Baba elvesztése 20 évesen, s rémálom a kórházban (beszélgetős fórum)

Sziasztok.

Nagyon sajnálom, ami Veled történt!

Én is hasonló "élményekkel" rendelkezem,igaz én abortuszra feküdtem be.Nem azért,mert nem akartam a babát,hanem mert károsodott volt a magzat és sérült gyermeket nem tudtunk volna vállalni.Azóta megszületett Lilla,Zoé, aki 23 hetes.Nagyon boldogok vagyunk.

Fel a fejjel,tudom nem könnyű!Az idő begyógyítja a sebeket.

Sajnálom, ami Veletek történt.

Remélem majd újra lesz egy pozitív teszted és feledteti ezt rámálmot.

Kívánom, hogy így legyen.

Még annyit a hozzászólások olvasása kapcsán. Aki kórházba kerül és lehetősége van a családnak ott lenni vele a lehető legtöbbet az legyen ott felváltva. Kiküszöbölhető a bunkó viselkedés, tehermentesíthető a lelkiismeretes nővérke, mert ilyen is van, a betegnek is jobb ha nem érzi magát annyira kiszolgáltatottnak. Persze itt nem a nagypofájú, ki ha én nem betegekről van szó, mert ilyen is van, aki azt hiszi ővé a kórház és más rajta kívül nem létezik.

Ha nem megfelelő bánásmódot tapasztal a hozzátartozó udvariasan, de határozottan rakja helyre a nővért és ha még mindig nem változik semmi szóljon a betegjogi képviselőnek.

Sajnos az is valós, hogy ha valaki szólni mer akkor azzal az alábbiakban írtak szerint viselkednek, kísérleteznek a tű beszúrásával és egyebek. de ha szó nélkül hagyják akkor is azt csinálják, csak még élvezi is a sok eü-s szemét, akit fel kell venni ha oda való ha nem.

Sajnálom ami Veled(tek) történt, de az idő meggyógyítja a fájdalmadat. Ez egy nagy közhely, de igaz. Nekünk tavasszal ment el a 3. unokánk. El volt halva és a H..e orvos erősítő gyógyszert írt fel, meg 3 nap múlva visszarendelést. Még jó, hogy a szervezet is védekezik a h...ség ellen. Másik orvos, beutaló, küret, nővérektől bunkó viselkedés minden volt. Igaz a kezelő doki nagyon rendes volt és csak nézett egy nagyot, amikor kiderült, hogy a kollegája volt az előző balfék (egy helyen dolgoznak).

Szerencsére nem minden jó doki megy külföldre. Igaz nagyítóval kell lassan keresni őket. A kismama a beteg a hozzátartozó kiszolgáltatott az orvosnak a nővéreknek. Aki mást mond az hazudik. Számtalan példa bizonyítja, hogy az egészségügyisek is emberek, de csak kevés az "EMBER" elgépiesedett a szakma. Ezt azok érzik közelről, akik kénytelenek igénybe venni bármilyen orvosi szolgáltatást.

Teljesen együtt érzek veled,tudom mit érzel.Nagyon sok kórházban ez megy,nálam az volt,hogy a méhemben és az egyik petevezetékben is volt egy baba(és ez egyidőben),a méhemben lévőt hamar elveszítettem,(ekkor még nem tudta senki,hogy máshol is van még egy)de utána még jött két hét borzalom,egyszerűen nem tudtam miért kapok nehezen levegőt és szúródik a mellkasom,bejárkáltam a kórházba,már mindegy volt kihez,az orvosomban nem bíztam,mert azt mondta,biztos a vetélés miatt érzek mindenfélét,uh-ról uh-ra jártam kétnaponta rohantam a kórházba,de mindig hazaküldtek,mondván semmit nem látnak,míg nem egyszer éjszaka már fulladtam,nyomás be,akkor már fetrengtem a nővérpultnál,végre vérvétel(addig arra sem küldtek)és kiderült méhen kívül van még egy ami kilukasztotta addigra a petevezetéket és már a vér a belső szerveket nyomta,na ettől volt a mellkasi nyomás érzés nálam,nyomás a műtőbe.Sok-sok évet kellett várnom,hogy teherbe essek,sok-sok vizsgálaton keresztülestem,mint ilyenkor a nők ezrei szoktak,örültem,hogy sikerült spontán a teherbeesés és tessék ez lett a vége.Azóta sem merek próbálkozni,van két örökbe fogadott gyermekem,akik pótoltak mindent és erőt adtak ahhoz,hogy talán még érdemes lesz valamikor egy saját,már nem félek,bárhogy alakulna itt vannak nekem ők,kik a legborzalmasabb időszakomban mellettem voltak és feledtették velem ezt az egészet.

