Baba elvesztése 20 évesen, s rémálom a kórházban (beszélgetős fórum)

"Mondjuk görnyedjenek egész nap egy varrógép fölött; annak a ruhadarabnak nyugodtan mondhatnának bármit, mikor már halálosan unják, hogy tízezredszer is ugyanazt a mozdulatot kell végezniük."

Anyukám női szabó, egész nap a varrógép fölött görnyed, sokszor ő is összevissza szidja a ruhákat, DE mivel azt a ruhát fel is kell próbálnia annak akinek varrja, ő sem engedheti meg magának, hogy bunkó legyen... Van pár olyan vendége, aki nagyon nehezen elviselhető, mert semmi nem felel meg nekik, millimétereken problémáznak, ésatöbbi... Szóval nekik is nagyon nagyon türelmesnek kell lenni. Kivéve persze, ha nem méretest varr, hanem pl szalagon gyártott dolgokat. Tudom, hogy ez nem ugyanaz, mint az orvosnak/ápolónak, de aki nem bírja az embereket az szabónak/varrónőnek se menjen inkább. :)

Az egészségügyi személyzet viselkedése több, mint felháborító (írom ez eü. dolgozóként)!!

Ami puszta tény, minden érzelmektől mentes: az a terhesség, ami "el akar menni" az el is fog.

25-30 évvel ezelőtt még szigorúan fektették a kismamákat, az ágy lábát megemelték...stb hasonló helyzetben. Ma már nem ez a protokoll.

Szóhoz sem jutok!

Drukkolok,hogy legközelebb sikerüljön,és jobb kórházba kerüljetek!!!!

szia.

szinte teljesen magamra ismertem az írásodban, annyi különbséggel, hogy én 29 évesen, nagyon sok orvosi vizsgálat és két lombikkezelés után tudtam csak teherbe esni, és egy pesti kórházban kaparás előtt kötöttek a műtő várójában, mint téged, csak engem úgy fordítottak, hogy belássak a műtőbe, és otthagytak egyedül, és végig kellett néznem, ahogy az előttem betolt csajnak megcsinálják a vákumos küretet, és lássam, hogy mi vár rám. Mint később kiderült, ezt elrettentés céljából szokták csinálni, hogy a nők védekezzenek inkább, és ne legyen annyi kaparás. Viszont a kedves ápolók elfelejtettek arról tájékozódni, hogy én szerettem volna ezt a babát, és magzatelhalás miatt kell kaparni,mert ez nem hanyag védekezés miatti nem kívánt terhesség. Én is zokogva ébredtem az altatásból, csak engem még aznap délután hazaküldtek, a műtét után 4 órával. Utána volt még egy vetélésem fél évre rá, de mivel megfogadtam, hogy inkább meghalok, minthogy engem még egyszer kikaparjanak az éltemben, nem mentem el orvoshoz, és bár tudom, hogy akár bele is halhattam volna, hanem ürülök ki magamtól, de még az is jobb lett volna, mint hogy újra átéljem azt..

Ma 33 éves vagyok, és 22 hetes terhes. Az eleje óta vérezgetek, így nagyon óvatos vagyok, és mit mondjak... ezek miatt a dolgok miatt a múltamban, nem tudom boldogságként megélni a terhességem. Minden napom egy rettegés, hogy mikor, hogyan veszítem el őt...csak reménykedni tudok, hogy végre velem marad az én kicsi tündérkém...

Egy biztos, sosem fogod elfelejteni azt a kis angyalt aki odafent csücsül egy felhő szélén, mert egy pár hétre a részed lehetett, és átélhetted a csodát...

Úgy látszik, hiába telt el vagy 27 év semmi nem változott az EÜ ben...

Sajnálom a történteket, de valószínű, hogy az események akkor is így alakultak volna, ha jó kezekbe kerülsz.

Még emlékszem milyen kihívásoknak voltam kitéve a műtőasztalon, nem is egyszer: "Hogy ,hogy csak most jutott eszébe elvetetni, majd legközelebb meggondolja, akar e gyereket" és hasonló mondatok, megalázások sora..

A legszomorúbb, hogy később minden terhességem rettegésben telt, épp az ilyen felelőtlen, szakmailag alkalmatlan orvosok, ápolók miatt. Nem tudtam ellazulni, és élvezni a következő terhességeket, mindig rettegtem ,és sajnos beigazolódott, hogy az orvosok nagy részéből hiányzik az empátia, és mi betegek, vagy várandós nők csak egy darab megoldandó problémák vagyunk...

41 évesen a sokadik terhességgel kellett megtapasztalnom, hogy vannak olyan orvosok, akik felemelnek, és átélhettem a várandósság minden pozitívumát, örömét.

Remélem te is megtalálod azt az orvost aki majd emberként néz rád, és önfeledten élvezheted a következő gyermekvárás minden percét.

