Mernétek gyereket szülni 37 évesen? (beszélgetős fórum)

Nem, egyáltalán nem ciki.Én épp 37 éves vagyok, s a korom nem lenne most akadály, ha szülni akarnék.Persze nem teszem, mert már van kettő és ennyi nekünk elég:)

Őket 31 évesen szültem.

Érdekes, hogy amióta kitolódott a nők kora gyermekvállalásra, azóta van egy réteg, aki ezen lovagol, hogy húúúúúúúú de ciki, stb....

Pedig ennek millió és millió oka van.

Szóval szerintem nem ciki,sőt.....

Akkor sorban :) Dehogynem, egy óra alatt rengeteg kiváló, tápláló, finom ételt meg lehet főzni, aki mást mond, "az hazudik. Jó nagyot."

Takarítani is elég hetente egyszer, hacsak nincs állat a lakásban. De a takarítás semmit nem tesz hozzá a agyerekkel töltött időhöz.

És ahogy a dolgozó férj is képes este házaséletet élni, úgy a dolgozó feleség is.

"lepasszolás": Mindenben egyetértek veled.

Szükséges, és nem szükséges rossz.

És jót tesz. A gyereknek is!

A szüleim generációja egy más példa nekem. Vagyis ami előttem volt példa.

Vidéken, falun nőttem fel. (Igaz most is vidéki vagyok, csak jóval távolabb) Minden más volt. Mindenki építkezett, legtöbben a szülők mellett, vagy a régi ház udvarán/helyett. Anyukám mesélte, hogy igaz mindenki felvette az otp-t, de a gyese (!) elég volt a hitelre és a rezsire...

Nagyim mindig az életünk része volt, és a szomszédságban, a faluban, a környéken is így volt vele mindenki. Megszülettünk, óvodások lettünk, anya-apa dolgozott, nagyi-nagyapa rendezte az unokákat. Most... Ha van nagyi vagy 60 éves koráig dolgozik (mint anyukám), vagy messze van (mint anyukám) vagy a másik nagyi le se sz.. az unokákat (mint anyósom).

Tényleg egy odaadó társ (is) kell a gyerekekhez, aki segít. Ha tud. Ha nem dolgozik napi 10-12 órát.

Kicsit kárpótlás lesz nekem ez a születendő pici, vagy inkább jóvátétel... Jóvá teszi majd (vagy én próbálom jóvá tenni majd) a két nagyobbik gyerekemnek a három egyedül töltött nyarat, az "anyakicsitidegesmerthullafáradt" estéket, az összedobott vacsikat. Itthon leszek, velük leszek, nekik leszek. Mert keserű ugyan, de egy felelősségteljes beosztás mellett nem lehetek 100%-ban tökéletes házvezetőnő, anya és feleség. És aki azt mondja, hogy ő igen, az hazudik. De jó nagyot. Mert a gyereknek nem elég napi fél óra anya, este 7-től 8-ig aligha lehet normálisat főzni, nem elég csak szombatonként takarítani, este 10 után meg megnézném kinek van kedve heti 2-3-szor a párjához...

Jól elmentem a témától, de most nekem ez így jött. Sorban.

Még egy gondolat amit már itt említettek:

A "lepasszolásról".

A gyermektől való egészséges, korának megfelelő távolságtartás nemhogy lehetőség, hanem kötelező!!

Szóval "le kell passzolni" a gyereket a saját, az ő és a párkapcsolat érdekében. Ebben pszichológusok, szülők, mindenki egyetért, legfeljebb a mikorban és a hogyanban vannak eltérések.

Egyszerűen azért, mert egy 24 órás intenzíves nővérnek megfelelő szolgálat, az elején szó szerint, mert még éjszaka is figyeled a légzését, szuszogását... Aztán meg az egyéb gondok miatt. El tudtok képzelni olyan intenzíves nővért, akinek sohasincs váltása, sohase megy haza? Szerintetek ő hogyan tudná ellátni a betegeket? Hát ez ugyanilyen. Ahhoz, hogy jól el tudd látni a gyereket, egészséges maradj testileg-(sport) lelkileg-(színház, kultúra, könyvek, pihenés), párkapcsolatilag-(pároddal KETTESBEN töltött idő), ahhoz szükség van arra, hogy a gyereket a korának megfelelően másokra bízd. Aki ezt nem meri megtenni valami görcs folytán, általában komoly dolgokba fut bele..

