Az anya és a gyerek, ahogy bennem küzd (beszélgetős fórum)

Még van egy érdekes dolog amit észre vettem a szülőkben. HA valamit Te magad szerzel meg magadnak akkor azonnal szóvá teszik, vagy kétségbe vonják, hogy minek az neked... lefordítom a minek az neked szülőül azt jelenti, hogy miért nem mondtad én is belepótoltam volna, vagy megvettem volna neked.

Miért úgy csináltad azt a főzeléket, azt nem úgy kell, én úgy védem ki, hogy( mivel nálunk apu az aki szeret főzni)apu a gyerekek csak így eszik meg, de te ha lejössz hozzám majd neked úgy csinálom ahogy szereted..és megbékél. Mivel már nem vagyok gyermek, a szüleimmel is megpróbálok egyenrangú társként beszélni, mint egy felnőtt egy felnőttel. Persze nem sértegetem őket, mert senkit sem sértegetek, még egy idegent sem. Tisztelettudóan is meg lehet vitatni dolgokat.Ezt én a gyermekeimmel is is gyakoroltam kicsi koruk óta. Mindig elmagyaráztam mit miért nem szabad, vagy nem tanácsos csinálni és meghallgattam a véleményüket. Most én vagyok a legjobb barátjuk, tőlem kérnek tanácsot és sok esetben ha nem tudok segíteni az interneten keresek megoldást de csakis szakoldalakon,szakemberektől nem fórumokban. Én például a cikket amit írnál elküldeném egy pszichológusnak is a( betegszoba. hu oldalon van ilyen), mert kíváncsi lennék a véleményére. Ő mint szakember mit tanácsolna...

Kedves szöszmöszke,én bizony végig olvastam minden hozzászólást, még a Tiédet is. Sok jó tanácsot kaptál, mert nem hiába számít az ember 18 éves kórtól nagykorúnak, de a szülő és gyermek közti kötődést nem lehet a nagykorúsággal megszüntetni, vagy enyhíteni. Én is édesanya vagyok a fiam 19 éves a lányom 13 és a második házasságomból hétfőre várom az első közös gyermekünket. Féltem a gyermekeim, mert az én előző házasságom teljes csőd volt, bármit csináltam semmi nem volt jó sem a férjemnek sem a szüleimnek. Nem akartam senki megbántani és lassan olyan helyzetbe kerültem mint TE. Eleinte nem tudtam aludni, a munkahelyemen egyre többet hibáztam emiatt, majd otthon a sok jó tanács hatása alatt csak őrlődtem akár csak Te. Egy különbséggel, nekem a kisfiam volt az aki próbált lelket önteni belém és elvitt otthonról a parkba, hogy kikapcsolódjak. Nem lett jó vége, mert a testem feladta a küzdelmet és egy napon épen munka után hirtelen felugrott a vérnyomásom, remegtem mint a nyárfalevél és szúrt a mellkasom.

29 évesen, mivel senki nem jött velem gyalog elballagtam a sürgősségire, ahol megállapították, hogy semmi bajom, mehetek haza, talán a súlyom miatt van az egész, mert 10 kg súlyfeleslegem van.

A szüleim a férjemet tették felelőssé,a férjem a szüleimet, a gyermekek meg az ágyam mellett izgultak, nehogy anya meghaljon. Pszichológus bevonásával gyógyszerek segítségével kicsit jobban lettem, belevetettem magam minden szakirodalomba és közel 6 év kellett ahhoz, hogy leküzdjem ezt a szőrnyű " pánikrohamot" ami akárhol rájött, legyen az orvosi rendelő autóbusz vagy éppen sorban állás. Amikor nagy volt a baj sem törődött velem jobban senki, még a szüleim sem, mert ők persze megmondták nekem.

