Láthatás 16 év felett? Létezik? (beszélgetős fórum)

Hát, akkor majd utána nézek, mert több helyről hallottam, hogy egy 14 év felettit nem lehet átcitálni.

De - szerintem - legalábbis sok értelme biztos nincs, ha egy ekkora gyerek nem akar menni.

(Az más kérdés, hogy a másik szülő sokat tehet arról, hogy szívesen megy-e, vagy pont ellenkezőleg akár terror is lehet, otthon, hogy ne akarjon menni.)

Igen, értem, de én úgy látom, hogy ők a válás miatt (de lehet, hogy alapból is) túlféltett, a két helyen nem egyformán nevelt, a szülők kompenzáló magatartása miatt elkényesztetett gyerekek, akiknek ez a helyzet nincs előnyére.

Míg pl egy középiskolába járó kollégista ugyanúgy cipeli a cuccát (csak nem pár megállóra, hanem lehet, hogy százkilométerekre, több közlekedési eszközzel) és egy idő után természetes részévé válik az életének.

Tévedésben vagy!

A kapcsolattartás (nem láthatás!!) az apának nem csak joga, hanem KÖTELESSÉGE is. Nem, nem dönthet egy 14 év feletti, hogy megy-e, vagy sem, olyan lehetőség van, hogy ha nem akar menni, akkor pszichológus vizsgálja meg, hogy tényleg önállóan döntött-e így, nem valami külső nyomásra, és mediációt kell végigcsinálnia az apával. Mi az, hogy anyuka nem akar velük lenni, hát beszarok. Igazából a közösen létrehozott gyerekekkel fele-fele időt kéne tölteni, akkor lenne némi igazság a földön.

Nem a te dolgod. Se nevelni oket, se nezopontot valtoztatni.

Foleg ilyenekkel. Ezekkel csak megutaltatod magad.

Nem ezekkel lehet nevelni, hogy akkor gyere, ha akarsz, cipeld busszal a cuccod.

Ezekkel csak azt ered el, hogy ne is akarjanak menni... (ami vegulis a celod 😃😃😃)

De ha téged is elvisz autoval, akkor ez a pont miert faj neked ennyire; hogy nem bkv-val mennek?

Te fizeted a benzint? Vagy mi a gond?

Igen vagy előkészítős, nem 4 osztályos gimivel. Ezt nem is firtattam.

Ja, és az miért szívtelenség a részemről, ha attól is várom az apa-gyerek viszony természetesebbé válását, ha elvárnám, hogy mostantól néha már maguktól hozzák a pár napnyi cókmókjukat, és hogy akkor jöjjenek, amikor szeretnének, és ha képesek normálisan viszonyulni az apjukhoz és a párjához?!

Ez óriási előrelépés lenne.

Hát pedig pont az a "probléma", hogy szeretem (különben nem lenne mit sajnálni), de azt gondolom, ha ő is szeret, akkor ő is igyekezhetne az én helyzetemet könnyebbé tenni, és tőle telhetően megnevelni a gyerekeit.

Felőlem lehetnek itt még többet is, csak érezzük jól magunkat együtt.

Biztos nincs hol laknia.

Azért másfél év nem nagy idő, mint mondjuk 11 és fél év.

Ha már most ő akarja írni a szabályokat, mi lesz később.

Na mi van? Annyira mégsem tudod a tutit? Inkább apuka pattintsa le a lányait minthogy problémád legyen új kanit találni?

Ebből a hsz-odból is süt, hogy az őszinte igaz szerelem tart össze téged ezzel az emberrel 😂

Nehogy már a köszönésen múljon, hogy szeretünk valakit vagy sem! Ezek mind kifogások!

Látom, nem értesz semmit! Apuka látná mit írogatsz, páros lábbal rúgna ki, a lábad sem érne földet! A lányoknak több esze van mint neked. És megsúgom, 18 évesen még simán lehet gimnazista. Remélem apuka előbb utóbb rájön milyen vagy és kidob!

De, unom!

Mert, ha olyan könnyű lenne 45 évesen kidobni 1,5 év (+ ki tudja mennyi regenerálódási) időt az életemből, és olyan könnyű lenne párt találni...

Mit tudnék szeretni azon a két gyereken, aki néha köszönni is "elfelejt". Komolyan mondom, fogyatékosak!

Én nem a két gyerek miatt kezdtem a kapcsolatba.

Azt hittem, normálisak. Vagy legalább az apjuk valóban apa, és tudja kezelni őket, és erős(ebb) kézzel irányítani, határokat húzni, az ő érdekükben, és a mienkben is.

Nekem kellene alkalmazkodnom az abnormalitásukhoz? Hogyan kellene kevésbé kínossá tennem mindannyink számára ezt?

Az egyik már felnőtt közülük, könyörgök!

Hiába még gimis, mások ilyenkor már leérettségiznek és egy felsőfok intézménybe járnak.

Egy 4 éves gyerek különb náluk.