Nyilván nem a három hetes csecsemő mellől utazok két hétre Tenerifére, ez világos.. (Bár szélsőséges depressziós állapotnál még ez is lehet, de ez más)

A csecsemőkorban fontos lehet az anyának egy kis egydül töltött 20 perces séta, vagy az, hogy ő menjen le a boltba kenyérért, amíg valaki ránéz a csecsemőre..

Aztán később egy-két szabad este nagyon kell. Mondjuk apuka egy héten 1-2szer siet haza, és öttől-hétig övé a gyerek. Anyuka meg eldönti, hogy ezalatt tornázik, futni megy, barátnőzik, tanul vagy alszik... Egy egész nap a gyerekkel otthon lévő nőnek ez elemi szükséglet ahhoz, hogy normális maradjon.

Később, ha lehet nagyszülőkkel, ha nem, akkor bébiszitterrel, de kellenek a rendszeres szabad esték a szülőknek, akár közös sportra, táncra, vagy arra, hogy a régi barátokkal találkozzanak. Nem árt, ha a gyerek néha a nagyszülőnél is tud aludni. Egyrészt legyünk őszinték: egy-egy jól átszexelt éjszaka sem árt a gyerek által azért némiképp lelakott kapcsolatnak. Másrészt meg ha bármi rendkívüli helyzet van, akkor ne legyen ez külön trauma a gyereknek. Ilyen egy kórházi tartózkodás, egy hirtelen kiküldetés, vagy akármi.. Harmadrészt azt az édes nagyszülős papás-mamás estéket, ahol végre nem a szülők egrecéroztatnak a gyerek számára sem pótolja semmi. De ehhez először el kell engedni..

És amint én tapasztaltam, hogy ponthogy az idősebb, bár nem öreg szülők azok, akik ezt nagyon komolyan veszik, a bölcsiben több olyan jól szituált pár is van, akik bizony péntek estére bébiszittert fogadnak, mert mennek táncolni.. Sőt akkor is, ha netán konferenciára utaznak, vagy ilyesmi. Ugyanis pont az idősebb szülők nem akarják az addig elért szakmai eredményeiket és életszínvonalukat veszni hagyni..

De hogyha ezt jól csinálják, akkor jót tesznek magukank is, meg a gyereknek is.. Miből tudna a szülő kedvességet, tudást, energiát, szeretetet adni a gyereknek, ha ő maga évekig nem töltődik fel ezekkel??

Az se szélsőségesen nagy baj ennek nyomán, ha egy huszonéves anyuka egy kikapcsolódás során elmegy bulizni. Ha őt éppen az tölti fel, akkor mi van? Persze nyilván nem mindig, és nem naponta, de a feltöltődés LÉTKÉRDÉS.

Szóval ezt a "lepasszolás" dolgok azért csak az mondja ilyen nagy öntudattal, akinek fogalma sincs a gyerekezős életről.

Én objektíven abban látok egy kis tévedést, hogy azt gondolják a mai fiatalok, hogy ha valaki szül egy gyereket, ott megáll az élet. Amellett már többet nem lehet dolgozni, nem lehet önmagunk lenni, és már sohase lehet pénzt keresni..

Ugyanmár. A mi szüleink generációja is szült huszonévesen, aztán meg dolgozott egy életen át, így szépen felnevelt minket. Ma sincs ez sokkal másként. Az se újdonság, hogy mindez gyerek nékül könnyebb. Persze, régen is az volt, mert könnyebb fél hétkor kelni, és nyolcra besétálni, mint fél hatkor kelni, etetni, öltöztetni, rohanni az oviba, és úgy rohanni be.. De hát ezzel jár a család, ha valaki nem akar fáradtságot vállalni, akkor azt ne az anyagiakra fogjuk.

