A férjemnek gyermeke lesz mástól (beszélgetős fórum)

Ez így van!

Végig bólogatva olvastam!

és akkor mi van? fenntartom, hogy van ilyen, mint ahogy a szultánnak is volt "fő" felesége, attól az aktuális kedvencei jöttek-mentek...

szerencsére én ezekből a zűrös családi kapcsolatokból nem éltem meg semmit, mert mindig unalmas családban éltem, élek, ahol a dédszülők, nagyszülők, szülők kitartottak egymás mellett és nem volt válás, balkézről gyerek, egyelőre :-) én sem vagyok érintett, de nagyon sok mindent láttam már magam körül barátok, kollégák, ismerősök révén...

az a legritkább, amit te idealizálsz, hogy apuka mintaapukaként, kiméricskélve egyformán foglalkozik az összes gyerekével, minddel jó a kapcsolata, a volt-most-lesz eleségek barátnők és mindenki happy.... Nem. Én tudod milyen sztorikat hallottam, az érintett saját szájából? Hogy a férj a volt feleségével csalta az aktuálist, mert utólag rájött, hogy mégiscsak az az igazi. Hogy a kamaszgyerek korában válást átélt kollégám máig (50 éves) nem tud normális párkapcsolatot létesíteni az átélt trauma miatt. Hogy még az unokák esküvőjén s külön, jó messze kell ültetni az elvált nagyit és papit az új feleséggel, mert annyira gyűlölik egymást.

Soroljam még?

Nem, az ember ilyenkor se nem intelligens, se nem korrekt, ha érzelmeidben megsértenek, megcsalnak, az nagyon-nagyon mély sebeket okoz, és a gyerekben is, minél nagyobb, annál inkább. Ritka, szerencse, ha a féltestvérek szeretik egymást, amikor sokszor az édestestvérek között is veszekedés van, vagy évekig nem is szólnak egymáshoz.

Igen, nagyon elkanyarodtunk a témától, de talán annyiban segítünk a fi-nak, hogy ha megbántva érzi magát és haragszik a férjére, a nőre, meg a gyerekre is, akkor nem gonosz ember, csak ember.

Most sokat kell gondolkodnia, magába néznie, és igenis legyen most önző. Azt kell választania, ami neki a legkönnyebb, ami számára elviselhető ebben a szerelmi-családi háromszögben, mert ha kényszerből most elfogad olyan dolgokat, amit a szívével nem, akkor vagy örökké szenvedni fog, vagy később borul a bili, esetleg sokkal csúnyábban.

Egyetértek!

Apám 13 éves koromban lelépett egy nőhöz és annak 2 kicsi gyerekéhez.

Nagyon ritkán láttam.

Ma is tartom a 3 lépés távolságot.

nem szólnék semmit :-) ez a lányom és férjem dolga, gondolom, akkor megromlana a kapcsolatuk, eltávolodnának egymástól, de ez kamaszok esetében akkor is simán bekövetkezhet, ha apuka a csillagos eget is lehozza, mert a kamaszok ítélnek és büntetnek

ha tudnád, hány olyan család van, ahol apuka lelépése után már sosem lesz olyan a kapcsolat a gyerekeivel, lehet egyik oldal hibája, lehet a másiké, végül feladják és csendben eltávolodnak egymástól, mintha távoli rokonok lennének végül...

szépek az elvek, de emberek vagyunk, a valóságnak ezer árnyalata van

Elsődleges család? Nem elsődleges családnak kell lenni, hanem normális apának, milyen rossz duma ez is. Teljesen mindegy, hogy milyen rossz volt a házasság, ha a gyereknek minden nap igénye lenne az apjára minden nap kötelessége lenne vele foglalkozni, nyilván azokat a kereteket megtartva, hogy a többi gyerek se sérüljön. Pontosan erről van szó, hogy MINDEN GYEREK EGYENRANGÚ, ebbe a rossz házasságot belekverni akkora balgaság.

Nem ez volt a kérdés, hogy Te engednéd-e, hanem ha a férjed gondolna egyet, és azt mondaná a 13 éves lányodnak, hogy csak havi 1-szer jöhetsz ode, mert nekem az új családom az első mit szólnál?

ezt mondd annak a fiatal hölgynek, aki ezért szakított a "lángoló szerelmével"

én még szerencsére sosem voltam ilyen helyzetben, de talán nem is véletlen, mindig kerültem a házas, elvált pasikat

nem tagadta meg, csak nem ő volt az elsődleges családja

egy rövid, rosszul végződő házasság állt szemben egy hosszú, szoros, élethosszú kötelékkel

ha a férjem most lelépne, már nem tudna nem törődni a gyerekeivel, mint írtam, több mint 21 éve vagyunk házasok, a fiam 17, a lányom 13 éves

de ha lelépne, természetesen engedném, hogy tartsa a kapcsolatot a gyerekeivel, de nem lennék kíváncsi az új családjára, gyerekére

Saját tapasztalatból írom, hogy a megoldás : a rengeteg beszélgetés.Minden problémánál kell, de ilyen nagynál addig kell tartania, még nem maradnak kérdéseid. Nekem az első kérdésem az volt magamban magamhoz, hogy mindezek után szeretem-e a férjemet ? A válasz : igen. Vele szeretném-e leélni a hátralevő életemet ? A válasz :Igen, ha többé nem csal meg ! Ezután kezdtem vele beszélgetni, kérdezni, mindent tudni akartam ! ( Gondolom, ez mindenkinél más. Valaki csak a lényeget akarja tudni, valaki szinte semmit.) Majdnem naponta beszélgettünk, ha volt idő, akkor órákat, hónapokig. Egyszer csak elfogytak a kérdéseim. A férjem sokszor kért bocsánatot, sokszor mondta, hogy szeret, és folyamatosan bizonyította is. Mondta, hogy mindent megtesz, hogy visszaszerezze a bizalmamat.( Hát, ez hosszú idő volt... ) Azóta is együtt vagyunk, és vannak édes kis unokáink is. A kapuzárási pánikjában elkövetett dolgok már csak egy rossz, szörnyű emlék az agyamban, semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem évek óta.

Nekem eszem ágában se lett volna őt elküldeni gondolkodni. Itthon is tud. Pedig őt nem akarta senki elszeretni tőlem. Ha szereted, és gondolsz a közös gyermeketek további életére, akinek szüksége van mindkét szülőre, ne hagyd , hogy a másik nő " győzzön" ! A férjed is szeret, ezért írom. Én elhiszem neki, hogy fellángolás volt, mert a szerelem nem pár hónapig tart.

Én küzdő típus vagyok, a Te helyedben nem adnám át tálcán a férjemet egy másik nőnek ! A szerelemben nincs büszkeség, ego, stb. Szeretjük egymást, vele akarok élni ! Ennyi ! Hangsúlyozom: mióta hazaköltözött, semmi rosszat nem tett ! Az,hogy nemsokára szül a volt szeretője, nem lehet befolyással a már boldog házasságotok jövőjére.

Persze, kell apasági vizsgálat, aztán a problémákat mindig úgy kell megoldani, hogy egyik gyerek lelke se sérüljön, hiszen ők ártatlanok !

Tökéletesen igazad van, de nem ez a fórum lesz segítségedre ahogy látod.

Esetleg keress egy pszichológust akinek meg tudsz nyílni, ő objektív és biztosan segíteni fog,hogy meg tudd hozni a nektek legmegfelelőbb döntést.

Tudom nem nagy segítség, de bárhigy is dönts, én drukkolok, nem egyszerű a helyzeted.

"A csaj saját, igazi családot akart, ahol rá és a közös gyerekekre irányul a teljes figyelem. És valahol ez a normális."

Milyen világban élünk,ahol az a normális, hogy megtagadom bármelyik gyerekemet?

Te mit szólnál, ha a férjed lelépne,új családot alapítana és közölné a gyermekeiddel,hogy nem kelletek, mert az új feleségnek ez nem fér bele. Ne már...

És válogatott módszerekkel és tanácsokkal próbálják kiforgatni ANYÁK azt a szerencsétlen gyereket abból, ami járna neki.

Mintha szegénykém azért bármivel kevesebb lenne,mert "nem családon belül" született. Nagyon elszomorító.

Ha a gyerek az övé, nem kérdés, hogy el akarja-e ismerni.

Már írtam, de ettől az örökösödési kérdéstől felfordul a gyomrom.

A gyerek még meg sem született, de többen itt az taglalják, hogy mit fog majd örökölni/vagy nem az apjától.

Szégyellhetné magát az apósod. (ha még élne)

Volt egy házassága, és az abból született gyereket megtagadta.

Mit szólnál, ha a férjed lelépne, új családod alapítana, az lenne az igazi családja és a te gyerekeidet másodlagosnak tekintetné?

Milyen jogi lehetőség az, ami a családon belül született utódok érdekeit védi?

Minden gyereknek azonosak a jogai és a kötelezettségei, függetlenül attól, hogy házasságon belül vagy kívül születtek.

Érthető. Nálunk más lesz, mert életünk szerves része, de szerintem ő is egyetért majd, hogy nem az Énénén hozzáállás a normális, hanem a segítsünk, akin lehet. Legalábbis a mi családunkban.

Mi még nem tartunk ott, hogy gondozni kelljen az öregeimet, és nem is várom repesve - hogy szegények olyan állapotban legyenek, imádom őket -, de az a jövő zenéje. Senkit nem hagyunk hátra. Nyilván más egy olyan családban, ahol nincsenek jelen egymás életében.

Nálunk konkrétan az apámnak van egy lánya előző kapcsolatból, utána lettünk mi a házasságból.

Előző nő sehol, a lánya velünk, illetve inkább idősebb testvéreimmel nőtt fel, minket "kicsiket" inkább nevelt.

Visszatérve a féltestvér elnevezés problémára (amivel nem értek egyet, hogy probléma egy tény), amikor valakinek elmesélem, elmondom, hogy a féltestvérünk - csakhogy érthető legyen a családi kapcsolódás -, de egyébként nővéremnek hívom, és a gyakorlatban ő már felnőtt volt, mikor mi gyerekek, az ő gyerekével együtt nőttünk fel, ezért szerepügyileg meg inkább amolyan plusz szülőcske, uncsitesó feeling. Az ő gyermeke, az uncsitesónk meg nekünk "kicsiknek" szerepügyileg inkább olyan, mint egy testvér 🤣

Életemben egyszer nem fordult meg a fejemben, mi lesz, ha apám nem lesz, nem mintha kellene akármilyen vagyontól tartanom, hogy öröklünk. Sőt, ezen téma mentén gondolkodtam el a napokban, hogy beszélnem kéne apáékkal, akármilyen vagyonuk maradna hátra, azt elsősorban azokra a tesóimra hagyja, akiknek még "nincs semmilyük". Van ugyan hitelem a férjemmel, de saját lakásban élünk, és ennél több nem kell. Van olyan testvérem, akinek nincsen lakása, hát legyen csak az övé. Nálunk ilyen a családi helyzet és egymáshoz viszonyulás. Nem lesz marakodás, a lényeg, hogy mindenki boldog legyen, és jól megéljen.

Bocsi, ez már nagyon eltért a kiírt témáról, de nekem hasznos volt.

Ez így OK, de azt írtad, a nő "elfogadja, hogy a másik nő is része a férje életének". Na, ez egy normális párkapcsolatban nem működik. Azt el lehet fogadni, hogy a másik gyerek is része a férj életének, de anyukájával le kell zárni az érzelmi köteléket.

Nem mellesleg, a másik gyerek elfogadása sem működik mindig. Az anyósomnak sem sikerült, azt mondta, másképp van nevelve, rossz hatással van a fiú a gyerekeire, ezért az ő otthonába ne jöjjön. Hogy ez tényleg így volt, ennyi idő után a fene tudja, de elérte, amit akart, a másik gyerek "mellékgyerek" lett, a három közös maradt az apósom fő családja.