Abortusz után máshogyan nézek a már meglévő gyerekemre (beszélgetős fórum)
Ha a szülei abortuszra mentek volna kikapartatni, annak ő már nem tudott volna nem örülni.
Magasan ez a legsötétebb hozzászólás, amit tőled olvastam. De tuti vannak még benned rejtett tartalékok. :P
Egyébként ez igazából arról szól, hogy el kell fogadni a dolgokat. Azt, hogy van anyja a másiknak, ő olyan amilyen. Meg azt, hogy több igazság van, az én igazságom, meg az övé.. Aztán ezeket kell valahogy összeegyeztetni, ha mást nem úgy, hogy minél ritkábbak legyenek a konfliktushelyzetek...
De mindig mindenki másnak is lesz anyja. Lehet, hogy éppen nem az önzése, hanem a rámászó szeretete miatt lesz idegesítő... A világban nem egyedül élünk. Ezt egy erős egyéniségnek nem egyszerű elfogadni. Nekem sem az.
"Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter". - és ez teljesen természetes...
A terápiák nem csak arról szólnak, hogy megpróbálják az embereket összebékíteni. Jó esetben és jó helyen ezek az egész helyzet kezelését segítik, kísérik végig, lehetőségük van megakadályozni a mégnagyobb bajt. (Fizikai attrocitás, idegösszeroppanás, stb...) Ha nem megy másként, akkor a szakember is a válást fogja javasolni.
De attól még a helyzet nem oldódik meg önmagában. Ha valakinek van egy gyereke valakitől, azt meg nem történté tenni nem lehet, a jogtól függetlenül sem. Ott van a génjeiben, a gyereknek ő mindig az apja marad. A veszteséget fel kell dolgozni, az nem gyerekjáték senkinek sem. Pláne a mai egyéb gondokkal is rendesen teletűzdelt világban...
A mediáció azért jobb, mint a terápia, mert a mediátor kerek perec megmondja, ha nincs esély az együttmaradásra, és utána segít a jogi, anyagi, láthatási kérdések harag nélkül való rendezésében.
Már amennyiben a felek részéről adott annyi alapintelligencia, hogy a lila ködön meg a sérelmeiken túl is lássanak.
én úgy értelmeztem, hogy az anyósa ilyen, és a férjéből is "ilyet csinált" (ez a része a nagy hülyeség szerintem)
és attól fél, hogy majd a gyerek is ilyen lesz
Anyósom is egy érzéketlen önző ember. . . a kisfiam és az apja dettó.
Ezt írta. Lehet nem így gondolta, de érdekes számomra.
Ezt elírtam, így szólna rendesen:
De az is lehet, hogy velük nincs is gond csak veled, azaz te vagy önző és elviselhetetlen.
a jelzők szerintem a férjére vonatkoztak
az egész szituáció (no meg a férj) iránti kontrollálhatatlan utálat az, amit szerintem rávetít a gyerekre, ez nyilván első hallásra a "hogy lehetsz ilyen szemétláda" kategória, de azért az emberi/anyai psziché nem ilyen egyszerű - az én szememben ez nem a megkövezendő kategória, de egyértelmű terapeutikus segítségre szorul
különben jól be fog csavarodni, a szerencsétlen gyerek meg zűrzavaros, beteg légkörben felnőni ugye.
Az köztudott, hogy rossz házasságon a gyerek csak ront. Pláne, ha a férfi nem akarja.
Szerintem kicsit áltatod magad. Nem "csak a rosszindulatú anyós" miatt kellett volna felrúgni a házasságot. Hiszen már eleve nem volt rendben.
Most járhattok párterápiára, mediációra (szerintem ez az értelmes megoldás), vagy összeszorított szájjal várhatod, hogy a férjed iránti gyűlőleted elmúljon. Vagy elköltözöl. Ezek a lehetőségek.
Én bizony bántani foglak!
Hogy lehetsz ennyire érzéketlen és önző, hogy egy 6 hónapos babára ilyeneket mondasz? Önző és érzéketlen? Egy 6 hónapos baba még nem lehet az, hiszen ők még csak esznek alszanak és ismerkednek a világgal.
