Amit senki sem mond el az anyaságról (beszélgetős fórum)

Hát igen. A saját gyerekkel nem nagyon van szabad nap. Bár ha valamelyik mama a közelben van, akkor megoldható. Van egy kolleganőm, aki a babája 3 hónapos korától kezdve minden hónapban egy hétvégét kettesben tölt a párjával, a Kicsire meg a mama vigyáz. Minden nyáron 2x nyaralnak, 1x babával, 1x kettesben. Most 5 éves a kislány, és tök jól elvannak.

Én meg abba a csoportba tartozom, ahol nincs szabadnap. Néha nagyon jó lenne, de így se rossz. :)

Más: Sajnos az iskolában én is sok olyan szülővel találkozom, akiktől elvenném a gyereket.És van neki 3-8. Más meg megfeszül 1-ért.

Attól meg nem érdemes félni, hogy mi vár ránk a babavárás körül. Ha most kezdesz bele, ha 2 év múlva, ha 10 év múlva, ami rád van mérve úgyis utólér. Abból kell kiindulni, hogy minden rendben lesz. Aztán ha mégse, ráérünk akkor idegeskedni. Ha pedig minden ok, akkor megspóroltunk egy rakás rettegést.

Az ember lánya mindent túlél, kivéve a saját halálát. Hidd el!:)

mint írtam, gyerkőcökkel dolgozok. Tudom, mert minden nap szembesülök vele, hogy mivel jár egy gyerek. Tapasztalom, hogy mire képesek a céljaik elérése érdekében.

1 valami van még, amit nem említettem eddig. Bennem van a félsz azért is, mert tudom, hogy 1 gyerekkel 1 életre kötelezem el magam. Míg a munkahelyemen vannak pihenőnapok, addig a saját gyerek nevelésében nincs... De mint írtam, azt is tudom, hogy 1-2 év, és jöhet a baba. Ezt annyira tudom, hogy páromnak már elkezdtem pedzegetni. Ha megilyed tőle, akkor inkább most menjen, mint akkor... (még nem ment :) Pedig megijedt :) )

Apum nekem is már régóta áhitozik az unoka után. Annó, amikor a bnőm szült, semmi pénze nem volt szinte, mi meg az akkori párommal segítettük, ahogy tudtuk. Rengeteg baba/ gyerekruhát vettünk neki. Turiban ugyan, de akkor is meg kellett venni, és segítettünk. Ennek már több, mint 10 éve. Apám már akkor azzal nyaggatott, hogy nem más gyerekéát kellene ruháznom, hanem a sajátomat már... :) Finoman elküldtem melegedni :))) Akkor még konkrétan irtóztam a dologtól.

Most már csak azt érzem, hogy 1-2 év. Márcsak ennyire van szükségem, és készen állok a nagy kihívásra.

Mellesleg, néha elgondolkozok azon, hogy nem hárítás-e a részemről ez az egész mostmár, pont azért, amit írtál, hogy hogy jártál. Rettegek attól, hogy egyszer azzal kell szembesülnöm, hogy nem lehet gyerekem. Vagy nem egyszerűen.

Gyerekekkel dolgozok, ráadásul sérültekkel. Tudom, hogy jó anya leszek. Tudom itt bent. Nagyon tudom szeretni másét is. Az anyai ösztönöket már egy "idegen" gyerek is kihozza belőlem, annyira, hogy néhány szülőt, akit látok, hogy mennyire elhanyagolja a gyerekét, hogy csak a pénz miatt szüli, és hogy csak betegen értékes neki, hogy érzelmi sivárságban él egy pici gyerek, legszívesebben az anyukát megtépném, az apukát meg megverném, mint a lovat!

Ezek mellett a gyerkőcök mellett gyakorlom nap, mint nap az "anyaságot". De még mindig úgy érzem, hogy 1-2 évre szükségem van...

Hát néha engem is elkap a lendülte, hogy fut a lakás nincsen rend de egész nap csinálom szinte megállás néélül.Mésem látszik.A gyerek meg rákontráz.Nem akar aludni, de szót sem fogad.Tegnap mérgemben 3 játék kivételével eltettem az összeset.És mondtam neki, hogyha így megy tovább akkor a többi is el lessz véve.

Ma 2* szoltam rá, hogytegye el a visszakapott játékokat mert elveszem és indultam a zsákért.És már tette is el.

Most vagy megértette, hogy amit elővesz tegye is el, vagy csak félti a játékait és inkább összeszedi.Mert megint elveszem.

Szóval eléggé szélmalom harc.A párom szokta is mondani, hogy üljek le már.A rendrakás megvár.De akkor is nekem kell eltenni ha leülök és nézem egy fél órát.

Meg ha a gyerkőc beteg akkor én vagyok fennt mert apa dolgozik.

Csitítom, hogy pihenés is legyen.Most is ki van fordulva minden magából.Mindenki itthon van és nem akar semmi menni úgy ahogy mennie kell.

Maximálisan egyetértek.

Én egy pár hete azt írtam a naplónkban, hogy Panni igazi koronája a kapcsolatunknak. A legjobb, ami történhetett velünk. :-)))

A 7. közös évünkben született, én 30 a férjem 32 volt. Szuper jó volt az időzítés, hisz előtte bejártuk a világot, szórakoztunk és éltük az életünket. Ma már nem érzem nagy lemondásnak azt, hogy nem vagyok olyan szabad, mint anno.

