Ahogyan Anya lettem (beszélgetős fórum)

Ezt komolyan nem értem: Miért baj az, ha valaki császárral szül?!?! Lényeg: kint a gyerek, mindenki megvan, túlélte, az élet megy tovább. Ezen rinyálni minek?

Szültem császárral is, lyukon át is :) és tökmindegy volt. Soha egy pillanatig sem gondolkodtam ezen, van 2 fajta tapasztalatom e téren, és kész. A különbség elenyésző minden téren.

Már ne haragudj, de speciel egyikőtök se ismer minket. Nekem az okozott rohadt nagy gondot, hogy egy csomóan a környezetemből, köztük a testvérem is majdhogynem lebaszott, hogy milyen béna vagyok, hogy nem tudtam "rendesen megszülni" a gyerekemet. A szülésznő is minden nap elmondta, hogy ha ügyesebb lettem volna meg tudom szülni... A dokim is azt mondta ha egy kicsit kitartóbb vagyok és jobban nyomok és nem lesz halálfélelmem, amikor a 80x kilójával belefekszik a hasamba... Amikor az ősanyák a fejemhez vágják, hogy milyen szar, hogy kimaradtam abból az eufóriából... 5 hét telt el, most már elfogadom, hogy így volt jobb és talán kezdem tudni kirekeszteni az ilyen dolgokat.

Mellesleg szülészeten dolgoztam és mindig úgy gondoltam, hogy a császár is ugyan olyan módja az anyává válásnak és attól senki se rosszabb, de amikor az ember a bőrén tapasztalja a dolgokat az eléggé más szitu.

Tegyük hozzá, hogy a császárom se volt túl sikeres, mert hiába helyi érzéstelenítés volt, sikerült elkúrni, egyel feljebbi csigolyaközbe adták, mert a szokványos közt nem tudta a doki megszúrni és mivel alacsony vagyok ez nem volt túl szerencsés, mert lezsibbadt a mellkasom és a karjaim is, leesett a vérnyomásom, nem tudom mennyi gyógyszert nyomtak belém mire nagyjából összevakartak, ez valahogy kiesett... így is majdnem megfikkantam köszi. Ehhez azért idő kell, hogy az ember feldolgozza. Ja és a megfigyelőben megpróbálták mellre helyezni a fiamat, de mivel így sikerült az érzéstelenítés, marhára nem éreztem, hogy hozzám ér.

:DDD

No, megsporoltal nekem egy hsz-t. Nagyjabol ezt akartam irni, talan kevesbe kemeny szavakkal :)

A lenyeg, hogy a csaszarra fogni a kotodesi gondokat, szules utani depressziot, tejhianyt egy nagy hulyeseg. Ahelyett, hogy orulnetek, hogy epen, egeszsegesen jott a vilagra az a szegeny gyerek, es ti sem vereztetek el. Meg annak, hogy helyi erzestelenitessel szultetek, nem teljes altatasban, es nem csak napokkal kesobb lathattatok a koraszulott osztalyra vitt gyereket.

A legjobb joindulattal, az illetekesek keressenek fel szakembert, mert ez a hozzaallas nem egeszseges. Mindannyiotok, sajat, gyerek es ferj erdekeben, celszeru lenne helyretenni a dolgokat a fejetekben, ahelyett, hogy kulso korulmenyekre fogva minden nyugot, bankodnatok a megvaltozhatatlan multon.

Szia!

Sok boldogságot a picúrhoz.

Tavaly áprilisban szültem, 15 óra vajúdás után

császároztak meg, nem volt jó a picim szívhangja.

