Fogyjunk együtt, úgy könnyebb (beszélgetős fórum)
Igen, ez a ruhán való fogyás mérés nagyon jó. Ma én is felvettem egy gatyát ami nem jön rám, na az az első cél, hogy az rám jöjjön :D de ahoz el kell érnem a 70 kg-t mert kb akkor volt jó rám.
én is fogok ma ugrókötelezni, most kedvet kaptam hozzá, csak én kötél nélkül mert nekem nincs kötelem. de majd úgy csinálok, mintha lenne :D láthatatlan kötelem.
Én elvből nem is tartok otthon mérleget. Csak a munkahelyen állok rá néha, de amúgy a kedvenc nadrágom rám meg bővebb lett. Én amúgy a ruháimon tesztelem mennyit fogytam, van egy nadrág amibe szeretnék belefogyni:) már amúgy könnyebben jön rám, csak nem tetszem magamnak benne:)
Nekem olyan ugrálókötelem van amit számolja az ugrást meg hogy hány kalóriát égettem el a testsúlyom alapján.
hát én is remegve léptem rá a mérlegre, mert egyáltalán nem érzem még most sem, hogy fogytam volna. Az ugrókötél az nagyon jó, lehet én is nekiállok ma és azt fogom csinálni. Nem szabad feladni, mert még nagyon az elején tartunk, most még csak víz ment le rólunk, de heti 1 kg-nak le kell mennie ha 1200 kal-t nem haladjuk meg.
Én nem is mérlegelek majd csak a hét vége felé, mert szerintem én is kitépném a hajam, ha nem menne lejebb a súlyom
Én ugrálóköteleztem egész hétvégén, meg tornáztam, és nem is ettem olyan hú de sokat, még sem ment le semmi. Ilyenkor úgy el tudok keseredni....
bár az első héten fogytam 2kg-ot örülnöm kellene, de valahogy mégsem vagyok elégedett.
Szép jó reggelt lányok!
Huh hát én nagyon boldog vagyok, mert képzeljétek, lement újabb 2 kg , így már összesen 3 kg-t fogytam az első héten. Gondolom most fog majd belassulni a fogyás de nem baj, én már heti 1 kg-nak is nagyon fogok örülni. Szóval eddig úgy állok, hogy 79-ről lementem 76 ra. :)
Torna terén nekem is fejlődnöm kell, szombaton voltam futni, de most nem ment olyan jól. Ma ismét futás nap lesz.
Jó reggelt!
Hogy alakult a hétvégétek? Én tartottam a súlyom de nem ment le egy deka sem :( azt hiszem a sportra még keményebben kell koncentrálnom.
igen, csakis az akarat az ami kell, mert mindegy ,hogy két hónap alatt megy le, vagy fél év alatt, a lényeg, hogy csináljuk és ne adjuk fel. Én inkább rááldozom ezt a nyarat, hogy a többi nyáron szép legyek már, mert ez a három hónap igazán nem sok azért ,hogy vékony legyek, és ennyi evéssel (1200 kal) nem is nehéz. A sportot meg csak elkezdeni nehéz, egy idő után meg már kívánja is a szervezet.
Basszus és már megint esik, pedig azt hittem ma már ki tudok menni futni... a fene egye meg... :(
Szerintem nem kevés ha két kiló lemegy.
Igazán én lehet nem is akarok ettől gyorsabban fogyni.
Már engem nem érdekel a gyorsan fogyni..mert az nekem triplán képes vissza jönni.
Megfigyeltem magamnál ha lassabban adom le, azokat nem is szedem vissza.
Természetesen ha valakinek a szervezete ezt másképpen viseli egészségére, és csak örülhet neki gyorsan megy, és nem jojozik tőle.
Csak hát mindenkinek más-más jön be, és nem törvényszerű az sem mindenki egyformán tudjon fogyni hiába eszik keveset, vagy éppen többet, de neki még így is a mérleg kedvez.
A sport a mozgás, az már igen azzal biztos gyorsítható a fogyás, de ez számomra a legnehezebb.
Minden elismerésem akik mindennap képesek legalább fél órát sportolni.
Nekem ezzel kell barátkoznom, de egyenlőre még a gondolatól is rosszul vagyok.
Max addig eljutottam néha biciklizek, vagy kutya sétáltatás, nagy séta.
Ez tudom halottnak a csók, mert olyan izzasztó ugrálást bizony én nem csinálok.
Mentem csajok én szurkolók mind-ötöknek, akik gyorsan akarják leadni, és akik lassabban.
Mind kettő sikeres lehet, mert igazán az akaratól, kitartástól függ mind a kettő.
5 hónap XDDD
Kicsit keményen toltam :)
Az a mínusz 2kg Nekem kevés, nem vagyok telhetetlen, de mondjuk nyáron nem szívesen mennék így ki strandra, van egy ismerősöm Ő kaja megvonással és rendszeres mozgással az első hónapba 10kg-ot fogyott, persze tudom mindenki más.
de én most nagyon küzdeni fogok.
Napközbe még nincs is gond a munkahelyen keveset eszem, főleg gyümölcs vagy valami könnyű, inkább otthon volt mindig a probléma a vacsorával, de a héten azt is kordában tudtam tartani.
Csajok most mentem, de majd jövök és remélem csak jókat olvashatok.
Nekem meg nem kell azt írnom elcsesztem, ..
Szerintem én már jó fél éve is tartottam, nem ettem este hat után.
Könnyelműen megszegtem mikor a férjem itthon volt szabin.
Most meg megörülök szenvedem este éhes vagyok.
Pedig meg lehet szokni, már nekem nem is hiányzott.
Elrendetlenkedtem, szóval van mit rendbe tegyek.
59 :)
Kajaodafigyelés, brutál mozgás :)
Kinek mia cél? Nekem a 60 vagy alatta, de a 60 már bombasztikus lesz
Első cél hó végére 74 kg (majd meglátjuk mi jön össze belőle, mert az még 4 kg lenne... :S )
Ez szuper jó, te nagyon ügyes vagy.
Jelenleg én még most megint elején tartok, a magam megfegyelmezésében.
Kemény egy nő vagyok, ronda makacs, ha kajáról van szó elfelejtem azt nő vagyok. Inkább malacka jelző, az illene rám.
Nem adom fel, és inkább nő szeretnék lenni, mint "disznó".
Most itt nem a dagi nőkre, hanem az én lehetetlen össze-vissza evésemre írom. "disznó'
Mert nem tartom rondának a kövér embereket sem, aranyosak.
Benne vagyok:) Segítsünk egymásnak.
Mert néha lelkileg is kell az legyenek akik szurkolnak érted.
én 168 /78
Fogyis módszer kalória számlálás + vacsi kiiktatása (max 1200 kal/nap)
Torna: futás