Mindezt csak azért írtam le, hogy tudd mi vár rád ha nem nem változtatsz. Én is külön költöztem, a gyerekekkel és a szüleimmel is csak akkor beszéltem amikor úgy éreztem elég erős vagyok hozzá. Kitaláltam kegyes hazugságokat, hogy ne haragítsam magamra őket. Például ha telefonon kerestek anyumék, elkezdtem beszélgetni velük és amikor éreztem, hogy olyan téma jön ami nekem nem tesz jót vagy megszakadt véletlenül a vonal, vagy éppen csengetett valaki. HA nem akartam beszélni velük egyszerűen kihúztam a telefonból a zsinórt és mondtam, hogy sajnos aludtam, nem hallottam hogy csenget, szép időben meg " jaj ne haragudjatok épen sétáltunk".Megkértem, ha valami baj van akkor feltétlenül telefonáljon valamelyikük, hogy segíteni tudjunk, de akkor vagyok a legnyugodtabb, ha nem szól a telefon mert tudom minden rendben van. Lassan megszokták, hogy van saját életem, ritmusom ami szerint élek és észre vették, hogy én is emberből vagyok és tudok magamra vigyázni. Most Németországban élek a jelenlegi férjemmel, a gyerekeimmel, a szüleimmel már 3 éve csak msn-en látjuk egymást és el kell mondanom, hogy van olyan, hogy 2x egy hónapban beszélek velük több időt, mert egyszerűen nincs miről.Azt, hogy babát várok sem árultam el nekik a 4.genetikai vizsgálatig, mert bármi megeshetett volna. Mostanában persze 2x egy héten hívnak, mert szurkolnak a babának hogy megforduljon, mert farfekvéses.Szóval szöszmöszke, mindenképeen lazíts és szeresd a férjed, mert ő lesz hozzád legközelebb mindig. A szülők,( az enyémek 64 és 66 évesek szívbetegek és érszűkületesek)úgy is hívnak, ha bajban vannak. Ez saját tapasztalat.

Mindenképpen magadra kell vigyáznod, mert a Te egészséged fontosabb, mert van egy csöpp gyermek aki csakis rád számíthat, egy szerető társad, aki boldoggá akar tenni , mert érzi, hogy szenvedsz. Ezért lenne érdemes változtatnod....

Nem tudom..tudjátok,értelemszerűen meglehetősen kései gyerek vagyok..bármikor,bármi történhet anyuval,és nem szeretnék hátralévő életemben azon sajnálkozni,hogy úgy ment el,hogy kizártam az életemből,hogy nem adtam meg neki a "jobban-tudás" örömét..vagy egyáltalán.Nem akarom megszakítani vagy leredukálni vele a kapcsolatomat,csupáncsak nagyobb immunitást szeretnék kifejleszteni magamban..tudjátok,a kecske és a káposzta.

Leszek még eleget anyukám nélkül,gyanítom,visszasírom még,bárcsak itt lenne,és "bántana".

Igazatok van,fel kell nőnöm,a felnőtteket nem lehet megingatni az életvitelük helyességében.Ha ez valóban így van,akkor még gyerek vagyok. De nem vagyunk-e mindannyian a szüleink gyereke,még 100 évesen is?

Én szeretném úgymond kivédeni,hogy mindez engem ne bántásként érintsen,ebben kértem a segítségeteket.

Ahhoz ,hogy valamit ki tudj védeni,az adott dolog "elé kell állni"(azaz együtt kell élni vele),nem elmenekülni előle,(azaz megszakítani a kapcsolatot).

Megszakad majd ez a kapcsolat magától is.

Én erősödni szeretnék,nem homokba dugni a fejem.

Szia!

Először is, nem olvastam a többiek hozzászólását, szóval, ha ismételnék, ezért van.

Szerintem egyszerűen mutasd meg neki ezt az írást. Biztos, hogy kemény lesz neki, és lehet, hogy meg is sértődik. De! Én nem gondolnám, hogy ő tudja, hogy ennyire leépíti az önbizalmadat. És sajnos, ha ez így folyik, magától megváltozni nem is fog, főleg, ha ő nincs is tudatában annak, hogy neked ez mennyire romboló hatású. Mondd el neki, ha meg is sértődik, majd békül, mert biztos nagyon szeret.

