Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Hogyan mondtátok el a gyereketeknek a télapóval és a jézuskával kapcsolatos igazságot? fórum

Hogyan mondtátok el a gyereketeknek a télapóval és a jézuskával kapcsolatos igazságot? (beszélgetős fórum)


1 2
36. szilvibori (válaszként erre: 1. - Kryssz)
2019. jan. 27. 17:11

Nekem anyukám mesélte, hogy egész kiskoromban odaálltam elé és kerek perec megkérdeztem, hogy akkor létezik-e a Télapó meg a Jézuska. Ő meg megmondta, hogy nem. Állítólag elégedetten bólintottam, hogy tudtam én, majd továbbmentem. Nem kaptam sokkot tőle, inkább értékeltem, hogy anyám nagyként kezel és elmondta az igazat. Onnantól kezdve tök jó volt, hogy együtt vettük a karácsonyfát, együtt válogattuk a díszeket, kötöttük a szaloncukrot és amikor nagyobb lettem még a díszítésben is segítettem. Az ajándékért pedig nem a Jézuskának voltam hálás, hanem anyámnak, aki a kevéske kis keresetéből kispórolta nekem a pénzt arra, amire vágytam.


Ha attól tartasz, hogy rosszul fogadja, hogy eddig mást mondtatok, akkor meséld el neki Szent Miklós történetét, a Húsvéti nyúl "monda" kialakulásának történetét és ahogy már előttem is mondták, jöhet még a Jézuska maga a szeretet stb... Ha megérti, hogy ezek a hagyományok hogyan születtek, akkor szerintem nem lesz gond :)

35. szilvibori (válaszként erre: 29. - Jenett)
2019. jan. 27. 17:04
A Misi tényleg rossz fiú? Vagy azért mondtad rossznak mert tudta az igazságot?
34. kisj (válaszként erre: 5. - Kryssz)
2019. jan. 26. 18:41
Számomra hihetetlen, hogy egy 10 éves gyerek aki iskolába jár és vannak osztálytársai ne kapisgálná az igazságot.
33. kisj (válaszként erre: 1. - Kryssz)
2019. jan. 26. 18:38
És mi újság a méhecskékkel és a virágokkal?
32. Tüsszy (válaszként erre: 26. - L.luiselotte)
2019. jan. 25. 17:23
Azért ha lesz saját gyereke, akkor azért reméljük tudja a szerepét.😁
31. 366f4505e9 (válaszként erre: 26. - L.luiselotte)
2019. jan. 25. 17:18
Ez Jo :D
30. 366f4505e9 (válaszként erre: 2. - Andi6020)
2019. jan. 25. 17:13
En is igy gondolom.
29. Jenett
2019. jan. 24. 20:27

Enyém 12 lesz :D amikor haza jött a suliból, hogy a Misi mondta nincs Mikulás, ez kb. 3 éve volt, akkor azt mondtam neki, hogy a Misinek nincs is, mert nem hisz benne, és nagyon rossz kisfiú egyébként is, és hogy ne sírjon, vesz neki az anyukája csokit.

Én nem fosztom meg tőle, azóta nem kérdezte, örül mindennek, kér, ír levelet Jézuskának. Lehet, hogy tudja, de én nem fogom neki mondani szemtől szembe, hogy nincsenek. Megint babát szeretnénk, ha összejön, akkor viszont biztos lesz őszinte beszélgetés, mivel szeretnénk, ha később közöttük is kialakulna az ajándékozás, akkor is ha felnőttek lesznek.

28. Csillag29 (válaszként erre: 5. - Kryssz)
2019. jan. 24. 20:26

Az én fiam most jutott el arra a szintre hisz is nem is (9 éves) De én azt mondtam neki miután az 5 legenda filmet megnéztük, hogy ezek a dolgok mindaddig léteznek amíg hiszel benne .