Egy gyerek 2-3 év alatt közösségérett, jó esetben 6-7 évesen meg már önállóan megy-jön a suliból. Szóval nem tart örökké a pelenkázás. Otthon gyes alatt meg lehet napi 1-2 órát este nyelvet tanulni, meg foglalkozni a szakmánkkal, hogy szívesen visszavegyenek, netán egy új nyelvvizsgát csinálni.. Nem kell mindig mindennek csillogni otthon, meg 0-24ben egyfolytában cuncorgatni a gyereket.

Szóval igenis lehet gyerek mellett is gyarapodni, dolgozni, azért nem áll meg az élet, mert valakinek van egy gyereke.. Nem kell a mai túlmajmolós divatba belemenni.. Persze apukával is olyan viszony kell, hogy át tudják venni néha egymás terhét, apuka is maradjon néha 2-3 napot otthon egy betegségnél, meg anyuka is.. Vagy éppen az egyik vigye a gyereket, a másik hozza el.. Így egyik reggel tud korábban kezdeni, a másik akár túlórázhat is.. Erről szól a család, és ezért lehet benne fejlődni, erkölcsileg, anyagilag is.. (Többek között a magamnak szülök című nóta azért itt is sántít egy kicsit. Ugyanis előbb-utóbb az önálló nőnek is vissza kell majd menni dolgozni, tök egyedül meg azért nehéz tartani a szintet.)

Azért-azért..

Régen 6-8-10 gyereket szültek a nők, vagy még többet is. Szerinted a 10.-et mikor szülték? Bizti nem 16 évesen. (Jó, persze nem első gyereket..)

Nagyon sok objektív ok is lehet, pl. nagyanyám a háború miatt volt kénytelen apámat 41 évesen szülni, ugyanis előtte nagy apám jópár évig a kaukázus bányáiban vendégszerepelt...

Mint már írtam, össztársadalmi szinten én se tartom kívánatosnak a további kitolódást, de azért azt állítani, hogy ez ciki, vagy gáz azért nem vall egy 3. gyermekét váró felnőtt nőre, hiszen tudhatnád, hogy az élet nem mindig úgy alakul, ahogy terveztük.

Én 23, 25, 29 évesen szültem, és most várom 32 évesen a negyediket.. Én is úgy gondolom, hogy azért sokak bizony szülhetnének akár korábban is, csak túl sokat paráznak, eddig egyetértek. Mindemellett lediplomáztam, még doltoztam is..

De azért általában ez nem ilyen egyszerű, mert akit nem támogatnak otthonról, akár csak egy tányér levessel, meg szép szavakkal, meg egy kis szobával, annak ezt nem olyan egyszerű megtenni. Szóval suli után legkorábban 26-28 évesen tud elkezdeni szülni, és akkor még nemigen dolgozott, szóval kéne az a két év jobb kereset legalább az ellátáshoz, meg ahhoz, hogy legyen hova visszamenni dolgozni... Persze nem mindenkinek kell diplomásnak lenni, de ma meg azt hallod 10 évig az iskolában, hogy akkor vagy jó, ha tanulsz. Meg hát azért általában is objektíve meggondolandó egy alig-érettségire huszonévesen több gyereket is vállalni..

Én 33 vagyok, áprilisra várjuk a babát, de nagyon meggondoltam!!

Szültem én időben, 24 és 27 évesen. De annyira szerettünk volna még egyet! Két évig gondolkodtam rajta. Az orvosom szerint legideálisabb 25 és 30 között szülni. De azt mondja még azért beleférek...

Olyan butaság 40 körül!! Majdnem 50 lesz mikor ballag az oviból! Persze úgy értem, ha pusztán a karrier miatt tolja ki a csaj a babát. Én is jártam fősulira, nyelvvizsgám van 2 nyelvből, jó és biztos állásom van. De a gyerek... Az a minden!!

Sokszor látok nőt babakocsit tolni, és nem tudom, hogy nagyi vagy anya tolja... Tiszta ciki!!

De persze ha nem jött össze ilyen- vagy olyan dolgok miatt, mindenképpen KELL a gyerek. Ha 40 évesen, hát 40 évesen. A nők ANYÁK. Egyszerűen legtöbbünk így teljesedik ki lelkileg.

Értem én, persze..

