Kényszeresség és pánik (beszélgetős fórum)

Értem.

Még egyszer: sok szerencsét! (Mindannyiunknak.)

Tévedés! Van egy bizonyos szellemi intelligenciaszint, ami fölött rálátunk bizonyos dolgokra, többek között a hierarchiákra is.

És akkor belemehetnénk a mély filozófiába, hogy mért van az, hogy bizonyos dolgokat tudtam gyerekkoromban (szinte újszülöttként), olyan dolgokat is, amire esetleg még egy 80 éves ember sem tudna válaszolni. (Ez nem nagyképűség, ez tény!)

És ekkor jön képbe a filozófia magasabb szintje, a vallásfilozófia, hogy ki mi alapon fekteti le az igazságait, és mennyi az, aminek ténylegesen "bizonyított" igazságtartalma van. (bizonyos körökben bizonyított)

Hol érnek össze az igazságok, hol vannak a közös pontok?

Nagyon keveset foglalkozunk ezzel, de már legalább lehet olvasni ezekről.

Mit értünk az ember szelleme alatt? Mi az? Honnan ered? Milyen kiterjedései vannak, stb...

Ezekkel nagyon keveset foglalkozunk és nem is akarjuk őket megérteni, mert akkor nem itt tartanánk.

De ez nem azt jelenti, hogy bizonyos emberek nem tudják rangsorolni a dolgokat és nem tudják megválaszolni a (bizonyos) kérdéseket.

Összegezve, minél inkább kapcsolatban vagy a saját szellemeddel, annál jobban rálátsz dolgokra, hogy ki hol tart, mit képvisel. Ezt nem lehet így elmondani. Először tudni kell mit értünk szellem alatt, és tapasztalni kell. Enélkül nem tudod megállapítani a dolgokat, mert ez egy élő esszencia.

"Búcsúzóul":

[link]

Sok szerencsét! :-)

Ha lenne kedvem provokálni Téged, megkérdezném: ki az, aki X. Y. tapasztalatait "rangsorolhatja"? Téma, mélység stb. tekintetében.

Inkább megmondom, hogy mi az én véleményem erről.

Az, hogy az egyetlen kompetens erre csak és kizárólag maga X. Y.

Nagybetűs "tapasztalat"...

Ez elég misztikusan hangzik...

Mintha nem egy malomban őrölnénk...

Szerintem tapasztalatai mindenkinek vannak, kivétel nélkül mindannyiunknak, s nem tartom kétségesnek, hogy mindenkinek a saját tapasztalatai a "legnagybetűsebbek", mert ezekből áll össze az életünk. A nyitottság jele - szerintem -, ha valaki mások tapasztalataira is kíváncsi ezen felül.

Ez a fórum is erről szól(hatna..).

(Mintha mégsem erről szólna újabban...)

Mert a "megalkuvás" az önnön létünk megtagadásáról szól. Arról szól, hogy mi NEM LÉTEZÜNK! Ez durván hangzik, de így van! Van egy kényszerítő/elnyomó tényező, aki/ami nagyon erős hatást gyakorol ránk, és ha mi nem vagyunk elég erősek, akkor fejet hajtunk neki, még ha nem is ezt akartuk valójában. Ezzel saját gyengeségünket, bizonytalanságunkat, bátortalanságunkat bizonyítjuk, hogy nem voltunk elég erősek magunkat képviselni, esetleg NEM-et mondani, amit érzünk, amiben hiszünk, vagy amik VAGYUNK! Ennek az ellentéte, ha nem tagadjuk meg saját magunkat, saját LÉT-ünket, saját utunkat! Végső soron, hogy asszertívek vagyunk, hogy van ÖNBIZALMUNK!

A "kiegyezés" az más helyzet. Az egy kompromisszum. Mindkét fél olyan döntést hoz, hogy a saját LÉTEZÉSÉT biztosítani tudja a másik akadályozása nélkül. Mindkét fél tiszteletben tartja a másik szabadságát, LÉT-ét. Olyan helyzetet teremtenek, amiben mindkét félnek megvan a saját helye és szerepe. Nem 100%-os szabadságról beszélek, hanem hogy kinek mennyi elég, mennyi az, amivel megelégszik egy helyzeten belül, amelyben biztonsággal tud működni.

Van maga a TAPASZTALAT (már aki rendelkezik vele - sajnos kevesen) és ehhez kerítünk mondjuk olyan előadókat (szellemiségeket) amelyek megfelelnek ennek a tapasztalatnak. Ezzel alátámasztjuk azt, amit esetleg mi is tudunk. Én is valamennyit tapasztaltam (ennek inkább minősége és mélysége van) és azért használok ennyi különféle idézetet, mert nem csak én tudok róla esetleg, hanem ők is.

Ugyanakkor csak az foglalkozhat vele és csak az tudhatja igazán, aki megélte valamilyen formában ezeket a tapasztalatokat. Ekkor kialakul egy "élmény" és ehhez tökmindegy milyen előadók, milyen fogalmak társulnak, mert ezt az élményt (vagy tapasztalatot) fejezik ki.

Így egyrészről lovagolhatunk a szavakon, másrészről pedig fölösleges, ha ismerjük a "lényeget". Lovagolni akkor érdemes, ha másokat tanítunk, mert ugye magunkat minek? Mi tudjuk miről van szó.

Ebből a szempontból vannak szellemi források (pl: előadók, mások tapasztalatai), de mindegyik másként mondja el, írja le, más értelemben használja a szavakat. Itt is le kell hogy essen a tantusz!

C. G. Jung és Müller Péter...

Idézgetsz mindkettőjüktől... Ahogy én látom, vannak a tanításuknak érintkezési pontjai.

...M. P. pl. azt mondja, hogy a megalkuvás és és a gyávaság rossz irányba visznek bennünket. Jung leteszi a voksát a kiegyezés mellett, amelyre szükség van a belső békénkhez.

...Akkor hogy is van ez? Megalkuvás... Kiegyezés... Ezek rokon fogalmak...

Köszönöm, hogy válaszoltál mégis!

Az idézet a válaszodban elgondolkodtató...

"Kiegyezni"...

Elég nehéz eljutni odáig...

"Az az ember, aki nem járta meg szenvedélyeinek poklát, nem is küzdötte le őket soha."

"Az emberi élet figyelemre méltó paradoxona, hogy épp az, amitől a leginkább félünk, a legnagyobb bölcsesség forrása. Legnagyobb balgaságunk a legjobb elrugaszkodási pontunk."

"Ám ha ránk ront a szenvedés, gyakran egy csapásra megváltoznak a viszonyok. Akkor kutató szemmel néz szét az ember: merre van kiút, s kezd elgondolkozni az élet értelmén és megrendítő tapasztalatain, s mindazon, ami ezekkel együtt jár."

"Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, fölébred."

"Önmagunk megismerése kaland, amely váratlan messzeségekbe és mélységekbe vezet."

/Carl Gustav Jung/

Itt is egy gyöngyszem.

"Gyakran tapasztaltam, hogy bizonyos embereket neurotikussá tesz, ha beérik az élet kérdéseire kapott nem kielégítő vagy helytelen válasszal. Amire vágynak: állás, házasság, reputáció, meg külső siker és pénz, de boldogtalanok és neurotikusak maradnak akkor is, ha elérték mindazt, amire vágytak. Az ilyen emberek többnyire egyfajta szellemi nyomorúságban vergődnek. Életüknek nincs elegendő tartalma, nincs értelme. Amint sikerül szélesebb körű személyiséggé fejlődniük, megszűnik a neurózisuk is. A fejlődés gondolatának ezért kezdettől fogva nagy jelentőséget tulajdonítottam."

/Carl Gustav Jung/

De azért vegyük észre, hogy a szélesebb körű személyiségnek is vannak problémái, szenvedései, csak más szempontok szerint. Neki egészen más értelmet nyer egy probléma.

[link]

Ez a kifejezés jó és rossz értelemben is használható. A tudatot az foglalkoztatja, amire éppen figyel. Ha a félelem tárgya, akkor a félelem tárgya. Ha egy szeretett személy, akkor egy szeretett személy.

Belépsz egy virágoskertbe, melyik virágot veszed észre? Mért pont azt? Vagy netán nem a virágot, hanem a méhecskét? Mért pont azt? Vagy a füvet? Mért pont azt?

