Mi lesz Veled, Nagypapa? (beszélgetős fórum)
Értelek én, hogy nem vasvillával harcolnád ki. De én minden hozzászólást elolvasok , ami erre jön, többször írt a nagyapa új felesége is, és ezek alapján látom reménytelennek-sajnos.
Nekem a fiam 35 éves,pont a fele mint én vagyok,hát késői gyerek.Mivel nekem ez a második házasságom volt.Félti az ember a gyermekét,de ez nem a féltésről szól.Miként lesz ellenálló a gyermek szervezete,ha nem érintkezik a környezetében senkivel.Nem beteg a nagypapa csak öreg és az nem ragályos.
Nyilván nem úgy értettem, hogy marha agresszíven követeli.
Ha a nagypapa otthon búslakodik, akkor a leírtak alapján biztos nem lesz semmi. Ha én akarok valamit, akkor előveszem az érintettet, és megbeszélem vele, hogy mit szeretnék. Ha kell, akár többször is.
Így gondoltam a kiharcolást.
Nem szoktátok hívni őket? Ebédre, vagy egész hétvégére? A papa sokkal inkább nyitott a te unokáid felé , mint a saját fia és családja felé. Segíts neki, keresd te a kapcsolatot a gyerekekkel, érdeklődj, lásd őket vendégül, vedd át a szót, majd megenyhülnek őke is és a papa is. Nem olyan őrült régen vagytok együtt, lehet, hogy ez is fáj a fiáéknak, hogy a te gyerekeiddel foglalkozik, velük pedig nem... legalábbis így érezhetik.
Kicsit másként jött vissza ez a történet,mint én gondoltam, de az is lehet, hogy nem elég pontosan fogalmaztam.A gondoskodás és a szeretet nem egy mércével mérendő, nem helyettesíti egyik a másikát.Egyetlen gyerek a fia és mindig nagyon szerette, szereti ma is.Igaz, amit írtam, korrekt, de kicsit hűvös a kapcsolatuk, de ez nem szeretet hiány, ilyen a természetük. Az én dédunokámat ismeri, meglátogattuk együtt is, azt vettem észre, nem jó hatással van rá, hogy amíg az én unokám nyitott felé gyerek ügyben, mindezt nem kapja meg a fiától.Én is abban látom a gondot, hogy kései szülők , feleslegesen nagyon féltik a gyereket. Állandóan aggodalommal veszik körül. Az lehetséges, hogy Őt is nagyon féltette az anyja és ezt a modellt látta. ( családban hallottam ) Ez a helyzet akkor sem jó. Karácsonykor együtt leszünk, de ez nem azt jelenti, hogy változás fog történni. Sem a párom, se én nem kritizáljuk egymás gyerekeit. Még az elején tisztáztuk, hogy a gyerekeket készen visszük ebbe a kapcsolatba , nem képezik vita tárgyát.
Két meglátásom van, az egyik, hogy a fiáék késői szülőkként talán maguk is nehezen rázódnak bele a szülőségbe, bizonytalanságukat határozottnak tűnő fellépéssel palástolják. Tudom, mert ebbe kicsit mi is beleesünk, és az ismerőseim is. De talán ez is része az igazi felnőttéválásnak, még ha ma már csak 30-40 felé jön ez el.
Én a helyedben csak meghívnám őket megint, és az ő szabályaik szerint bánnék a gyerekkel. Szinte biztos, hogy pár alkalom után oldódna a feszültségük, és már nem figyelnék árgus szemmel, ölbe veszi-e. De fontos lenne, hogy ne kritizáljátok őket még burkoltan se, mert a fiatalokat ez szokta elriasztani. El kell dönteni, hogy egók játszmája lesz-e a történetből, vagy szeretetteljes nyitás a másik felé.
Én ezt érzem ki a történetből.
Mi 3.-n voltunk testvérek mind másképpen viszonyultunk az Anyánkhoz.Akivel együtt lakott az még kenyeret se vett neki,a másik meg csak telefonált az ágyban fekvő anyjának,de én a legkisebb felhordtam a tüzelőt,vittem a főtt ételt,összeszedtem a szennyesét és úgy mentem dolgozni.Igaz mindig keveset aludtam,de ha három felé osztottuk volna el a munkát akkor az a 3 hónap nem lett volna megterhelő a számomra.Egyforma neveltetés!Ez mit örökölt a génjeibe,hogy mit gondolt az apjáról azt csak Ő tudja.
Persze, a gyerek kocsit, lakást, jó neveltetést kapott. De tényleg ez a kellő gondoskodás? Talán érzelmeket nem kapott, te írod, hogy zárkózott család. Volt szerencsém hasonlóhoz. Nem éppen leányálom.
És bizony nem értem, miért nem kívánta a dédunokádat a karjaiba venni. Az én anyám 50 évesen ment férjhez másodszor, a férje 60 éves volt akkor. És bizony pont úgy elérzékenyült, amikor az újszülött lányomat a karjába adtam, mint egy "igazi" nagypapa. És igazi nagypapája volt, ameddig élt.