Nem biztos, hogy jól értelmezem, de ha arra gondolsz, hogy 30 évesen is azért él valaki az anyukájával mert kiskorában együtt aludtak, akkor nem értek veled egyet.

Egyrészt, mert van ismerősöm, akik szoba konyhás házban laktak. A szülők és 3 gyerek. Kizárásos alapon egy szobában. Most mindhárom gyerek boldog házasságban él. Az egyik abban a faluban ahol a szülők, másik utcában. A másik 2 testvér az ország 2 különböző városában, szintén önálló háztartásban.

Másrészt pedig sajnos van egy olyan barátnőm akinek azért bomlott fel az eljegyzése, mert a vőlegény nem tudott elszakadni az anyukájától. Pedig ott minden családtagnak külön szobája volt.

Persze többször rápróbáltunk a külön szoba témára, de nem akarta a lányom. Mi meg nem erőltettük. Most 3 hónapos a tesója, úgyhogy mostanában biztosan békén hagyjuk ezzel, mert nem szeretnénk, hogy esetleg összefüggést feltételezzen. Eddig nem volt féltékeny és nem szeretnénk elrontani a dolgot.

Tudod, én 22 évesen mentem férjhez. Az apukám onnéttól folyamatosan azt fújta, hogy mindennek megvan a maga ideje és mikor lesz már unoka. Én meg csak arra tudtam gondolni, hogy ráérek még. Meg mit is fogok csinálni, mert a baba folyton sír majd, és éjjel nem hagy aludni, nem mehetek tőle majd sehová, stb.

Aztán amikor végre rászántam magam hiába próbálkoztunk. Egy év sikertelenség után orvoshoz mentem és a doki azt mondta természetes úton nem lehet gyerekem. Na, attól a pillanattól majd megőrültem, hogy GYEREKET AKAROK!

27 éves voltam, amikor született a lányom, aztán 2 babát elveszítettem és most van egy 3 hónapos kisfiam.

Nem volt könnyű és most sem az.

DE: a világ minden kincséért nem adnám egyiket se. Van amikor üvöltenék, mert annyira kész vagyok. De amikor a Nagy átölel, ezer puszit ad és azt mondja: szeretlek anyukám. Amikor a Kicsi rám mosolyog, gagyogva válaszol,ha beszélek hozzá. Hát azonnal elfelejtek minden fáradságot, minden kihagyott programot, megszűnik a világ. Csak én és a gyermekem létezik. És olyan földöntúli boldogságot érzek, amire nincs szó.

Nem is tudom, hogyan élhettem eddig nélkülük. Új értelmet, tartalmat adott az életemnek.

Lehet érthetetlen számodra amit most írok, de visszanézve úgy érzem: az életnek nincs értelme gyerek nélkül.

Kívánom, hogy hamarosan ráérezz az anyaság varázsára és legyen egy gyönyörű Kisbabád. Aki csak a tiéd és párodé. Test a testetekből lélek a lelketekből. Amilyen senki másnak nincs. :)

ebből inkább az jön le-hogy a nehézségeket nem szeretnéd még átélni...hidd el egy két év múlva ugyanúgy szembesül vele az ember-kialvatlanság síró hisztiző gyerek...

ha magadért ki tudsz állni akkor egy babóért sokkal sokkal jobban.saját tapasztalat-én sokkal felelőség teljesebb lettem.

Hát a férjének is észre kellene vennie,hogy mennyire kivan szegény..ez a kis Daninak egyáltalán nem jó..

Persze semmi közöm hozzá,csak sajnálom nagyon!

A szobán lehet hogy nem....,de hányan élnek 30 évesen anyuka mellett!

4 év felett szerintem elkezdhetnéd lassan,hidd el javára válik.

egyébként amíg nem voltak gyerekeim komoly elveim voltak gyerekneveléssel kapcsolatban. Aztán az aktuális helyzetek változtattak rajtuk.

Mi 6 hónaposan raktuk külön szobába a Lányomat, és nem is volt gond addig, amíg nem jöttek a felső fogacskák. Egyszerre jött 4, és én (egyszer megszámoltam) volt, hogy 18x!! mentem át hozzá egy éjszaka. Hát 2 hét után mentemben elaludtam. Akkor vittük vissza az ágyát a mi szobánkba. Ez van.

Nekünk jó így, másnak máshogy. Tök mindegy szerintem, csak az a lényeg, hogy jól érezze magát a család minden tagja.

Sziasztok! Bocsi, kocsit elmaradtam. :(

próbáltam egy darabig visszaolvasni. úgy látom az alvás a fő téma.

Én úgy gondolom minden gyerek más, még a testvérek is. Ami az egyiknél bejött, nem biztos, hogy a másiknál is használni fog. Az ember elmondhatja, hogy ő hogy csinálja, de ítélkezni inkább ne ítélkezzen. Minden család maga tudja, hogy a saját életritmusába mi és hogyan fér bele.

Ha gondom van, segítséget, véleményt kérek, aztán ha jónak látom kipróbálom, ha nem, akkor nem,. És vagy beválik, vagy nem. :DD

Engem több ismerősöm hülyénk néz mai napig, mert a 4 éves lányunk velünk egy szobában alszik és most már a 3 hónapos kisfiúnk is. Az egész szoba ágy. :DD De bennünket nem zavar, a gyerkőcöknek meg így jó. Miért ne? Valószínűnek tartom 18 évesen egyik sem akar majd velem osztozkodni a szobán. :DDD