Az számított , hogy épen és egészségesen jött a világra a kislányom. A kötődés kialakul így is :)

Minden jót a kis családnak :)

Szia! Gratulálok a kisfiatokhoz (aki már nem is kicsi :) )

A kislányom 26 óra vajúdás után császárral született egy hibás orvosi döntés miatt. Természetes szülésre készültem és hatalmas csalódás volt, pláne így... Úgy éreztem képtelen lennék másik gyereket vállalni, de dokit váltottam, aki mindenben támogatott és a kisfiam az első fájástól számítva 4 óra és 42 perc alatt született meg teljesen természetes úton :)

Lehet, hogy kicsit off, akkor elnézést és tökre nem győzködni akarok, de, hogylegyen pozitív megszólalás a császár mellett, had írjam le: valószínű, hogy az érzés, amit írtok, hogy kötődési próbléma, meg elvettek Tőletek vmit stb abból adódik, hogy természetes szülsére készültetek és úgy is indult, keményen megharcoltatok, majd nem így fejeződött be. Mondhatjátok, hog yén mázlista vagyok (amúgy nem, mert én a terhességért kellett, hogy 4 évet és két műtétet szenvedjek és még sorolhatnám), de én már terhesség előtt tudtam, hogy csak császárral szülhetek (az említett műtétek folyómányaként enm lett volna az országban szülész, aki bevállal hövelyi szülésre :-) ), ráadásul ikrekkel lettem terhes, így még kevesebb volt a kérdés. :-). Szóval én a teljes terhességet császár tudattal csináltam végig, arra készültem, életem egyik legcsodálatosabb élménye volt. Nem kellett szenvednem előtte, bár magzatvíz elment és beindult a szülés, de nem éreztem fájásokat, bár a gép erőseket mutatott. Aztán szép nyugiban előkészíetettek és meglettek a fiaim. A férjem benn volt a műtőben, a fejemet simogatta és beszélt hozzám. Szóval van ilyen is. Este már felkeltem (10-kot volt a műtét) és 1-2 napig keméyn volt a felülés, d emás bajom nem volt. Tejem pedig lett simán, mondjuk kb egy nappal később, mint a természetes úton szülő nőknek. 6 hós korukig az ikreim 100% anyatejet kaptak és még a fagyasztó is tele volt, majd 10 hós korukig még szopiztak, akkor is maguktól hagyták abba, tej még lett volna bőven. Szóval nem a császár hibája, ha tejci nem idnul be, szerintem inkább a trauma lehet, a stressz, amit a kismama át kell, hogy éljen. Szóval ilyen is van. Ráadásul az összes barátnőm, aki elsőre életmentő, sürgösségi császárral szült, majd utána az első császár okán már tervezetten császárral, arról számolt be, hogy másodjára nem fájt, nem volt kemény a felépülés, míg az elsőnél piszkosul megszenvedték. Szerintem nagy a különbség az "utolsó percben elvégzett" császár és a "szépen, kényelmesen rákészülve és előkészítve" császár között.... Terméeszetesen nem azt akarom mondani, h mindenki szüljön császárral, nem erről szól, amit írok, csak ne itéljük el ezt a módot. Ha valakinek csak ez adatik meg, akkor így van jól és kész. Utána valóban ugyanolyan jó anya lesz, mint más, ahog ymár sokan írtátok. ÉS nem szabad minden rosszért magát a császármetszést okolni. Bár egy olyan ideális világban élnénk, ahol minden doki az első pillanatban jól ítéli meg a helyzetet és nem szivatnának ennyi anyukát. Én sokat olvastam a témában és szerintem legalább annyira vitatható lenne az a szülészeti gyakorlat, hogy orrba-szájba nyomatják az oxitocint a vajudás goyrsítására, ill. beindítják a szülést így vagy úgy, mert nem elég, hogy pont ezzel sodorják az anyát és a babát veszélybe, de az sem ellenőrzött, hogy nem okoz-e később gondot az a sok mesterséges oxitocin, ha a szülésen túl is vannak. :-( A beindított szüléseknek meg kb. 80-90 %-a végül életmentő császárral végződik, elég rossz arány és, ha igaz, a fenti feltevés, hogy sokkal veszélyesebb komplikációk tekintetében és felépülésben a sürgösségi császár, mint a tervezett, akkor ez miért is jó? Ja, mert a kórházaknak a protokollja nem a mama és a baba érdekeit néz első helyen, hanem a szakmai protokollt és a havi statisztikát? Hm, ez most sajna egy új témát nyitna és nem akarok ennyire elkanyarodni. Így is elnézést, hogy ennyire megtettem.