Ha nem szereted a férjed, akkor 2 dolgot tehetsz.
Ha valóban utálod a gyerekedet, akkor lelépsz egyedül és elválsz.
Ha mégsem utálod a gyerekedet, amit nagyon remélek, akkor fogod és vele együtt elköltözöl és elválsz, hogy ne legyen olyan, mint a férjed és családja. De az is lehet, hogy velük nincs is gond csak velük, azaz te vagy önző és elviselhetetlen.
Köszönöm a hozzászólásokat, mindenki mond valami jót. Sokszor gondoltam már rá, hogy csomagolok és kiszakítom magam ebből a helyzetből. Bár nehéz, mert a szüleim nem túl megértőek. Hogy most mit tesz anyós, azt nem tudom... de tény, hogy eléggé befolyásolta annó a férjemet. Mondván nem vagyok hozzávaló, minek nekünk gyerek hisz az sokba kerül. A férjem persze sokáig a gyerek ellen is volt, hogy nem kell. 11 hetes voltam, mikor azt mondta vetessem el. Csak mert az anyjával akkor már meg volt a nagy perpatvar. Ő az a tipikus anyafüggő ember. Azt mondja tanult belőle... de könyörgöm!!!! Azóta is szar a házasságunk.. Akkor hónapokig együtt sem aludtunk.. Aztán úgy voltam vele, hogy egy házasságot nem rúghatunk fel egy rosszindulatú anyós miatt. És akkor fogant a kisfiam.
Teljesen ki vagyok idegileg, lelkileg. Tettek ők eleget akkor másfél éve, hogy az elég egy életre. Azt az undorító leosztást, véleményezést amit akkor kaptam tőle telefonon, senkinek sem kívánom. Persze nem szóltam vissza, mondván csak az anyósom.
Egyet értek az előttem szólókkal, segítségre lehet szükséged.
De azért, ha az anyós 100 km- re lakik és 3 havonta találkoztok, az annyira nem sűrű, hogy meg tudják mérgezni a kapcsolatot. Nekünk anyósék itt laknak nem messze, eléggé elviselhetetlenek, de nem tudták a kapcsolatunkat egy kicsit sem megmérgezni. Pedig mindent megtettek ezért. Most, hogy van egy kislányunk, aki 2 és fél éves, csak rosszabbodott a helyzet. Tegnap pl. apósom a rohangáló gyerek elé tette a karját szándékosan, a gyerek pedig átesett rajta, az arcával csapódott a kőre. Volt nagy csetepaté, kiakadtunk férjem is, én is. Egy egyébként erős, jól működő kapcsolatot nem tud egy anyós 100 km- ről tönkretenni.
Szerintem az lenne a legjobb, ha a férjedtől elmennétek a kisfiaddal és megpróbálnátok úgy...
Sok sikert!
Most szerintem döntsd el magadban,hogy szereted-e a férjedet!!!!
Ha már nem akkor lépj le sürgősen a fiaddal együtt!!!
Meg akkor most ott lakik az anyósod?Mert én úgy értelmezem,hogy csak ritkán találkoztok,és messzebb lakik.Meg egy 6 hónapos gyerek szerintem nem hasonlíthat még egyetlen szükőre se természetileg.Még ilyen kis babákat szerintem lehet formálni,nevelni,alakítani.
Nagyon megütötte a szemem az "önző" és "érzéketlen" és "kanál vízben meg tudnám fojtani" dolog ám
Egy felnőtt, harmincvalahány éves ember nem fél év alatt, meg főleg nem az anyósa hatására lesz hirtelen önző meg érzéketlen, vagy úgy kel fel egyik nap, hogy hirtelen rossz ember lesz.. nem?
Szóval a házasságotok során gondolom apránként jöttek elő ezek a tulajdonságok, létezik, hogy nem ismertétek egymást eléggé összeköltözés előtt? Vagy mi történt?
Odáig jutottál, hogy már nem is tudod, nem is akarod szeretni? Vagy mi a kiút ebből szerinted?
Segítségre van szükséged!!
Több okból is!
