Idézetek Müller Pétertől :) (beszélgetős fórum)
"A lovagi erény sohasem a támadás, hanem a védelem volt. Nem a háború, hanem a béke megóvása. És főleg nem a hódítás, hanem a közösség megmentése. A hűség. Ezen alapszik a keleti harcművészet és az ősi szamuráj hagyomány."
/Müller Péter/
"Nyilvánvaló, ha a tükröknek élsz, és meg akarsz felelni mások elvárásainak, elveszítheted valódi arcodat. Sokféle arcunk van. Kifelé mutathatjuk azt is, amellyel könnyebben elfogadnak. Az arcunk ezért fárad el estére, mert az izmait nem a bensőnk mozgatja, hanem a külső megfelelés kényszere."
/Müller Péter/
"A nyüzsgés, az idegesség, a fölcsattanás és a botrány, bármilyen kellemetlenek is, de még mindig jobbak, mint az olyan állapot, amelyben nem történik semmi. Kígyó-énünk semmitől sem iszonyodik jobban, mint a drámaiatlan, eseménytelen békétől."
/Müller Péter/
"Mondjuk, mondogatjuk mennyire jó lenne egy kis békesség, nyugalom, egy kis harmónia - de valójában semmitől sem viszolygunk jobban, mint a harmóniától!"
/Müller Péter/
"BOLDOG CSALÁDOKNAK NINCS TÖRTÉNETE.
Ugyanez vonatkozik a harmonikus emberre is, hiszen ő valójában boldog: jól megvan magával. Az ilyen lénynek a kígyó-én világában semmiféle "hírértéke" nincs. Ha valaki nyugodt, békés, kiegyensúlyozott, csöndes, szelíd, megfontolt, bölcs, mosolygó s alázatos: nem szenzáció. Még akkor sem, ha áttaposnak rajta, elüldözik, vagy éppenséggel megölik. Szenzációt, mozgást, közfigyelmet, botrányt csakis az állandóan ütköző, békétlen, nagyravágyó kígyó-én tud maga körül kiváltani."
/Müller Péter/
"A normális ember lénye tiszta és átlátszó, mint egy pohár víz. Nincs benne semmi izgalmas íz, semmi pezsgés és buborék. Leglényegesebb tulajdonsága azonban: a harmónia."
/Müller Péter/
"Az Atlantisz gyermekei című filmben az öreg így szól a kisfiúhoz: gyermekként az ember gondtalan és boldog, majd felnő, és megszakad a szíve.
Az emberi lélek valamilyen okból visszavágyik a földre, szabályosan kiforszírozza a születését. Újból testben akar létezni, mert a szenvedély és az ambíciók lehúzzák ide, a földi, anyagjellegű dolgok közé. A törvényszerűség burkát áttöri az önakarat. Attól kezdve, hogy megszületik, az ember félni kezd a haláltól. Sírásunk nem más, mint a szenvedés kifejezése. A helytől szenvedünk. Az édesanyák pontosan tudják is, hogy a csecsemő sírdogálása sokkal többről szól, mint az éhség, az álmosság vagy a hasfájás. A testet öltött lélek létfájdalma van benne. Minden színdarabom erről a fájdalomról szól. Először 1990-ben kezdtem nyíltan beszélni a Kígyó és keresztben ilyen kérdésekről."
/Müller Péter/
"Így élek a pokolban. Néha kinyílok - de inkább zárva vagyok. És ez már a hetven évem eredménye: néha még tudok őszintén mosolyogni másokra, pedig sok rossz erőhatás ért. Ha nagy baj van, önmagamhoz menekülök. Ma már van kihez. Annyit azért sikerült elérnem, mint az okos teknősbékának, hogy a páncélomban, ha visszahúzódók, jól érzem magam. Én a szeretet minden sugárzására annyira érzékeny vagyok, hogy ha a harmadik szomszédom gyűlöl, a betonfalakon és a kerteken át is érzem, és nagyon bánt. Nem tudok aludni. A légszomjhoz hasonló érzésem van. Elszorul a szívem. Olyasmit érzek, ami a halálfélelemhez hasonlít. Alig tudom elviselni.
Egyszer a kerületi rendőrkapitány mutatott nekem egy levelet. Egy idős néni írta, hogy évek óta retteg, mert a szomszéd házakból szüntelenül sugároznak valami gonosz gépezettel; ezek a láthatatlan erők tönkreteszik az életét. Rettegésben tartják és fölzabálják az agysejtjeit, ritkítják a csontját, mint a túl erős radioaktív sugárzás: szétroncsolja a testét-lelkét. Kérte a tisztelt kapitány urat, rendeljen el általános házkutatást, mert a baj hamarosan az egész városra átterjedhet. A kapitány röhögve mutatta a levelet. Én azonban azt kérdeztem tőle: „Mi történne, ha lenne olyan géped, mely az emberi gondolatokat és érzelmeket is kimutatja? Mert azok is sugarak ám! Ha csak annyit tudnál meg, hogy a legjobb barátaid vagy itt a kapitányságon a beosztottaid mit gondolnak rólad, most nem nevetnél! Hátha ez a néni nem is őrült, csak túlságosan érzékeny! Sokszor én is így érzem: sugároznak."