A történetet még olvasni is szörnyű volt, nem hogy átélni. Elképesztő, hogy mit engednek meg maguknak egyesek. Véres ágyneműbe hagyni visszafeküdni azt, aki majd eszét veszti a veszteség miatti fájdalomtól! Én biztosan feljelentettem volna azt a nővért.

Nekem szerencsém volt, hogy nem kellett ilyeneket átélnem, bár lehet, csak azért, mert nem voltak komplikációk.

Igaz, még az első szülésem előtt egy mandulaműtétét során, mikor jeleztem a doktornőnek, hogy nagyon fáj, flegmán azt mondta: maga még nem szült, mint én, ráadásul ikreket; na aaaz tud fájni! Teljesen elképedtem, hogy jön ez ide?

Szóval felháborító, hogy akiknek az lenne a dolguk, hogy támogassák a hozzájuk került, elesett embereket, még rálapátolnak a fájdalmukra. S erre nem mentség, hogy belefásultak. Akkor ne csinálják, álljanak odébb, végezzenek más munkát. Mondjuk görnyedjenek egész nap egy varrógép fölött; annak a ruhadarabnak nyugodtan mondhatnának bármit, mikor már halálosan unják, hogy tízezredszer is ugyanazt a mozdulatot kell végezniük.

Szia,

Olvastam a történetedet és közben kijött a könnyem is... Mi szintén májusban veszítettük el a babánkat, csak annyi különbséggel, hogy ő lombik baba volt, 6hetes uh előtt álltunk és még a kis szíve sem vert, amikor megállapították, hogy méhen kívül van, úgyhogy elvették a bal petevezetékemmel együtt. Csak az tudja, mit éreztél/érzel, aki ugyanezt átélte. Nagyon nehéz időszak ez és nem is lehet ilyenkor jót és okosat mondani. Legalábbis is én nem szeretem, amikor mások okosan mondogatják, hogy "Jaj, majd lesz másik nemsokára, és biztos nem volt egészséges.." Persze. Biztos. Csak fáj. Neked is már csak egy hónapot kell várni (orvosilag) és kezdhettek újra próbálkozni! Mi is akkor megyünk majd az új lombikra.

Nagyon sok erőt, kitartást kívánok Neked és még egy dolog, ha esetleg segít: Mi úgy gondoljuk, hogy különleges emberek vagyunk, mert egy Angyalka választott szüleinek... Titeket is különlegessé tett a Ti Angyalkátok, hisz nem mindenkinek adatik ez meg! :) Így könnyebb elviselnünk és tudjuk, hogy mivel nagyon szeret minket, hamarosan elküldi hozzánk a hús vér testvérkéit! Nektek is ezt kívánom!! :)

Ez a történet egy horror-dráma-tragédia!

Mondanom sem kell, végig sírtam az egészet, mivel sajnos én is keresztül mentem hasonló képen ezen a borzalmon, 3x is, teljesen átérzem a történeted.

És bár sajnos egyre több ilyen esetről lehet hallani, a képzeletbeli bicska még is kinyílik a zsebemben! Milyen henteseket képeznek manapság az egyetemeken? Személy szerint ott tartok, hogy szépen visszakanyarodok a természetgyógyászathoz. Napjainkban attól hangos a sajtó és minden média csatorna, hogy az orvosok fizetésemelést kérnek, vagy viszlát magyart ország! Na bumm! Lehet jobban is járnánk, legalább nem szedetnék azzal a sok naiv emberrel azt a sok-sok felesleges bogyót!

Visszatérve a Te égbe kiáltó fájdalmadra: tudom nem könnyű ezek után bízni, és hinni a szép jövőbe, én még is arra kérlek, ha jól kisírtad magad, töröld le a könnyeidet, állj fel, és felemelt fejjel indulj tovább, mert rád még szép dolgok várnak! Ez csak egy csata volt, a háborút Te nyered meg! Hinned kell magadban, mert képes vagy bármire, csak akarnod kell!!!

Nagyon durva, ahogy bántak veled...és minden anyával, akinek át kellett esnie ilyen bánásmódon. Ezek a már teljesen elfásult eü-s alkalmazottak igencsak szeretnek még egyet rugni az ember lányán....:(

Én is nagyon-nagyon szeretem a gyerekeket, és szerencsémre 3 babó is jutott nekem, de ami a szülészeten folyik, az tényleg brutál.

