Más gyereke is hisztizik, ha nem értitek meg, amit mutogatni akar? (beszélgetős fórum)

Ha 1,5 évesen szavakat mond, akkor nagyon jó a beszédfejlődése a kislányodnak, nem kell "sürgetni" nem értéssel, nagyon szépen halad...most jön az a korszak, amikor az agyuk előrébb jár, mint ahogyna képesek kifejezni magukat, plusz jön a dackorszak is, ennek a kettőnek az elegye, hogy így reagál, teljesen természetes életkori sajátosság-ahogy jobban beindul a beszédfejlődése, el fog múlni.

(Akkor majd más miatt fog hisztizni. )

:)

Nálunk pl. elág érdekesen alakult ez a hiszti-kérdés... Egy-ásfél éves korában amikok éppen ebben a még nem beszél, de már akarna korszakban voltunk, akkor jellemző volt, ő leginkább kiabált, különösen ha bárki más beszélni akart körülötte, iszonyú rosszul viselte. Annyira hogy akkoriban volt olyan "barátnőm" aki kerek perec kifejtette hogy ez a gyerek nem normális, mert a normális gyerek nem üvölt így. Mert az övé sem üvöltött. Aztán 17 hónaposan egyik hétről a másikra mondatokban kezdett beszélni, egy pillanat alatt megszűnt a probléma.

Két-három éves korában fogalmunk nem volt róla mi az a hiszti, mivel nagyon értélemes és nagyon megfelelni vágyó gyerek, mindent meg lehetett vele beszélni. AZtán amikor az egyéb problémák miatt elkezdtük az alapozót 4 évesen, megjött az igazi, klasszikus földön fetrengős hiszti is. Egész egyszerűen a terápia hatására sikerült visszalépni ahhoz a fejlődési lépéshez amin magától nem sikerült átmennie. Ó és persze miközben a 4 éves gyerekem taknya-nyála egyben fetrengett a Duna Pláza padlóján, jött ám a sok szuperanyu, meg szupernagyi hogy elmondja mennyire béna vagyok, és hogy hogy lehet egy 4 éves ilyen (meg hogy tuti nem nomrális...) Én meg miközben nyilván próbáltam következetesen, meg türelmesen meg jól kezelni a helyzetet (amiben egyébként a sok kéretlen okoskodó sokkal inkább zavart mint a gyerek viselkedése) arra gondoltam, hogy milyen jó hogy megtörténik aminek meg kell történnie. Természetesen a gyerek nem maradt úgy, de feszegeti a határait azóta is, de nincs ezzel gond, ez a dolga. Nem az hogy "áldott jó gyerek" legyen.

Én abban hiszek, hogy mindenki akkora feladatot kap amekkorával elbír.

És abban is, hogy a sima út és a "könnyű, lottó-ötös" gyerek sokszor csak látszólag az... ez hosszútávfutás, minimum 20 év mire látszik hogy hogyan álltuk meg a helyünket, és hogy ami könnyűnek tűnt az tényleg az volt vagy belebuktunk... Én a magam részéről nem cserélném el a "problémás" gyerekemet egy "lottó ötösre" még akkor sem ha néha úgy érzem, hogy belebukunk. És közben látom ahogyan a környezetünk a pár évvel ezelőtti sajnálkozásból irigységbe fordul, persze sosem a befektetett munkát irigylik, csak az eredményt. Sokszor eszembe jut, ha valaki annyi munkát tenne a "lottó ötös" gyerekébe, mint azok akik valamilyen nehézséggel küzdenek, mekkora csodát lehetne kihozni az átlagos gyerekekből... de sokan nem teszik, mert belekényelmesedtek abba hogy minden könnyű(nek látszik).

Attol (is) fugg,milyen habitusu gyermeket "dob a gep" ...

Normalisan beszelunk vele..., viszont Apa es Anya sem volt eccccceru eset, igy tole sem varom el.

Nem irtam olyanrol, hgy veeeszes volna :)

Ki,hgy eli meg.

Nekunk pl.a teso maga a nyugalom, igy a jobb, mert ha vki az elso nyugisabb gyerkoc utan egy nyuzsisebb "mas termeszetu" gyerkocot kap, na az a necesebb verzio.

😂😂😂

Vhgy eddig nekem sem jott ossze eddig..

Mi mar csak ilyen bendzsan nyomjuk, waaaa...

Szivesen írok priviben erről, a topikot nem szeretném szét offolni ezzel :)

Meg ha érdekel, a naplómban is sokminden van erről...

Ugye azcsak egy félreértés a ggondolatmenetben hogy akinek hisztis vagy "problémás" a gyereke tartósan vagy átmenetileg az azért van mert a szülő nem törvénytisztelő vagy kellően szerény... agyam eldobom az ilyenektől.

