Gyász feldolgozása (beszélgetős fórum)

Ez anyósom mondása:-)

Szerintem egy gyerekre nem lehet ráerőltetni,hogy a te felelősséged!Vagy csinálja vagy nem!

Az szép!Gratulálok!

Ők milyen kapcsolatban voltak az anyukáddal?

Hát ez szomorú!

Neked van gyereked?

Megosztó talán inkább, a mai fejemmel belegondolva.

Volt pár alapgondolata, amiből nem engedett, és nem érdekelte, mit okoz vele.

Nehéz azt is szétválasztani, mi volt az én saját döntésem, és mi eredt őtőle. Ugyanakkor mégis, az én döntésem volt végeredményben a rábólintás is. Nagyon nehéz.-

A halála előtt pár éven át már otthonban élt. Ebben az időben (mivel én nem tudtam látogatni tömegközlekedve) a két féltestvér húgom volt inkább mellette. A zelszakadás fokozatos volt, ahogy kezdett elbutulni és már nem az a sziporkázóan szellemes, értelmes beszélgető partner volt.

Mostanában derült ki, hogy ki tudja, mikor, a húgaimnak elég elferdített dolgokat mesélt rólam. A saját szerepét meg nem mondta el... sok minden derül ki most, amikor a nagyobbik húgom rákérdez pár dologra.

Anya vagyok és soha nem szeretném,ha így gondolna rám a gyerekem!

Mivel tudta anyukád ezt elérni?Erős személyiség volt?

Nagyon is könnyen, ha éppen megfeleltem az elvárásainak.

Sajnos nem mertem nem szeretni, vagy hogy mondjam. Nem tételezem fel, hogy tudatosan csinálta, de a rossz döntései levét én ittam meg, mert egyrészt elnyomott, másrészt valami miatt állandóan neki akartam megfelelni.

Az nem jó!

Nehezen jöttetek ki egymással?

A saját anyámról beszéltem.

Két éve halt meg, és nem a gyászt dolgozom fel azóta is, hanem a vele való kapcsolatot, ami nem volt egyszerű.

Nem is kell elfejteni. Nem is szabad.

Elfogadni el kell, mert nem változtathatsz rajta.

Nagy közhely, és nagy igazság: mindegy, hány évesen veszíted el az édesanyád, kettéosztja az életed előtte és utána részre.

Meg kell tanulni együtt élni a hiányával. (Azt senki sem mondja, hogy egyszerű feladat...)

Igen. Nagyon szerettem.

Nagyon szeretem...

Nincs nap, hogy ne gondolnék rá, hogy ne lenne gombóc a torkomban, hogy ne kívánnám, bár velünk lenne még...

Nincs olyan nap, hogy ne kérdezném meg magamtól, mit tehettem volna még.

De ilyenkor eszembe jut az utolsó vasárnap, amikor még tudtunk beszélni.

Ahogy utánam nézett az ágyból, amikor eljöttem a kórházból.

Az utolsó napja, amikor már beszélni nem tudott, csak némán nyújtotta ölelésre a karját. A fájdalmas rezdülése, amikor hozzáértem. A néma könyörgés a tekintetében, hogy engedjem el.

És mindig rádöbbenek, hogy nem tehettem volna mást. A lehető legjobban cselekedtem az Ő szempontjából: elengedtem.

Mindig Ő volt a kőszikla, a menedék, a támasz, az erő az életemben. A példakép.

Azt hittem, legyőzhetetlen...

Sajnos nem.

(Én leírni nem tudtam könnyek nélkül. Ha lenne könnyezve, szomorúan mosolygó hangulatjel, akkor azt beszúrnám ide... )

:-(Sajnálom!

Nem bírtam könnyek nélkül olvasni!!!

Nagyon szeretted!!!

Részvétem.

Mindannyiótoknak.

Én is idén veszítettem el az Édesanyám, Ő szintén 66 éves volt.

(Illetve e hónap végén töltené.)

Szintén a szerencsésebbek közé tartozom, csodálatos anya és ember volt. Pont azért fáj annyira a hiánya.

De engem az vigasztal, hogy Neki már jó. Neki már nem fáj, és a halála rengeteg szenvedéstől mentette meg, amin keresztül kellett volna mennie az elkövetkező időszakban, s akkor sem biztos, hogy sokkal tovább lehetett volna velünk.

A halálos ágyán, élete utolsó napján is “megbeszéltem” Vele, hogy ha nem tud úgy felépülni, mint ahogy eddig bármiből, akkor most búcsúzzunk el, ne szenvedjen. Mert tudom, hogy a magatehetetlenséget és a kiszolgáltatottságot gyűlölte volna.

Mindannyian másképp éljük meg. Én abba halnék bele kicsit minden nap, ha nem mehetnék “Hozzá”. Haza. A szülői házba. Szinte minden délutánom ott töltöm. A szobája mai napig szinte úgy van, ahogy Ő hagyta.

Minden nap látom a dolgait. És közelebb érzem magamhoz.

Sokszor megfogom mai napig a telefonom nap közben, hogy ezért vagy azért felhívom, aztán rájövök, hogy nem tudom már. De délután amikor “otthon” teszek-veszek, olyan, mintha ott lenne. Mintha bármikor megjelenhetne az ajtóban, a konyhában...