Ahogy az első hsz-emben írtam, szerintem fordulj egy külső segítséghez feldolgozni ezt a traumát, mert ez igenis benned van, ahogy írtad a sejtjeidben... el kell engedni, de az nem úg ymegy, hogy már innen csak a jóra gondolok. Én nagyon hiszek a kineziológiában, engem részben az segített babához, tiszta szívvel ajánlom Neked. Ebben nagyon sokat tudna segíteni.

Engem a férjemmel együtt az utolsó ctg-ről az orvosom vitt be a kórházba (mondván ő be tud állni a mentőbeállóba, gyakorlatilag villamossíneken mentünk keresztül, mintha magánmentőben ültem volna - gondolhatjátok, milyen jó állapotban), gyerek szívhangja a béka feneke alatt volt, a kórházban már helyreállt, de az orvos megmondta, ő nem kockáztat, azonnal császár. Sose gondoltam, hogy valaha várni fogom, hogy nyessék meg a hasamat, akor nyugodtam meg, amikor a lányom felsírt. Nyakára volt tekeredve a köldökzsinór, a magzatvíz meconiumos, a kórházban csak a szerencse lányának hívták. Szerencsére nem derült ki, mi lett volna, ha nem császároznak. Sosem éreztem, hogy kimaradt volna valami az életemből, nekem nem hiányzik unokahúgom szülése, akiből 20 óra vajúdás után kitaposták a gyereket.

Egyébként az indexen néhány hónapja volt egy cikk, nem tudom pontosan visszaidézni, de nagyjából arról szólt, hogy a felegyenesedett ember egyszerűen alkatilag nem arra van kitalálva, hogy gyereket szüljön, az utódaink is fejletlenebbek, mert nem tudjuk tovább hordani őket.

Egy szó, mint száz, ne érezd ettől kevesebbnek magad, nem a szülés módja határozza meg, ki milyen anya lesz, maga a szülés és a szoptatás is annyira kicsi részét teszi ki a gyerek életének, hogy egyszerűen nem éri meg belefeccölni az energiát, hogy az ember azon kattogjon, neki miért nem megy.

Elvenni a sétabotját, 1 hét protkómegvonás vagy mittudomén... áh.. felhúzom magam ilyenkor. Adott egy anya (TE) akinek nagy nehezen megadatott a csoda erre meg teljesen a földbe tipor mintha nem lennél nő...

Kitartást. Becsüllek és mindenkit aki ilyenen keresztülmegy és ép ésszel átvészeli.

Köszönöm a jeleket és az együttérzést! Azon vagyok hogy feldolgozzam a történteket, tudom, hogy nem csak én jártam így, és azt is tudom, hogy létezik sokkal rosszabb eset is, nem álomvilágban élek!

A kistesót a férjem szeretné, nekem minden sejtem tiltakozik ellene, de lehet hogy ezt is az idő oldja majd meg sokára.

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat, mindenkiét, azt is aki nem érti teljesen. Akkor érthető ha valaki átéli, de kívánom, hogy inkább szebben, ne így.

A Fiam 8 hónapos, és a Dévény tornász szerint bő 3 hónappal van lemaradva a mozgásfejlődésben.

A szoptatásról... hááát a császár ellenére szoptattam 6 hónapig, nem éreztem bensőségesnek mint ahogy sok helyen írják, mondják. Az volt vele a nehézség hogy éjjel többször keltem (még most is tehát ez nem gond :) ) viszont nem ittam/ihattam kávét mert így is elég éber típusú a gyerekem, a kettő együtt előidézte a zombi állapotot...meg még egy két kellemetlenség, de mi az a szüléshez képest. Boldog vagyok így hogy 6 hónapig legalább sikerült a szoptatás, de ha nem jött volna össze ezen nem bánkódtam volna.

