Ki a hibás a félrelépéseknél? (beszélgetős fórum)

Egy másik eset...Megismerkedsz egy férfival,szerelem első látásra.Megőrültök egymásért."Miattad" feladja a munkahelyét,mert addig csak a hétvégétek volt közös,mivel van köztetek 300km.Hozzádköltözik,a családod maximálisan elfogadja,a gyereked bolondul érte és Apunak nevezi.Jönnek a tervek...Esküvő,már megvan,hogy kiket akartok meghívni.Kinézitek a ruhát is...Persze gyereket akar,lehetőleg azonnal.Szorgalmasan gyakoroljátok is a technikáját,nyilván védekezés nélkül.Aztán amikor kiderül,hogy sikeres volt a gyakorlatozás,a pasi hátraarcot vesz és visszamegy...nem,nem a házába,nem a munkahelyére...hanem a hirtelen előkerült MENYASSZONYÁHOZ!!!Akiről neked addig halvány sejtelmed sem volt!!!És persze fel van háborodva,hogy vagy olyan szemét és nem vagy hajlandó megölni a gyereket,pedig ő mégsem akarja...Négy hónap szünet...Aztán előkerül,hogy ne haragudj és,hogy végiggondolta,téged akar és a picit,szakított a menyasszonyával is,már nem laknak együtt..aztán kiderül,hogy a fele sem igaz.Erre te elhajtod,hogy ne hívjon,ne irjon sms-t,felejtsen el...egy hónap múlva megint megtalál téged...ugyanaz a lemez.Szakítottak,téged akar,a picit akarja..de megint az a vége, hogy hazudik és te elzavarod...közben persze a pocakod növöget,a pici mocorog,és te imádod őt pedig még nem is láttad csak ultrahangon...Aztán bemész a kórházba szülni...Ő persze megint előkerül...igér mindent,fűt-fát-bokrot-apaságit,irja az sms-eket,felhív.Aztán eltűnik...és utána derül ki,hogy szakított a menyasszonyával,aki ekkor 2 hónapos terhes,és miközben téged hülyít,már rég másik nővel van együtt.Innentől te vagy a szemét (legalábbis szerinte),mert igenis apaságira viszed a dolgot,gyerektartást követelsz...és te még mindig szereted,holott tudod,hogy milyen...és tudod,mellette mindig csak szertő lehetsz...

Bocsánat,ez egy kicsit hosszúra sikerült... Mi a véleményetek erről az egészről?Nyilván én vagyok a hülye...

Ha én megteszek mindent a férjemért, de egy cicababa odasétál hozzá a városban és azt mondja: Szia itt lakom szemben, nincs kedved meginni velem valamit a kádban.

Na ott hol az én hibám?

Szeretném tudni. Nekünk is nagy kádunk van, itallal is meg tudom kinálni: De ott lakom, kicsit messzebb ls az uram ezt elfelejti.

- persze ha megtudnám,hogy megtette..

Szia. Most olvastam végig a történeted.

Senki nem vethet meg ezért, pláne ha még nem élt hasonló körülmények kötött, 3 gyerekkel, ennyi ideig, s így egy kapcsolatban...

szia !

Nagyon HELYES hogy megcsaltad ...DDD... Ettöl mar csak az jobb hogy mertel lepni ! IGAZAN SOK BOLDOGSAGOT KIVANOK NEKED !

Szép hosszan leírtad!Nem semmi tőled,hogy így megosztottad velünk!És igazad van persze!Pont azért van az, hogy a nők lelki okokból csalnak leginkább!Nálad ez egyértelműen lejött!

Ebben a helyzetben egyáltalán nem vagy elítélhető szerintem!

Bár sok olyan eset is van amikor legalább ennyit megtesz egy nő a házasságban amit itt leírtál és a férje mégis csalja...,akkor ki a hibás?

Nekem sem adott semmi ujat

Mindig vartam a nagy durranast, de nem tortent semmi, en titkosan gagyinak neveztem.

(Bar tudod, a napi fogadalmam megszegtem)

oda adom örökbe, én nem szeretem.

Hiteltelen és demagóg.

Végig olvastam a hozzászólásokat és én is szeretném elmondani a vélemyénemet. Közelről érint a kérdés, amiről beszéálünk. Én voltam a megcsaló.