Ezeket a dolgokat nem lehet csak úgy feldolgozni, hiába mondják, hogy az idő... Fenét az idő. Az elvégzendő lelki munkát az idő nem oldja meg, annak neki kell állni, és "megszenvedni" a dolgot... JÓ! szakember segítségével. Legyen az pszichológus, pszichiáter, pap, rabbi, de legjobb, ha mindegyik együtt. Ezt arra értem, hogy minden síkot helyre kell tenni... Férjel való kapcsolatot, saját életedhez való hozzáállást, abortusz feldolgozását, gyerekkel való viszonyt...
Nekem is voltak hasonló vonások az életemben. Nekem 18 évesen volt egy abortuszom, amit én azóta is bánok, nem tudtam feldolgozni. Viszont én azóta is imádom azt a pasit, bár vele sem könnyű az élet... Azóta három gyerekünk van.
Anyós téma nálunk is bejátszott, ezt erősen tisztázni kellett, emberrel is, magammal is...
Nálunk is megvan, hogy a lányom nagyon olyan, mint ő (mármint anyós), és bizony nagyon küzdök azért, hogy szeretni tudjam. Nekem ez nagyon nehéz, mondhat bárki bármit.
Ezek a dolgok ma már nem az "elítélendő", hanem a "gyógyítandó, meg a kezelendő" bugyorba kell hogy tartozzanak értelmes embereknél..
Nem itéllek el, de sürgős segítségra van szükséged.
Egyedül nem biztos, hogy ki tudsz lábalni ebből az érzésből (persze idővel biztosan, de ki tudja, hogy aqddigra menyire sérül a gyerekeddel való kapcsolatod)
Mivel 6 hónapos a kifiad, biztosan nem lesz olyan mint az apja, ha nem olyan környezetben nevelekedig, mint amilyen annó az apja nevelkedett.
Ha még szereted valamelyest is a férjed, akkor -amennyiben minimális esély is van rá- húzzatok el az anyósod közeléből.
Ha vele nem megy, és van hova menned, menj a gyerekkel. A férjed utánnad fog menni.
A gyereked még nem tehet semmiről és tuzdom, hogy ezt Te is tudod. Szersd őt a kettő helyett is, és meglátod duplán meg fogja hálálni.
Ne bánkódj azon, amit nem lehet már megváltoztatni, azaz a terhességmegszakításon. Mivel egy percig sem gondolkodtál rajta, az a baba meg sem akart születni. (de ez már inkább ezotrikus gondolkodás, ebbe nem akarok belemennki)
Még pár napot szánj a meg nem született baba gyászolására, és kétszeres erővel vesd bele magad a fiad szeretetébe, hisz most a legtündéribbek és amit most adsz neki, azt kapod vissza:)
Segítsetek, de kérlek nem hurrogjatok le. Van egy 6 hónapos kisfiam, 2 hete ismét terhes lettem. Egy percet sem gondolkodtam megtartsam-e a picit. Viszont attól a perctől, éreztem, hogy más lettem a kisfiammal. Türelmetlen és ingerült lettem a közelében.
Tudni kell, hogy a férjemmel nem túl rózsás a házasságunk, mivel van egy undok anyósom, aki másfél éve kis híján szétszedte az életünket. Ezután fogant a kisfiam, aki tiszta apja, egy porcikája sem hasonlít rám.
Tudni kell, hogy a férjem elég önző és érzéketlen típus, neki semmit sem tudok elmondani.
De a lányeg: a műtétem után mély depresszióba zuhantam. A kisfiamról eszembe jut, hogy ugyan olyan lesz mint az apja, és sajnos az a vér csörgedezik az ereiben akikkel egy kanál vízben meg tudnánk egymást fojtani. Napok óta képtelen vagyok a gyerekem közelébe menni, olyan mint ha őt "vádolnám" valamiért. pedig semmiről sem tehet. Nagyon vártuk őt, és nagyon imádtam. De most minden megváltozott.
Eszembe jutott, hogy lehet kislányom lett volna, aki rám hasonlít, aki olyan mint én. Rémálom az életem a pozitív teszt óta. És sajnos ez a kisfiamon csapódik le. Kérlek ne ítéljetek el, várom a véleményeket akik jártak vagy hallottak hasonló esetről.