Én őszintén szólva kètségbe lennék esve ha olyan "áldott jó" önálló akarattal nem rendelkező, mindig makulátlan gyerekem lenne mint a cirkuszi pudli amit beidomítottak... Igenis a gyerek dolga hogy feszegesse a határait. A szülőé pedig hogy ahol lehet engrdjen, ahol kell húzzon egy határozott határt és a kettő között különbséget tegyen. Nem idomítani kell... szerintem inkább itthon próbálgassa a határait és ne mondjuk egy megkésett kamaszkorban 30 évesen férjjel-feleséggel-gyerekekkel az oldalán...

Minden gyerek más és más személyiség, mint ahogyan a felnőttek is. Bárkivel előfordul(hat) olyan, aminek hatására a viselkedése megváltozik. A "nem is volt hiszti, és már nem is lesz" kijelentés kissé merész szerintem. Való igaz, egy 10 éves gyerek nem vágja földhöz magát, mert akar valamit, ellentétben egy 2-3 évessel. Ő másképp próbálja érvényesíteni az akaratát. 18 évesen is előfordulhatnak dacolások (előre félek), az mennyivel jobb, mint egy 2 évessel vitatkozni?

Megtanultam, hogy soha nem mondom azt, hogy soha, mert az élet néha furcsa dolgokat hoz össze. De ez a saját véleményem.

Még annyit, hogy bezzegeléssel nem sokat segítesz az éppen problémával küzdőnek, és nem csak erre a témára értem, hanem úgy nagy általánosságban.

Boszika!

Legyél is büszke, az valóban jó érzés, és kell is... A gyereknek is kell, hogy lássa, hogy a szüleik azok..

Én is szoktam büszke lenni, amikor mondjuk most legutóbb azt mondák az eddig lebutázott diszfáziás gyerekre a szakértőinél, hogy ilyen okos gyerek nem járt évek óta az intézetben, le is írták 5 és fél évesen, hogy 11 éves szinten van a memóriája, 7,5 éves szinten a kombinációs készsége, meg ilyenek.. Magasan átlag feletti tartomány, stb...

De azért azt is tudni kell a jóérzéssel együtt, hogy ezért köszönettel tartozunk a Jóistennek, vagy a sorsnak - ahogy tetszik.. Mert igazából kicsit múlt rajtunk.. Még ha múlott is..

És azt is tudni kell, hogy nekem ez, másnak meg más...

Ezért nagyon csúnya dolog bántani azokat, akiknek éppen nehezebb, mert nehezebb "anyagot" kaptak alapanyagnak..

Legyen szó akár magatartásról, akár tanulásról, akár fizikai-képességekről, zenéről, vagy bármiről...

Ezt meg te írtad le nagyszerűen.. Még jó, hogy vagytok..

Tőled meg amúgy is szeretnék - talán majd priviben bővebben kérdezni, - hogy odakint konkrétan hogyan lehet, amit mondasz, hogy a suli változott, és nem a lányodnak kellett, és elfogadták, és beilleszkedett.. Ott nem miért nem mondják, hogy "zavarja az órát", hogy "agresszív", hogy "túlpörgeti a többit", hogy "hátráltatja" a többit.. Konkrétan hogyan oldják meg az itthon annyit hallott bajokat?

Abban persze már biztos vagyok, hogyha egy darabig nem érzi, hogy ő a legrosszabb, akkor tényleg nyugodtabb lesz, és maga is soha nem látott módon fejlődik.. De mik a konkrétumok??

Nagyon érdekelne..

Igen, anyáméknál sem, se én, sem az öcsém nem hisztiztünk.

Néha nem engedett át "rossz", meg hisztis gyerekekhez, mert mi olyan tökéletesek voltunk, mindig elégedettek voltak velünk a pedagógusaink. Jól is tanultunk, én kiválóan

Tényleg..

És aztán jöttek az unokák... Ma, a mai világban. Ráadásul eleinte együtt is laktunk, tehát sok ráhatásuk volt nekik is a gyerekek fejlődésére, nevelésére.. Jött egy boszorkány kislány, aztán egy aspi kisfiú, aztán egy diszfáziás, aztán meg csak egy sima pszichés zavaros... Fokról fokra törtek meg a szüleim.. Amikor rájöttek, hogy biza, van az úgy, hogy mindegy, mi a divat, meg a szokás, meg a nevelés...

Közben még az öcsémről kiderültek súlyos pszichés eredetű problémák, meg nekem is jöttek a pánik-rohamok..

És most már a szüleim is látják, tudják, hogy lehet, jó lett volna, ha kicsit nálunk is divat lehetett volna a hiszti, az érzelmek kiadása, és néha bizony a környezet elvárásainak le.ása.. Mert ez a legnagyobb tudomány..

Biza...

Tök jó, hogy egyszerűbben leírod, amit én is akartam mondani..

A legdurvább hisztiket, "rossz" viselkedést a legtöbb esetben - ha nem szélsőségesen rossz családi háttér - akkor a kommunikáció valamilyen sérülése okozza. Lehet ez egyszerűen életkori, de bármilyen más probléma is.

Vagy kisebb gyerek korban egyszerűen az a tény, hogy még nem értik meg, vagy ha beszél is, még nem tudja olyan szinten kifejezni a gondolatait, mint ahogy a fejében járnak.