A történet a következő: 18 éve mentem férjhez, a családi és baráti tanácsok ellenére. Azt hittem, hogy én majd olyanná formálom a férjemet, hogy mindkettőnknek jó legyen. Eleinte mindent megtettem neki, mivel ketten voltunk 6 évig, a "fenekét is kinyaltam" mindent megcsináltam neki amit megálmodott, de még azt is, amit meg sem álmodott. Hosszú idő után jöttek a gyerekek,és én évekig otthon voltam velük. Teljsen magától értetődött, hogy az összes háztartási munka, ügyintézés az enyém, mert Apa dolgozik és fáradt, mire hazaér. Utólag gondolkodva nem tudom mitől volt annyira fáradt, napi 8 órát ült az irodában az iróasztala mellett. Hazajött, fefeküdt a TV elé vagy leült a számítógép elé és nem foglakozott semmivel és SENKIVEL egész este. Sem velem, sem a gyerekekkel. Nem voltak közös játékok, programok, a gyerekekenek (elmondják most már) nincs vele semmilyen közös élményük. Eleinte kértem szépen, hogy változtassunk ezen, de mindíg elhajtott, a pénzhiányra és a fáradtságra hiuvatkozva. Hétvégén ebéd után el kellett vinnem a gyerekeket otthonról, hogy aludni tudjon, ha nem akartam, hogy veszekedjen velük. Aztán belefásultam, hogy nem tekint minket családnek, nem tekint engem nőnek és társnak sem. Minden döntés az én nyakamba szakadt és ha rossz döntést hoztam, természetesen engem okolt.

Aztán elmentem dolgozni. Semmi nem változott otthon. Ő járt kocsival dolgozni. én húztam vontam a 3 gyereklet a buszon óvodába, iskolába. Délután két teli szatyorral a buszon haza, majd a háztartás stb..... Megint kértem, veszekedtem de nem volt semmi értelme. Kiölt belőlem minden érzést, már nem tudtam szeretni, nem tudtam tisztelni. Tudom ekkor kellett volna otthagynom, de higyjétek el 3 gyerekkel nem molyan könnyű ezt a döntést meghozni.

Egy évre rá, hogy dolgozni kezdtem, jött valaki az életembe. Eleinte csak kollégák voltunk, beszélegttünk a munkahelyen, együtt ebédeltünk, hazavitt kocsival. Nem akartam tőle semmit, csak a havert láttam benne, annak ellenére, hogy végre volt valaki aki nőként nézett rám (pedig nem sok nőiesség bvolt akkor bennem, mert elhagytam magam egy kicsit a szülések után. Volt rajtam vagy 20 kg felesleg és nem éreztem hogy nő lennék. Hosszú ideig, közel egy évig nem volt közöttünk semmi! Nem is jutott eszembe, hogy lehetne, bár a Kedvesem mindent megtett azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Persze lehet, hogy tudat alatt akartam, mert szép lassan lefogytam és megjött az önbizalmam is. Aztán egyszer csak arra ébredtem egy éjszaka, hogy SZERETEM, csak azt nem tudtam, hogy mit is csináljak. Elvajúdtam a problémával pár hónapig, aztán 2005. január 27-én vettem a bátorságot és egy puszival(!) köszöntem meg neki, hogy hazavitt. Még utána is hetekbe tellett, hogy beteljesedett a szerelmünk, ami azóta is tart.

A férjemet bizony megcsaltam és nem vett észre semmit. Nem vette észre, hogy fogytam 20 kilót, nem vette észre, hogy csinosan öltöztem és kinyíltam a világra ..... Így ment ez 2 évig, amikorra el tudtam határozni magam és közöltem, hogy el akarok válni és meg is tettük a szükséges lépéseket. (Azt, hogy megcsaltam, a mai napig sem vette észre!!!!!!!)

Kicsit hosszúra nyúlt a történetem, de szerettem volna, ha konkrét példán látjátok, hogy sokszor bizony a megcsalt fél is hibás. A legnagyobb hibám nekem van, hiszen én voltam, aki csalt, de azt hiszem, hogy én megtettem mindent, hogy házasságban éljek és ne csak egymás mellett. de ehhez egyedül kevés voltam.

