Abortusz után máshogyan nézek a már meglévő gyerekemre (beszélgetős fórum)
Tudod a tényleg leírhatatlan szerelemszerű szerelmen túl, amit valóban érez az ember a gyereke iránt, ugyanúgy van egy csomó nagyon negatív érzés is. Ezek általában elvesznek egy "normális" élet pozitívumai között, igazából nincs jelentősségük, vagy nem nagyobb, mint bárki mással szemben a világban. Meg erről nagyobb tabu beszélni, mint a szex bármilyen formájáról, pedig fontosabb lenne..
Igazából szerintem ez egészséges, mert ez azt jelenti, hogy elfogadjuk: a gyerek egy másik személy, akinek vannak ilyen-olyan tulajdonságai, amit ugyan megpróbálunk az általunk helyesnek vélt irányba terelgetni több-kevesebb sikerrel, de az, amit a gép dobott, az marad. És bizony ez sokszor hasonlít egyes rokonaink tulajdonságaihoz. Ezt igazából érdemes elemeire bontani, hogy maga a dolog miért is zavar minket annyira. Meg én azt szoktam csinálni, hogy minden ilyen negatívummal szemben megjegyzek egy pozitívumot is, ami pl. anyósomra jellemző...
Csak mivel ma semmi sem normális úgy egyébként, szerintem nagyon fontos lenne ezekről beszélni. Persze nem elsősorban itt, hanem főként egymással, meg jó szakemberekkel...
Ezekre a kérdésekre senki nem tud válaszolni, csak ő. Nem látunk bele, így természetesen nem érdemes ítélkezni.
Én csak magamból indultam ki. Ha én ilyet érzek, sőt, kimondom, leírom, az már komoly lenne.
Főleg, hogy zavarja őt, hogy a gyereke az apjára hasonlít. Ennek nem örömnek kéne lennie?
Persze nincsen gyerekem, ez csak elképzelés.
Igen, hogy keményen kell dolgozni az egyszer biztos, nem adatik meg csak úgy ripsz-ropsz.
OFF: XDDD Bocsi. :'D
ON.
Az a kérdés, hogy ezt ő milyen mélyen érzi, gondolja, és hogy mi a valóság. Vagy ez mennyire csak a kisbabás életérzés..
Nálunk is kellett több év, és több nagy balhé ahhoz, hogy igazából "elmesélős" barátokká is tudjunk válni a házasság során.. Addig még ő is kereste a szerepét, ingadozott a "kívülálló", a fennsőbbséges családapa, a szegény eltartó, a lányunk "kedvence" szerepek között. Én is sokszor éreztem, hogy érzéketlen, pedig csak nehezebben tudta kifejezni a változással kapcsolatos érzéseit.. A jó kapcsolatért szerintem nagyon keményen kell dolgozni, és türelmesnek lenni a másikkal...
Persze nem minden határon túl, de a mai divatnál mindenesetre tovább.. A helyes várakozásnak nagy a jutalma.
"Tudni kell, hogy a férjem elég önző és érzéketlen típus, neki semmit sem tudok elmondani."
Ilyen körülmények közé... Lehet, hogy én vagyok idealista, de egy olyan embernek soha nem szülnék, akiről én így vélekedem, és érzek.
A fenti mondathoz nincsen köze a szülőknek szerintem.
Sajnálom azokat, akik így élnek.
Milyen körülmények közé? Hogy nem jön ki "anyukával"? Én szinte nem ismertem olyat, ahol ez tök rendben lett volna. Vagy féltékenykedik a vén sárkány, vagy a nyakukra mászik mézesmázzal, vagy le se sz.rja a fiatalokat...
A feleség mindenütt jön a "nem áll ki mellettem" szöveggel, a pasi meg sehol se tudja, hogy mit tegyen. Szerintem ez baromira mindennapos, vagy én mozgok nagyon szélsőséges emberek között...
Aztán persze lehet mélyebb baj is a háttérben, de szerintem ő csak kimondja, amit per pillanat érez, én is mondtam már ennél cifrábbakat is, mint ő rájuk... Engem a saját szüleim csitítgattak, hogy nyugi, és részben igazuk lett. Ma már örülök, hogy nem rúgtam fel a házasságomat azonnal...
Én értelek. Mint írtam, nálunk is voltak hasonló gondok. És nálunk is akkor csúcsosodtak ki, amikor kb. 6 hós volt a gyerekünk.