A másodikkal kapcsolatban: ha tényleg úgy érzed szíveddel, lelkeddel, hogy szeretnél még gyereket, akkor ne félj, vágj bele, mert amikor már nem lehet, akkor egész életedre bánni fogod. Arról meg nem is beszélve, hogy egy testvér pótolhatatlan, mert amikor ti már nem lesztek a férjeddel, akkor a testvérek azok, akik számíthatnak egymásra minden élethelyzetben.

:)

nálam is ez volt az alapgond, mint a cikkírónál, csak annyi különbség hogy a szüleim nem elváltak és a testvéreim is otthon voltak akkor még. sőt eggyel rosszabb, mert semmi nem volt jó amit csináltam, már a fiúzós korszak előtt, pedig egyáltalán nem vittem túlzásba sőt!próbáltam neki megfelelni de nem tudtam. ez van :)

Én is mindennap felhívom anyumat... :))) ...megkérdezem mi van velük, elmeséli 600 részes sorozatának a 395. részét... amit néha türelmesen-néha nem, végighallgatok.. meg illllyesmi... szóval a telefonálással nincs gond, szerintem. ;)

"közölheted vele hogy ez a te életed, és ha nem tetszik neki amit csinálsz, akkor jobb ha nem látogat/beszélget veled" .. nah, én pl. ilyent soha nem mondtam és nem is mondanék, az anyáknak tetszik-nem tetszik, anya-lelkük van, és tekintettel illik lenni rá.... és szeretettel, humorral általában kezelhetők. :)

... szeeeeeeeerintem... :))

... gooondolom! :))

Nem-et mondani neki? Mire? Nem csinál kvázi dolgokat,a megcsinált dolgok nem tetszenek neki.

Mondjam azt,hogy erről nem beszélünk?

Elég elutasítást kapott ő már a gyerekeitől,mivel lennék én különb,ha kizárnám az életemből?

Magamat meg megreformálnom,hogy tényleg ne vegyem a lelkemre amit mond,mert egy 62 éves embert már nem lehet megváltoztatni. Én így szeretem őt,kit szeressek feltétel nélkül,ha nem a saját anyámat? Pontosan ebben kértem a segítségeteket,hogy hogyan lehet mentális füldugót berakatni saját magunknak? Vagy lélekpáncélt?

Hogy miért beszélnük naponta?

Apám kamionos,ami tudjuk,mit jelent. A testvéreim anyu felé se néznek.

Most tudom,hogy paraniodnak fog hangzani,de nem tudok szabadulni a gondolattól-mégiscsak 62 éves anyu-,hogyha történik vele valami,összeesik,elesik,leesik,meghal,ha én nem hívom naponta,maximum a hullaszag fogja ezt jelezni a szomszédoknak. Naponta tudnom kell,hogy jól van,él,mert ha én nem csekkolok rá,akkor senki.

És nem beszámolni szoktam minden lépésünkről,hanem csak megkérdezem,hogy hogy van.

Mint írtam is,sose mondtam,hogy vele,illetve csak vele lenne a gond,bevallottam,van gond velem is.

Döntésképtelen nem vagyok,különben nem tartanék itt,meghozom a döntéseimet,sőt,az ő nemtetszése ellenére hozom meg őket,és itt lépünk az ördögi körbe.Nem tetszett neki,hogy 23 évesen férjhez mentem,nem tetszett a lakása,mit választottunk,nem tetszett,hogy 24 évesen szültem,és ezeknek az önállóan hozott döntéseknek "iszom a levét".

Pontosan az a baj,hogy eljutottam oda,hogy már "csak a bejelentési kötelezettségemnek" teszek eleget,amit 1-től 2 évig terjedő "semmi-sem-jó-amit-csinálsz"-al büntet.

Jó reggelt,,sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat,nagyon sokat jelentenek nekem.

Megpróbálok a főbb "kérdésekre" is válaszolni rögtön.

Az már egy nagyon jó lépés volt, hogy ezt kiírtad magadból, függetlenül attól, hogy mi milyen válaszokat, véleményeket, tanácsokat adunk.