Ismétlem, ez csak magyar hülyeség, hogy az albérlet szégyen...

Egyébként ez nem albérlet többnyire, amit mi annak nevezünk, hanem lakásbérlet. Albérlet az, amikor ott lakik a másik szobában a házinéni. Oda tényleg nem biztos, hogy gyereket kell szülni.

Nyugaton - a még mindig sokkal nagyobb jólétben - az emberek 80%-a bérli a lakást, eszébe sem jut sajátot venni. Barátnőmék is 10 éve élnek Ausztriában, már két gyerekkel, és eszük ágában sincs sajátot venni. Ott ez nem divat. Pedig nagyon jól keresnek, ottani viszonylatban is, ő is dolgozik. Nagybátyámék 56-ban mentek ki Németországba. Beilleszkedtek, dolgoztak, de sohase volt saját lakásuk. 70 éves koruk körül kitalálták, hogy öregkorukat az olasz lankás tengerparton élik le. Nosza, ott vettek egy házat, az azt hiszem, hogy az övék..

Nem a bérlet a szégyen, hanem a magyarok rendkívül alacsony szint pénzügyi ismerete, és azon mondás nem ismerete, hogy addig nyujtózkodj... Ezért lehetett itt ezt a devizahiteles bulit előadni ilyen mértékben..

A sajátot fent is kell tartani, azt a költséget az emberek sokszor nem veszik számításba. Van sajátja, de lukas a teteje, omlik a vakolat, nincs rajta biztosítás, stb.. Meg hát akárhogy is, a banknak keresek, többszörösét fizetem ki nekik, mint kellene. Én ezt csak nagyon végső, és nagyon kis mértékben tartom megoldásnak a mai világban..

Nem klubbot indítottál, itt írtad, hogy jöhetne a baba.

Máshol meg azt, hogy nem lesz egyáltalán. :)

Egy szóval sem írtam, hogy szégyellem.

Egyszerűen nem pöffeszkedek vele, hogy "de először lakás, meg van lakásom, igen legyen lakásom", mert kaptam. Hálás vagyok érte, de ez nem az én érdemem.

Azért tartom nem "mindegy"-nek, mert ha valaki azt az elvet vallja, felelőtlen és rossz példa az aki albérletbe vállal gyereket, és olyan dologgal érvel, hogy lakás-munka-pénz, egyáltalán nem mindegy, hogy Ő kitört onnan és ezért az elítélő szavak, vagy soha nem is volt ilyen helyzetben, mert a feneke alá raktak egy lakást és fogalma sincs milyen nehéz is valamit megteremteni, csak dobálózik a szavakkal.

30 év van köztünk.

És nem tudom milyen baba témás klubbot indítottam azóta mióta nem lehet babánk?mert igen indítottam akkor,amikor dolgoztunk rajta.

Igen anno felvetődött a donor dolog párom azt mondta nem akar...és én sem nagyon de ha azt mondaná belemenne (amit tudok nem fog) talán elgondolkoznék de nem hiszem hisz akkor miért nem Ő megy el dokihoz és saját gyerekünk lenne.

Én sem tudnám elfogadni,hogy egy vadidegen az apa hiába az enyém mégis a tudat kié,hogy néz ki az apa...

De most akármit is mondana nem foglalkoznék vele mint írtam mert nem szeretnék egy darabig gyereket mivel úgy alakítottuk ki a kapcsoltunkat x ideje,hogy nem lesz és kész.És most a nagy semmiből nem kellene.

Igen most tudatosan vagyok gyerektelen.

Önmagában miért lenne szégyen kapni a szülőktől, ha megtehették ezt a segítséget. Egy normális érzelemvilágú családban a szülő, ha tudja segíti a gyerekét. Ki ahogy, amivel tudja. Ez nem szégyen, hanem ez a normális. Régen is úgy jöttek létre a "dinasztiák", hogy az egyik összegyűjtött valamit, a következő generáció MEGBECSÜLTE azt, majd a saját energiájából MÉG HOZZÁTETT.

