Hónap végi spórolás: nagyanyáink és saját ötleteink: (beszélgetős fórum)
Még mindig jobb, mint ami nálunk történt:
A központban, egy icike-picike üzlethelyiségben volt a város egyetlen "polgári" temetkezési vállalkozása, éppen ezért gyorsan kinőtte.
A kórház épületével szemben (mint kiderült a sebészeti lábadozó kórterem ablakának irányában!) egy maszek házba költözött, kapu felett a hatalmas cégtábla!!
Ismerős meséli: nehéz műtét után először felkelt, elbotorkált az ablakik, kinézett rajta, és mit lát: temetkezési vállalat.
Elég morbid!
Mielőbbi gyógyulást kívánok én is.
Figyelj oda rá: napi minimum 2,0 liter folyadék = víz, tea! és naponta sok zöldség-féle (rostos anyag).
Rizses husi "orosz barátnétól" :))
- Megfőzi a rizst, leszűri, de nem öblíti!!
- Leginkább darált húst pici olajon átforgatva, bele: só-bors-köménymag és zúzott fokhagyma, födő alatt kevéske vízzel puhára párol
- hőálló tál aljára a főtt rizs fele. Alaposan elsímogatja, kicsit meglapítgatja, hogy tömörüljön
Rá a hús a lével együtt, szintén elsímogatja, meglapítgatja és a tetejére a rizs másik fele, szintén...
Majd az egészet egy doboz símára, folyósra kavart tejföllel megöntözve!! be a sütőbe, míg összerotyog és a tetejére szép pirosra sül.
Kikockázva (mint a túróslepényt) teszik tányérra!!
Szóval a méregdrága gyökér-répa nincs benne. Részemről egy próbát megér, bár én valószínű, hogy nem sütöm pirosra a tetejét, hanem megszórom egy kis reszelt sajttal. ??? :))
Nem érdemes a múltba visszanézni, saját magát fékezi le az ember.
Épp nemrég óta jövök kifelé egy depresszívebb időszakból, két évembe telt, hogy lassan feldolgozzam és túllépjek rajta.
Semmi sem tragédia, még a saját múltbeli hülyeségeink sem, hogyha tudunk belőle tanulni. Remélem, sikerül.
És remélem, befut egy nagyobb megbízás is, némi pénztartalék nagyot lendítene a lelkivilágomon. :D
Igen, az tény, hogy a saját lakás nagy előny. De nem mondanám hátrányosabbnak a mai helyzetemet az akkorinál. Rossz döntések sorozata, az is volt, de hát ez van. Akkor abban a helyzetben jónak tűnt a döntés, és az ma i igaz, hogy egy száraz vályogház is sokkal jobb, mint egy alagsori, északi fekvésű lakás egy olyan téglaépületben, ami eleve lejjebb van az utcaszintnél.
11 lépcsőfok vitt fel a földszintre, az épületen kívül még vagy 20 az utcára!
A diplomában meg egyrészt a lényeg, hogy ha egyszer befizetem a szakfordítói vizsgát, képzéssel vagy anélkül, alapdiploma nélkül nem tehetném meg. A másik meg, hogy isteni volt ezt a szellemi légkört érezni, állítom, fiatalon fele ennyire nem élveztem volna.
...gondoltam már rá , h kipróbálom a kacsanyakat , csak eddig még nem igazán tünt fel , h olyat is látnék , pedig kell h legyen , ha idő is lesz rá 1x vásárláskor körülnézek , imádom a csontosat / Bundy úúúúútálja :( /
... annyira szép tiszta volt a csirkeszárny h a szárnyvégét is belefőztem a levesbe és véletlenül 1 db benne is maradt / a kutyáknak szoktam azt külön megfőzni :) / de most közös koszton voltunk , belefőztem és így neki is finomabb jutott mint egyébként :) mindig mondom a férjemnek h addig örüljön , amíg a kutya kap a miénkből ! még mindig jobb ! mintha fordítva lenne ! :)
Ne haragudj, ezt nem értem. Csak annyiban, hogy a kislány ment volna valahova, de még nem lehetett.
A szerdai műtét után még tényleg nem kellene vitézkedni. Megterheli a szervezetet még a "kulcslyukműtét" is, a fiam vakbélműtétjekor láttam.
Nagyon köszönjük. ❤
Ma már annyira jól volt (szerdai műtét után) hogy indult volna készülődni, mikor mondtam hogy elszaladok az Auchanba. Gyorsan lehűtöttem a lelkesedését. 😀
A fiam ezt a hétvégét is Pesten tölti. Legalább spórolunk: épp nincs itthon készpénz, a kártyám a fiamnál, szóval nem vásároltam.
Viszont itt van a múltkori jókora brokkoli, amit megpároltam, lecsepegtettem és úgy fagyasztottam le.
Elkészítem tejfölös-zsemlemorzsás változatban.
Állítólag hamarosan lesz ATM a faluban, hurrá! Remélem, tényleg hamarosan elkészül, elvégre takarékszövetkezet van, csak be tudnak egyet építeni annak a falába.
Állategészségügyi intézetben voltam laborasszisztens, baromfi területen. A beküldött mintákból segítettünk laboratóriumi módszerekkel megállapítani a diagnózist, és az állatorvosok kezelési tanácsokat is adtak.
Nem akarom, hogy homályos legyen, de megrémíteni sem akarok senkit, ez gyakorlatilag kórbonctani munka volt, baromfin.
Az állatorvosok között volt egy fiatalasszony is. Mivel sokat voltam gyerekápolási táppénzen, megkérdezte egyszer, mi ennek az oka, és mondtam, hogy a lányom mandulái folyamatosan begyulladnak, műteni emiatt nem lehet, mert a sok gyógyszer ellenére nem megy le teljesen a gyulladás. Gyakorlatilag ha éppen láztalan, akkor mehet oviba és kiírnak engem dolgozni, de egy-két hétig sem tart néha a dolog.
Elnevette magát: itt csinálod nap mint nap a kenetek tenyésztését, itt egy steril mintavételi cső, vetess a lányod torkából kenetet a gégészeten és hozd be, a többit már tudod.
Hát ez megtörtént, én magam végeztem tényleg a kitenyésztést, és ez a doktornő értékelte ki. Kiderült, hogy amit addig kapott, szinte hatástalan, és azt a gyógyszert, ami a teszten jónak bizonyult, a doktornő meg is vette nekem az ebédszünetben a sarki patikában. Betegállomány nem kellett, adtam a tablettát az ajánlott adagolásban. Ezután hamar megvolt a műtét, a gégész szerint az utolsó pillanatban, mert alig tudta megfogni a rongyosra gyulladt mandulát.
Szóval így történt. :D
Többet nem fogadtuk el a sumetrolimot, ami a lányomnál hatástalan, ez pár évvel később a felnőtt háziorvosnál rá is került a kartonjára.
További ajánlott fórumok:
- Trisót keresek, nagyanyáink tisztítószerét. Lehet ilyet kapni mostanában valahol?
- Ötletek, tippek, nagyanyáink házipraktikái
- Óvodai SZMK. Ti hogyan, milyen módokon gyűjtötök pénzt a kispajtásoknak? A mi ötleteink kifogyóban...
- Tudja valaki, mit használtak fogzásra anyáink, nagyanyáink?
- Avonosok! Ti mivel szoktátok fellendíteni a forgalmatokat? Osszuk meg egymással ötleteinket!
- Természetes kozmetikumok (ahogy nagyanyáink csinálták)