Amit senki sem mond el az anyaságról (beszélgetős fórum)

Hát bizony, gondoljunk bele, ez két főállás!

Valaki főállásban bébiszitter és valaki főállásban bejárónő (és szakács). És még főállásban pszicholgósuk is legyünk, ha a férjünk, barátaink lelkéről van szó...

Tényleg nem könnyű! Szerencsére a férjem mindezt megérti, vagy részben megérti.

Én bizony kész bébiételt adtam neki, túlélte, sőt, nagoyn is jól van, különben amit én főztem, meg se ette.

Sőt! Magamnak is rendelem a kaját!

Sőt! Mosogatógépem van és mosogépem!

És ennek ellenére belefáradok az örökös monotóniába! :(

Az én lányom már két éves elmúlt, és már szabadabbnak érzem maga, de bizony a hétköznapok gyakran felőrölnek.

És néha annyira vágyom a magányra! De nem félórára, hanem mondjuk... fél évig... :))) És amikor két nap nyaralást megengedtünk magamnak a lányom nélkül, első este már sírtam a cukrászdában, annyira hiányzott. :)

Éljenek a következetes anyák!

Nagy Gratula ezért a cikkért, szerintem minden anyuka nevében :) Végre valaki le merte írni :D

Szerintem a többi már ugy is leírták az előttem hozzászólók...

Az anyaság tényleg az agyik legszebb a dolog a világon... De ezért jól meg is dolgozunk :D

nem is azért mert nincsenek felkészülve-hiszen mindenre nem lehet előre felkészülni.

inkább ott volt nekem a nehézség hogy nem volt kivel megbeszélni.mert mindenki rohant,dolgozott körülöttem-csak én voltam olyan marha ráérős otthonüllős.én a páromat választottam, hogy megbeszéljem vele a dolgokat.de nehéz volt-mert elég nehéz kimondani a gyerekem apjának, hogy tele a hócipőm éppen kezdek beleőrülni a gyereke gondozásába.szerencsére megbeszéltük hogy ezek csaj átmenti rossz érzések nálam és ha végighallgat már azzal megnyugszom és el is mennek ezek a rossz gondolatok messzire.szóval jó volt mert ő lett a dilidokim néha :) és nem sértődött meg vigasztalt,segített.szánt rám időt!

én anyukámnak a védőnőnek nem ,mertem elmondani.anyut nem akartam izgatni-a babán is izgultak,elég volt ha picit folyt az orra, vagy sírt.a védőnőnek meg azért nehogy bolondnak tartson és legrosszabb időszakomban az is megfordult a fejemben hogy a védőnéni nem tartana jó anyukának!

most se könnyű a 3 évessel-kezd a fejünkre nőni-néha annyira dacos, és az oviba is néha rosszalkodik.mondjuk az óvónő sokat segít-hisz még ott vannak ő a pótanya, tehát ő fegyelmez nevel-és megosztja velünk is,ha kell a módszereit.

Nagyon jól megírtad ezt a cikket, és igaz is amit írtál! :-) Ez így van! Én 21 évesen szültem kisfiamat. Nem bántuk meg férjemmel. Ezt csak arrafel írom, hogy nekünk Istvánka kisfiúnk védekezés mellett besikerült baba. Tehát a jósiten és azt akarta, hogy nekünk baba legyen. Meg voltunk ijedve kicsit, mivel fél éve voltunk akkor együt férjemmel. Mikor megtudtuk, hogy 6 hetes terhes vagyok, férjem azt mondta, rendben megtartjuk (persze átbeszélés után döntöttünk így), de akkor viszont össze kell házasodnunk. Nagyon örültem! Hiszen már akkor tudtam/éreztem, hogy ő a Nagy Ő! :-) Szóval nekünk rendgeteg segítségünk volt. Főként anyósom, mivel ő nem dolgozik. Anyukám az első héten segített nekem mindenben. Én az éjszakazásokat jól bírtam, bár bevallom párom is sokat segített éjszaka, mivel volt, amikor felkelt kisfiúnk és férjem tette oda mellém, hogy szopizzon, aztán ő tette tisztába majd ő is altatta el. Ja és volt amikor ő fürdette. Pedig ő is dolgozott. Csak hétvégén nem. Hétvégente lementünk anyósomékhoz, és mondta, hogy mi pihenjünk nyugodtan (teszem hozzá kisfiam csak 3 hetet szopott aztán tápszer), és az unoka hagy aludjon vele. Nos belementünk. És szinte minden háétvégén anyósomékkal aludt az ő szobájukba. El tudjátok gondolom képzelni, hogy milyen jó is egy kis pihenés. :-) Akkor még nem volt amúgy saját lakásunk, mára már van. De külföldön élünk jelenleg. És anyósom meg apósom is kint élnek velünk, mivel apóst betette dolgozni férjem a céghez. :-) Továbbra is sok segítséget kapunk anyósoméktól. Például mehetek dolgozni decemberben, és addig amíg még nem megy oviba anyósom addig ő fog rá vigyázni itthon. Még fél év és kezdi az ovit kisfiúnk. Huha bocsi, hogy ilyen hosszúra sikeredtem, volt ebben a történetben olyan is ami nem is ide tartozik valójában, de remélem nem haragudtatok meg érte. :-)

Szóval az anyaság valóban fárasztó kimerítő, de nagyon megéri!!! :-) Sok kitartást mindenkinek és nagyon sok boldogságot!