Az első babámra azt mondta a csecsemős főnővér, hogy a maga gyereke egy nagy nulla!!!! Így, a szemembe...csak mert nem tudtuk felkelteni enni.:(

A második babámmal a szülőszobán nem jutott ágy, mert csak 3 volt és én voltam a 4. szülő nő, hajnal 4-5-kor. Azt mondták nekem nagy rohanva, hogy addig sétálgassak és tartsam vissza! Mintha vissza lehetne.:( Amikor pdig már ordítottam, hogy most már valaki jöjjön ide is hozzám, mert SZÜLÖK, akkor azt mondták, hogy jaj, de kis nyavajgós vagyok.:( Azt mondták, hogy na jó, pattanjak (!) fel a vizsgálóasztalra és megnéznek....persze a baba feje már kint volt kicsit, na , akkor ijedtek meg ám rendesen, akkor már nyugtatgattak és ne nyomjak!!!

A 3. gyerekkel be sem akartam menni a kórházba (persze egy idő után muszáj volt, de húztam otthon, amíg csak lehetett)......

Nagyon sajnálom pici kis babácskátokat......borzasztó nehéz lehet most nektek.:((((((((((

Szia!

Ahogy elolvastam a történetet, hát komolyan mondom nem találok szavakat... nagyon sajnálom ami Veled történt, és csodálom a kitartásodat! Nagyon szép babát kívánok a jövőben :)

Én nővér vagyok, és el nem tudom képzelni, hogy viselkedhettek veled így. Felháborító! Az egész szakma nevében. Sajnálom...

Viszont fel a fejjel, lesznek még babáitok :) Ő el akart menni valami miatt.

Szia!

Én is 20 éves vagyok, és gyerekimádó. :) Bár én még nem tervezek babát, de ha meg lenne hozzá a társam, akkor szívesen szülnék akár most is... Én is gondolkoztam a kisgyermekgondozón, de végül a masszőrködést választottam. Majdnem sírtam a történeteden, nem értem, hogy bánthatnak így valakivel. Csodálom, hogy szó nélkül hagytad a beszólásokat, én biztos nem bírtam volna ki... Sosem értettem, hogy egy olyan "ember", akibe semmi empátia nem szorult, miért választ olyan szakterületet, ahol emberekkel kell foglalkozni. Nekem a legnagyobb félelmem, hogy valami olyan bajom van/lesz, ami miatt nem lehet gyerekem, pedig én is "csak" 20 vagyok... Nem tudom, hogy a "kedves" nővérkék mit szólnának, ha az ő 20 éves lányuknak kéne ilyet átélni.........

Nagyon sajnálom ami veled történt... megkönnyeztelek. Itt nem számít a kor, és semmi a világon. Emberek vagyunk, érző lények. Tiszta szívből kívánom, hogy lelkileg is felépülj. Tudom, nem vigasz, de minden történik valamiért.

Hidd el, a te kis angyalkád mindig veled van. És tiszta szívből kívánom, hogy egyszer testet is öltsön.

Addig is sok-sok erőt és kitartást neked!

Köszönöm szépen nektek is a jókívánságokat!!

És annyit még mondanék, hogy a cikkbe direkt nem írtam se a helységet, se a kórházat, se az orvosokat.. nem akarok ebből semmi gondot, de ha bárkit érdekel, privát üzenetben szívesen megírom, hogy hol történt ez..

Nagyon elképedtem, mikor elolvastam a történetedet. Sajnálom, h ilyen szörnyű bánásmódban volt részed, hihetetlen, h milyen emberek vannak az egészségügyben!!!

Ne szomorkodj, mert ilyen kedves és gyermekszerető lánynak biztosan megadja a sors hamarosan, h Anya lehessen. Szorítok Neked, h minden úgy alakuljon, ahogy szeretnéd!

Puszi: Gabi

Sajnálom ami veled történt!Együtt érzek veled!

Sajnos velem is megtörtént.Sajna a kórházi ellátás már csak ilyen,darab, darab.

Próbálj meg túl lépni rajta,sírd ki magad.

Légy sokat barátokkal a családoddal.

Van egy mottóm: Ami nem pusztít el az megerősít!

Kívánok neked minél hamarabb (ahogy lehet)babaáldást!

Sziasztok!!!!!!!! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki hozzászólt a cikkemhez..

Őszintén megmondom, megkönnyeztem a hozzászólásaitokat, nem számítottam rá, hogy ennyi kedves ember van itt!!!!

KÖSZÖNÖM!!!!!

Annak pedig, aki megkérdőjelezi a történetem igazát.. az tegye csak nyugodtan.. nem fogok vitázni, se győzködni senkit!! Épp elég fájdalom most az, hogy nem tudom felejteni a dolgokat...

A rossz indulatú hozzászólásokra nem vágyom és nem is vagyok kíváncsi rájuk!!

Mégegyszer köszönöm a sok jó szót! A jeleket is, ne haragudjatok nem küldök vissza senkinek mert nagyon sokan küldtetek, de aki írt vagy küldött jelet, vegye úgy egy hatalmas ölelést küldök vissza!! :))))