Elég baj, hogy ma már a jó értelemben vett segítséget, családot is szégyeljük, és mindenki azzal dicsekszik, hogy ÉN MAGAM.. Persze, odáig rendben van, hogy tegyem bele a saját erőmet, és ne a másik hátán éljek, de attól, hogy valakinek végre van egy normális családja, aki segíti, és aki végre egy kis vagyonkát is össze tudott gyűjteni az országban még nem lesz valaki ingyenélő..

Sajnos ezt az országot mai napig az irigység határozza meg. Mert neki jutott, nekem nem, akkor ő biztos ilyen, vagy olyan... Annyira szomorú. Ezért érzi itt magát mindneki carul, nem feltétlenül csak az alacsony fizetések miatt..

Igazából én úgy olvastam, a donor témát Nálatok is a párod vetette el.

Bár nem igazán igazodik ki/el rajtad. A hozzászólásaid eleje táján azt írod 15 év a korkülönbség köztetek, a végén pedig már 30 van feltüntetve.

Bár az is igen üti egymást, hogy egyszer azt nyilatkozod, igen Őt választottad, boldog vagy, szereted. De még is olyan klubbot indítasz, ami cáfolja ezt, és ilyen klubbnak is vagy a tagja.

Egyszer azt írod, akarsz gyereket, máshol azt nyilatkozod tudatosan vagy gyerektelen.

És akkor hagy ne hozzak már fel még kismillió ilyen példát a hozzászólásaidból.

De eszem ágában sincs ebbe jobban belemerülni, bőven eltértünk a tárgytól.

Csak megragadott az albérletezős véleményed, gondoltam kifejtem a sajátom is.

De ideje pontot tenni a végére.

Szerintem meg az, hogy honnan van, nem mindegy. :)

Nekem is van, de a szüleimtől KAPTAM!, ez az Ő tolluk, nem ékeskedek vele. Ami benne van, és amilyen lett, az már az enyém és a páromé.

Szerintem a többségnek nem életcélja a szülőkkel élni 40 éves koráig.

Lényegtelen, van-e saját lakásod, ha magad sem tudod eltartani, mert munka nélkül nem lehet, hiába van, lenne, kitörölheted vele a feneked. :)

Ennek a következményeit felmérni azért a legtöbben nem képesek. Persze, biológiailag ez tökéletesen elég. Sőt, nem is kell, hogy napi szinten bármi baja legyen akár a nőnek, akár a gyereknek, lehetnek - és legyenek is - "boldogok".

Viszont azért nem is kell nagyon mélyre menni, mondjuk a megfelelő nemi szerepek elsajátítása, és egyéb fejlődéslélektani témákban, hogy belássuk, hogy mennyire kockázatos, és káros lehet ez a dolog. Meg már csak azért is, mert az a nő, aki ennyire így éli meg a férfiakkal való viszont, valószínűleg maga is erősen - az átlagnál jobban - sérült, ergo továbbadni már ezt a torzult képet adja önkéntelenül tovább.

A legtöbb pszichológus egyetért abban, hogy még a rossz apa, a rossz apai példa is sokkal jobb, mint a "nincs". Egyszerűen azért, mert az a fontos, hogy valahogy meg tudják határozni magukat a "gyerekek", fejlődő fiatalok. Ez történhet valami mellett, vagy akár valamivel szemben... És még az is segít, ha legalább van valamivel szemben...

Szóval sok baj, meg nem hagyományos érzésvilág lehet pláne a mai hülye világban bárkinél, és ennek semmi köze az elítéléshez. De valahogy mégis az lenne a normális sorrend, hogy előbb magunk gyógyuljunk meg, (akár a párunkkal együtt), fektessünk ebbe energiát, aztán legyen jó a kapcsolat, és utána kellene a gyerek.. Aztán hogy ez mikor van, az már tényleg mellékes, csak aztán túlságosan ne csússzanak ki, ennyi a fontos.

Mert jól el lehet kettesben lenni, csak aztán amikor alkalmazkodni kell majd a közösséghez, akkor szoktak az első furcsa jelek előjönni.. Mert a gyerekek érzik meg először a másik gyereken, hogy valami nem egészen stimmel.. Aztán kamaszkorban meg óriási gáz tud abból lenni, hogy "én", vagy "mi" mások vagyunk mint "mások".