A problema gyökere nem mindig a fiatalokban van. Sokszor mélyebbre kell ásni.
Ez nem ilyen egyértelmű. Nyilván valóan kulturált, intelligens emberről beszélünk, de a szeret nem abban nyilvánul meg - hogy jogászkodjak egy kicsit, alkotmányos joga a nagykorúságáig, hogy a szülei eltartsák - hogy öltöztetjük, iskolába, külön órákra járatjuk.
Az, hogy a párod érzelmileg nincs igazán rendben, az is mutatja, hogy nem megy veled unokázni, mert az mégsem az övé. A gyerek az gyerek, a szeretet pedig nem múlhat azon, hogy vér szerinti vagy csak a párom családjának tagja. Valószínűleg némileg depressziós is.
Nagyon sokat tudsz neki segíteni, jön a karácsony, remek alkalom, hogy bevond a családodba, már most szólhatsz a gyerekének, hogy mikor látjátok őket vendégül, írják be a táncrendbe.
Ha a te gondolatmenetedet követjük, a szeretet megnyilvánulásának tekinthető, ha apuka önellátásra képtelen lesz és a gyerek megfinanszírozza neki a legjobb szintű ellátást és nem másra költi a pénzét?
Kérdés, ha az apának anyagi támogatásra lenne szüksége adna-e a fia. Ha igen akkor az apja példáját követi, anyagilag gondoskodik róla.
Ha a fia azt tanulta, a szeretetet anyagiakkal lehet kimutatni akkor nem várható, hogy másképp tegyen.
Még mindig nem látom az ördögöt a gyerekben. Egyrészt az ember nem azért taníttatja a gyerekét, hogy hálára kötelezze, másrészt hiába kapott meg mindent, diplomát, külföldi jó iskolát, autót, ha érzelmileg nem táplálták. Erről az oldalról még mindig nem tudunk semmit.
Ami az utolsó mondatot illeti, gyanítható, hogy így lesz, tudattalanul viszi tovább a családi "hagyományt".
Ha a szülő nem szereti a gyermekét, nem fordít ennyi gondot a neveltetésére. Mindenki el tudja költeni a pénzét másra is.Az tény, hogy nem egyformán tudjuk kimutatni a szeretetünket. De ha az az apa család szerető, gondoskodó, megérdemli, hogy odafigyeljenek rá is egy kicsit.
Amiről írsz az az anyagi rész. Mi van az érzelmi résszel, ott is megkapott mindent?
Mindent megkapott az apjától indulásra.Taníttatta,hogy érvényesüljön ez a hála.Ma így köszöni meg,hogy mindent megkapott.Ez a trendi,de ez nem most kezdődött,már az átkosban.Szégyen,hogy szívtelenség az ára és ezzel fizet az apjának.Majd a lánya vissza adja,amit most az apjával csinál.Vele is így fog bánni a lánya,mert ezt tanulja.
Az ilyen "kiharcolásnak" semmi értelme, eebbe a helyzetbe jobb ha beletörődik a bácsi-sajnos.
Nem felesége, társa vagyok a nagypapának, immáron 6 éve. Mind ketten özvegyek voltunk, mikor megismertük egymást és a közös élet mellett döntöttünk. A családot elfogadtak minket, jó a kapcsolatom mindenkivel. Nem ismerem a korábbi életüket, mert elég zárkózott család, de a fia úgy indult az életbe, hogy lakása, kocsija, egyetemi végzettsége volt. Szüleivel Párizsban élt 5 évet, majd Algírban. Ott megtanult két nyelvet. Ez kellő gondoskodásnak nevezhető. Hogy szereti-e a fiát? Igen. Ez az egész görcsös magatartás a gyerek megszületésével kezdődött. ( még a szobába se mehettünk be, ahol a kicsi aludt.) Nem lenne terhes a gyerek nekünk, kényelmes nagy lakásban élünk, Pesthez közel. Minden adott, ami a kellemes élethez kell. Még anyagi támogatásra sem szorulunk.Azt írja Valaki: hívtuk-e? Igen. De hívni kell? Nem az a természetes, hogy ha a ház előtti játszótérre hozza kicsit ( ez a pesti lakás)felcsenget, itthon vagyunk-e és ráérünk-e? Szerintem igen. Vidéken pedig pesttől 20 km re lakunk. A nagypapával éljük a nyugdíjasok életét, Utazunk hazánkon belül, várost nézni, nyaralni járunk, olvasunk, sétálunk, TV nézünk , tesszük, ahogy más is csinálja. Nekünk beleférne a gyerek. Az én unokáim már nagyok. Szeretik a páromat. Nekik a nyelvtanulásban segít, de hidd el egészen más egy pici baba, ami a Te véred, mint egy 16-24-26 éves kis"felnőtt" Picinek a dédunokám van. Nem jött velem, mert nem akart. Nem erőltettem, mert Ő tudja mit csinál. Majd ez is megoldódik.