Lányom is egyszer úgy jött haza ezt meg ezt mondják az osztálytársai De anya én azt mondtam nekik lehet hogy nálatok így van de én hiszek benne és addig létezik amíg hiszek benne Ma már 18 éves de azért még mai napig kiteszi a csizmijét mikuláskor :)

Mert minden mese addig él amíg hisznek benne

27. Érdekes73 (válaszként erre: 1. - Kryssz)
2019. jan. 24. 18:46
Sehogy rájönnek maguktól.
2019. jan. 24. 18:35

Jaj! a fiam 27 éves múlt és még mindig nem mondtam el neki... igy adódtak a köv.esetek.Perzse minden évben kap ajándékotj a Mikulástól és a Nyuszitól. Nem tudom mrlyőnk nézi baleknak a másikat, de tavalyelőtt szokás szerint mikuláskor tettem pár csokit és pár ezer forintot a cipőjébe, éjszaka.reggel jött lelkendezve : képzelt anyukám, volt a mikulás !

husvétkor a nagy kertünkben mindig elrejtek 10-15 piros tojást csokit, nyulat bocit és ő keresi. SZóval eljátszuk egymás kedvvéért. De 2 éve tojáskereséskor azt láttuK, hogy jelenlegi macskánk a Picike piros ésmás szines csokikkal jűtszik a kertbe, megelőzte a fiamat kikereste a tojásokat.

minden évben eljátszuk, de olyan jó.

25. Amaunet (válaszként erre: 5. - Kryssz)
2019. jan. 24. 18:11

Az unokaöcsém is 10 éves (kicsivel több), és tudja jól, hogy a dolgok nem teremnek a karácsonyfán és hullanak le 25-én reggel. Azt valaki megveszi, elkészíti, csomagolja stb.

Tudja, mert az osztálytársaival beszélnek erről.

A család mégis minden évben eljátssza, hogy az angyalok hozzák a fát és az ajándékokat.

A szülők éjszaka, hajnalban díszítik fel a fát és rakják alá az ajándékokat.

2019. jan. 24. 16:16
Egyébként én elmondtam a gyereknek, hogy bizonyos nézetek szerint isten maga a szeretet, és mivel az ajándékot azért adjuk, mert szeretünk valakit, így azt is lehet mondani, hogy Jézuska hozza, hisz a szeretet vezérelt ajándékot venni illetve adni.
23. Nyamitörp (válaszként erre: 21. - Gingili)
2019. jan. 24. 15:43
Ez pl. tökéletesen elfogadható. A gyerek számára is. :)
22. Nyamitörp (válaszként erre: 17. - Kryssz)
2019. jan. 24. 15:42

Szerintem a legtöbb gyerek könnyen túlteszi magát rajta, mert ez eleve egy játékos dolog, azt se veszik túl komolyan, hogy léteznek így azt sem, ha kiderül, hogy mégsem. 10 évesen jó eséllyel nem tőled fogja először hallani, hogy nincs télapó.

Elmagyarázhatod neki, hogy ez is egy olyan dolog volt, mint a mesék, csak itt ti voltatok a szereplők.

2019. jan. 24. 15:36

A kis keresztfiamnak végül azt mondtuk, hogy a Tépaló és a Jézuska most már nem jön többet hozzád, mert annyi sok picike gyerek van, akihez el kell menniük... És most már, hogy ilyen okos nagyfiú vagy, azt üzenték neked, hogy mostantól is tartsuk meg az ajándékozás szokását, de úgy, hogy mostantól anya és apa veszi az ajándékot. És készíthetsz Te is azoknak meglepetést, akiket szeretsz.


Szerintem ez a leghumánusabb:-)

20. sanyinak (válaszként erre: 1. - Kryssz)
2019. jan. 24. 15:25
Mindenesetre mikor elmondod neki, hogy amit mondtál neki eddig a télapóról, az mind nem igaz, emlékeztesd őt arra is, hogy nem szabad ám hazudni és mindig igazat kell mondani!
19. fincsi5 (válaszként erre: 6. - 04424e865e)
2019. jan. 24. 15:19

Nálunk Jézus és húsvéti nyuszi sosem játszott, a Télapót úgy buktattam le, hogy 6 évesen megkérdeztem; megismerte-e x bácsit az oviban.


Még emlékszik rá, és kicsit haragudott, ez komoly. Pár éve még mondta, hogy milyen rossz volt neki az igazság.

