Nem szeretnék szülni, engedjem el a férjem emiatt? (beszélgetős fórum)

Szerintem annyi csak a helyzet, hogy még nem ért meg az anyaságra. Ha majd ez bekövetkezik, nem fog ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Viszont nem jó ezt az érzést erőltetni.

Mondjuk ha én lennék a férje, akkor minél több olyan helyzetbe hoznám, hogy kisbabák között legyen, felfogjon, magához öleljen egy babát, érezze a finom illatát. :)

Nem tudom hany eves de mèg éretlen vagy a gyerekvállaláshoz, ezt te is èrzed, tudod emiatt frusztrálva èrzed magad.

Ez az èrzès valszeg változni fog benned pár èven belül. Ha 4-5 èv múlva is igy gondolod akkor az már gáz.

Nem tudom ki ír ilyet, nekem a gátmetszés maga volt a megkönnyebbülés, rögtön megszűnt a feszítő érzés. Fájdalmat egy szikrát nem éreztem. Csak a végtelen megkönnyebbülést. A varrás meg... Max kellemetlen kategória az injekció.

A mintavételhez nem tudok mit írni, nekem nem volt.

szerintem fogadd el amit mond. :-)

ot nem eri hatrany akkor sem, ha esetleg megsem lenne kozos gyereketek.

egy ferfinak gyakorlatilag barmikor lehet gyerek manapsag, amikor nem hogy par darab himivarsejt, hanem eleg maga a hereszovet is ahhoz hogy egy ferfinak gyermeke lehessen... :-)

Ezen én is sokszor gondolkodtam, mármint a pszichológuson, de nem tudom elképzelni, hogy hogyan tudna segíteni rajtam.

Ez a dolog gyermekkoromban kezdődött, már akkor problémák voltak vérvételen, vagy egy sima injekciónál.

Nem hagytam hogy beadják, annyira ficánkoltam.

Tehát ez a dolog nem kifejezetten csak a szülésre koncentrálódik, hanem bármilyen orvosi beavatkozásra is.

Persze függ attól hogy mi az, mert gyerekkorom óta már túléltem 1 darab vérvételt, de egy műtét, szülés...nem is tudom mit tennék, szerintem le kellene szíjazniuk és be kellene adniuk 20 adag nyugtatót.

Na de a lényeg az, hogy arra lennék kíváncsi hogy a pszichológus hogyan tud ezen segíteni...

Nem tudsz olyan lenni, mint mások??

Hát pont ezáltal vagy olyan. Nagyon sokan gáz félelmekkel küzdenek, és nagyon. És sokszor olyan dolgok miatt, ami miatt rádjön a röhögés. Nekem az egyik ilyen a hányós-hasmenős betegség. Persze senki sem szereti, de nálam - mielőtt még bárki beteg lenne - ennek a híre is olyan félelemmel tölt el, hogy attól kapok rosszullétes pánikrohamot. Nekem, ha mégis megy a hasam, az egyéb gyógyszer mellé nyugtatót is adagolnak, mert nagyobb a pszichés összeroppanás veszélye..

Az öcsém járt is pszichiátriai intézménybe csoportterápiára.. Van akinek percenkénti kézmosási ingere volt, és emiatt már dolgozni se tudott rendesen, volt aki a szobájába egy vonalat nem tudott megközelíteni.. És mind diplomás, értelmes emberek..

Egy barátnőnk lánya 20 éves, és nem mer egyedül pisilni menni..

A lányom is küzd félelmekkel, már régóta, és bizony megyünk holnap egy pszichiáterhez.. Egyébként nem vagyok én amerikai pszichológus-b.zi, de ha kell a segítség, mert ahogy te is írtad "magától nem fog elmúlni", akkor kell, mert ezek a dolgok halmozódnak, és pont olyankor robbannak, amikor egyébként is van más nagy gondod. Persze a pszihomuki se csoda, csak segíthet a saját dolgaid megértésében és feldolgozásában...

Szóval méghogy te más lennél? Ugyanmár mindenki hülye, csak én vagyok villamos...

A szülés meg tényleg egy nagy project, úgyhogy azért némi alapja is van a félelmednek, persze nem a görcsös félelmednek..