A tudat reflexiói korlátlanok. Te mire figyelsz? Mért pont arra figyelsz? Valahol ez meghatároz téged. Te döntöd el, milyen szemszögből vizsgálod a dolgokat.

A világot reálisan kell látni, de hogy a jó vagy a rossz van -e túlsúlyban, azaz melyikre fókuszálsz, az nem mindegy a gyógyulás szempontjából.

Vannak katartikus élmények, amikor az ember megcsömörlik a rossztól, nem a legédesebb helyzet, de ez is gyógyító. Aki meri vállalni a nehézségeket, azok többnyire (előbb-utóbb) katartikus élményben részesülnek. Ez porig rombolja az eddigi elképzeléseket önmagáról és a világról. Ezért önmagában a katarzis, a krízis hatalmas megszabadulási lehetőséget hordoz magában, ha van elég türelmünk és ERŐNK hozzá!

Én személy szerint a katarzisban hiszek. Le is írom az ezzel kapcsolatos mély véleményemet a kedvenc idézetem formájában:

"Konfliktusokat ügyes furfangok vagy intelligens hazugságok sohasem oldanak meg; hogy megoldódjanak, el kell viselni őket, amíg a feszültség elviselhetetlenné nem válik; azután az ellentétpárok lassan egybeolvadnak. Egyfajta alkimista eljárás ez, nem pedig racionális választás vagy döntés. A szenvedés elengedhetetlen. Minden valóságos megoldást csakis intenzív szenvedés révén találunk meg. A szenvedés mutatja meg, milyen mértékben vagyunk elviselhetetlenek magunk számára. Egyezz ki ellenségeddel! - a külsővel és a belsővel! Ez a probléma!"

/Carl Gustav Jung/

(Ő egy emelkedettebb szellemiségű pszichológus/pszichiáter volt, így nem kérdés hogy a kedvencem.)

Rendben, hogy nem tartottad fontosnak válaszolni!

Igaz, hogy érdekelt volna a véleményed, de igaz az is, hogy magam is törhetem a kérdésen a buksi fejem. :-)

Zolcsika!

Azt írtad valahol "alább", hogy a "a tudat reflexiói korlátlanok".

Kérdeznélek: kényszeresség-pánik "dolgában" mit jelent ez?

(Nyilván jelent valamit, s ha igen, a gyógyulásban is van szerepe.)

Tényleg kiderült! :-D

(Jó mulatság volt nézni, hallgatni a résztvevőket. Még ha nem szeretem is a tévét, a shouwműsorokat...)

Izgalmas, amiket írsz!

Nekem csak az tűnt fel, hogy nem "bajlódik" a hit dolgaival. (És én ebből azt szűrtem le - ezek szerint, amiket írsz róla: tévesen -, hogy számára a hit azért nem "téma", mert magától értetődő; valami, ami "van", amiről felesleges beszélni.)

Ezt én imádom! Muszáj megnézni! :)

[link]

21:55-nél amit mondd, az róla szól!

18:19-nél ez a tipikus Popper-féle humor! :)

Becsap minket a tanításával (olykor még engem is képes megvezetni), mert ő úgy hisz, hogy közben nem hisz! Vagy fordítva! :)

Ügyesen csinálja, mert nem hagyja zárva a kaput, hanem mindkét esetben nyitva hagyja. Ettől lesz valaki nagy "gondolkodó".

Ezáltal még a hétköznapi témákban is mindig újat tud mondani.

A tudat reflexiói korlátlanok. :)

Ő nagyon viccesnek, lazának és nyugodtnak tűnik. De a mélységben egy nagyon komoly filozófiai alapokkal rendelkező ember volt, aki a világot az utolsó lélegzetéig figyelte. Nem volt hűtlen a pillanathoz, fogalmazzunk így. Megérdemelt számára a pihenés. Ha hiszünk az újjászületésben, egy még komolyabb szintre fog jutni, ahonnan már dobbanthat ezekkel a keservesen megszerzett, de mélységesen stabil alapokkal. Ez egy megmunkált élet volt.

Ő az alapokat adja számunkra. Hogy kell helyesen élni, még ha hitetlenek vagyunk is. A normális, hétköznapi, profán világunkra világít rá, kicsit emelkedettebb, de mégis földközeli szemszögből. A szelleme folyamatosan karban volt tartva.

Egyszerre volt realista és szkeptikus. :)