18. Panna.33 (válaszként erre: 5. - Kryssz)
2019. jan. 24. 14:34
Szerintem tíz évesen nem fogja sokkolni, hogy "igen, így van"
17. kryssz
2019. jan. 24. 14:27
Köszönöm szépen a többi választ is! Persze, én nagyon örülök annak, hogy még mindig hisz ezekben, nálunk amúgy is nagyon szép “ mesevilág” épült ezek köré az évek során, s nem is arra gondoltam, hogy majd direktben lerombolom az egészet, csak azt nem tudtam eddig, hogy ha nekem szegezi a kérdést egyik alkalommal, hogyan és mit is mondjak, hogy kíméletes legyek és ne érezze, hogy ez az egész hamis volt. Köszönöm még egyszer mindenkinek a választ!
16. Jasmine24 (válaszként erre: 1. - Kryssz)
2019. jan. 24. 14:19
Minek ezt elmondani? Olyan jo amig ebben a hitben elnek. Emlekszem a sajat gyerekkorombol, hogy milyen varazslatosan eltem meg ezeket a dolgokat. Pont a szulo vegye el ezt a gyerektol? Majd a tobbi gyerektol megtudja.
15. Idhikai (válaszként erre: 5. - Kryssz)
2019. jan. 24. 14:18
Szerintem Nektek nem meri megmondani, hogy már régen tudja, nehogy Te kapj sokkot! :)
14. ab3619a9cd (válaszként erre: 5. - Kryssz)
2019. jan. 24. 14:17
Az én lányom 7 évesen /most decemberben/ jött rá. A keresztlányom 10 éves és hisz benne. Miért baj ez? Jobb a keserű valóság, mint a gyermeki álomvilág?
13. Idhikai (válaszként erre: 1. - Kryssz)
2019. jan. 24. 14:17
Sehogy! A gyerekeknek kettős tudatuk van, a többjük (ahol nem dramatizálják túl a "vanságot" és "nincsséget"), simán, észrevétlenül vált. :)
12. Mezei Virág (válaszként erre: 5. - Kryssz)
2019. jan. 24. 14:08
Lehet, hogy meg kéne kérdezni, mit hallott ezekről az osztálytársaitól. Mert az iskolások azért már elég felvilágosultak. Egymásnak is elmondják ezeket a dolgokat. Talán még az egyházi iskolákban is. Lehet, már csak miattatok hisz benne, legyen meg az örömötök. Az én nagyobb unokám is 10, és a suliban kidumálják az ilyesmit is. Sose lehet tudni... :)
2019. jan. 24. 14:01

Enyém 10 és fél. Soha nem mondunk semmit, de úgy beszélünk, hogy írj a Jézuskának...stb.

Volt egyszer erről egy tanulmány. A gyerek el szeretné hinni, élvezi a misztériumot.

Én is szerettem, amikor még tuti elhitte.

Én nem is fogom elmondani, úgyis tudja. Ez nem egy hazugság, rossz kifejezés.

10. 65c23b64bf (válaszként erre: 7. - Lávli)
2019. jan. 24. 14:00
Ez nagyon aranyos. 😊
9. andi6020 (válaszként erre: 5. - Kryssz)
2019. jan. 24. 14:00

Nem kerítesz ennek túl nagy feneket?

Sokkot csak nem kap, sőt, te közelebb állsz hozzá szerintem. :)

2019. jan. 24. 13:59
Lányom, fiam! A télapó, Jézuska, nyuszi nem létezik, az ajándékot is anyu, apu veszi, és teszi a fa alá, fészekbe.
2019. jan. 24. 13:58

Én nem nevezném hazugságnak, inkább kedves kis játéknak, ami egyszer úgy is véget ér és szép emlék marad.

Eszem ágában se lett volna odaállni, hogy figyelj kislányom, én eddig hazudtam ám ... 😰

Majd rájön szépen, vagy az ovistársak beavatják.

A mai napig nevetünk, mikor eszünkbe jut a húsvéti történet: csak kora reggel volt már időm megfesteni a tojásokat, úgy kerültek a fészekbe. Nem sokkal később felébredt a kislányom, és megbűvölve tapogatta: ó, anya, talán pont most tojhatta a nyuszi, meg meleg ... És olyan boldog volt! 😀

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook