40 évesen megtalálható még az igazi? (beszélgetős fórum)

Bármilyen életkorban megtalálható az igazi!

Eddig a jó hír.

Viszont sajnos:

- Egyrészt, sokkal kisebb eséllyel lehet keresgélni (jelentősen megfogyatkozott a szóba jöhető, szabad nők száma)

- Másrészt, erre kevesebb idő áll rendelkezésre (hiszen az ember túl van várható életkora közel 60%-án)

- Harmadrészt, ebben a korban már sokkal kevésbé vagyunk hajlandóak a változtatásokra, tele vagyunk beidegződésekkel, gyanakvásokkal, csalódásokkal, rossz szokásokkal, előítéletekkel, stb. (Egyszóval elviselhetetlenebbek vagyunk)

- Negyedrészt, ha sikerül is megtalálni az igazit, az együtt eltölthető idő sajnos jelentősen korlátozott. (ezért kevesebb alkalom nyílik a sok közös pozitív élmény megszerzéséhez, ami a tartós kapcsolat egyik alapja)

"De fel a fejjel, semmi remény!" :)))

Volt egy nagy szerelmem,ott azt hiszem,én is a túlzott rajongással szúrtam el.

Nem könnyű a társtalálás.De hidd el sikerülni fog:) Szívből kívánom!

Bocsi, de muszáj ide beszúrnom amit olvastam, lehet lesz akinek segít, akinek tetszeni fog ( picit hosszú,remélem nem gond):

"Természetesen azonban ezzel nincs vége egy kapcsolatnak, hiszen egyik napról a másikra nem tudunk kitörölni valakit a szívünkből, lelkünkből. Tudjuk, hogy nem működött, mégis fejünkben, lelkünkben még nagyon nagy helyet foglal el. Tudni akarunk a másikról, foglalkoztat bennünket, sok gondolatunkat és óránkat köti még le egykori társunk. Márai ezt az átmeneti létállapotot „várakozásnak” nevezi:

„… betege volt ennek a várakozásnak, aminél nagyobb szenvedés talán nincs is az életben. Ismerem ezt az érzést… Később, mikor elváltunk, így vártam én is őt még egy ideig, talán esztendeig. Tudod, az ember felébred éjjel, és levegő után kapkod… Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában.”

Ebben a várakozásban sokszor minden értelmetlennek tűnik, elkedvetlenedünk, talán nem is eszünk. Szituációkat találunk ki, elképzelünk egy esetleges találkozást, elképzeljük, hogy majd talán könyörögni fog és felhív, no meg azt, hogy rosszabbul viseli majd nálunk ezt a várakozást, hogy végül mégis mi leszünk az erősebbek, és ő szorul ránk, nem pedig fordítva, hogy ebben a lelki tusában, melyben győztesek nincsenek, mégis mi kerekedünk felül. Az is lehet, hogy gondolatban szidjuk, és soha többé nem akarjuk látni a másikat.

Természetesen egy napon vége szakad ennek az átmeneti állapotnak, vége szakad a várakozásnak:

„De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod… nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben.”

Ezek után tovább indul az élet. Tele vagyunk tervekkel, újra teret engedünk esetlegesen rég elfeledett álmainknak. Gondolataink felszabadulnak, újra nagyobb szükségét érezzük a baráti találkozásoknak és az őszinte beszélgetéseknek."

Köszi türelmeteket.

„S mikor ott ültem szemközt vele, rosszkedvűen éreztem, hogy ez az út hiábavaló volt. Egyáltalán nincs "tanács" az életben. Minden megtörténik, ennyi az egész.”

Köszi, megtaláltam.

Nem szégyen. :) Beírtam a linket is, de úgy látszik nem kellett volna, mert törölték.

De ha beguglizod, hogy Márai Sándor Az igazi, akkor is kiadja... :)

... hja... de legalább már volt?

Nekem már volt... 1-2-3... mindegyikről azt hittem, hogy IGAZI, = már én is tudom, hogy nincs olyan! :)) Amíg csak olvastam (Márai Sándor: Az Igazi), addig nem hittem el, kellett a megtapasztalás... jobb lett-e tőle? ... hm... háááá.... :)))

Méé' nincs? ... én tuti IGAZI vagyok! :DDDD

A nem igazi az összehajtogathatós.... meg fel kell fújni... vagy illlyesmi! :D

Gondolkodtál-e el azon, hogy igazából mire is van szükséged? Mi az amit elvárnál egy nőtől? És cserében mit tudnál viszonozni? Lehet elegük van a nőknek, akikre vágysz, hogy ők mindent adjanak cserébe a semmiért. Bocsi, nem szerettelek volna megsérteni.

Az olyan természetes a férfiaknak, hogy ha minden rendben van, minden jól működik, köszönve mindezt a nőnek, de ha nekik lennének elvárásaik(mármint a nőknek) azt nemigen kapják meg.Kérlek próbáld feltenni úgy a kérdést,és úgy gondolkodni mint azok a nők akikre vágysz, vagyis szükségem van-e egy társra akire nap mint nap moshatok, vasalhatok,főzhetek, takaríthatok , wc-t,kádat sikálhatok ( mert maguk után ritkán teszik meg a férfiak), és még sorolhatnám a listát...Ha mindez a meghitt családi életről való elképzelés...hát...meg hmmm, most én is elkezdek hümmögni mint Béka-királylány.

... igen... ez valóban így van.

Férfi, akit tisztelni tudnék... hm.... hááát... hm... nah ja... jó lenne..., mert ez valóban alap (kellene, hogy legyen).

És ami még nagyon fontos, hogy amíg pici a gyerek, addig nem igen vannak életbevágó fontos dolgok a gyereknevelés területén ami ellentéteket szülne. De akkor derülhetnek ki nagyon fontos szemléletbeli különbségek, következetesség hiányok amikor nagyobb a gyerek és komolyabb problémák merülhetnek fel. Ekkor jöhetnek a cirkuszok...És ilyenkor van szükség egy következetes,kemény, határozott férfira, akire továbbra is fel tudsz nézni mint társ, mint segítő családapa

és tisztelni tudod. Igazi segítségre ekkor van szükség, nem amikor pelenkázni kell a csöppséget.

34 évesen találtam meg a párom(ez nőknél nem annyira fiatal).Miért ne lehetne 40 évesen?!

Csak ne kényelmesedj el nagyon, ha meglesz az igazi :)

... amíg picik a gyerekek, addig még normálisak lehetnek a kapcsolatok (bár van amelyik már akkor sem az), úgy látom később mennek tönkre, amikor már nem kell olyan szintű közös törődés a gyermek felett, amikor már a gyermek is önállósodik.... és akkor ott vannak a párok, és rájönnek, hogy csak a gyerek volt/van a közös az életükben.... nem is biztos, hogy rájönnek, csak elkezdenek hirtelen kétirányba húzni...

Nem biztos, hogy így van... csak pillanatnyi gondolatok... mint mindig. ;)

Jó a felvetésed :)De megközelíteném másik szemszögből.Miért a nőnek kell feladnia mindent?!

A férjem szeretett ide-oda menni velem,míg udvarolt.Tartottuk barátokkal is a kapcsolatot.

Sokszor mondogatta,hogy a házassággal minden szebb lesz,és egyre jobb lesz a kapcsolatunk.Gyakorlatban ez azt jelenti,hogy hazajön (általában kora délután),eszik,átmegy a másik szobába,számítógépezik és tévézik.Én játszom a gyerekkel(1 éves).Esti fürdetésnél segít,utána újra elvonul.Akkor jön be hamarabb lefeküdni,ha akar "valamit".Próbáltam vele erről beszélni,szerinte ez így jó,másoknál is így van,a szülei is így éltek.Közölte,neki jó,hogy hallja a nevetésünk,a hangunk,ahogy játszunk a kicsivel,neki megvan a boldog család.Közös program:elmegyünk "nagybevásárolni".

Nem vagyok egy panaszkodós típus,de egy anyukával beszélgettünk a játszón,mondta,hogy ők már évek óta alig szólnak egymáshoz,mióta megszülettek a gyerekek,még rosszabb.

Szóval szerintem sok férfi elkényelmesedik,ha megvan a biztos családi háttér.Csak én nem erre vágyom :(