De aztán nálunk arra volt előre, hogy NEKEM MAGAMNAK KELLETT BELÁTNI, hogy én sem vagyok tökéletes. Innen indult a javulás. Mert azért gyógyulás azóta sem következett be, de az nem is fog. Azóta apósom meghalt, aki nagyon hiányzik, pedig néha rá is ki voltam akadva, hogy miért nem áll ki mellettem, amikor ő is tudja, hogy anyósom hüle... Azóta már őt is jobban értem, mert már én is 7 éve házas vagyok.......... Ő akkor már 35 éve volt..
Hogy miért nehéz ez a korszak?
Anyósodnak: Most, a gyerek születésével vált egyértelművé, hogy a kicsi fia már nem az övé, hanem a feleségéé, meg a családjáé. Ilyenkor szerintem ösztönösen megindul egy utolsó roham a visszaszerzésért...
Kérdés: Valójában mi lenne, amit elvárunk a férjtől? Ne feledjük el, hogy neki az a nő az ANYJA.. Ő tudja, hogy hogyan kéne viselkednie, vagy csak szerencsétlenkedik, mert pasi? Ugyanolyan anyja a boszi, mint amilyen Te vagy a picúrodnak. Vajon mi hogy reagálnánk ilyen helyzetre? Próbáld meg pontokban összeírni a férjednek, hogy mit szeretnél, és küldd el e-mailben. Én már csináltam ilyet...
Miért nehéz Neked?: Mert most vált egyértelművé, hogy egy életre szóló "nyűg" van a nyakadon, amit nem lehet csak úgy letenni. Ez egy nagy váltás egy nő életében. A pasiéban is, csak ennek felfogása általában a pasinál később következik be. Ezt el kell fogadni, ilyenkor nekünk kell az okosabbnak lenni. Persze nem mindent eltűrni, csak taktikázni.
A másik meg, hogy ilyenkor jövünk arra is rá, hogy éppen a nehézségek miatt mennyire kell nekünk a társunk, ő meg pont (a fentiek miatt) szerintünk az ellenkezőjét mutatja. Eddig (jó esetben) ő lihegett utánunk, most meg mi kuncsorgunk utána.. Hát szar...
Nekünk is kellett tulajdonképpen több év, mire helyreállt a mérleg. Ezek a válságok szinte mindenütt megvannak, ez maga az élet.. Én azért nem rohannék annak a válásnak rögtön neki, pont azért, mert szerintem ez "csak" egy életszakasz jellemző válsága, amit kivetítetek arra, hogy szeretitek-e egymást, vagy nem.. Ha mégis nagyobb a baj, ráértek egy-két év múlva is válni.
Viszont addig meg dolgozni kell a javuláson, ha lehet szakember segítségével... Mert magától nem lesz jobb. Ez minden kapcsolatra vonatkozik a világon... "A mindeketten szeretjük engem" ilyenkor már kevés..
A férjed egy akarat nélküli bábu, akit anyós úgy fordít, ahogy akar?
Mert ha ilyen, akkor is te mentél hozzá egy ilyen személyiségű emberhez...
Egyet meg nem ertek teljesen. A ferjed egy felnott ember, akit mar nehezen tud barki is megvaltoztatni - szerintem. Meg egy Edesanya sem. Amennyiben hagyta magat befolyasolni es ellened hangolni sajat magat, akkor valoszinuleg itt nem az anyos a hibas teljesen... A ferjednek ki kellett holna allnia melletted es megvedeni teged foggal-korommel. Az is igaz, hogy sok esetben ez nem sikerul, de a jelek szerint nagyon eldurvult kozottetek a viszony es itt nem biztos, hogy csak az anyos tehet rola.
Nem is sikerul vele errol n
Nézd kétféle probléma van.
Az egyik, hogyha úgy érzed, hogy anyós-te vitában a férjed nem áll ki melletted. Ez érthető, de igen gyakori sérelem családokban.
Az viszont teljesen más tészta, hogy a férjed önző szerinted, meg érzéketlen, meg hát ami a legsúlyosabb, hogy nem tudod vele megbeszélni a dolgokat.
Nem csak azért vagy vele, mert anyagilag kényelmes?
"Anyósom is egy érzéketlen önző ember. . . a kisfiam és az apja dettó."
A 6 hónapos gyerekedre mondod, hogy önző ember?
Köszi, igen nálam minden rendben:)
Olvastam az elejétől, és be is másoltam egy következő hozzászólásomba, amit te írtál. AZt én nem tudtam máshogy értelmezni, mint amit írtam. Egy hozzászólásnál nem szokásom azon gondolkodni, hogy mit is akarhat, mert biztos elírta.
anyós 3x évesen elkezdi formálni?
ez valami vicc?
rajtad múlik
ha utálod az apját, de vele maradsz, akkor még képmutatásra is fogod nevelni