A szívbemarkoló plátói szerelem. Ki hogyan élte meg, vészelte át? :o) (beszélgetős fórum)

Mindenki eltávolodik a valóságtól ha szerelmes.

A válasz hiánya inkább a félelemre vezethető vissza.

Az utazás a nagy érzés egy utópiája.

A felejtés nem biztos hogy menni fog.

Soha nem veszítem el a méltóságomat.

A plátói szerelem pont a beteljesületsensége miatt olyan "szép", tehát ha beteljesülne, már rögtön másképpen tekintenénk imádatunk tárgyára. Ahogy beteljesülne a szerelem, már oszladozni kezdene a rózsaszín köd, és nem maradna bennünk a vágyakozás.

Csak az nem megoldás - főleg kapcsolatban élőknél -, hogy a kínzó érzést a beteljesüléssel szüntessük meg.

... nézni kell a negatív oldalát (mindenkinek van), és azt felnagyítani, nem a pozitívat... hja, és emellé még magunkban a pozitívat felnagyítani = jobb is, hogy nem jött össze, meg se érdemelt volna. :))))

Nem volt ilyen könnyű, de bevált. :)

Hát sajna totál eltávolodtál a valósától, én azt érzem ki.

"Legjobban az fáj,miért nem válaszol,legalább el-

küldene a fenébe,az is jobb mint a némasága."

Ha elküld a "fenébe", az egy formája a törődésnek, és a tiszteletnek. (férfiak amúgy ilyet nem kapnak) Az fáj neked, hogy ezt a minimális szintű törődést(ráfordítást) sem kapod meg, így szinte teljesen biztos hogy az illető nem veszi komolyan a témát és/vagy viszolyog a gondolattól.

"Már azon is gondolkodtam az elején,kimegyek

Kaliforniába utána,ha csak egy napra is és a szemébe nézek,persze ez csak álom maradt.(kinek

van ennyi pénze?)"

Hát ha ez ennyire fontos neked, akkor spórolj rá. Mire összegyűlik, már rég elfelejtetted az egészet, és lesz egy csomó megtakarított pénzed.

"azt

mondja,próbáljak mást találni gyorsan,az majd megold mindent."

Ez elég rizikós, könnyen rámehet a következő kapcsolat. Egy kapcsolatot tiszta lappal kell kezdeni(persze csak ha komolyat akarsz).

"Én még mindig üzengetek,pedig tudom

nincs értelme."

Csak akkor van értelme, ha közben meg tudod őrizni a méltóságodat.

A viszonzatlan szerelem rettenetes kín.57 éves vagyok,beleszerettem egy 21 éves lányba.Az év elején kibérelték a lakásomat egy másik diáklánnyal együtt,mindketten amerikaiak,de szerelmem tárgya külhoni magyar családból származik.Mindent megtestesitett sszámomra,amit egy nő egy férfi számára jelenthet.

Szinte az első pillanatban rabul ejtett,a mosolyával,elbűvölő modorával.Ilyet még soha nem éreztem,voltam már szerelmes,de ez más volt.

Persze húztam,hogy bevalljam,tudtam nagy a korkü-

lönbség,rövidesen haza megy Kaliforniába,egyébként

soha nem bíztatott,de úgy éreztem talán nem vagyok

közömbös a számára.Úgy volt,hogy elutazása napján

én viszem ki a pályaudvarra,azonban átalakult a

programmja,pedig erre a napra időzítettem a "val-

lomást".Igy aztán maradt az email,bevallottam,mi-

lyen őrült módra szeretem.Azóta nincs válasz,hiába

próbálok vele kapcsolatot teremteni,nem megy.

Legjobban az fáj,miért nem válaszol,legalább el-

küldene a fenébe,az is jobb mint a némasága.

Az elválásnak már fél éve,valamit csökkent a szen-

vedésem,de nincs nap vagy óra,hogy ne gondolnék rá.Már azon is gondolkodtam az elején,kimegyek

Kaliforniába utána,ha csak egy napra is és a szemébe nézek,persze ez csak álom maradt.(kinek

van ennyi pénze?)Hát most kinlódom,nem tudom meddig tart még.Egyetlen megértő társam a fiam,azt

mondja,próbáljak mást találni gyorsan,az majd megold mindent.Én még mindig üzengetek,pedig tudom

nincs értelme.Ez a kapcsolat már akkor véget ért,

amikor még el sem kezdődött.

"Azért féltem magamnak beismerni, mert ugye nem mondhatom 100%osan hogy igen, kedvel, szeret. . . s nem akarok hamis dolgokra támaszkodni."

Nem tudom lehet hogy nem mindenkinél így van, de nekem az a véleményem erről a dologról, hogy aki szerelmes az támaszkodik valamire.(függetlenül attól hogy az a valami hamis-e vagy sem) A magja a vak hit, és nyakon van öntve egy kis tagadással, "mintha játékkal". Aki ezt belátja, annak hatalmában áll szembeszállni a saját hitével. Aki nem az árnyakkal hadakozik, és úgy érzi valami felsőbb hatalom uralkodik rajta, ami erősebb nála, és teljesen tehetetlen vele szemben. Szerintem ez a különbség. Szerintem.

"szerintetek miféle gondolat vagy érzés „késztette” arra, hogy megtegye ezeket a tetteket?"

Kérdésedben benne van a válasz. A történetből meg egyenesen sugárzik, hogy konkrét elképzelésed van a dologról. Ne tagadd le magad előtt. Önigazolást se ettől a fórumtól várj. Első lépésként fogadd el, hogy ez a te nézőpontod. Ezek után mérlegeld, hogy megéri-e ezt a dolgot tovább csinálni. Y is szenvedő alany, az ő véleménye is számít, sőt elsősorban neki kell mérlegelni a dolgot, hiszen az ő hűsége a tét.

Sziasztok!

Végigolvasva az előttem lévők hozzászólásait, számomra furcsa belegondolni, hogy egy boldog párkapcsolatban élő ember is bizony előbb-utóbb kitekint (igen, üdvözölve vagyok a való világban). Mindenestre, mivel látom hogy eléggé friss a topic, leírom én is a saját kis történetemet, hátha meg tudjátok válaszolni a kérdésemet.(:

Egy évvel ezelőtt megismertem egy felnőtt embert, az egyszerűség kedvéért nevezzük Y.-nak. Picivel több mint tíz évvel idősebb nálam, tehát nem is olyan sok év múlva betölti a harmincat (én meg a tizennyolcat). Anyagi és egyéb okok miatt sokáig nem űzhettem kedvenc hobbimat, de mivel Y.-nál nem voltak olyan egetrengetően magasak az árak, elkezdtem hozzá járni. Az elején tudtam, hogy családos ember, van egy csinos felesége s egy pici gyereke. Maga a hobbi olyan, hogy a szakember és a tanuló sokat van együtt, kettesben – s hát szép lassan beleszerettem… Akkoriban úgy gondoltam, hogy majd megbirkózok magam az érzéssel, s tavaszra nagyjából sikerült is elásnom iránta érzett érzelmemet. Igen, viszont innentől kezdődtek a furcsaságai. Nem is arra értem, hogy felajánlotta, csináljak meg nála egy-két munkát, hogy gyakrabban űzhessem a hobbimat, s nem is arra, hogy ő maga kezdeményezte az interneten való beszélgetést… ezek számomra hétköznapiak voltak. De ezek után jöttek a spontán érintések, aztán a furcsa telefonok, melyben kijelentette, oly sok minden összejött neki, s aztán diszkréten, majd hogy nem köszönés nélkül lerakta. Egy-két ilyen zavart tett után jött az igazi sokkélmény; egyik alkalommal leszakított egy rózsát, s odanyújtotta nekem, csak hogy érezzem, milyen finom illata van… említenem sem kell, rám ez milyen hatással volt. Aztán közli, dobjam el, mert úgyis elhervad. Valamit összehadováltam, így megtartottam végül is, de aztán végig gondoltam, hogy ha tényleg hazaviszem a virágot, nem leszek képes újra elengedni őt – így eldobtam a rózsát. Tudom, hogy látta, de egy szót sem szólt. Mikor a házához értünk, a szemem előtt csókolta meg a feleségét – ismételten tőrként döfött belém. Az eset óta szinte már fel sem jön beszélgetni az internetre, s azóta legtöbbször úgy viselkedik velem, mint bármelyik tanítványával. Amikor volt egy-két jobb napunk (például közösen ittunk egy-két kortyot, s látszott, mennyire jól érzi magát), másnap már megint flegma a viselkedése. Előfordult, hogy egymás után négyszer keresett telefonon, s az is, hogy néha egy hétig nem kerestük egymást. Egy hónappal ezelőtt mondtam neki, hogy körülbelül 2011 elejéig nem fogok tudni menni hozzá. Időt akartam magamnak, meg hát újra előjöttek az anyagi problémáim. A kérdésem… figyelembe véve a körülményeket (rendes, családos ember, ambivalens cselekedetekkel amelyek leginkább akkor vannak jelen mikor velem van, illetve a korkülönbség), szerintetek miféle gondolat vagy érzés „késztette” arra, hogy megtegye ezeket a tetteket? Szerintetek mit jelentettek mindezek? Ne haragudjatok ha értetlenül fogalmaztam, hajnali kettőkor én sem vagyok a topon…(:

Hát durva! És mivel még sokat fogsz vele találkozni, jól jönne neked egy villámhárító.

Nekem az a tapasztalatom, hogy az ember ilyenkor könnyen tagad. Letagadja maga előtt a legbelsőbb reményeit. Letagadja az illúziókat, a képzelgéseket, mert maga is szégyelli hogy milyen butaságokat gondol. Kemény nyílt frontos háború ez, ahol az ellenség legfőbb fegyvere a megtévesztés. Ismerd meg az illúzióid természetét, és próbáld meg minden lehetséges eszközzel megtörni őket.

pl:

"Úgy tudom a lánynak nyáron volt az esküvője"

Mennyire próbáltad tudatosítani magadban ezt? Elképzelted őket együtt, boldogságban? Mi lenne ha végig kéne nézned a saját szemeddel az életüket? Teljesen magától értetődő lenne? Ugye fájna. De miért? Gondold végig miért fáj valami amiben elvileg nem is szabadna hinned.

Neked nehezebb a dolgod, mert házas vagy. Aki szabad az azt is megteheti hogy színt vall, ezáltal saját fülével hallja a visszautasítást. Ez is sokat segít az illúziók megtörésében.

Végül ha minden kötél szakad, próbálj az idegesítő tulajdonságaira gondolni. Ezekkel hívja fel magára a figyelmedet. Próbálj ezekre ne áhítattal, hanem bosszúságként gondolni. És nem fog elsőre sikerülni, de hamarabb mint hogy megőrülnél.

Hasznos olvasmány:

[link]

Ha ciki, ha nem,leírom a történetem talán segít ha elmondhatom vkinek és talán mások is ezt a cipőt hordják.35 éves 185 cm magas sportos fiatalember vagyok,csinos feleséggel és két tizenéves gyerkőccel.Mindenekelőtt el kell mondanom hogy nagyon szeretem a családom ,nem tudnék nélkülük élni.Kb jó egy éve arra gondoltam,hogy egy kis képzeletbeli flört,egy plátói szerelem ami csak bennem él,színesebbé teheti a mindennapokat és nem ártok vele senkinek.Hát ez lett életem egyik legnagyobb tévedése.Azt tudtam hogy mások érzelmeivel nem szabad játszani de azt nem hogy a sajátunkkal viszont kifejezetten tilos,mert ha már nem tudjuk kontrollálni, iszonyú gyötrelmekkel terheljük meg az életünket.A munkahelyen van egy nagyon kedves,számomra bájos lány akitől megdobbant a szívem.Ha összefutottunk véletlenül csak egy mosoly volt, egy köszönés és ritkán váltottunk egy pár szót,mert ő más területen dolgozik a cégnél.Na ez az ártatlan érzés addig jó volt, mert bizsergetett,inspirált,doppingolt és soha meg nem fordult a fejemben,hogy meg akarnám szerezni,ugyanis szeretem a feleségem,aki imád engem 15 éve.Kb másfél hónapja ez az ártatlan ábránd egyik napról a másikra áttört egy olyan gátat,amitől iszonyú gyomorgörcs,üresség,vágyakozás,sóvárgás öntött el.

Úgy tudom a lánynak nyáron volt az esküvője,remélem a férje sokkal rendesebb ember mint én,aki a szerető családja mellett más nőkről álmodozik.Most odáig jutottam, hogyha nem látom az rossz, de ha találkozunk az százszor rosszabb,mert nem szabad megtudja mit érzek és ezek után ottmaradok kifosztva,meggyötörve,egy tátongó űrrel a lelkemben és persze a vádló lelkiismeretemmel hogy engem közben vár a szerető családom.Én nem ezt akartam ,de túlnőtt rajtam a saját érzésem.Itt nincs jó megoldás.Az egyetlen hogy várom hogy ez a szerelem lassan-lassan alábbhagy és élhetem tovább a régi nyugis életem,talán egyszer,talán...mikor? Tudjátok mi a furcsa?Hogyha nem látom,nagyon nehezen tudom az arcát felidézni.Ez biztos az agynak egy védekező mechanizmusa.Még csak annyit,hogy szexuális vonatkozásban soha nem jutott eszembe,hogy hú de ezt vagy azt csinálnék vele.A legnagyobb vágyam annyi volt,hogy de jó lenne magamhoz ölelni és homlokon csókolni.Egyébként erkölcsileg biztosan magasan fölöttem áll,szereti a férjét,meg aztán soha nem robbantanék szét egy családot,bármilyen érzelmek is dúljanak bennem.Ha elolvassátok ezt a nyavajgást,kérlek ne ítéljetek el,hisz a Jóistent minden nap arra kérem hogy ezt az érzést kitörölje belőlem.Úgyhogy barátaim,a szerelemvonattal vigyázni,mert nem mindig a Mennybe megy.

Jelenleg is vészelem erősen... Rosszul viselem, mert félig boldog is vagyok, mert látom őt, de közben nem lehet az enyém és ez a nagyon rossz. A legrosszabb, hogy ott van 10 cm-re előttem pl, de nem érhetek hozzá, áááááá :( Közben majd kiugrik a szívem, olyan izgatott vagyok ha a közelemben van, na és ha rám néz :)

Régen is voltam plátói szerelmes (úgy 4 éve), persze -túl lehet élni. Az egy évig tartott, de mivel elköltöztek, szép lassan kiábrándultam, de el nem felejtettem.

Borzasztó ez az érzés, hogy úgy szeretsz valakit hogy tudod, sosem lehet a tied, még akkor is ha egy suliba jársz vele és majdnem mindennap látod.

Mert tudod, hogy te fiú vagy és ő is fiú, és nemtudod hol rontottad el, mért lettél meleg, mert nem így akartad, de mégis úgy érzed, hogy beleörülsz, ha nem lehetsz vele, nem lehet a közeledben. És körülötted senki se ért meg, nem érti meg azt hogy ez mennyire szívszakító érzés, és a legneezebb hogy el kell felejteni, de nem megy. Azthiszem én már jó úton haladok afelé, hogy teljesen megőrülök. Mit tegyek? Kérlek segítsetek!

Sajnos néha még a remény sincs benne...hisz a plátói szerelem lehet egy olyan emberért való rajongás is,akit egyáltalán nem tudunk megközelíteni..És teljesen igazad van,aki tudja,hogy ilyen helyzetben van(és semmi esély a kapcsolatra),próbálja meg feladni,mert "beleőrül"!Ez nagyon nehéz dolog,de muszáj!!!

Egy ilyen időszakom volt csak,amikor azt hittem belepusztulok abba,ha nem lehet az enyém..de itt volt rá esély,és be is jött!

Amikor megismerkedtem a párommal párkapcsolatban éltem.Nem tudtam titkolni az akkori barátom előtt sem,pedig nem történt semmi,csak beszélgettem vele.

Azután 2 hét múlva láttam megint..már az a 2 hét is kínszenvedés volt.

Na,az az utáni napok emlékeként ég bennem,ez az érzés.FÁJ,hogy nem látod,hogy nincs melletted..

Borzasztó..

Azután egy csoda folytán találkoztam vele harmadjára is(úgy,hogy előtte még számot se cseréltünk,iwiwen sincs fenn,nem is egy a város)..

És utána már nem engedtem el..

És nem is fogom,amíg élek!!!