hídról című darabjában mondja el az egyik szereplő, hogy talán az a bajunk, hogy irtózunk a száz százaléktól. Megelégszünk ötvenszázalékos szerelmekkel, nyolcvanszázalékos apasággal, anyasággal, hatvanszázalékos hittel. Vagyis soha nem éljük végig a dolgainkat. Mindig hagyunk kiskaput, amin keresztül kislisszolhatunk. Így van. A száz százalék ijesztő. Mert ha bukunk, százszázalékosan bukunk. Csakhogy érdemes-e ebben a langyosságban élni? Vagyis érdemes-e úgy élni, hogy az ember állandóan azzal van elfoglalva, hogy megkímélje magát a fájdalmaktól, a szenvedésektől."