Mérlegfüggők ide! :) (beszélgetős fórum)
Azóta, mióta meghíztam utálok vásárolni menni,
akármít veszek fel magamra semmi nem tetszik mindenbe kövérnek, csúnyának látom magamat.
A másik, hogy sok helyen nem is árulnak nagy méreteket. Ajáljatok olyan helyeket, ahol dívatos holmikat lehet kapni nagy méretben. Pld. télen tetszettek a mintás harisnyanadrágok, hát több helyen megkérdeztem és csak 4-es méretig gyártják közölték velem. Most pedig tetszenek ezek a cuflis, tehát nem egyenes, hanem alul háromszög alakban le-fel vágott szoknyák, valamint a gumirozott derekú három sávos szoknyák, de csak messziről nézegetem őket, mert meg sem merem próbálni, hátha borzalmas lenne, és úgyis azt mondanák nincs ilyen méret. Félek a kudarctól.
Tudod valószínüleg igazad van, én még soha nem gondoltam ezt így végig. Mindig tervezgetem, hogy ha ennyi vagy annyi Kg lemegy megveszem ezt a rucit.
És bizony jóval előbb magamra próbálom, mint hogy elérném azt a súlyt amikorra terveztem a megvételét.Csak annyi a különbség, rajtam még nem jó látni. De egyszer még az az idő is eljön.
Talan a megfejtes titka abban rejlik, hogy a probafulkeben nem lat senki es ott olyan ruhakat is felprobalhatsz, amit ugysem veszel meg, csak megis megnezed hogy allnak rajtad.
En mindig a legujabb es legdivatosabb cuccokat probalom fel, amiket a fiatal, csinos kis fruskakon latok es persze a koromnal fogva mar ugysem vennek meg, de azert megis....., jo latni magam bennuk.
Igazad van, engem mindig nagyon feldob egy-egy uj ruha megvasarlasa. Lehet, hogy nalam ez mar betegseg. A boltokban orak hosszat el tudok tolteni ruhaprobalgatassal. Nem is szeretem, ha a ferjem velem van, mert csak noszogat, surget, amugy sem ferfiaknak valo szorakozas a noi ruhabolt.
Csak azok a franya probatukrok ne koveritenenek annyira!
Egyszerűen csak kacagok a hasonlóságon.
Nálunk szintén az a helyzet, hogy mikor sikerül már felvennem egy egy darabot közűlük, mindig mondja a férjem , hogy micsoda új darab. Persze mondom neki, hogy nem új.A baj csak az, hogy már nem hiszi el. Persze mindegy mit hisz.Szerintem a ruha vásárlás igen nagy motivációval bír fogyókúra alatt.
Nem gondoltam volna, hogy másnak is van hasonló mümükéje, miszerint kisebb ruhákat vásárol, mert hát úgyis belefogyok.Azt hittem valami gond van velem. Én úgy de úgy örülök neked.
"Lehet, hogy csinálni kéne csere-bere klubbot, ha van még aki ezt csinálja."
gyerekek!
kibirtam 2 napja nem mertem meg magam, de ha holnap normalisan eszek, nem zabalok jobbra- balra akkor kedd reggel megmeretkezek!
Én nem tartom rossznak a napi többszöri méreckedést, mert reggel tuti kevesebbet mutat, mint napközben, és tudom, hogy délutánra több, de én ezen idáig konrolálni tudtam, hogy nem ettem többet aznap a kelleténél. Persze tudatosan próbálom az agyamat nyugtatni, hogy ne akarjon csodát látni, hanem maradjon a realitás talaján.
Ez nem könnyű, mert az lenne a legjobb, ha egy hét alatt letudhatná az ember azt a fölösleges 30 kilót.
Csajok, azt hittem én vagyok betegesen mérlegfüggő, hogy reggel éhgyomorra ruhanélkül ugrálok a mérlegre, azaz egyszer (mivel digi, elsőre és sokadszorra is ugyanazt mutatja... mert a hagyományosnál azért lehetett csalni :D).
Nem szabad ennyiszer ráálni, csak magatokat keserítitek el :((. Az meg nem jó. Nyilván délután többet mutat a mérleg, mivel ettél ugye napközben. Nem mondom, hogy nem érzek néha késztetést rá, hogy felugorjak rá délután is, de lebeszélem magam róla :D.
szia rozsa3!
a mérlegek a testzsír%-ot és a víz%-ot valahogy úgy mérik, hogy nagyon kis elektromosságot bocsátanak ki, és megnézik hogy hogyan reagál a szervezet (nyilván más összetétel más eredményt ad, ez alapján mér). ezért is vannak fém részek a mérlegen. (tudom hogy ez nem volt valami tudományos hozzászólás, de igazából nem vagyok fizikában otthon, csak úgy nagyjából azt tudom hogy valami ilyesmi elven működik a %mérés)
nyilván az otthoni használatra készített gépek nem biztos hogy halál pontosak, de szerintem a célnak megfelelnek, és ha mindig ugyanazon méri magát az ember, akkor jó viszonyítási pont, lehet látni hogy csökkenő v. növekvő értékeket mutat a mérleg:))
Igen :), izmos a zsír mellett. Ez úgy mutatkozik meg, hogy senki nem hiszi el, hogy hány kg vagyok. Az orvosom sem. Mindig felzavar a mérlegre, hogy számára hihetetlen, hogy alig nézek ki 80-85 kg-nak és mégis 95 vagyok. De ez jó érzés, mert a testzsír ezáltal ugye legalább 10 kg-mal kevesebb, mint egy átlag ugyanekkora súlyú embernek.
Drága Rózsa-Csibi Te sem nézel ki annyinak, amennyi vagy :))))))))). Szóval a testzsír %, amit a mérleg mutathat az valójában nem lehet annyi :)), jól látod :D.
No, ez a nekem való fórum!:))
Reggel bugyiban először + zsírt és vizet is mérek. Az én mérlegem kis figurát is "rajzol", hogy látsd milyen "állapotban vagy". Én most ok vagyok (51,5 reggel bugyiban)
Utána felöltözök, és ruhában is rápatt...
Ebéd után is, este ruhában, + este pancsi után pucéran. De ez semmi. Mindezt szigorúan jegyzetelem!:P
Természetesen ha sok, egész nap hisztis p*cs* hangulatban vagyok!
Az én mérlegem BaBilyss, méreg drága volt, szeretem ha valami sokáig tart, mert ragaszkodom a dolgaimhoz, Ha valamit megszeretek nehezen tudok megválni tőle és újat venni. Állítólag be lehet állítani és méri a test zsir%-át is. Ebben nem hiszek egyébként, hogy ez helyes lenne. Én izmos is vagyok, azzal együtt, hogy zsíros is (jó poén) tehát nem tudom hogyan érzékeli a különbséget, vagy csupán egy algoritmus szerint számol?
Rohadt sokat mutat!
Pedig néha naponta többször is ráállok, de az eredmény nem lesz jobb.
Sokat számít, hogy a mérlegre mindíg igyanoda álljunk, ne előre, ne a végére, hanem pont középre. Ott mér a leghelyesebben. Szerintem.