Ezután neked kell a sarkadra állni. Azt hiszem most kell igazán felnőttnek lenned, és nemet mondani annak akit szeretsz. A nemet mondás nagyon nehéz dolog, de ahhoz kell csak igazán keménynek és felnőttnek lenni. Ha párszor nemet mondasz, abból rájön, hogy valami nincs rendben, és egy nagyobb személyes beszélgetésnél, világosan tudtára kell adni, hogy felnőttél, és önálló vagy, és meg kell kérni, hogy ne hívjon olyan sűrűn. Nem kell minden mozzanatodat közölnöd vele, csak ha valami fontos dolog van.

Én is nagyon anyás voltam, de mióta messze lakok tőle, hetente egyszer beszélünk, két-három hetente találkozunk, és ez így nagyon egészséges felnőtt korban. Az a baj, hogy téged nem nevelt elég önállónak lelkileg, nem szakadtatok el ilyen szempontból, pedig ennek meg kell történnie, ahhoz, hogy a fejek kitisztuljanak.

Kedves Szöszmöszke!

elolvastam végig amit írtál és teljesen ledöbbentem...ilyen van?

Nézd a telefonhívásokat ritkítsd mindenképpen...

és bár szép és jó hogy szereted és tiszteled anyukádat, de döntsd el kinek az életét akarod élni? Anyukádét vagy a sajátodat? Édesanyád jót akar, de azért nem fer tőle amit tesz veled! Állj a két lábadra! nőjj fel! felnőtt vagy a Te jövőd a gyermekeidben lakozik, és nem abba a kislányba aki inkább bepisilt csak hogy ne idegesítse az anyukáját....

Te elolvastad a cikkedet? úgy érzem bár te éled minden nap ezt át, mégsem szembesülsz vele, vagy egyszerűen képtelen vagy kilépni belőle...feldolgozni...túlélni...

nem vagy egyedül! van egy férjed és egy Kislányod! Ők a Te CSALÁDOD!

És akkor mi van ha anyukád megsértődik? semmi!!!!! majd megbékél!

Képzeld nem te leszel a világon az első anyuka aki már egy gyermek mellett még egyet vállal és egyedül boldogul a vizsgálatokkal szüléssel stb...

Az én szüleim Angliába vannak! sehol nem voltak mellettem a várandóságom alatt! túl éltem? igen és örömmel várom mikor jön a kis-tesó, annak tudatában hogy tudom egyedül kell végig csinálnom!

Te is megtudod csinálni!

ideje felnőni és elhagyni a gyermeki rossz életedet! mert ez rossz amiben éltél! és igenis úgy lesz életed ha a saját hibáidból tanulsz! nem lesz mindig melletted Anyukád! akkor majd mi lesz?

Nőjj fel! és merj Édesanyáddal beszélni és ezt a véleményedet elmondani!

és kérd meg hogy hagyjon élni, de ezt nem azt jelenti hogy nektek össze kell vesznetek!

sőtt....

Van egy könyv, aminek az a cime, hogy Mérgező szülők.. szerintem érdemes lenne elolvasni..

Kivülről nézve nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagy.. de ugyanakkor valahol én is hasonlóban voltam, de felvettem a kesztyűt pár éve, és helyére kerültek a dolgok. Most, hogy a kislányom már 14 hónapos, abszolút én vagyok a "főnök", és anyum nem is nagyon "mer" csinálni semmit, mindent megkérdez hogy lehet-e.. akkor anno megérezte hogy elveszit, ha nem változtat és szerencsére változott a dolog. pedig egy nagy családi házban lakunk, de külön lakásokban.

Neked annyival nagyobb a szerencséd, hogy nem laktok együtt. Próbálj tőle függetlenedni és leválni. Most már éld a saját életedet, mert azért vagy felelős. Ne foglalkozz vele, csak amennyire kell. Hidd el nehéz, de megéri a maga szintjén kezelni a dolgokat...

Anyám is ilyen,vagyis majdnem.....Ő az Én gyerekemet akarja nevelni,és úgy viselkedik mintha én csak a gyerek dadusa lennék!