Ez normális. Habitustól, a szülők habitusától és aztán meg a hozzáállástól függ, hogy mi lesz később. Normál esetben semmi, elmúlik, enyhül.

De nem, egyáltalán nem mindenkinek egyformán könnyű korszak ez, nem mindenki ugyanazt kapja. Vannak nagyon könnyen leszerelhető "jó" gyerekek, és olyan is, aki kitartó, és még másfél óra után is bírja.. Rövid távon persze, hogy az első a kívánatos, de azért mindenki gondolja el, hogy 20 évesen is biztos az lesz a jó? Mert az alaptulajdonságok nemigen változnak..

Már önmagában az is segítség, hogy ezt tudjuk, és tudatosan rá lehet koncentrálni, hogy a kommunikáció során ténylegesen menjenek át az információk. Igenis fontos, hogy bárhol, bármikor időt szánjunk erre, és ne foglalkozzunk vele, hogy ki mit gondol ezért rólunk..

És idő, idő, idő.. Nem oldódik ez meg egyik napról a másikra. Amivel meg egyszer megdolgoztunk, abból később is profitálunk. Nem baj, ha másnak "könnyebb" volt.

Megdöbbentő volt, hogy amikor az enyhe autista fiam bekerült a nagyothallók óvodájába, azt láttam, hogy lényegében ugyanúgy "rosszak", mint az én fiam, pedig ő gyönyörűen beszélt, és nem volt nagyothalló. Egy nagyothallónak a bemenetnél akad el az információ, neki meg ugyan bemegy, csak épp a "beérkezésnél". De a következmény bizony mindkét esetben szinte ugyanolyan hisztik, extrém cselekedetek, néha agresszió.. Akkor gondolkoztam el azon, hogy talán tényleg nincs is rossz gyerek, csak mi nem értünk valamit nagyon, és mi akarjuk a felnőtt dolgainkat sokszor idő előtt rájuk kényszeríteni. Mert ők jeleznek..

Aztán még nyertem egy diszfáziás gyereket, akinél már nem is lepődtem meg, hogy egyre hisztisebb lett, ahogy még 3 évesen sem tudott semmit mondani.. Pedig vittem én, csak hát nem vették egy évig komolyan, mert majd.. majd.. Csak sajnos addigra eléggé rögzült a hiszti, meg az állandó kisebbségi érzés. Ma is közröhej tárgya így 6 évesen, ha éppen kitör belőle valahol az "akarás". Pedig már szépen beszél. Próbálunk a kompromisszumra törekedni, amiben lehet engedni, amiben nem, azt meg valahogy kikényszeríteni.. Hát, nem egyszerű, sokszor sodródunk az "erőszak" szélére. Mert vagy megszorítom, lerángatom, vagy hagyom, hogy az legyen, amit ő akar.. Egyik se jó.

Ebből annyi a tanulság, hogy a legnagyobb hangsúlyt, - ha kell külső segítséggel - de egymás tényleges megértésére kell fordítani, fontosabb mindennél, idegen-nyelvnél, jó iskolánál, bárminél, mert ez a képesség a boldogulás igazi alapja, a többi csak a szósz hozzá..

En probaltam kerdezgetni..kitalalni..de ha nem ment ugyanezt csinalta.

Nem vagy szar anya!Dehogyis!Hidd el ahogy elkezd jobban beszelni minden megoldodik:-)Kitartas!

Szóról szóra ugyanez volt nalunk.

Nekem 3lesz a kisfiam júlisban kb 2honapja kezdett beszelni..

Addig pokoli volt..Nem ertettem meg mit akar,olyan ideges lett,h kivagta a balhet..

Azota,h beszel teljesen megvaltozott a gyerek.Alig van hiszti mert kitudja magat fejezni.

Ugyh nyugi!Ez megfog valtozni!

Na, tűzzük a mellére a szuperanya aranyérmet. Hogy nekem ez miért nem jutott eszembe, hogy úgy neveljem őket, hogy ne hisztizzenek, bakker, mennyivel könnyebb lenne az élet...

A témához: nálunk volt ilyen jellegű hiszti IS. A fontosabb dolgokra babajeleket használtunk emiatt, de az én fiam 3.5 éves koráig nem beszélt. Nem tudom azóta sem eldönteni, hogy jó ötlet volt e jelelni.

Egyébként ha nem tudom mit akar, akkor elkezdem kérdezgetni, hogy mi az amit épp kiszemelt. Ha szerencsém van, akkor 2-3 kérdéssel beletrafálok. Utána mondogatom, hogy mit "kellene" mondania ilyenkor.

Jobb ötletem nincs.

Félreértettetek. Nem direkt nem értem, hanem ténylen nem tudom mire gondol éppen. Direkt nem hagynám szenvedni.

Csak olvastam, hogy ez talán motiválhatja. Ezért kérdeztem.

Néha sz.ranyának érzem magam, hogy még a saját gyerekemet sem értem :(