/Müller Péter/
Amit az ember magára hagy, amivel nem törődik, az bekoszolódik...
Ez a lelkünkkel is így van.
És a kosz a koszt vonzza.
Sötét gondolat a sötétséget, félelem a félelmet, hiúság a hiúságot,
önzés az elvakultságot és a halált.
Amire hangolod magad, azt fogadod magadba.
Annak leszel médiuma, eszköze, tettestársa és megvalósítója.
Ez a törvény a láthatatlan világra is vonatkozik.
Jó pillanatainkban angyalok vannak körülöttünk.
Ha nem is látjuk, de érezzük őket.
Felnőtt akkor leszel, ha a hibákat önmagadban keresed.
Ha sorsodért nem a körülményeidet okolod, hanem önmagadat.
Felnőtt akkor leszel, ha életedért - és mások életéért is - a felelősséget magadra veszed.
Ha nem ítélkezel senki felett, még önmagad felett sem, mert nem vagy még alkalmas rá.
Nem látsz tisztán - és ezt tudod.
Felnőtt akkor leszel, ha a háborút a saját önző, vak és hazug éned ellen viseled.
Felnőtt akkor leszel, ha tudod, hogy a Nap benned süt,
és ha kívül sötétség van, te is hibás vagy, mert nem világítasz.
Egy felnőtt ember, ha meghallja ezt a szót, hogy "vétek",
tudja, hogy nem másokról, hanem róla van szó.
Mindent önmagában keres.
S ott is találja meg.
A legtöbb ember szeret beszélni, és nem tud figyelni a másikra.
Figyelni hosszan, csendesen és mélyen egy másik emberre - nehéz.
Hogy ezúttal ne rólam legyen szó, hanem rólad.
Hogy most ne én legyek fontos, csak te.
Hogy nekem mi fáj, mi a bajom, nem lényeges.
Odaadom neked a figyelmemet.
Tiéd a lelkem, az időm - ez nem könnyű.
"Nem azért élsz, hogy túljuss valamin, hanem azért, hogy élj, és gyönyörködj a pillanatban. Lépj ki a mókuskerékből. Fújd ki magad. Ez egyébként nemcsak életművészeti, de spirituális tanács is. "Ne aggodalmaskodj a holnap felől!" - mondja Jézus. Mert látja, hogy örökösen aggódsz valamiért. Nincs jelened. Nem éled, hanem végigvárod és aggódod az életedet. Ne tedd!"
/Müller Péter/
"...szeme tükör, amelyben énünk nem szívesen nézi magát. Nem azért, mert ez a tükör ítél, hanem azért mert hiteles. Ki szereti ilyen tükörben nézegetni magát? Bizony, senki!"
/Müller Péter/
Ez a világ gyűlöli a szeretetet, mert az gyengéd, alázatos, megbocsátó és bölcs. A világ pedig erőszakos, öntelt, a másikon átgázoló, képtelen megbocsátani és ostoba. Győzni akar és nem veszíteni. Kapni akar és nem adni. Inkább gyűlöl, mint szeret.
Lebeszélnélek a szeretetről, ha nyerni, érvényesülni és meggazdagodni akarsz ebben a világban, de ha az életed értelmét keresed, szíved boldogságát és halhatatlan örömét, ha azt az egyet keresed, amiért az embernek érdemes élni: akkor tanulj meg szeretni. Akkor is, ha lemaradsz. Akkor is, ha vesztes maradsz. Akkor is, ha nem szeretnek.
"Lázban égni és vágyódni, odatapadni, nem
elengedni és rajongani, szenvedni és koldusnak lenni; gazdagnak lenni, az öröm csúcsára repülni, s ugyanakkor a halálra gondolni - ez mind-mind az istenihez vezető hegyi út első lépéseinek élménye. Ösvény, amely fölfelé vezet - elindulás, amit a Csúcs rejtélyes hívása éltet. De amíg odáig eljutunk!... Sokszor kell lezuhannunk közben. Szakadékba is! Hányan lettek már a szerelem miatt öngyilkosok! És gyilkosok. És mentek tönkre és zavarodtak meg... és írtak róla, persze, gyönyörű verseket is. Az út nem veszélytelen. Ezt azért tudnod kell: akármelyik szemed van nyitva - a szeretet útja: veszedelmes.
Ha csak a Vágy Szemével néztél, azért, ha a Magány Szemével, s a benned élő társ képét rávetítetted valakire, aki „nem érdemelte meg" - azért. Vagyis, ha becsaptad magad: azért. De ha nem csaptad be magad, és valóban a Szív Szemével nézel - mint például Jézus -, akkor azért. Hiszen,
ha józanul nézed a sorsát: még ő is pórul járt. Keresztjére azt is írhatták volna: „így jár az, aki szeret." Nincs boldogítóbb, ragyogóbb és megrendítőbb élményünk, mint szeretni - de néha az életünkkel kell fizetni érte. Más szóval: az egónk föláldozásával."
/Müller Péter/