A páromról annyit, hogy mire én elhatároztam magam, Ő már belenyugodott abba, hogy mi csak barátok leszünk, és nagyon meglepődött a fejleményeken. Ő még most is házasságban él, de ez egy másik történet, majd máskor.

Még egyszer bocs a regényért. Megvethet bárk, mert megcsaltam a férjemet, de nem tudtam több energiát fekteteni céltalanul egy kapcsolat mefmentésébe. Miért nem váltam el előbb? Öszintén szólva azért, mert nem volt, ami motiváljon. Azt hittem, hogy a magánynál még egy rossz házasság is jobb. De most már tudom, hogy a társas magánynál semmi nem lehet rosszabb!

Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket. És megvált."

Tudom:)

no de nem offolunk!:DD

bocs a topik nyitótol!!

Tudom;)

Bár most ez így jó!Az 1 év sok volt...vele..aki volt most!És most sokkal őszíntébb érzésre vágyom!És tudod,hogy még vannak elvarratlan érzéseim valaki felé...:))

Ez esetben felmentést kapsz:)))))

Nekem most a könyvek a társaim igaz rideg de mindig hű!:D

Ugye??!!

Imádom ezt az írót!

Annyira igaz amit ír...

Ez nagyon szép:)

Tudod nagyon illene,abba a másik fórumba is,ahol elítélendőnek tartják a szerelmet,csak mert épp nagy a korkülömbség.

Pedig a szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk, és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket. És megvált."

(Paulo Coelho A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)

Hát igen!Hogy ki írta a névre emlékszem de a könyv címére nem..kölcsönadtam valakinek már jó rég és azóta sem tudom kinek:(((De Lux Elvira'

Most idézek tőle:

"Két ember közé akkor fér be egy harmadik,ha szoros egységük -valami miatt- megbomlik.Az érzelemek nincsenek mindig szoros kapcsolatban a szexualitással (csak én zárojeleben megjegyzem főleg a paliknál nem:DD).Mindkettő létezhet önállóan is,hisz nem azonos jellegűek.Az ifjúkort végig kísérő partnerhűség nemcsak a bővebb tapasztalatoktól fosztja meg az ifjút,hanem egyre nagyobb nyűgnek kezdi érezni a hűség rabláncát.Ebből következik a hűség az együttjárásban,hűtlenség a házasságban.

A férfiaknak sok esetben nincs is szándékában messzemenő következtetéseket levonni a külső kapcsoltaból,egészen addig amíg a feleség meg nem érzi és elkezdi faggatni arra kényszeríti,hogy színt valljon.Ennek az az ára,hogy a továbbiakban az asszonynak kell vállalni a felelőséget "menni vagy menni".Amennyiben az asszony ragaszkodik a férjéhez,gyerekei apjához,akkor jobban teszi,ha nem tesz észervételt.Ez nem könnyű dolog de vagy megérti vagy nem!Ha nem akkor ott az alkalom a kapcsolat lezárására!

Persze nem csak a férfiak lépnek félre...a nők többnyire azért mert nem találnak kielégülést a házasságban,párkapcsolatban."

Szerintem érdemes elfogadni,hogy mint minden téren a palik kicsit máshogy működnek mint mi nők....és ez miért volna másképp pont a hűtlenség kérdésében??És aki a hibás kérdéssel szerintem már kezdjük is meghúzni egy kapcsolat végét...mert nem arról szól,hogy hibásokat keressünk és mutogassunk...

Érdekelne annak az orvosnőnek a könyve.

A harmadik személy felelőségét nem tartom sem kisebbenk, sem nagyobbnak, viszont teljesen más helyzetet kell mérlegelnie, mint teszem azt egy családos anyukának, apukának.

A helyzet pedig meghatározza a hozzáállást is, pláne ha hitegetés és önigazolás is szerepet játszik, legendagyártásról (rég elhidegeltünk, csak a gyerkekek miatt vagyunk együtt blabla)

nem is beszélve.

Átfedések akkor lehetnek, ha a harmadik személy ugyanolyan felelős maga iránt, mint amilyennek a megcsaló félnek kell(ene) lennie a családja, férje/felesége iránt.

Az esetek többségében viszont csak szimpla önzésről beszélhetünk.