Mit érez az az ember, aki többször próbál öngyilkos lenni? (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Végig olvastam a hozzászólásokat és nagyjából körvonalazódik az általános társadalmi vélemény az öngyilkosságról.

Igaza van annak aki azt írta, hogy a mai magyar ember tudatában a pszichiáter még nem fér bele. Kínlódik ahelyett, hogy segítséget kérjen.

Az öngyilkossághoz mindíg hosszú út vezet, és nem pillanatnyi döntés és reménytelenség eredménye, tulajdonképpen azé, de számtalan apró jel előzi meg, melyet ha figyelnének egymásra az emberek és nem hisztinek tulajdonítanák, akkor észre vennének és időben segíteni tudnának. Az öngyilkosság a depressziós állapot "végkifejlete". A depresszió pedig egy betegség, hiányzik az agyból az agyi ingerület átvivő anyag a szerotonin, és ezáltal az egyént ért ingerek feldolgozása abnormális reakciókat vált ki. Az ilyen embernél elég egy kicsi krízis helyzet, és borul a bili. Ha nem veszik észre és nem kezelik éveken keresztül súlyosabb és visszafordíthatatlanabb következménye lesz. Először "csak" segélykiáltásos öngyilkosság, majd egy beszűkült tudat állapotban, amikor nem mérlegel a beteg, csak a saját elviselhetetlen fájdalmát érzi, bekövetkezik a visszafordíthatatlan. Tehát nem kell elítélni az öngyilkosságot megkísérlőket, sőt!!!!!! azonnal orvoshoz kell vinni, tuszkolni. Higgyétek el ők rohadtul érzik magukat a nap minden pillanatában. Bár' vannak jókedvű időszakok is főleg ha ún. bipoláris (mániás depressziós) az illető. Akkor időnként nagyon jó kedélyű és elviselhető, sőt még szórakoztató is.

És azt is ajánlom figyelmébe az öngyilkosokat elítélő embereknek, hogy senki nincs "beoltva" a depresszió nevű betegség ellen, és senki sem tudja mikor és milyen élethelyzet válthatja ki belőle ezt az állapotot. Gondoljátok csak el!!!! A mai magyar társadalom egy harmad része!!!!!! küzd mentális gondokkal. Tehát nem ítélkezni, hanem segíteni kell ezeken az embereken. Sokszor nagyon nehéz, mert Ő maga sincs tisztában a betegségével. Olyan ez mint az alkoholizmus. Amíg az egyén önmagának nem vallja be hogy alkoholista addig nem lehet rajta segíteni. Ahhoz azonban, hogy az egyén be merje vallani önmagának, hogy valami nincs rendjén, ahhoz az kell, hogy a társadalmi gondolkodás megváltozzék a depresszió, és az öngyilkosság megítéléséről. Mert amíg valakinek titkolnia kell, hogy "dilidokihoz" jár, vagy Nagykállóba kell befeküdnie addig nem fogja bevallani senkinek hogy neki nagyon rossz és folyamatos pesszimista gondolatai, hangulatingadozásai, megmagyarázhatatlan idegessége, fizikai elváltozás nélküli fájdalma, betegsége, mániái, alvászavarai, mély érzelmi periódusai és még sorolhatnám a tüneteket, vannak.

Üdvözlettel: Rezeda

Nem vita témának szántam...örülök h túl életed és tudtál azon a "padlon" nyújtozni.Ha mind ez ilyen egyszerü lenne akkor holnaptol többet nem is lehetne olvasni ilyen esteket.És olvasni fogunk ami azt eredményezi hogy még sem egyszerü az élet.Kinek mi az elfogadhato,ez személyre szabott.mindenkinek joga van ugy az élethez mint a halálhoz.Ebbe külsöleg beavatkozni hiba.Majd ha azt az életet élhetik az emberek amit szeretnének külsöleg nem avatkoznak bele,lásd elszegényedés stb stb amit nem önszántukbol keres az emberek többsége.Amikor nem taszítanak embereket családokat a a mélybe az elbaltázott ilyen olyan rendeletettek,politikárol ne is beszéljünk.Akkor talán joval kevesebb személynek jutna eszébe ön gyilkossá,azt megelözöen a gyogyszerek halmazata amit már évek ota szed..

N ajo ez tényleg hajnalig tarto beszélgetés lehetne....

"...mikor totál egyedül kell felállnod a padlóról..."

Érdekes, hogy ezt írod, én magamban, egyedül mindennél és mindenkinél erősebb vagyok, olyannyira, hogy ki sem lehet zökkenteni a lelki stabilitásból. Ellenben egy megingó ember mindig valakihez mérve látja magát szerencsétlenebbnek, szegényebbnek, nyomorultabbnak. Azért érdekes téma ez, csak pár mondatban nem lehet jól kivesézni, és ilyenkor félő, hogy az ember hirtelen kipattant gondolatait önmagában kiragadva félreértik...

Igazad van! :( Utólag már én is gyávaságnak érzem a tettem, de hidd el abban a pillanatban amikor úgy dönt az ember, nem mérlegli a továbbiakat.

Nekem "szerencsém? " volt mert rám talált Édesanya és egy erő teljes pofonnal visszatérített az életbe.

Ezen vitatkozhatunk hajnalig,de igen esélytelen.Szerintem nem ítélkezek,mert te éppen nem élted volna túl azt amiken én keresztül mentem,úgyhogy én tudom milyen ott mélyen,milyen mikor totál egyedül kell felállnod a padlóról.Mikor éjszakákon keresztül szemezel a gyógyszeres szekrényeddel,mikor nonstop iszol hogy ne érezd hogy fáj,majd rájössz hiába iszol hülyeség mert ugyanúgy fáj.Szóval én túléltem és közben nem egy barátnőm életem folyamán kisérelte meg és bizony mentettem meg őket jókor jóidőben.Tudod azt érd meg amit én kívánom neked,mikor nyakadba ugorva könnyes szemekkel és már józanul felocsúdva minden után közlik neked:Köszönöm,hogy megmentedted az életemet.

A véleményem tartom mert megalapozott tapasztalatok alapján.Én nem ítélkezem,de az öngyilkosság akkor sem elfogadható és sem ma sem holnap nem fogom elfogadni,szóval ha te meg igen,ám legyen.

Nincs az az ok,amiért azt kell tenni,hogy feladd az életed.A padló meg igen jó hely,mert lehet nyújtózni felfele.

Minden jót neked és ha a 42tő a korodat tükrözi kívánom neked a dupláját és azt,hogy kicsit próbálj más szemmel nézni az életre,mert tudod a titok csak annyi,hogy az optimista ember...a pesszimista meg...

Persze mindenki maga dönti el,melyik oldal a kényelmesebb neki az életben.Szép estét!

Hát elég nehéz témát választottál,hallod-e...

Sokmindent írtak előttem,én ezekkel tudnám a listát kiegészíteni:

-talán kiborítja,ha arra gondol,hogy mennyi évet kell még végigcsinálnia és semmi kedve hozzá,mert nem látja értelmét,célját és az értékét,ahogy saját maga személyének sem.Nem szeretett és nem szükségelt ember.

-talán van valami,ami nagyon fáj és úgy érzi,hogy nincs más kijárat ebből

-talán olyan súlyos a depressziója,hogy úgy érzi,egyetlen dolog tenné boldoggá:ha a következő pillanatban mindenestül megszűnne és nem lenne tovább.Ez eset elég xar ügy,hiszen a legfontosabb tényleg hiányzik:a félelem.De ehhez már tényleg nagyon üresnek,fásultnak,rezignáltnak kell belül lenni.Mert akkor meddig tart valamit megtenni az ügy érdekében és ugyan mi rettentené vissza,vagy ki és mi tartaná vissza.

Jol tetted Doris ha nem fejtegetted a véleményed tovább.Itt egyszerüen elitélsz ,itélkezel emberek felett mert öngyilkos szándék vezérli öket.Hidd el okkal.Soha ne essél ilyen gondolatokba kérem az istent.Csak akkor tudnád meg a válasz és azok tudják akik voltak hasonlo helyzet közelségében.

Tudod Doris,én pl.igen is erös akartu,nem pedig gyenge jellemnek tartom öket.És ha gondolod választ is adhatok a miértekre...

Hali

...felsoroltakban a válsz,én már csak tudom.És én is tudnék még ezekhez irni...kellemes estét az itt jelen lévöknek...

Öngyilkosok sajnos a gyenge emberek lesznek szerintem,de érdekes hogy az öngyilkosok közül ha megkérdezünk párat 10ből 8-an tuti nem akarnak meghalni,csak valóban a figyelem felkeltés a céljuk.

Igen is mindenre van megoldás és egyetértek azokkal akik azt írták az élet ajándék még ha nehéz is.Én is így gondolom,tehát elítélem az öngyilkosságot,számomra érthetetlen és fölösleges módja az életben a halál beelőzésének,hiszen gondoljunk arra,mennyi beteg ember van aki élne még csak már nincs ideje.Szóval én most azok nevében is kommenteztem és nem is értem a fórum indítóját,ilyen baromságot indítani már elnézést szombat este,inkább menjél bulizni vagy bármi mint ezen rágódz!Szép estét mindenkinek(vagy bármit,de hmm-hmm)tovább inkább nem is írom.

Én nem gondolom gyávaságnak, ha bárkinek a kezébe adnék egy kötelet, vagy a villamosszéket beizzítanám, sokan megfutamodnának.

Ehhez azért valaminek kell, hogy történjen, legyen az magány, kudarc vagy bármi, ami a lelkében öli ki az emberből az élni akarást, az élni szeretést, az élethez (és az ezzel járó dolgokkal, pl. család, barátok, állat ha van) való ragaszkodást. Ha minden ok, senki nem akassza fel magát vagy vágja fel az ereit...

Én is elítélem az öngyilkosságot.Az élet ajándék,még ha küzdelmes is néha.

Az anyukám számtalanszor megkísérelte-talán 50szer is,Ő szeret a középpontban lenni...mióta nem foglalkozunk a hülyeségeivel befejezte.

És most lehet ítélkezni...de nem általánosítottam.