NEKED KELL változtatni a hozzáállásodon! Süt az írásodból, hogy utálod ezt a két lányt! Hiába bizonygatod, hogy szereted a gyerekeket, a hangsúly most ezen a konkrét két kislányon van, akiket ki nem állhatsz! Ők miért változnának, ha te már eleve így állsz hozzájuk! És hiába nem mutatod, nagyon is jól érzik, hogy nem szereted őket. Én sem változtatnék a helyükben!

Elég sokat is képzelsz bele a kapcsolatodba is! Apuka nem fog sírni érted, hidd el, hogy így áskálódsz a gyerekei ellen! Ne felejtsd el, hogy ők EGY CSALÁD! Ezt vagy elfogadod, vagy kilépsz!

OK. Akkor most nézzük egy másik szemszögből.

Van egy normálisnak tűnő férfi és van két kamasz lánya.

Nekem pedig nincs gyerekem (, de attól még szeretem őket és én is szerettem volna sajátot.)

Jól kijövök a hapsival, azokat a 2 napokat, amikor ott vannak a lányok még kibírom/-tam. (De a nyár, amikor heti váltás van, azért durvább)

Hogy gondolkodik ilyenkor az ember?

-----------------------------------

Ne konkrétan rám gondoljatok, hanem próbáljátok beleélni magatokat az én helyzetembe!

Csak azért mert nem vagyunk a lányokkal egy hullámhosszon, lépjek ki a kapcsolatból?

- Szerintem nem.

(Mindenki azt írja lépjek ki.

És ha a párom nem szeretne elveszíteni?)

Mivel már nagyok a gyerekek, elvileg már csak 2(-3) év, amíg várhatóan rendszeresen jönni fognak.

De ki az, aki erre épít?

Illetve ki lehet-e bírni annyit úgy, hogy ignorálják az ember?

- Szerintem nem.

Mi a megoldás? Elég jóban lenni velük, ami mindkét fél részéről igényel erőfeszítéseket. És nekik kell többet változniuk.

Kérdés, h fog-e menni.

Pontosabban fog-e menni ezek után.

Vagy milyen egyéb stratégiák vannak?

Én meg szoktam találni a hangot a gyerekekkel. Nekem is hasonló korú keresztgyerekeim vannak. Igaz, ők születésük óta ismernek, és családtagok.

A lányok senki felé sem túl nyitottak, elég antiszociálisak.

Utólag azt hiszem, hogy ismerkedés kihagyása nem volt jó ötlet.

Az odaköltözésem előtt lehetett volna egy pár alkalom, amikor valami közös programot szervezünk, először semleges helyszínen, majd náluk, de sajnos jött a nyári szünet, és így 1-1 teljes hétig nem találkoztam volna az apjukkal.

Azt gondoltam, ennyi idősen már nincs szükség "beszoktatásra", elég elmondani a helyzetet.

Talán mintha egyszer mégis találkoztunk volna a lakáson, az odaköltözésem előtt...

Aztán egy pár napig csak az egyikük volt itthon, majd hazajött a kirándulásból a kisebbik, ami egybeesett egy rögtönzött sütögetéssel, amire a hasonló korú keresztfiamat is meghívtam.

Később megtudtam, hogy a kisebbik lánynak nem esett jól, hogy mikor hazaérkezett, még egy ismeretlen ember van itt, akik aztán végül itt is aludtak.

Azt reméltem/tük, hogy a hasonló korú társaság, és a buli hangulat tetszeni fog nekik. És akkor különben úgy is tűnt, hogy a helyzethez képest jól viselik a dolgot.

De ettől az alaptulajdonságaik ugyanazok. Szerintem nem ez a momentum volt a fő gond.

Mert nem tudhatjuk,,

Minden gyerek ,,vagy kamasz,más,fogalmunk nem lehet hogy mi jönne be náluk.

A szüleiknek kell tudni,,ha tudják,,csak megsúgom lehet hogy nem.

Nyilván többször is téma volt már ez közöttünk, de pont azért voltam kíváncsi a véleményetekre, mert a párom noha érti a logikámat, de ő elfogult, és talán ezért sincs teljes egyetértés ebben a témában.

Ő fontolva haladna, de az meg szerintem egyenlő azzal, ami eddig volt: semmi haladás, plusz az utolsó utáni pillanatban vagyunk (meg nekem sincs túl sok időm a zsákutcákra. De megint ne csak ezt az utolsó tagmondatot olvassátok el! :)

Jézusom, képtelen voltam végigolvasni ezt a sok....

Keress egy gyermektelen pasit! Szerintem ez a jó megoldás.

Ha,, tegyük fel,,olyanok mint mondtad ,,tehát te vagy a vörös posztó ,,az apjuk meg épp csak "szülő"akinek túl nagy tekintélye nincs,,,

Akkor ebből annyit fognak hallani hogy: bla,bla,,bla ,,bla

A másik,,ezt mind elmondja a párod?Mert ha nem ,,akkor,,,

Amugy meg amig nincs sajat gyereked, nem fogod erezni azt; h mit jelent a gyerekedet szeretni. En sem ertettem; mikor gyerekes pasival voltam egyutt; hogy miert tud felretenni mindent es mindenkit a gyerek miatt.

Miota van gyerekem, azota ertem. Hogy most is mindent megtennék értük, es vszinu 20 eves korukban is meg fogok.