Mit érdemes termeszteni egy 700 négyzetméteres kertben? (tudásbázis kérdés)
Jó olvasni hogy milyen lelkesek vagytok,legalább lendületet adtok nekem is.Egyre több kertszeretővel hoz össze az élet a mindennapokban is.Már nem érzem természetellenesnek ha rámosolygok egy fára vagy megsimogatok egy virágot,hisz az a lényeg hogy jól érezzem magam.
Mindjárt itt a húsvét.Ronda dolog lenne ha ezután lenne még komoly hideg.
igen, ezért írtam, hogy még kicsit várok. még a helyét is ki kell találnom, hogy hova ültessem:)
köszi!
aggódom a fügémért, de remélem, ha kiültetem, megmarad. vagy ha nem is lesz idén termés, akkor majd jövőre.
én maradok szerintem a régi, hagyományos parinál, bár, ez sem hangzik rosszul, csak nehezen bírja párom az újdonságokat. viszont koktélparit biztos nem ültetünk, mert tavaly ránkrohadt, a nagy melegben is, meg iszonyat sok lett.
Az hát! Mindig van egy csomó kudarcba fulladt próbálkozásom, de sikerélmény is akad, és nem tudok lelombozódni. :)
Holnap megkapom egyik fórumtárstól a már nagyon várt fán aszalódó zöld fügémet. Ill. 1 szál amin van pici gyökér, és néhány vessző gyökereztetésre. Izgatottan várom, régen vágytam rá, azt sajnálom csak, hogy nem akar melegedni az idő hogy látnám már növekedni. :))
Elég nagy kár érte.Mondtad a vakondnak,milyen drága növényt tett tönkre a hülye furkászásával?.Nálam is van.Keresztbe kasul gyártja a dombokat.Ha kivadítom,akkor is legfeljebb egy évig van távol.
Ma megint itthon dekkolok,mert sok eső esett.Nagyon lassú és szakaszos ez az én haladásom.Bár ez is jobb mint semmi.
globus. Még én sem hallottam befőzőautomatáról.Most utánanéztem hogy néz ki.Biztosan nagyon jól ki tudod használni,főleg hogy azóta nem romlik meg semmi.Jó ötlet volt hogy megkerested a megoldást és így már mindent tudsz hasznosítani.Na és a sikerélmény is sokat számít.
Elég fura nevet adnak a paradicsomnak.Ökörszív meg marhaszív,szerintem nem valami étvágygerjesztő név.
Tavalyelőtt nálunk sem maradt egy szem cseresznye sem a fán.Alig tudtam enni róla,a többit megzabálták a rózsabogarak.Tavaly már csalik lógtak a fán és lett 4 liter fiú rózsabogaram.Gondolom lányból is ugyanannyi lehetett de rájuk nem volt hatással a csali.Így nekem is maradt jóllakni is meg befőttnek is.Ezen egyből felbuzdultam.Az ősszel vettem még egy későbbi érésű fát,ha már elértem hogy nem csak a bogarakat etetem a gyümölccsel.
bjudit. Lassan kiszorulsz a lakásból ha soká lesz tavasz annyi a veteményed már odabenn.
Az idős emberek önzőbbek lesznek,ezt az idős otthon vezetője mondta.Amikor a műtétre mentem akkor sem az érdekelte hogy mi a bajom és mi lesz velem.Azon aggódott hogy ha nem leszek itthon akkor őt ki látja el.Utána már nem foglakozott velem mikor mondtam hogy az unokája itt lesz.Rögtön elkezdte tervezni miket csinálnak majd együtt.
Náluk is működik idősotthon.Időnként szóba kerül ismerősökkel,de én nem tartom elkeserítőnek ha oda kerülök.Az egy dolog hogy én a negyvenév munkaviszonnyal elmehettem nyugdíjba.Szerintem azt nem sokáig lesz meg,és ahogy emelik a korhatárt,én már nem leszek mire a gyerekeim nyugdíjasok lesznek.Na de ez a jövő,és addig még kertészkedjünk.
ökörszívem is van 2 féle. Ami tavaly volt először, eleinte szép nagyokat termett, utána egyre kisebbeket, de jó ízűt. Most is kaptam egyet, ill. ennek a neve erdélyi marhaszív. Kíváncsi leszek.
Darabra ne várj sokat, de súlyra hoznak ezek is annyit mint kisebb termésű fajták.
A paradicsom magok kikelve, sziklevelesen figyelik a cinkéket, poszátákat, meg nem tudom milyen madarakat az ablakból.
Tegnap kaptam 2 fórumtárstól is még összesen 7 féle pari magot. 15 féle paradicsom még sosem volt a kertben, de muszáj az újakból is vetni legalább 2 szálat. :) Ma ez a feladat, de a közeg előkészítése is munka. :) Na meg alig fér idebent.
Tegnap vetettem erkélyládába hónapos retket. Amíg ki nem kél, az is bent van.
A vödrös fügét hurcolászom reggel-este. Azért várom hogy kiültethessem, mert nehéz hurcolászni. Sajnos korán megindult a kamrában, de a hideg éjszakák miatt egy mediterrán növényt nem lehet még kint éjszakáztatni.
Ti mit csináltok?
Szerencsés veled anyukád. Ha bajod esne nem téged félt, hanem magáért aggódik? Lehet hogy csak az irigység beszél belőlem, elnézést érte. sajnos ha én leesek lábról, engem be fog dugni valahová a fiam, nem fog gondozni. Bocs, ezt befejeztem. :)
Az aszalás és turmixolást azért helyezem előtérbe, mert ezekkel hőkezelés nélkül fogyasztok amit lehet. Így is több hőkezeltet eszek mint kellene. Bár nekem nincsen befőző gépem, most olvastam ilyenről először, de az a kevés amit elrakok, nem szokott így sem megromolni. Természetesen nem használok tartósítószert kb. 20 éve.
Most reggelire banános-spenótos turmix lesz barna köles liszttel.
Szerintem tegyetek rá éjszakára egy vashordót vagy valami fóliaborítást ami nem ér hozzá.Már látom hogy nem bírjátok kivárni úgysem a meleg tavaszt,és hamarabb lesz kiültetés.
bjudit igazad volt, már van a szőlőknek elég nagy gyökerük.A tavalyi átültetésből 2 nem élte túl,jobban kell majd locsolnom.Szép nagy gyökerük van,de még csak hármat ültettem el.Ebéd után szoktam egy jó órát kinn lenni,már ha nem esik az eső,mert akkor anyu alszik.Nálam van,mert már gondozni kell.Kipróbáltam és csak ennyi távollétet visel el.Beidegesedik,mert mi lesz vele ha velem valami baj történik.Ha itthon lenne mindez,akkor időnként benéznék hozzá.Csinálhatnám a kapirgálást,mert látná hogy még élek.
bjudit ez az turmix és az aszalás nálad nagyon bejött.
globus miket szoktál befőzni?