Teljesen mindegy, hogy miért lettek ilyenek. (Biztosan van rá magyarázat.) Arra viszont nincs mentségük, hogy kicsesznek két családtagjukkal is. :(
Sajnos az én szüleim már nincsenek velünk, és megfordult a fejemben, milyen lenne szerető nagyszülőket örökbe fogadni 8 éves kisfiam mellé. A férjem oldaláról van csak egy ma már mással élő nagypapa és nagymama. Jó lenne olyan nagyszülő, aki veszi a fáradságot, és keresi az unokájával a kapcsolatot, játszik vele, elfogadja őt olyannak, amilyen, nem félévente egyszer látogatja csak meg.
Szia, nem olvastam el a hozzászólásokat ezért elnézést, ha esetleg valaki írta már. Bizonyára, amint írtad nem fér bele nagyapa a család életébe, ez elég jellemző a mai generációra. Amivel rengeteget segítenél neki az az, ha a Te unokáidat babusgathatná. Ez enyhítené a fájdalmát és pótolná a szeretetadás vágyat. Ezt azért mondom, mert a páron. válás után ugyanígy epekedett a lányai után, akik sajnos mindent elkövettek, hogy a láthatáson ne legyenek együtt. Nekem 2 gyermekem volt és azokkal kezdett foglalkozni. Alig telt el egy hónap. már elfogadták apjukként, így is szólították és a párom kivirult és ismét boldog lett. Szerintem ez sokat segítene a ti nagypapátoknak is.
Az alma finom, egészséges. Apró figyelmesség. :D
Nekem direkt jó volt, hogy a szüleim, ha kellett, segítettek. Az anyám minden földi jóval tömte a fiaimat, szóval eszembe nem jutott volna elszakítani az unokákat és a nagyszülőket. Igaz, minálunk mindig is jó volt a viszony. Ha kicsit hosszabb ideje nem láttuk egymást, ránktelefonáltak, hogy menjünk már el hozzájuk, vagy hogy átjönnének.
Most, hogy a gyerekek már megnőttek, fordult a kocka. A nagypapa súlyos beteg lett, kórházba került, és a személyi higiénéje terén nála csak a kisebbik fiam jött számításba. A középiskolás gyerek meg ment a nyári szünetben, meg még a suli elején is minden nap, kérés nélkül. Hát így is lehet...
Nem sóhajtozni kell, hanem leülni és megbeszélni a dolgokat! Nagypapa legyen egy kicsit önző, álljon a sarkára, és harcoljon ki magának láthatást. :-) Aztán a szülők idővel csak rájönnek, hogy ez mennyire fontos.
A nagypapát majd berakják a gonosz gyermekei egy szociális otthonba ami olyan érzés lesz majd neki mintha a halálsoron lenne.
Úgy tudná megelőzni a szociális otthonba történő költöztetését ha keresne egy fiatal, kedves kisgyermekes eltartó családot,és akkor lennének valódi pót unokái,és szerető pót családja a hátralévő éveire.Lehet hogy a gyermekei felnevelése során mutatott rossz példát a nagypapa.Lehet hogy ő is így, vagy még brutálisabban bánt el a saját szüleivel,és a gyermekeinek az ilyen gonosz viselkedés volt a minta a családjukba.A beteges pénzéhség lehetett a fontosabb a szeretetnél,és most a fagyi visszanyal,vagy a bumeráng visszavág.
:( Micsoda hülye emberek vannak!de azért felmerül a kérdés,hogy miért is lettek ilyenek....
Szerintem a legnagyobb kincs a mai világban, hogy a gyerekeknek vannak aktív nagyszülei, akik képesek rájuk vigyázni, velük foglalkozni. A szüleim 40 km-re laknak, de bármikor szükséges jönnek, hogy vigyázzanak az unokára, az anyósom meg itt van nálunk 5 perc alatt, ha ráér - a Kislányom szereti őket, és egyre jobban. Remélem megajándékozhatom/hatjuk őket hamarosan még egy CSODÁVAL!
Egyetértek az egyik előttem szólóval, én is így látom, hogy az öregedést ez teszi Számukra elfogadhatóvá, ebben lelik a legnagyobb örömüket, és ez nekünk (a férjemnek és nekem) is hatalmas boldogság.
Sajnálom hogy ilyen szomorú dolog történt és az unoka vesztette a lkegtöbbet
Miért kaptam alma jelet? Az mit jelent?
Igazad van, de itt nem ez volt a gond másnak már leírtam, hogy a gyerek most 17 éves, és mennek érte du. a suliba, s viszik haza.Itt valami nem 100-as. De annyira nem közeli úgyhogy nem izgat, csak mondtam, ilyen is van Egyébként pont, kifejezetten HÁZI SÜTÉSÜT nemehetett sehol.
Á, nem. Semmi ilyesmi, csak hülyék voltak. A gyerek most 17 éves és a nagymama minden nap megy érte a suliba, viszi haza.
Szomorú történet. És a legnagyobb vesztes az unoka.
"Pocsék dolog, amikor a fagyi visszanyal." Igen, lehet, a nagyapa most épp ezt "élvezheti"
További ajánlott fórumok: