Nem jön a baba. Megoldás: válni és továbbállni? (beszélgetős fórum)

"Szerintem aki azért fogad örökbe kisbabát mert neki nem lehet az még jobban szereti még jobban óvja mintha a sajátja lenne."

Ezt magamról nehezen tudom elképzelni, de ki tudja. Még nem ismerem ennyire a határaimat. Megkérdezhetem, hogy tapasztalatból beszélsz-e?

Szerintem nem jó példával jöttél. Van olyan gyerek aki nem hasonlít az anyjára vagy apjára ,de van olyan is akit le sem lehet tagadni. :)

Na ez csak kötekedés volt!!! ;)

Szerintem aki azért fogad örökbe kisbabát mert neki nem lehet az még jobban szereti még jobban óvja mintha a sajátja lenne.

Hát igen látszik benned ez a kettősség a gyerekkel kapcsolatban...

Én is szeretnék gyereket, de MÉG nem érzek késztetést rá, hogy legyen. Viszont el sem tudnám képzelni az életemet gyerek nélkül. Furcsa kontraszt.

Az örökbefogadás-téma új kérdéseket vet fel bennem. Hogyan lehet szeretni egy örökbefogadott gyereket, mintha saját lenne? Amikor ránézek, és nem magamat látom benne. Bizonyára nagy odaadást és önzetlenséget igényel.

azért 1 év próbálkozással a hátatok mögött ezen még nem kell gondolkodni.

nálunk 2 év alatt még inszem sem került szóba... csupán ciklusrendezés és ovu-indukciók sora volt... és lám: kis kórház doktora is tud csodát művelni mindenféle meddőségi intézet meg endokrinológus és mm nélkül!

Bár úgy gondoltam nem szólok hozzá, de egy két véleményt látva mégis megteszem.

Mi 8 éve vagyunk házasok. Mindketten közelebb vagyunk a negyvenhez, mint a harminchoz.

Ez alatt a 8 év alatt sem természetes sem, mesterséges úton nem jött össze a baba. Mindkettőnket kivizsgáltak, és egyikőnknél sem találtak olyan nagy problémát ami miatt ne sikerülhetett volna.

Ennek ellenére meg sem fordul a fejünkbe soha, hogy emiatt elválnánk és megpróbálkozzunk egy másik személlyel.

Lehet, hogy mással összejönne, de ugyanakkor az is elképzelhető, hogy egy újabb házasságban negyede ennyire sem éreznénk jól magunkat.

Mondjuk még fiatal vagyok, de most én is azt érzem, hogy nem lennék képes az örökbefogadásra, pedig a párom már ezerszer elmondta, hogy neki nem az a fontos, hogy a saját genetikáját örökítse, és ha nem lehet, akkor fogadjunk örökbe.

Sokan azt mondják, hogy erre meg kell érni. Szerintem nem. Valaki tényleg sosem képes az örökbefogadásra.

Mire válásra kerül a sor a gyermektelenség miatt, akkorra az a kapcsolat már megromlott. Egyik ismerősöm most szült. 10 évig próbálkoztak minden módszerrel, közben megromlott a kapcsolatuk. Szétváltak - nem voltak házasok - s a nőnek az új párjától született egy gyönyörű kisfia. Számukra most kerek és teljes a világ.Mondott volna le erről az élményről?Vagy tették volna a szemrehányást egymásnak egy életen át?

Minden sors más és más. Van, akiben a társa iránti szövetség erősebb, másban a gyermek iránti vágy. Közös megegyezés is van, nem csak elhagyás. Épp a másik fél küldi el a párját, hogy élhessen az, a továbbiakban teljes életet. S utána indul ő is tiszta lappal, tisztázva, hogy gyermek nélkül él az új társsal.Nem ítélkezem, mert el sem tudom képzelni, hogy én gyermek nélkül éltem volna. Persze köztes megoldás is lehet - örökbe fogadás. Kérdés, milyen erős két ember kapcsolata, kibír-e mindent, örömet és nehézségeket is?

Igen; ez így sokkal nehezebb!

Azt is tudom, hogy tele van a padlás az ilyen mondatokkal, hogy: "Nektek is sikerülni fog!" Meg: "Ez a Ti hónapotok lesz!" ...ésatöbbi...

Van egy ismerős, baráti házaspár, akiknél 13 évig nem jött a baba, aztán spontán kopogtatott, mert jönni akart.

Én hiszem, hogy Nektek is sikerülni fog, még ha közhelyesen hangzik is!

nem,csak inszemre járunk (AIH)

inzulinrezisztenciám van,3 hónapja tudom,szóval még kell kezelni.

ismerősék várták a legnagyobb szerelemben 17 évig a babát... mikor végre lehetett volna, 10 hetesen nem dobogott tovább a szíve.

egy év sem telt el, külön folytatták útjukat... és csak remélni tudom, hogy így megkapják majd a hőn áhított picurkát.

aranyos vagy.

3 éve lesz idén.tudom,van,aki 10 évet vár...de én nem szeretnék.

persze nem kesergek,mert elvileg tudjuk,h mi a baj,így már orvosoljuk,szedek gyóygszert.és reménykedünk,h júliusban sikerül.

sokszor elkeseredek,h ami másnak móka,egy élvezetes szexuális együttlét "mellékterméke",nekünk kemény pénzek és sokszor megaláztatások árán sikerülhet.

Sajnálom:(

Mióta próbálkoztok?

Igen,így talán egyszerűbb.De az én párom lehet,h nálam is jobban vágyik a babára...És így nekem még nehezebb.Ha látnátok,mikor baba közelbe kerül,akkor tudnátok.Látni az anyósom arcát is,mikor a párom babázik és nekünk eddig nem sikerült...

Persze nem adjuk fel,de nagyon nehéz.

A lombik,inszemináció testileg,lelkileg,anyagilag megterhelő.Ezeken kívül nem sok van,ami még tönkretehet egy kapcsolatot,szerintem...És igen,a hatalmas dózisú hormonok sokszor sárkányt csinálnak a nőkből...Belőlem is,pedig nem kapok nagy dózist.Van,h kimondok valamit és én is csak pislogok,h ezt miért kellett?

Na,ezek azok a dolgok,amiket csak az láthat,aki benne van

Én átérzem, mert nálunk nem jön egy éve, de csodálom a páromat, mert neki az a véleménye, hogy mi legyünk meg jól, szeressük egymást, aztán ha megajándékoz az élet minket egy babával, akkor fogjuk fel plusznak, ajándéknak.

Persze nőként nekem sokszor nagyon nehéz; itt az ő nézetére szerettem volna rávilágítani, amiből azt látom, hogy én vagyok a fontos, a többi jó ráadás.