Ahogy *Vinike* írja én is azt éreztem, hogy elvettek tőlem valamit, amire vártam. Nyilvánvalóan a természetes szülés is baromira fájdalmas, ahogy a császár is, de a végén ott van a gyermeked akit odaadnak megpuszilgatod, ismerkedtek stb. Császár után kb 2-3 másodpercre felmutatták a paraván mögül, még egy puszit sem adhattam neki, majd csak este foghattam meg. Közben amíg az ágyon feküdtem, azon járt az agyam vajon mit csinálhat ő most, ugye nem sír stb..

Szóval elindultak az anyai ösztönök, de máig vannak kötődési problémák. A szülés utáni depresszióról meg nem is beszélve. Ezt egy kedves ismerősöm indította el bennem, még a napjára is emlékszem, meg ahogy mondta, idézem: "Jajj gratulálok nektek, na mi van drágám nem tudtad kinyomni azt a gyereket?! Tudod aki RENDESEN szül az utána pikk-őakk elfelejti, de neked már mindig ott lesz a csúnya vágás a hasadon. És hát nagyon sajnállak, hogy nem élhetted át azt a kimondhatatlanul jó érzést, ami akkor fogja el az embert mikor megkapja a még mázas meleg gyerekét. De majd talán legközelebb. Mikor is lesz???..." brr...(ekkor volt 1 hetes a Fiam)

Szia!!

Az én véleményem,hogy ne bánkódj a történtek miatt!arról nem te tehetsz,hogy nem tágultál megfelelő ütemben!16óra vajúdás így is hosszú és kitartást igényel!ha a baba így is oxigén hiányos lett picit,akkor ha tovább húzódott volna a vajúdás ki tudja milyen komplikációkat okozott volna!!ennek így kellett lennie, és fel foghatod úgy is,hogy életmentő császár volt!!!és a lényeg nem az,hogy-hogy hanem,hogy ÉLETET ADTÁL a fiadnak!!ez lebegejen a szemed előtt és akkor talán kedvet kapsz egy kistesóhoz;)!!sok sikert és gratula a fiadhoz!!!

Én egy kicsit átérzem amit a fórumindító.

A fiamat 12 óra vajúdás után rettentő nehezen szültem meg. Hárman tágítottak kézzel, könyököltek a hasamba, és a végén vácuummal született meg. Szanaszét repedtem, egy órán át stoppolt a dokim.

Fél évig egy hajszál választott el a depressziótól a szülésélmény miatt. És mégis...amikor a fiam megszületett, olyan eufóriát éreztem, hogy azt elmondani nem lehet. Mindenem fájt, halálosan fáradt voltam, de olyan boldog, hogy a világot át tudtam volna ölelni.

A lányom életmentő császárral született lepényleválás miatt. Mindkettőnk életét menteni kellett. Gyakorlatilag fél óra vajúdás után altatással műtöttek. Amikor felébredtem (azon túl hogy rettentően fájt a hasam), olyan érzésem volt, hogy elvettek tőlem valamit. Az élményt, amit annyira vártam 9 hónapig. Az érzést, hogy világra hoztam a lányomat. Eufóriának nyoma sem volt, helyette csak ürességet éreztem.:((

Persze a lányomat imádom az első pillanattól, de furdal a lelkiismeret, hogy élete első pillanataiban nem voltam vele.

Könnyen felépültem a császárból, könnyebben mint a "természetes" szülésből. Tisztában vagyok vele, hogy ha nem műtenek meg, akkor egyikőnk sem éli túl. És mégis fáj a mai napig hogy így alakult.

Szóval kitartás, most még hihetetlennek tűnik, de halványulni fog az élmény, és lesz ott még tesó.:))

:( tenyleg mar sok,am mintha nem lenne eleg gondja az embernek.nekem is voltak kotodesi probemaim, gondolom mert nem volt az a latszik a feje, na meg egy-ket akarhany nyomas es kint van.Emiatt en is szarul ereztem magam, mert elotte soha nem hallottam h letezik olyan h nincs tolofajas...es en ugy ereztem, biztos miattam, pedig hulyeseg.de eroltettek.

ha ugyesebb lettel volna akkor mashogy fordul be a gyerek v mi? te is mondhattad volna h ha o ugyesebb lett volna nincs ez.pfff.

