Féltékeny vagyok a párom édesanyjára (beszélgetős fórum)

Szerintem kulonbseg van azert akozott hogy teljesen magara hagyja az anyjat vagy hogy hagyja hogy az anya dirigaljon neki lassan 30 evesen. En sem hagynam magara anyukamat, mikor mutottek hazamentem apolni ket hetig, raadasul az ocsemrol is kellett gondoskodni.

Egy tanácsom van,menekülj ebből a kapcsolatból csak az idődet pocsékolod vele.Akit az anyja ennyire tud befolyásolni az mindig is anyuci kis utyuliputyuli szófogadó kisfia lesz.

Hat igy viszont nem sok eselyetek van szerintem egy boldog parkapcsolatra. Ha esetleg bele is mennel hogy elkoltoztok a szomszed utcaba, azzal sem valtozna semmi. Max te moshatnal es fozhetnel a parodra, de az anyja ugyanugy dominalna az eleteteket.

Van igazság a szavaidban,én szeretnék is önálló életet kezdeni,de ő képtelen elszakadni a kényelmes mamahotelből, én ezt érzem. Anyuka mindig is nehéz természet volt, az ex férjével is mindig csak veszekedtek, mert ő kitalált valamit, ami nem is biztos, hogy úgy volt, ahogy ő képzelte. Párom mesélte, hogy mindig folyamatosak voltak náluk a viták, szüleik közt. Most hogy nincs ott a férje, így páromat tekinti annak. Jobbára úgy is viselkedik párom, csak annyi a különbség, hogy nem alszik vele.

Nem semmi..

A ferjem 13 evesen ment el otthonról mert masik orszagban tanult en meg 18 eves korom ota vagyok onellato. Megszoktak a szuleink hogy nem szolnak bele a dolgainkba. Ha otthon laknak a "gyerekek" mert felnott fejjel nem tudnak/akarnak a sajat labukra allni akkor persze hogy nehez mrgszabadulni a "jóakaratú" szuloktol.

Szia! Nem tudom hogy az anyos mindig ilyen volt, vagy a betegség utan lett ilyen. A parod egyértelmuen nem latja hogy teged bantanak ezek a dolgok. Vele kéne beszelgetni errol.

szeremcsések vagytok!!!!

Az en anyosom is ozvegy es nem szol bele semmibe, az anyukam elvalt es szinten. Ha kikerjuk a tanacsukat segitenek, de nem eroltetnek semmit.

Az ilyeneket hívják mérgező szülőknek.

Párom nem akar elköltözni abból a faluból, ahol ők élnek. Én belementem, hogy odaköltözök, bár világ életembe városi voltam, és imádok városban élni. Mégis érte megtenném. Egy kikötésem volt: az anyja házába nem költözök! Lenne másik hely, ahol lakhatnánk együtt, a nagymama háza, pár házzal odébb. Tavaly azt mondta, majd ősszel átköltözik és mehetek. El is kezdtem munkát keresni arra. Egyelőre nem találtam. De talán nem is baj, mert ősszel azt mondta, majd évvégén, januárra átköltözik. Itt van január vége lassan, most meg azt mondja, hogy majd ha anyja jobban lesz akkor költözik el. Én adjam fel az egész eddigi életemet, mikor ő erre nem képes értem?

Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a távolság nem mindig oldja meg a dolgokat. Én már csak tudom:(

Hol szándékoztok majd letelepedni, az ő városukban, a Te városodban, vagy harmadik helyen?

Párom 27 éves, én 26 vagyok. Még nem lakunk együtt, ő anyukájával, én szüleimmel élek. Van köztünk kb. 70 km távolság. Így jobbára csak a hétvégéket töltjük együtt. Már, ha az anyukája nem húzza keresztbe a számításainkat. Mióta elvált a férjétől, párom apukájától, gyakorlatilag párom lett a férfi a háznál.Ráadásul, mindeközben beteg is lett, rákkal műtötték 2 éve. Párom nagyon aggódik érte, ezért mindent megtesz érte, neki. Mindenben rá támaszkodik az anyukája. Nem kér, hanem parancsokat osztogat. Sose használja a következő szavakat: légy szíves, kérlek, köszönöm. Próbál beleszólni az én életembe is. Mit kéne csinálnom, mit, hol kéne dolgoznom stb. A szomorú az, hogy ilyenkor párom őt védi, hogy anya csak jót akar, csak jóindulatból mondja, stb. Nem áll mellém, amit anyukája kigondol, az van, az a jó. Még ha ez azzal is jár, hogy keveset vagyunk együtt, akkor is. Szerintetek van értelme felvennem a "küzdelmet" vele? Vagy ebből csak vesztesként kerülhetek ki? Kérem az írjon, akinek szintén ilyen diktatórikus az anyósa, anyósjelöltje.