Szerintem jó terapeutát kellene keresned.

Nem azért, hogy szülj, vagy ne szülj, hanem hogy rendben legyenek a dolgok, és számodra is tiszta legyen, milyen félelmeknek mi az oka, hogyan lehet enyhíteni.

A görcsölős élet sajna gyerekkel meg anélkül is rányomja a bélyegét a kapcsolatra.

Magadat rendezt, találd meg, a többi ennek folyománya.

en hasonloan erzek, mint Te, es en 37 eves vagyok :))

Vagyis nem akarok igazan gyereket, de azt is tudom valahol melyen, hogy ha majd igazan akarsz gyereket, akkor nem fogsz tartani a szulestol, mert akkor fontosabb lesz a gyerek, mint a szulestol valo felelmed.

Elj a manak, fiatal vagy!!

Ha a ferjed meg igy is elfogad, akkor meg nincs min aggodni!!

Azért 29 évesen már felnőttebbnek kéne lenni...

Na, de mindenki más, máskor érik meg arra, hogy gyereke legyen. Te még nem értél meg rá. Ha annyira szeretitek egymást a pároddal, akkor előbb-utóbb megjön a vágy a közös gyerekre. (Persze vannak párok, akiknél tudatos döntés a gyermektelenség.)

Majd ha tényleg jön a baba, nem fogsz annyit agyalni a szülés fájdalmán. Ami egyébént is egyénenként eltérő lehet, és elmúlik, amint megvan a baba. Ki lehet bírni, sok millió nő kibírja, úgy kell rá gondolni, hogy te is vagy olyan erős, mint más, neked is sikerülni fog.

Már volt két gyerekem, amikor gerincbeteg lettem. No átéltem akkor olyan fájdalmat, aminél azt mondtam, inkább szülnék...

Én sosem tudnék idegen gyereket sajátként szeretni. Esetleg majdnem annyira, de nem teljesen. Ahhoz nem vagyok elég jó ember.

Különben én is hónapok óta dilemmában vagyok ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Tartok a szüléstől, az egész olyan felelős, életre szóló, komoly döntés, olyan kiszámíthatatlan... 28 vagyok egyébként. Én afelé hajlok, hogy szülnék, de még mindig nem égek lázban, hogy megvesszek egy gyerekért, mint sokan mások, hogy ez az érzés felülírja a félelmeimet. Nemcsak a szüléssel kapcsolatban, hanem bármivel, ami utána jön (mi van, ha beteg, meghal, nem biztos, hogy föl tudnám dolgozni, ha sérült, nem biztos, hogy el tudnám fogadni, ha, ha, ha... s ha már ott van, nincs vissza út, tenni kell a dolgunk, sodródni az árral, a lehető legjobbat, legtöbbet megadni neki, de ha képtelenség mindez? Ha meghaladja a képességeimet?)

Viszont ha lehetne sajátom, akkor tuti nem fogadnék idegen gyereket örökbe, ha mégis amellett döntök, hogy legyen. Valahogy megcsinálnám ezt a szülés dolgot, gáz, de az élet velejárója. Millió egy ember megcsinálta, túlélte.

Erre az tudna válaszolni aki már fogadott örökbe gyereket.

Véleménye lehet bárkinek, de a saját tapasztalat az igazi.

Egyébként én nagyon kíváncsi lennék valamire az örökbefogadással kapcsolatban.

Elnézést ha valakit rosszul érint a kérdés, de érdekelne hogy ha az örökbefogadott gyermekek esetében sosem merül fel egyszer csak az örökbefogadókban hogy mégsem a vérszerinti gyermekük, és ezért nem tudják úgy szeretni?

Vagy tényleg igaz, hogy ilyenkor úgy szeretjük a kicsit mintha a sajátunk lenne?

hA MÉG A FÉRJED ÚGY ÉRZI, HOGY" NINCSENEK MEG A KÖRÜLMÉNYEK " A GYEREKVÁLLALÁSHOZ, AKKOR MÉG NE PARÁZZ.:)

DE HA TÉNYLEG EZ LESZ KÖZTETEK A PROBLÉMA, AKKOR IGEN; ENGEDD EL.:)