Elviselnéd, ha a párod kezet emelne rád? (beszélgetős fórum)
Jesszus, jó nagy vita kerekedett itt a diplomán nemdiplomán..
Persze nem ezzel mérik az érzelmi intelligenciát meg semmit.. csak azért írtam bele a hozzászólásomba, mert régen én azt hittem ezek a dolgok csak az olyan emberek körében fordulnak elő (hogy agyonverik egymás), akik még arra is buták, hogy 8 általánost elvégezzenek, és valahol a putriban laknak egyás hegyénhátán..alkoholisták.. szerintem tudjátok kb. milyen rétegre gondolok.
De rá kellett jönnöm, hogy a "normális" emberek között is előfordul, akit ennyire nem tartok butának, unintelligensnek az élet más területein, meg nem is sejteném róla, ha nem derülnének ki ilyenek véletlen.
Így-így. :))
(Csak azt tudnám, kinek miért az?)
Nyugi!
Mindenkit csupán "az érdemei szerint"
(Csak zárójelben kérdezem, aztán ha nem akarsz nem válaszolsz rá. Szerinted én kezdtem? Különben is hogy jött ide a diploma? Miért is kell ezt itt említeni? Ráadásul abban a "jelzős szerkezetben"?)
Elmenekültél? :))
Rájöttél, hogy kiderülhet az igazság?
Hogy diploma kérdést tartalmazó fórumokon más néven voltál fenn?
Most igyekszel te is törleszteni ezzel, a vélt, vagy valós sérelmeidért, ami egy másik fórumon ért?
De, ha már egyszer szóba hoztad.
Egyébként is, valószínű, hogy te is azok közé tartozol, akiknek nincsen diplomájuk. Ellenkező esetben nem említenéd ilyen jelzővel.
Persze, azért is írtam, hogy nem levelezek senkivel privátban. :)
Na Isten Veled!
Azért annyit - aztán tényleg befejezem - ITT említettél meg olyat, amit privátban írtam neked.
(Az lényegtelen is, hogy ott válaszoltál-e rá)
Áll az alku! Ugyanígy gondolom.
(ez nem az a hely, ahol bárkivel is privátban leveleznék, szóval nem kell erre hivatkoznod)
ITT!!! Szó nem volt arról, hogy fegyverszünet!
Azt se írtam, hogy nem lehetnél itt, vagy bárhol!
Csupán azt javasoltam, hogy - ha már egyszer nem tudod túltenni magad a sértettségeden - akkor legjobb lesz, ha nem olvassuk egymást és nem reagálunk egymás írásaira/véleményére.
Ettől még nyugodtan írjál bármit, olvassál bárkit, csak arra ne számíts, hogy reagálok a nekem címzett hozzászólásaidra. És nem bunkóság miatt nem, hanem azért nem, mert ki nem állhatom, hogy arra kell pazarolnom az energiámat, hogy magyarázkodjak, vagy védekezzek.
Ezt kívántam jelezni csupán.
Az értő olvasás gyakorlását, valamint a privát és közösségi levelezés szétválasztását már csupán javasolni merem.
(Nem mindenki fogadja kitörő örömmel, ha olyat is olvas majd itt vissza, amit privátban írt számodra)
Ezzel részemről befejezve.
Azt hiszem, te továbbra se tudtad túltenni magad egy korábbi cikknél beszerzett sértettségeden, és képtelen vagy ezt elfelejteni.
Hiába is próbálok értelmesen kommunikálni veled.
Szerintem az lesz a legjobb, ha a továbbiakban nem olvassuk egymást és nem reagálunk egymás írására/véleményére.
Látom az értő olvasás nem megy, de ez nem az én gondom. Most megint menjünk bele abba, hogy tízszer leírom tagoltan, hogy mire gondoltam és te írod, hogy próbálok kimászni a magam által ásott gödörből? Nem fogom ezt újra eljátszani.
Ez nem egy bírósági tárgyalás, hogy te megadod a lehetőséget??? Mi van????
Az nem én vagyok, aki itt ezt megkísérli. :))
Mondasz, állítasz valamit, aztán mikor szembesítenek vele, akkor fölényeskedsz.
Ezt a legkönnyebb.
Vajon miért nem egyszerűbb azt írni, hogy: "Jé, tényleg kimaradt az a szó, de én úgy gondoltam, hogy...
Megadtam neked a lehetőséget is rá, amikor azt kérdeztem, hogy az 53-ra gondolsz? vagy éppen azzal, hogy "mintha nem olvastam volna a kulcsszót"
Nem éltél vele.
És még én csinálok magamból hülyét?
Az eszem áll meg!
Teljesen úgy mint Pandora! :))
Akkor tessék ide is bemásolom!
DE NEM NEKED!
AKIT ÉRDEKEL, AZ ELDÖNTHETI, HOGY MELYIKÜNKNEK VOLT IGAZA.
CS=te
A=én
A (9)
Idáig OK!
Mindenki elítéli.
De vajon miért tűrik el ezt mégis százezer számra a nők?
Valóban nincsen erre megoldás? Idáig OK!
CS (53)
Az A (9)-re
Félelem, anyagi függőség, gyerekek. . . Szerintem a családon belüli erőszak jellemzően alacsonyabb intelligenciaszintű-életszínvonalú embereknél figyelhető meg, sok gyerek, munkanélküliség, stressz, stb. . . egy kis pia. . . . a "szokásos". Itt általában a nők sem sokkal különbek, vagy ha azok is, befásulnak és inkább tűrnek az utca helyett. Szerintem.
HOL IS VAN ITT AZ ÉRZELMI SZÓ?
A (62)
A CS(53)-ra
Igen, valóban!
De előfordul sajnos magasabb értelmi szintű családokban is. :(
De SEHOL NEM FOGADHATÓ EL!!
Ja és nem indokolható!
A kivezető út hiány, valódi probléma.
ITT MÉG MINDIG SEHOL NINCSEN AZ ÉRZELMI!!
CS (63)
Én erre továbbra is azt tudom mondani, hogy kellő érzelmi intelligenciával meg sem fordul ez az ember fejében. Szóval ha a magasabb értelmi szint alatt a diplomásokat érted, még mindig nem értek egyet. Mert az intelligencia nem ott kezdődik.
A kivezető út pedig nagyon nagy probléma, de hát igazából érthető. Egy kor után minden nő babát akar, utána pedig már minden szempontból nehezebb lépni. És akkor még ott van, hogy a pasi többet keres, különválás esetén nem élne meg a keresetéből, hacsak nem karrierista a hölgy, ott meg nem szoktak azért ilyen problémák lenni, mert simán dobbantanak az első nemtetsző eset után.
NA ITT VALÓBAN FELTŰNIK AZ A SZÓ, HOGY ÉRZELMI!
ÉS ERRE REAGÁLTAM AZZAL, HOGY KORÁBBAN NEM VOLT SZÓ SEMMIFÉLE ÉRZELMI INTELLIGENCIÁRÓL!!
TESSÉK ITT A HOZZÁSZÓLÁSOM!
A (71)
A CS (63)-ra
Kifejezetten kerülném a diploma megemlítését!
Eddig ebből még mindig és mindenhol csak vita kerekedett. :))
Az előző hozzászólásodból a "kulcsszó" mintha hiányzott volna. :)
Mármint az ÉRZELMI.
MÁRMINT AZ 53-BÓL!!!
VAGY KÖZBEN (az 53 és 63 között) is írtál valamit?
Ha a 63-ra reagálva ELŐZŐT említek, az neked nem az 53?!?
Ennyit a kis vitánkról.