Sziasztok! tényleg jó cikk és jól leírja a gondokat.Én is flependzsivel értek egyet, ez még a "leányálom" része a gyereknevelésnek.Pedig nekem sem volt könnyű(hasfájás, sosem alvás, éjszakázás,állandó foglalkozás, szinte semmi segíség, és még csak 5 hós a kisfiam.De mindenki felnő a feladathoz.

Sokat panaszkodik barátnőm akinek SEMMI gondja nincs a gyerekkel, én meg nem teszem neki ugyanezt mert ha belemerülök hogy nekem milyen nehéz is akkor még nehezebb lesz!Tapasztalat! Azóta élvezem teljes szívvel a gyerekemet amióta nem sresszelek azon hogy még rajtam van-e az a 8 kg plusz és 3 fogásos vacsit készítsek-e a férjemnek és minden egyéb "elvárás"-nak megfelelek-e.Sőt azóta sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok én is és a kisfiam is. Persze sok köszönhető a férjemnek aki nem vár el semmit és ezért mindent meg tudok neki is adni.

Úgyhogy leendő anyukák ne ijedjenek meg! Mindenkinek más és máshogy dolgozza- fogja fel -hajtja végre - éli meg az első éveket.De bárhogy is lesz utólag úgyis szép emlék marad.

Szia Csillimilu!

Szívemből szóltál!

Teljesen egyetértek a cikkedben leírtakkal! Az első szótól az utolsóig!

Szia Csillimilu!

Mintha én írtam volna ezt a cikket...

Örülök, hogy végre valaki nem a boldogságtól csöpögő cikket írja, hanem a valóságot. Nem akarok senkit megbántani, de tényleg nem beszélünk az anyaság nehézségeiről, pedig van bőven!

Ezért is olyan gyakori a szülés utáni depresszió, mert sokan nincsenek felkészülve az anyaságra, nem tudják, mi vár rájuk.

Én is így jártam, és most kezdem magam összeszedni lelkileg.

De nagyon nehéz!

És sajnos rossz hírem van. Igaz a mondás: Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond.

Mert ekkora korban, még legfeljebb az a probléma, hogy semmire nem jut időd. De később jönnek a nagyobb problémák, mert hát azt a gyereket nevelni is kell, megtanítani "mindenre". Szóval fel a fejjel, lesz még rosszabb is...

És hogy megéri e?...meg...de néha ezt nem érezzük, és jön a sírógörcs, vagy a depresszió, kinél mi.

Sok erőt, és kitartást, minden anyukának.

nem tudom, mennyire risztó másoknak a cikk, akik még gyermekvállalás előtt állnak, de szerintem ezekkel végülis nagyjából mindenkinek tisztában kell lennie. Mivel felnőtt emberekről van szó, ezért már van "külön, saját élete", egyértelmű, hogy annak a megoldása sem fenékig tejfel. Akkor ha érkezik egy csöppség, aki teljesen ránk van utalva, az már hogy lenne sétagalopp?

Inkább azt ragadom ki a cikkből, hogy kb ugyanazok az érzések törnek elő anyukákból, amit valóban mindenki másképp dolgoz fel.

Szia

Gratulálok az őszinte érzéseid feltárásához.Nagyon szépen megírtad.Bizony van árnyoldala is a babavárásnak.

Megéri,ahogy te is leírtad.A mosoly a kis kezeivel átölel a gyermeked mindenért kárpotól.

Szia!

jó a cikk, sok mindent leírtál-ami szerintem minden anyukával ugyanígy megtörténik.csak máshogy viseljük, máshogy oldjuk meg ezeket a feladatokat.

talán a végével nem értek egyet.hisz nem kellene megijeszteni-elijeszteni a többi, leendő anyukát.így is kitolódott az idő-mire bevállalnak egy babát.

szóval az hogy mire vállalkozik majd és hogy sok lemondás-így magában nem állja meg a helyét.és nincs is így!meg kell küzdeni ezekkel az érzésekkel.nekem úgy sikerült hogy a párommal meg tudtuk beszélni, még a kételyeimet is, és van egy szerető családom-szüleim após anyós.a gyerek meg feladat-amíg önálló nem lesz, mindig történik vele valami,amiért figyelni kell rá.etetés pelusozásból hamar dacos kisgyerek lesz utána meg kiskamasz-de a végén remélhetőleg boldog felnőtt!Szóval mindenkinek kitartás-ki lehet lábalni a legnehezebb időszakokból is.Akarni kell nagyon és ha kell kérni segítséget-ami akár egy őszinte beszélgetés is lehet.

Nagyon szépen összefoglaltad, és akinek azt mondják ez nem fordult meg a fejükben (vagy csak egy része) szerintem hazudik. Minen benne van a cikkedben, a sok-sok lemondsá (amiből csak több lesz) de a kulcsmondat: Megéri!

Igazából, ha mondták volna, akkor sem foglalkoztál volna vele, mikor éppen a föld felett jártál, ezt meg kell élni, és mind másképp éljük meg.

Az biztos, hogy itt jópáran közös nyelvet beszélünk, és sok-sok együttérző hsz-ra számíthatsz! :)