Ha tanácsot ad,és nem fogadom meg,akkor parancsba adja,hogy márpedig ezt akkor is úgy kell,pl most a bilizés van toppon,én azt mondom,hogy ha ő érettnek érzi magát rá,akkor majd szól,ő azt mondja,hogy mindenáron rá kell ültetnem,mert soha nem lesz szobatiszta,ok,hogy hagyjon békén,megcsináltam,szépen elvégezte a dolgát,de az egészet végig üvöltötte,erre mondta,hogy így kell rászoktatni....Na,de kicsit elkanyarodtam!Szóval,csak is magadra/magatokra hallgass,ne hagyd,hogy írányítsák az életed!!!Mert a fejedre nőnek,és onnantól minden csúszik a mélybe!!!!!

Két barátnőmnél láttam/látok ilyesfajta viselkedést. Mindkettőnél az anya a lányára támaszkodik, hogy így mondjam, lelkileg sakkban tartja. Az egyik lány a mai napig nem tudott elszakadni, hiába költözött el, minden nap megy az anyjához 31 évesen. A másiknak az volt a szerencséje, hogy talált egy fiút jó messze tőle, és odaköltözött hozzá, férjhez ment. Persze megmaradt minden napra a telefonálgatás anyával.

Szerintem ritkítani kéne a telefonbeszélgetéseket, meg elmagyarázni, hogy máshogy is alakulhat az élet, mint ahogy az övé alakult. Vannak akár ötgyerekes családok is, akik jól élnek, szeretetben. És abban biztos vagyok, ha már terhes leszel, számíthatsz majd rá, csak próbál óvni, magának akar téged továbbra is, amennyire csak lehet... Te magad írtad, hogy neki igazából csak te vagy, hisz két nagyobb tesód nem törődik vele. Így alakult a kapcsolatotok az évek során, beidegződött, és neked most terhessé vált, mert önálló életed lett.

Kicsit az én anyám is ilyen, csak én nem hagyom magam. Én mindig kövér vagyok, meg szar a hajam, ezerszer elmondja, hogy a Gipsz Jakabné milyen jól néz ki, meg mindig milyen jó a haja..persze hogy a kölkeit állandóan lepasszolja, na az nem téma. Én ilyenkor odamondom a magamét...

Ne haragudj, ha ezt írom, nem akarom bántani anyukádat, se az érzéseidet iránta.

Nagyon mélyen érintett, amit most leírtál, mert hasonló egy kicsit az én helyzetemhez. Én ugyan csak 20 éves vagyok, nincs férjem, barátom van, van egy 10 hónapos kislányunk. Tehát elég fiatalon lettem édesanya, ráadásul iskola sincs befejezve, stb... És nap mint nap megkapom az Anyámtól, hogy mekkora sz@r vagyok ezért... Hogy felelőtlen voltam, nem vittem semmire, nélküle sehol se lennék, mindent neki köszönhetek, már ezt is minek csinálom, meg ezt is rosszul csinálom, meg ahhoz is hülye vagyok... ugye, nem ezekkel a szavakkal (bár megesik), de a lényeg ez.

Úgyhogy nagyon jól tudom, miről beszélsz, mikor azt írod, hogy hajlani 4-től nem alszol, és csak kattog és kattog az agyad... és hogy mikor a családdal vagy, boldognak érzed magad, szereted az életed, de amint bejön Ő a képbe, elkezdesz szorongani..

Hogy mit tudsz tenni ellene? Nem sok mindent. Mármint ami Anyádat illeti. Őt megváltoztatni nem fogod tudni. Neked kell megráznod magad, és élned az életed, úgy, ahogy te és a családod szeretnétek. Ne hagyd, hogy elbizonytalanítson!!! Biztos nehéz élete volt, sokszor próbára tette az élet, és ez, ahogy veled viselkedik, csak egy kivetülés. Mint mondod, te vagy a legkisebb, a hozzá legközelebb álló. (nálunk is én vagyok a legkisebb...) Pont ezért ilyen veled. Félt! Nem akarja, hogy úgy jár, ahogy Ő annak idején, vagy hogy sok csalódás érjen, mint Őt. Csak sajnos rosszul mutatja ki. Ezt kell megértened! Ne félj, melletted lesz, akármi is legyen veled az életben. Akkor is, ha nem azt csinálod, amit Ő mond, gondol, és tanácsol. Akkor is, ha azt mondja, hogy rossz az, amit teszel, gondolsz. Mert az édesanyád! És a lelke mélyén a legjobbat akarja neked. És ha neked az a jó, az a vágyad, hogy szülj egy kistesót a nagylánynak, akkor hajrá! A nagyi ott lesz, támaszt fog nyújtani, segíteni fog.