Gratulalok a babadhoz! En veled, veletek ellentetben csaszart akartam, de spontan szules lett vagyis valami olyasmi. Nekem a szuleszno az elejen elmondta hogy nem fog kiferni, mert tul feszesek a huvelyizmaim.Ugy volt hogy visznek is muteni, erre bejott a doki es vizsgalat nelkul kozolte hogy kifer az.Gondolom mert eleg kicsi volt a hasam es a babat is kicsinek josolta. 3 ora alatt teljes tagulas, minden megy de ugye az emlitett problema miatt, meg mert ha ez nem lett volna eleg, tolofajas volt.Vegul bent volt 3 doki, ket szuleszno, 5-6 gyakornok es az igazgato is.A ket szuleszno szanaszet huzta a huvelem, ketten folul preseltek, egy meg alul tepte ki belolem a vakuummal a gyereket.szornyu volt.De nem a fajdalom, hanem az hogy 3 orat toltott a szulocsatornaban, meghalhatott volna, serult lehetne, barmi.

3270g-mal szuletett, csak mert olyan kicsi...kek volt, nem mozdult, nem sirt es rohantak vele.Adaptacios zavar, sulyos sargasag stb.Sokaig en sem tudtam feldolgozni, feltem mi lesz.Meg most is eszembe jut neha, de a lanyom eleven, mosolygos huncut es gyorsabban fejlodik az atlagnal...de maskepp is lehetett volna, sose band a csaszart.mindennek oka van!;)

Annyira szemétség, hogy sokakat ripsz- ropsz megcsászároznak.

Van akit meg "megszivatnak", játszanak az egészségével, az életével...

Egyetértek veled. Én mindkét gyermekemet simán szültem, szoptattam , rengeteg tejem volt.

Sajnos a lányom, aki számomra a legfontosabb az életben ( a fiam mellett egyformán) sajnos 24 órás vajúdás után császármetszéssel tudta világrahozni a kisunokámat. Vele éreztem az összes fájdalmát, a szenvedését , ráadásul érzetem a határtalan aggodalmat, félelmet is, ordítani tudtam volna, hogy CSÁSZÁROZZÁK MÁR MEG, HÁT NEM LÁTJÁK, HOGY BELEHALHAT!!! Iszonyatosan aggódtam értük, hogy ne hagyják már szenvedni, nehogy bajuk legyen! Az utolsó percben császározták meg, nem tudta volna megszűlni , téraránytalanság miatt. Szörnyű volt, nem tudtam mit tenni, inkább átvállaltam volna az összes fájdalmát, és ezt teljesen komolyan írom. Utána is nagyon nehéz volt nekik, aggódtunk a piciért is, anyukáért is. Nem kívánom senkinek, amin átmentek, de élnek !!!! ezt kell szem előtt tartani mindenkinek!!!! Volt riadalom, nem lett-e oxigénhiányos a kisunokám, a frász tört az első pár hónapban, voltunk vizsgálaton, de szerencsére egészséges lett. Szopizni nem sokáig tudott, a lányom mindent megtett, de nem indult be rendesen a tejtermelődés a császár miatt. Már én beszéltem rá, hogy ne kínozza magát, nem lesz baja a tápszertől, úgyanolyan egészséges lesz... neki is okozott lelki törést, hogy nem tud szoptatni. Végigéltem vele az összes aggodalmat, a lelki fájdalmát, hogy nem sikerült simán a szülés, de tudjátok mit? Jobban megszenvedett, előtte és utána is. Minden elismerésem az övé, a kitartásáé, hogy megpróbálta, kitartott 24 óráig, az orvost meg agyon tudtam volna csapni, hogy hagyta szenvedni, nyomta az oxitocint... és majdnem belehaltak mindketten.

SOHA ne érezze senki kevesebbnek magát, amiért nem tudja megszülni a babáját, örüljön annak, hogy élnek mindketten, hiszen történhetett volna hatalmas tragédia is!!!!

Idézem eroli88-at: Azokat kellene felrúgni, akik rossz érzést akarnak kelteni az olyan emberekben, akik így járnak, mint mi.