Sajnálom ami veled történt,jó egészséget,mihamarábbi gyógyulást.

Azt írtad, hogy az fáj a legjobban, ahogy elveszítetted a babádat.

Egy ismerősömmel történt meg a következő eset. És nem kitaláció, ha valaki ezt hinné, vigyázat, durva lesz.

Az illető kismama 20 hetesen bement a kórházba görcsökkel, vérezgetett. Megvizsgálták, talán fektették is pár napot (a részletekre nem emlékszem, mert nem velem történt ugyebár meg), a lényeg, hogy megindult a szülés. A kismama orvosa nyaralt, ügyeletes orvos volt csak.

Azt mondta majd megy, mert ide meg oda hívják, majd jön. Ez ment 12 órán át, addig vajúdott a kismama, már a testében meghalt a magzat. De nem tudta megszülni. Iszonyatosan szenvedett. (Azóta már van egy egészséges kisfia, de azt mondta a rendes szüléshez képest az a 12 órás vajúdás keresztre feszítés volt) Az orvos meg leszarta nagy ívben. Már a szülésznő ment sírva a dokiért, hogy jöjjön már, mert nagyon szenved a kismama. Doki megvizsgálta nagy kegyesen, majd közölte, hogy: ja, el van akadva a baba lába. Farfekvéses volt. Megragadta a magzat két lábát, lerángatta a nem kinyílt méhszájon keresztül, és hogy lendülettel kikapta a kismamából, hangos reccsenéssel eltörte a nyakát. És nem kitaláltam!

Szerencsétlen barátnőm végignézte, ahogy kirántják belőle, mint egy megnyúzott nyulat, és kitörik a nyakát, aztán beleb@szta a doki a vesetálba, hogy akkor ennyi. Kész. Megfigyelés egy napig, majd mehet haza.

Mikor a barátnőm újra teherbe akart esni, és felkereste a saját dokiját, aki azóta ugye visszatért a nyaralásából, megvizsgálta. Majd bizalmasan megkérdezte, hogy megerőszakolták-e, mert a méhszája olyan, mint akit jó párszor egymás után megerőszakoltak. És mondta nem, csak lerángattak belőle egy 20 hetes babát.

A kisfia úgy született, hogy végigfeküdte a 9 hónapot, mert a méhszája nem tudta volna megtartani a baba súlyát. Amint eltelt a kötelező 12 hét, befektették a kórházba. Na igen, akkor nem feküdt 9 hónapot tulajdonképpen. De az első 12 hétben se járt naponta kocogni, meg aerobikra.

A kisfia így is 7,5 hónapra született, mert ennyire nem bírta megtartani a méhszája a baba súlyát. Azóta is picike, testileg nem úgy fejlődik, mint a többi, de értelmileg rendben van. MAx egy évvel később megy iskolába. Szerencséjük volt. De még egy baba szóba sem jöhet, pedig szeretnének.

Szóval ilyen dolgok esnek meg az egészségügyben. Én hálát adok a Jó Istennek, hogy velem ilyen nem történt, és minden szót elhiszek.

És igen, szülés után én is a véres ágyneműmben feküdtem 1 héten át. Már bűzlött. Csak akkor húzták át, mikor már meg volt a zárójelentésünk.

Szia! Olvastam a cikkedet. Nagyon sajnálom ami veled történt, ez tényleg felháborító. Én is elsírtam magam közben. Voltam már kórházban jó párszor (Debrecen, Kaposvár, Marcali, Budapest...), műtöttek vagy ötször néhányszor balesetből kifolyólag. De ez... amit írtál.... borzalom!

A vetélés nem egy nőnél előfordul (nem olvastam a hsz-eket, gondolom már sokan mondták), lelkileg baromi nehéz feldolgozni. Kívánom neked hogy mielőbb sikerüljön újra teherbe esni, és kihordani a kisbabát!

Nagyon boldog babavárást, terhességet kívánok neked!

Biztos vagyok benne az írásod alapján, hogy csodálatos szülők lesztek!

Minden jót!

Szörnyű ami veled történt! Sajnálom!

Minden ilyen embernek üzenem (nővérnek és orvosnak), hogy előbb meg kell tanulni, hogy mi az az empátia és emberség aztán lehet elkezdeni dolgozni!

Akiben meg ezek nincsenek meg csúnya szóval élve, de takarodjanak onnan!

Én a gyógyíthatatlan 7 hónapos kislányom esetében küzdöttem a kedves nővérkékkel nap mint nap másfél kemény hónapon keresztül!

Csak a történetet olvastam el, a hozzászólásokat nem.

Először is fogadd őszinte részvétem!

Annyit tudok hozzátenni, hogy én is tapasztaltam, hogy a fiatal anyukákkal kicsit másképp bánnak! 20 évesen szültem, de kevés embertől eltekintve, az általános vélemény a bánásmódból következtetve az volt, hogy szerencsétlen, tanulatlan, felcsinált leányanya lehetek. Ez a sztereotípia. Kevés szakember volt, aki úgy kezelt, mint más 25 éven felüli anyukát. Pedig a véletlent leszámítva (magyarán nem terveztük a babát, de utána annál jobban vártuk), a többi nem volt igaz: egyetemista voltam (azóta le is diplomáztam) és mellettem állt és áll a mai napig a párom.

A veled való bánásmód pedig minősíthetetlen. Kíváncsi lennék, ez melyik kórház...

Végig olvastam, közben gurultak a könnyeim.

Az én lányom már 30 évesen járt így, a kórház még jó is volt aránylag, de haza küldték éppen hogy minden jó, ő letusolt ekkor távozott valami vércafat, papírzsepibe rakta vissza a kórházba, megnézték hát a 6 hetes babája volt az.

Nagyon várták, nagyon szerették volna, óriási csalódás, hogy volt és nincs.

Bele törődtek, mert állítólag a szervezete idegen anyagnak hitte és kidobta vérzéses jelenséggel.

Egy évre megerősödött lelkileg, pozitív lett a teszt. Egy párnapja ünnepelték az egészséges kis fiúk első szülinapját.

Nagyon büszke lehetsz magadra, ekkora erő kitartás szeretet van benned.

Sok sikert kívánok az életben, mert lesz még!

Naív vagyok, és én ezek után is merek bízni abban, hogy változhat ez.. Csak látva, hogy a legjobb kórházakban is megtörténnek ilyen esetek, és a jó orvos nem mer ajánlani egy óriási kórházból egy jó orvost sem....

A jó doki ki megy külföldre, mert ott a jövő.. aki ki tudja mi miatt került az egészségügyi pályára, de egyértelműen lerí róla, hogy ez számára egy munka a mindennapi kenyérért..és nem a másokkal való törődés motiválja.. az az orvos megmarad nekünk magyaroknak, ő ellát minket, vagy mázlink van, vagy megszívjuk...

Szomorú vagyok, hogy ilyen kilátástalannak kell látnom a világunkat, országunkat 20 évesen..

Én gyerekeket szeretnék szülni, felnevelni itt! Hisz ez az én hazám.. szeretem és hiányzik, ha nem lehetek itt... de ha bármerre nézünk csak a kilátástalanságba ütközünk és a magyar pesszimista mentalitásba.. akkor hogyan tovább??

Ha már az egészségügyi dolgozóktól se várhatjuk el, hogy legalább egy kis empátiával nyúljon a gyermekét elvesztő nőhöz..

Kár... Nagy kár érted Magyarország!! :(

21évesen estem teherbe,nagy örömmel mentem az SZTK-s orvoshoz,aki megkérdezte,hogy minek örü,talán akarja ezt a babát vagy vegyük el.

Sajnos vannak orvosok akik nem oda valók ahol vannak :( Nővérekről meg ne is beszéljünk :(

Szia! Együtt érzek veled.

Én is 1 éve átéltem a borzalmakat... :(

Az angyalkám úgy döntött, hogy egy másik dimenzióban él tovább...

Egy másik városban, egy másik kórházban, velem emberként bántak, komolyan vettek, megértőek voltak, segítettek, testileg. A lelki sérüléseket kedvesemmel, együtt vészeltem(tük) át.

Fel a fejjel!!!! NEKED IS SIKERÜLNI FOG! Mi is próbálkozunk.. :) NEKÜNK IS SIKERÜLNI FOG!

"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek."[Mát. 7,12.]