Éld csak az életed, ahogy te szeretnéd. És ne is gondolj olyasmire, hogy alkalmatlan lennél bármire is. Ne akarj megfelelni Anyukádnak, csakis saját magadnak! Ő így is, úgy is melletted lesz, akárhogy döntesz. Ha meg jön a szokásos dumájával, hallgasd végig, és mond el, hogy jó, de ti így döntötök. És ennyi! Majd elfogadja. Próbálj meg nem kiakadni! Idővel megbékél.

én is hasonló cipőben járok, 15 hónapos a fiam, érkezik a kistesó nyáron, én 26 vagyok, 55 nm-es a lakás és 2 kutyánk is van... ja és anyám vette a lakásunkat mert egyke vagyok és 1 gyerekek áll a világ manapság... már elfogadta és örül a pocaklakómnak. Fiamat imádja, mindig is fiúpárti volt, sztem azt szerette vna ha fiúnak születek, bár ezt sose mondta... remélem azért a lányomat is így fogja szeretni.

Több gyereket mi sem tervezünk, ez így lesz tökéletes. Azért majd beruházunk egy nagyobb lakásra, de nem most.

Sok sikert a kistesóhoz, hidd el, anyud is megbékél, én kész tények elé állítottam, nem mondtam meg h próbálkozunk, annyira nem is akadt ki...

szia, sok minden ismerős volt a gyerek és tinikoromból azzal a különbséggel, hogy nálam ki lett mondva, hogy hülyegyerek. de.. én már túl vagyok ezen (én is 26, nekem apu játssza ugyanazt a szerepet, aki 73 és nem mellesleg skorpió), egyrészt köszönhető annak, hogy ő is valahogy visszavett és én is erősödtem lelkileg.

egyetlen tanácsom: ami nem tetszik, egyik füleden be, másikon ki, amit egy legyintéssel fizikailag is 'megmutathatsz' magadnak.

egyszerűen muszáj helyretenned magadban azt, hogy amit csinálsz, az jó. amit pedig anyukád mond tapasztalatai alapján, az is jó, de csakis az ő életére vonatkozik. meg kell tanulnod határt húzni, méghozzá éleset és tudnod, hogy amit mond, egyszer megfontolandó, máskor pedig csak simán figyelmen kívül kell hagyni.

sajnos ha ő nem partner ebben (a változásban), nehéz lesz, de próbáld meg magad tartani a realitáshoz és lehetnek olyan ellenőrző kérdéseid, hogy: az addig oké, hogy ez teljesen illik az ő életére és ott jó megoldás is, de az én életembe is beillik-e?

a párodat is bevonhatod a kérdésekbe, anyukád véleményét 'önkéntesen' úgyis meghallgatod, párodét pedig kikéred és az alapján dönthetsz.

utólag (az én helyzetemet tekintve) azt szűrtem le, hogy igazából csak rajtam állt, hogy hogyan észleltem a helyzetemet.

nem könnyű ezen változtatni! figyelmen kívül hagyni az addig egyébként nagyon fontos véleményt...

éééééééééééés! a leges legfontosabb! ha ketten akartok másodiknak tesót, ne késlekedjetek. ez aztán már nem az a témakör, amit a nagymamának kellene eldöntenie, mert (!) azért a ti legeslegszűkebb körű családotokba ő nem tartozik bele, akárhogy is nézed! persze a következő már ő, de sajnos amióta férjed van, ő a legszűkebb körű családod